Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-28 / 145. szám
DN HÉTVÉGE 10. KÖZGAZDASÁGI ÉLET 1978. MÁJUS 28. Tízéves a reform Reformkísérletek a szocialista országokban 1968. január elseje ma már olyan jelentőségű dátum hazánk gazdaságtörténetében, mint az államosítás, a stabilizáció, vagy a három-, illetve ötéves tervek elindítása. Ennek tíz éve. Tizéves a reform, s az évforduló alkalmas a visszapillantásra. Egyben az előre tekintésre is, annál is inkább, Az 1968. január elsején bevezetett új gazdasági mechanizmus az európai KGST-or- szágok közül először valósította meg az ún. indirektív terv- irányítást, amelynek legfontosabb jellemzői a mi gyakorlatunkban a következők: a gazdálkodó szervek kötelező tervmutatókat nem kapnak, éves, ötéves terveiket — a népgazdasági tervek és az ágazati célok ismeretében — maguk állítják össze, következésképp vállalataink gazdaságilag önálló egységek, döntési jogokkal és felelősségvállalási kötelezettségekkel; a központi tervezés és irányítás a leglényegesebb kérdésekre koncentrál, így működése hatékonyabb; a gazdasági szabályozórendszer hivatott a nép- gazdasági és vállalati érdekek eayeztetésére; a gazdaságpolitika számol a szabályozott és korlátok közé szorított piac értékítéletével, amelyet az árrendszer felépítésében is kifejezésre juttat. Az eltelt tíz év összességében rendkívül szép eredményeket hozott. Az egy főre jutó reáljövedelem ebben az időszakban mintegy 60 százalékkal nőtt, a személyi fogyasztás pedig 62 százalékkal lett magasabb, úgy hogy nemzeti jövedelmünk és az ipari termelés 80—80 százalékkal több ma, mint egy évtizede. A mezőgazdasági termelés összesen 36 százalékkal nőtt, annak ellenére, hogy az időjárás többször nem volt a legkegyesebb hozzánk. Az irányítási rendszer maradandóan pozitív hatásai közé tartozik, hogy rugalmasabbá tette a kritikus világpiaci helyzetekre való reagálást, átállította a közgondolkodást, új közgazdasági és magatartásformát honosított meg, új intézményi elemeket szült (pl. a különböző vállalati marketing-szervezetek). Napjainkban rendkívül fontos közgazdasági probléma az állandóan változó feltételekhez való gyors, rugalmas alkalmazkodás. Szocialista államunk, gazdaságvezetésünk éppen ezért nagy mértékben táAz elmúlt 10 évben a külföldi sajtó számos szempontból ismertette, elemezte a magyar gazdaságirányítási rendszer elveit, gyakorlatát és problémáit. Mind a szocialista, mind a polgári sajtó — nyugodtan mondhatjuk — rendkívüli érdeklődést tanúsított gazdaságpolitikánk iránt. Az utóbbi két-há- rom évben — mióta ismertté vált az 1976. január elsejével induló, lényeges új elemeket tartalmazó szabályozórendszer, továbbá pártunk Központi Bizottságának legutóbbi határozatai — láthatóan ismét a figyelem központjába kerültünk. Tallózzunk a vélemények, cikkek között! „Bár a híres magyar gazdasági reform bevezetése óta mór kilenc év telt el, ez a reform továbbra is vonzást gyakorol a szocialista országok közgazdászaira, ugyanakkor továbbra is élénk vita tárgya a magyar ipari vezetők körében" — írta nemrégiben a Zyc/e Warszawy című lengyel lap, majd részletesen elemzi az 1976-os szabályzókat. A cikkíró fejtegetéseit így zárja; „A magyar közgazdászok és gyakorlati szakemberek továbbra is napirenden tartják az érvényben levő mechanizmus továbbfejlesztésének kérdését. Ez azonban ... mivel a párt és a kormány állásfoglalására a központi tervező szervek megkezdték a szabályozó rendszer működésében tapasztalható ellentmondások feltárását. 