Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-05 / 122. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli flaplo XXXV. évfolyam, 122. szám 1978. május 5., péntek Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Jubileum L. Brezsnyev a Német Szövetségi Köztársaságban elölt A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 1979-ben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A jubileumra készülő szocialista gazdasági közösség kilenc tagállama az elmúlt három évtized alatt igen nagy utat tett meg. Ezt bizonyítja az is, hogy az ipari termelés fejlődési ütemében ma már mind az Egyesült Államokat, mind pedig a nyugat-európai országokat megelőzik, s olyan eredményes együttműködési formákat alakítottak ki, amelyekhez hatékonyságban hasonlóval egyetlen más gazdasági tömörülés sem rendelkezik. Az új megyeháza a Majláth utca felől Fotó: Erb János KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, államfő, hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezett. A képen: Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, államfő, Hel műt Schmidt nyugatnémet kancellár, s a háttérben Walter Scheel államfő Megkezdődtek a hivatalos megbeszélések Illést tartott a Minisztertanács A Kormány Tájékoztatási Hivatala közíi: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és elfogadta a külügyminiszter jelentését a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának Szófiában tartott üléséről. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke a kormány elé terjesztett jelentésében összegezte a tanácstörvény végrehajtásának tapasztalatait. A Minisztertanács megállapította, hogy a törvény elvei és rendelkezései jól szolgálják a tanácsrendszer, az állami élet, a szocialista demokrácia fejlesztését. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést, s határozatot hozott a végrehajtás további feladataira. A nehézipari miniszter előterjesztése alapján a kormány jóváhagyta a Hátimba III. Bauxitbánya bővítésének beruházási javaslatát. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Impozáns lesz az új megyeháza Négyszáz helyiség, rendezett környezet A tagországok közösen fejlesztették világszínvonalra a csapágygyártást, amelyben leginkább a Szovjetunió és Csehszlovákia jeleskedik, de igen gyümölcsöző együttműködés alakult ki Magyarország, Lengyelország és az NDK között is. Ennek alátámasztására csupán egy adat: a KGST tagállamai jelenleg több mint kétezer féle csapágyat állítanak elő. Hasonló eredmények születtek más területeken is. Gazdasági szakemberek az együttműködés színvonalát a szakosodás fejlettségével mérik; a KGST ezen a téren sem vall szégyent. Lengyelország és a Szovjetunió állítja elő például ma már a közösség földgépeinek 95 százalékát, Magyarország és a Szovjetunió az autóbuszok csaknem 80 százalékát, az NDK a személyszállító vasúti kocsik több mint háromnegyedét, Bulgária pedig a villamos targoncák csaknem száz százalékát. Korunk egyik fontos kérdése az energiaellátás. A KGST- országok ezen a területen i; gyümölcsöző együttműködési formákat fejlesztettek ki. Jó példa erre az óriási energia- rendszer, amelyet többek között a Barátság kőolajvezeték, a Szojuz és a Testvériség gázvezeték, valamint a Vinnyica— Albertirsa között épülő villamos távvezeték fémjelez. 1980-ban csupán Magyarország a szükséges kőolaj 64, a földgáz 25 és a villamosenergia ugyancsak 25 százalékát KGST-partnereitől kapja majd. Az együttműködés más vonatkozásokban is figyelemre méltó. A KGST egyik legtöbb segítségre szoruló tagállama Mongólia, ahol csupán ebben az ötéves tervidőszakban több mint 240 létesítmény építésében nyújt hathatós segítséget a Szovjetunió. Lengyelország a többi között egy fafeldolgozóüzem, egy tégla- és egy enyv- gyár létesítésében vállalt részt, Bulgária pedig a darhani szőrmegyár és a csojbalszani húskombinát munkálataiban segédkezett. A KGST nyílt szervezet. Minden ország, amely kész azonosulni céljaival és elveivel, sikeresen együttműködhet a szocialista országok gazdasági szervezetével. Ilyen jellegű kapcsolatokat alakított ki például a KGST Jugoszláviával, Finnországgal, Mexikóval és Irakkal. A szocialista országok bekapcsolódása a nemzetközi munkamegosztásba nemcsak a szervezeten belül, hanem annak keretein túl is feltételezi a kölcsönös előnyök biztosítását, a felek egyenjogúságának tiszteletben tartását. És hogy ezek az elvek a gyakorlatban megvalósulnak, tanúsítja, hogy a KGST tagállamai jelenleg 75 fejlődő országgal működnek együtt eredményesen. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtökön háromnapos hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba utazott. Leonyid Brezsnyev kíséretében van Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter, Borisz Bugajev polgári repülési miniszter, Andrej Alekszandrov és Anatolij Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója, Leonyid Zamja- tyin, az SZKP KB osztályvezetője és Anatolij Kovaljov, a Szovjetunió külügyminiszter-helyette- se. Az SZKP KB főtitkárát, államfőt Alekszej Kosziginnal, az SZKP KB PB tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökével az élen az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, állami vezetők búcsúztatták a Vnukovói repülőtéren. A búcsúztatásnál jelen voltak az NSZK moszkvai nagykövetségének vezető diplomatái. Leonyid Brezsnyev elutazásáról a szovjet televízió helyszíni közvetítésben számolt be. Csütörtökön délelőtt négynapos hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba érkezett Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Röviddel tizenegy óra előtt a két állam lobogóival feldíszített köln-bonni repülőtér légterében feltűnt az IL 62-es külön- repülőgép, amelyet az államhatártól a nyugatnémet légierő vadászgépei kísértek. A repülőgépből kilépő Leonyid Brezs- nyevet Walter Scheel köztársasági elnök, Helmut Schmidt kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter üdvözölte, miközben elhangzott az államfőnek kijáró huszonegy díszlövés. Leonyid Brezsnyev bemutatta vendéglátóinak a kíséretében érkezett szovjet vezetőket: Andrej Gromikót, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, külügyminisztert, Nyikolaj Tyihono- vot, a Minisztertanács első elnökhelyettesét, Borisz Bugajev, polgári repülésügyi minisztert, Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi minisztert, Leonyid Zam- jatyint, az SZKP KB osztályvezetőjét. A küldöttséghez Bonnban csatlakozott Valentyin Falin, a Szovjetunió NSZK-beli nagykövete. Ezt követően Walter Scheel bemutatta Leonyid Brezsnyevnek az NSZK kormányának tagjait, majd a bonni szovjet kolónia képviselői köszöntötték az SZKP KB főtitkárát. Leonyid Brezsnyev fogadta a Bundeswehr díszalakulata parancsnokának jelentését, majd (Folytatás az 5. oldalon) Nem kétséges, rangjához méltó, impozáns székházba költözhet előreláthatóan jövő év közepén a Megyei Tanács. Hogy milyenbe? — erről vallattuk tegnap a helyszínt és a tervrajzokat. A magasföldszinten jókora tárgyaló és hatalmas hall, az emeleteken hivatali szobák, a legfelsőn, a nyolcadikon többek között önkiszolgáló étterem, büfé, könyvtár, klubolvasó kapnak majd helyet. A felsőbb szintekre felvonó és „pá- ternoszter" hordja fel a dolgozókat, az ügyfeleket, a vendégeket, akik gyalogszerrel három helyről, a Szabadság út, a Jókai utca és a Rákóczi út felől, gépkocsival a Szalai András útról, valamint a Jókai utcáról kanyarodva közelíthetik meg az épületet, A mintegy 400 helyiséget magába foglaló építmény homlokzata sárga pirogránit burkolatot kap, a lépcsők márványból készülnek, mindenütt szőnyegpadló nyeli el egykoron a léptek zaját. Rendezett lesz a megyeháza környéke is. Az udvaron szökő- kútszerű, egymásba nyíló vízmedencék, a parkban városaink címerét bemutató térplasztika, a tömb északi oldalán 60 kocsira méretezett parkoló épül. Az elképzelések szerint a Rákóczi út mentén csak a Zsolnay-ház, valamint a jelenlegi fűszerbolt épülete marad meg, a szomszédos, már rozoga házakat lebontják, új lakóépületekkel helyettesítik. Ennyit a tervekről. De mi a valóság? Ezekben a napokban a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat közel 70 munkása dolgozik a helyszínen, főként víz- és villanyvezeték-szerelők, s rajtuk kívül néhány mélyépítő, utóbbiak a távfűtő csatorna körül szorgoskodnak. Még az idén elkészül az>épület, két gyalogjáró híd, de a 20 tanácsi gépkocsi elhelyezésére szolgáló garázs belső munkálatai, az északi gyalogjáró híd és a trafóház építése áthúzódik jövőre is. A vakolás, az álmennyezet majdnem teljes egészében készen áll, jövő héten az aljratbetonozáshoz kezdenek hozzá, a fűtésszerelés e hónap közepén indul. Hátráltató körülmény, hogy a garázshoz szükséges pilléreket a gyártó többszöri sürgetés ellenére sem szállította még le, ezért ott két hete áll a munka. Pimmer Béla főépítésvezető szerint a 70—75 millió forintos beruházás építőmesteri munkáiból még 40—45 milliónyi van vissza. Ez a szám riasztónak tűnik, de akkor már kevésbé, ha hozzátesszük: a visszalevő fűtés- és hűtésszerelés egymaga 12 millió forintot képvisel ebből. Az építők fogadkoznak: jövő év első felére elkészül az új megyeháza és környéke, akkor elkezdődhet a költözködés a Széchenyi térről, a jelenlegi székházat pedig a Járási Hivatal és más tanácsi intézmények dolgozói vehetik birtokukba. H. L. Változatos színekben és fazonokban gyártja a férfi és női bőrkabátokat, ruhákat a pécsi Univerzum Közös Szövetkezeti Vállalat. A hamar népszerűvé vált ruhadarabokat képünkön a Konzum Áruház dolgozói mutatják be.