1980-ig — a XI. pártkongresszus határozamaszkodik az önálló vállalati döntésekre és a gazdálkodó szerveknek az újratermelés finanszírozásában való részvételére. A reform bevezetésével vállalataink éltek is ezzel a lehetőséggel, fejlődött az alkotó gondolkodás, erősödött a helyi kezdeményezés. Gazdasági fejlődésünk üteme az 1968—74- es időszakban — a korábbi évekhez képest — felgyorsult. Ebben a szakaszban a növekedés fő, sőt kizárólagos forrásává a munkatermelékenység vált, a külső feltételek számunkra kedvező volta következtében külkereskedelmi eredményeink is igen jók voltak. Jelentős szociálpolitikai vívmányokat teremtettünk meg (44 órás munkahét, illetve közvetlenül a reform előtt a gyermekgondozási segély bevezetése). A tervgazdálkodás lényegéből adódóan egy szocialista gazdaság sosem támaszkodhat teljesen a közvetett szabályozási eszközökre. így az 1968- as gazdaságirányításunk induló formájában is felhasználtunk direkt elemeket, amelyek egy részét időlegesnek véltük, és Csikós Nagy Béla kifejezésével „fékek"-nek nevezhetjük. Az időlegesség azonban tartósabbnak bizonyult a vártnál. Időközben új, a mechanizmus gyakorlata eredményezte probléma felmerülésekor — különösen 1971 óta — többször alkalmaztunk ilyen fékeket. Sokszor persze a fékek elkerülhetetlenek voltak, mint például krónikus túl- beruházási hajlamunk 70-es évek eleji tetőzésekor, illetve a nagyipari munkásság jövedelmének kedvezőtlen alakulása észlelésekor stb. (Mint ismeretes, a Központi Bizottság 1972 novemberi határozatai feltartóztatták, lokalizálták e kedvezőtlen jelenségeket.) 1972-től az ágazati iráa gazdaságirányítási reform fő elveinek elfogadása mellett történik ... ez a reform . .. bebizonyította eredményességét és hatékonyságát.” A Tribuna Ludu a szabályozórendszer fékjeiről így ír: „A gyakorlatban ... az új mechanizmus bevezetésekor elfogadott elveket nem minden tekintetben sikerült megvalósítani. A túlzott óvatosság például azt eredményezte, hogy a nem rentábilis vagy nem kielégítően rentábilis termelés a különböző dotációk és támogatások indokolatlan alkalmazása révén túlzott védelemben részesült.” A Politika (Jugoszlávia) kiemeli, hogy a magyar gazdaságpolitikusok szerint „a külső , piachoz való alkalmazkodás új irányvétele értelmében a magyar gazdaságnak viszonylag rövid idő alatt modern vágányokra kell áttérnie, s hogy ez az irányvitel megköveteli az új technológia következetes bevezetését, s azt, hogy szentimen- talizmus nélkül megszabaduljanak a régi gazdaságtalan és nem perspektivikus vállalatoktól, amelyek a jelenlegi feltételek közepette, az egész gazdaságot terhelik." A Rabotnicseszko Delo az új vállalati törvényről egyebek között megállapítja: „A törvény tainak megfelelően a reform bevált alapelveinek megtartásával — javaslatokat dolgoznak ki az irányítási és érdekeltségi rendszer továbbfejlesztésére. Oldalunk szerzője, Veress József, a Pécsi Tudományegyenyítás szerepe érezhetően megerősödött és 1973-ban következett be az olajrobbanás, amely részleges világgazdasági válsághoz vezetett. Amikor a világpiaci infláció felgyorsult, a belföldi árak egyre kevésbé tudták betölteni orientáló szerepüket, nőtt a költségvetési dotáció és a nyereség hatékonyságkifejező szerepe is tovább gyengült, a költségvetés centralizált bevételeinek aránya jelentősen csökkent. Mindezek a körülmények, a feltétetlek olyan minőségi változást eredményeztek, hogy gazdasági szabályozórendszerünk lényeges elemeit kellett megváltoztatnunk. 1976. január elsejével változtattunk a szabályozórendszeren, s egyidejűleg új árpolitikai koncepciót dolgoztunk ki. Ennek lényege a tartós külpiaci ártendenciák árrendszerünkbe történő szakaszos beépítése, illetve a termelői és a főt gyasztói árak kapcsolatának szorosabbá tétele, aktív árfolyampolitika kialakítása. A jövedelemszabályozás területén megszűnt a nyereség részesedési és fejlesztési célokra történő kötelező kettéosztása, szélesítettük a bérszabályozási formák spektrumát. Nem titok, hogy ezekben az években sokan úgy gondolták, hogy helyesebb lenne visszatérni a direktív tervirányításhoz. Nehézségeinket azonban csak mind a külső, mind a belső feltételek változásához történő rugalmas alkalmazkodással tudjuk megoldani, és ehhez gazdálkodó szerveink önálló elképzeléseire, verseny- képességére, rugalmas munkájára elengedhetetlenül szükség van. Más kérdés az, hogy vállalatainkkal jobban kell érzékeltetni a világpiac tényeit. Az utóbbi két évben külkereskedelmi cserearányunk — jelentős exportvolumen-expanziónk ellenére — szocialista relációban 16 százalékkal, tőkés relációban pedig 20 százalékkal romlott. A külkereskedelmi egyfelől erősíti a központi irányítást, másfelől megerősíti a vállalatok önállóságát — ez a két irány ... harmonikus kölcsönhatásban áll egymással.’-* Ezt a törvényt méltatja a Svájcban megjelenő „Business Eastern Europe" is. „Magyarországon ezentúl nagyobb önállósággal rendelkeznek a termelő vállalatok” című cikkében. „A fontos változást a nyugati eladók számára az jelenti, hogy ezúton már törvényesen is lehetőségük nyílik arra, hogy a kapcsolatok felvételekor azonnal a végső felhasználókkal lépjenek érintkezésbe ... A szerződésnek ma már minden fontos feltételét... a gyár igazgatóságával lehet megvitatni. A potenciális magyar és nyugati partnerek ezután közösen mennek el a külkereskedelmi vállalathoz, és jóváhagyását kérik." A „Neue Züricher Zeitung” szerint, az új vállalati törvény ..........a döntési jogk örök további decentralizálását teszi lehetővé a központi, hatóságoktól a vállalatok javára ... Szakemberek azt várják, hogy a vállalati irányítás önállóságának most elhatározott erősítése nagyobb rugalmasságot visz a magyar gazdaságba." tem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa áttekinti az új gazdasági mechanizmus egy évtizedét, kitekintést ad a szocialista országok reformkísérleteire, s tallóz a világsajtóban a magyar gazdaságról az elmúlt két-három évben megjelent cikkekből. Miklósvári Zoltán adósságot elvben átvállalhatja teljesen a költségvetés, de egyben vállalataink érdekeltsége az ár és a nyereség orientáló képességének nagyfokú gyengesége miatt csökken, nem beszélve arról, hogy a költségvetésből felhalmozási célokra fordítható összeg igen erősen csökkenne. Az az ország, amely nemzeti jövedelmének 50 százalékát a külkereskedelem közvetítésével realizálja, ezt nem engedheti meg magának. Ezért született meg a termékszerkezet határozott átalakításának gondolata, amely a Központi Bizottság tavaly októberi határozataiban jut kifejezésre, de már az V. ötéves terv egyik legjelentősebb kiindulópontjául is szolgált. Továbblépés w Minden eddiginél nagyobb szükség van tehát a központi irányítás és a vállalati önállóság harmonikus kapcsolatára, a kettő egyidejű erősítésére. Lényegében ez fogalmazódik meg az új vállalati törvényben is. Gazdálkodó szerveinknek meg kell ismerniük, érezniük kell a külpiac működését és alakulását, ugyanakkor a hatékonyan dolgozó, exportképes termékeket gyártó vállalatoknak minden pénzügyi támogatást meg kell kapniuk munkájukhoz. A továbblépést szolgálja árrendszerünk tervbe vett tökéletesítése is, melyre a Központi Bizottság .hozott határozatot. A minden eddiginél jelentősebb népgazdasági, vállalati — egy tegyük hozzá, munka- vállalói — feladatok megoldásához, a problémák időben történő felismeréséhez, a köz- gazdasági elmélet és gyakorlat további fejlődéséhez jobb iskolát nem lehetett volna találni, mint a gyermekkorából most kilépett gazdaságirányítási rendszerünket. Ezért fogalmaztuk a címet így: egy évtized — a jövőért. A legfrissebb reagálások kiemelik az MSZMP Központi Bizottságának 1977. október végén hozott határozatait a hosszú távú külgazdasági politikáról és a struktúra fejlesztéséről. Az osztrák „Die Presse" így ír: „A határozatok a legutóbbi két évtized legjelentősebb gazdaságpolitikai döntéseinek sorába tartoznak, és ezért is figyelemre méltóak, Magyarország külföldi partnerei számára. A határozatok abból indulnak ki, hogy a külgazdasági kapcsolatok és a termelési struktúra. Magyar- országon különösen szorosan összefüggenek egymással, és együtt képezik azt a döntő láncszemet, ami a növekedés szempontjából mindenekelőtt meghatározó. ... A magyar gazdaságpolitika stratégiája így válasznak tekinthető arra a kihívásra, amelyet az alapvető világpiaci változások intéztek a külgazdaságra orientált kis államhoz.” Zárjuk le kis lap-körutazásunkat a Vjesnik (Jugoszlávia) cikkében található hasonlattal. Az 1976-os‘szabályozórendszert, és 1977 októberi határozatokat a „magyar gazdaság vitorláit dagasztó új szelek"-nek nevezi. Az oldalt írta: VERESS JÓZSEF A KGST-országok reformkísérletei csaknem egy időben, a 60-as évek elején kezdődtek, és a változások a gazdaságirányítási rendszer mindhárom alappillérét — tervezési, szabályozási és szervezeti rendszer — egyaránt érintették. Mindegyik szocialista ország természetszerűleg továbbra is elsődleges alapelvének tartotta és tartja a tervezés elsődlegességét, ugyanakkor a korábbinál nagyobb mértékben támaszkodik a gazdálkodó szervek kezdeményező készségére, önálló elképzeléseire. Bulgária Bulgáriában 1964-ben csökkentették a vállalatok kötelező tervmutatóinak számát. A nép- gazdasági irányítás három szintje a minisztérium—egyesülés—vállalat „trió” lett. (Az egyesülések — hazánkkal ellentétben — a többi KGST-or- szágban úgynevezett nagy gazdálkodó szervet jelentenek, mely több vállalat munkáját fogja össze, a felülről kapott tervfeladatokat kötelező erővel tovább bontja, és bizonyos hatósági jogokat is gyakorol.) 1969-ben továbbfejlesztik a mechanizmust, és az elképzelések „korlátozott piaci mechanizmus” megvalósításáról beszéltek. Közben a gazdálkodó szerveket 1973-ig, mintegy 50 egyesülésbe tömörítették, amit azóta tovább aggregáltak. Az 1974-es intézkedések — a megváltozott körülmények hatására — nem számolnak vagy csak minimálisan a piaci tényezőkkel, és ismét kiszélesítik a kötelező tervmutatók körét. Csehszlovákia Csehszlovákia 50-es évekbeli, kiegyensúlyozott fejlődése jó lehetőségeket teremtett a' továbbfejlesztés közgazdasági megalapozására. A reformtervek nagy mértékben építettek a vállalati önállóság jegyeinek tartalmi kialakítására. A 60-as évek elején azonban — a mezőgazdasági termelés visszaesése, a Kínával folytatott kereskedelem jelentős szűkülése, a szocialista országokba irányuló gépexport relatív csökkenése következtében — ezek a tervek teljesen nem valósulhattak meg. Ez — többek között — alapját adta azoknak o véleménykülönbségeknek, amelyek a 60-as évek végén az ismert eseményekhez vezettek. A piacnak túlzott jelentőséget tulajdonító, a tervezést alábecsülő nézetek, mintegy átlendültek — ahogy mondani szoktuk — a ló túlsó oldalára. Az 1970-ben életbe léptetett gazdaságpolitikai elvek a direktív tervirányítás talaján épülnek fel, és az NDK-hoz, illetve a Szovjetunióhoz hasonló szervezet felépítése honosodott meg. Lengyelország Lengyelország jelenlegi gazdaságirányítási rendje nagy mértékben hasonlít a többi direktív tervirányítást alkalmazó KGST-országokéhoz, azzal a különbséggel, hogy a vállalatokat összefogó, nagy gazdasági szervezeteknek mind a népgazdasági, mind saját tervük kialakításában nagyobb szerepük van, viszonylag kevés kötelező tervmutatót kapnak. 1973 elejétől — kísérletképpen — az iparvállalatok mintegy egynegyedénél olyan mechanizmust valósítottak meg, amely igen közel állt a mi megoldásunkhoz, sőt ezek a gazdálkodó egységek — okulva a 68as induló átlagbérszabályozásunk problémáiból — már kezdetben a teljesítménytől függő bértömeg-szabályozás körülményei között dolgoztak, és lényegében maguk állították ösz- sze tervüket. 1976-ig kellett volna kiszélesíteni ezt a kísérletet, erre nem került sor, ma már egységes a gazdaságirányítás. A közgazdászok .körében sokat vitatkoznak a továbblépés útjairól, amit természetesen befolyásol a mezőgazdaság speciális helyzete. NDK Az NDK egyesülései több KGST-ország vállalati szervezetének mintájául szolgáltak; a Szovjetunió is hasznosította azokat a tapasztglatokat, amelyek az NDK-ban, a gazdálkodó szervek struktúrájának kialakításával kapcsolatban felhalmozódtak. Az egyesülések létrejöhetnek — állami határozatra — horizontális vagy vertikális szerveződéssel és több korábbi vállalat munkáját irányítják. Kötelező tervmutatókat kapnak (számuk 94), de az irányító hatóságok az egyesüléseket bevonják a tervkészítésbe. Az egyesülés vállalatai ellentervet készíthetnek, ha feszítettebb tervet vállalnak. A 60-as évek végén — egy közbülső időszak során — redukálták a tervmutalók számát, sőt, ún. „tói ig” (toleranciás) terveket adtak a válalatoknak, amelyek hamar megtalálták a „kis kapukat”, ezért szélesítették ki újra a kötelező mutatók halmazát. A 94 tervmutató kicsit soknak tűnik, s nagy mértékben bonyolítja az anyagi ösztönzési alapok meghatározását. A vállalaton belüli szervezési módszerek, eljárások magas színvonalúak. Románia Románia gazdaságpolitikája elsősorban a szervezeti rendszer korszerűsítését tűzte ki célul, a vállalatok gazdasági, illetve jogj önállósága, helyes mértékének meghatározását másodlagosnak tekintik. Az egyesülésekhez hasonló iparközpontok (esetleg nagyobb vállalatcsoportok, trösztök, kombinátok) fogják át a kisebb vállalatok gazdálkodását. A tervlebontás módja hasonló a többi országéhoz. Szovjetunió A Szovjetunió nagy körültekintéssel, igen megalapozottan fogott hozzá reformkísérleteihez 1965-ben. A reform elképzeléseit fokozatosan vezették be az egyes vállalatoknál, és 10 év alatt lett teljes körű a reform. Az egyes lépések, továbbfejlesztések nem tartalmaztak visszalépést a korábbiakhoz képest. Csökkentették a tervmutatók számát, a vállalatok ösztönzési alapokat képezhetnek (anyagi ösztönzési alap, szociális, kulturális és lakásépítési alap, fejlesztési alap) a béralap százalékában. Az alapképzést szabályozó mutatók a termelési volumen, az eszközjövedelmezőség, a munka termelékenysége és a kiváló minőségű termékek részarányának változása. A gazdálkodó szervek legfontosabb típusai az ipari egyesülések, a termelési egyesülések és a vállalatok. A mechanizmus továbbfejlesztéséről élénk viták folynak. A legtöbb kritika, a bruttó termelési érték alkalmazását illeti. Ez a mutató, amely — mint a Pravdában olvasható — acéllal táplálkozik. Egy évtized — a jövőért Mit ír a külföldi sajtó?
