Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)

1978-05-28 / 145. szám

1978. május 28., vasárnap i DuaQntiiii napló A „középső harmadban“ sok lehetőség van Hol vannak a tartalékok? Lehoczki Mihály viszonylag új szereplő az országos vezetés­ben. 1934-ben született Tótkom­lóson, 1957-ben Odesszában szerzett agrármérnöki oklevelet. Néhány évi gyakorlat után, 1960-ban a kitűnően gazdálko­dó Füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz főagronómusa lett. Egy cik­lusban tagja volt a TOT elnök­ségének, majd 1976 decembe­rében a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa főtitkár-he­lyettesévé választották. Vele be­szélgettünk a termelőszövetke­zeti gazdálkodós tartalékairól. — Az agrárkérdések iránt ér­deklődök körében erős a hit, hogy a téesz gazdálkodás leg­főbb tartalékai az úgynevezett „alsó harmadban", a gyenge téeszek kategóriájában találha­tók. így van ez? — Kétségtelen, hogy itt van az egyik nagy tartalék. A ked­vezőtlen adottságú területeken gazdálkodó téeszek jelentős mértékben fokozhatják hoza­maikat, jövedelmüket, ha a táj­nak, a termőterületüknek legin­kább megfelelő termelési szer­kezetet valósítják meg a nö­vénytermelésben és az állatte­nyésztésben. Eredményesebbé válhat gazdálkodásuk, ha a közgazdasági szabályozók, a műszaki és anyagi ellátás szer­vezetének egyes láncszemei az eddiginél jobban segítik tevé­kenységüket. — Ezek szerint a harmadik harmad felzárkózhat a iá szö­vetkezetek eredményeihez? — Erre is van példa — külö­nösen az állattenyésztésben —, de nem ez a jellemző. A mos­toha adottságok hatása nem tüntethető el. A szövetkezetek különböző csoportjainak terme­lési eredményei között a kü­lönbség nem csökken, hanem növekszik. Más a helyzet a sze­mélye. jövedelmekkel, ahol a különbség csökken. A kedvezőt­len adottságú szövetkezetek ak­kor járnak el helyesen, ha a helyi körülményeknek megfele­lően fokozzák úgynevezett mel­léküzemági tevékenységüket is. Erre sok példa van a nyúlbőrök kikészítésétől a műanyagipari termelésig. Ma már az orszá­gos és a helyi állami párt- és érdekvédelmi szervek egyaránt támogatják ezt a tevékenységet. — Az előbb óvatosan a ter­melés fokozásának egyik tarta­lékaként említette a gyenge szö­vetkezeteket. Melyik akkor a fő tartalék? — Véleményem szerint a ter­melés legfőbb tartaléka a „kö­zépső harmadban”, az átlago­san gazdálkodó szövetkezetek körében található. Ebben a kör­ben nagyon sok szövetkezet ki­tűnő természeti körülmények között gazdálkodik. Kézenfekvő, hogy itt lehet a termelési ered­ményeket a legjobban és leg­gyorsabban fokozni. — Kicsit érthetetlen, hogy ezek a szövetkezetek olyan tar­Beszélgetés Lehoczki Mihállyal, a TOT főtitkár-helyettesével tósan megmaradnak a közép­mezőnyben. Igényük nincs a fejlesztésre vagy létezik vala­miféle „skatulya" amibe bele­szorulnak? — Én azt mondanám, hogy is­is. Megfigyelhető valóban ezek ben a szövetkezetekben bizo­nyos fokú önelégültség vagy ta­lán inkább a kockázattál való tartózkodás. Félelem, hogy az újra való áttérés gondokat okozhat. Ám sajnos az is tény, hogy a mezőgazdaság ipari ki­szolgálása, műszaki ellátása ma még nem mindig kereskedelmi módszerekkel, inkább elosztás útján történik. És itt nagyon ve­szélyes a skatulya, tehát ha a kevésből elsősorban azoknak juttatnak, akik már most jók, kimaradnak azok, akik ezt a segítséget felhasználva jókká válhatnak. A magyar iparnak, kereskedelemnek, külkereske­delemnek jelentős feladatai vannak tehát abban, hogy ezt a legnagyobb tartalékot feltár, hassuk. Ezzel a megállapítással nem akarom felmenteni a fe­lelősség alól a jó lehetőségek­kel rendelkező, de azokat csak részben kihasználó gazdaságok felelős vezetőit. — Ügy gondolom, ebben a beszélgetésben nem feledkezhe­tünk meg a felső harmadról, a jó szövetkeztekről sem. Róluk mit mondana? — A feltétlen elismerés hang­ján szeretnék ezekről a gazda­ságokról szólni. Magas hozamo­kat, kiváló gazdasági eredmé­nyeket érnek el. Korszerű üzem- és munkaszervezést valósítanak meg. Alighanem a legtöbbet teszik mezőgazdaságunk fejlő­déséért, az egész falu, a kör­nyezet átformálásáért is. Rójuk jellemző a kezdeményezés, a kockázatvállalási kedv. Jó kap­csolatban vannak a tudományos műhelyekkel, ezek eredményeit gyorsan ültetik át a gyakorlat­ba. Továbbra is számíthatunk rájuk, arra, hogy még inkább fokozzák eredményeiket. — Ezek a szövetkezetek álta­lában már ma világszínvonalon termelnek. Ámde tapasztalható, hogy az állami elvonások oly­kor „centiző" latolgatásra kész. tetik közgazdászainkat. Érdekük, hogy még tovább lokozzák erő­feszítéseiket? — Nyugodtan merem állítani, hogy igen. Ezeknek a gazdasá­goknak is érdekük, hogy még tovább haladjanak azon az úton, amelyen mór eddig is szép sikereket értek el. Az ál­lami szabályozás keretei között persze, de növelni tudják még a személyi jövedelmeket is. En­nél talán jelentősebb, hogy a növekvő eredmények lehetővé teszik a munkahelyi körülmé­nyek további javítását és a kör­nyezet fejlesztését. De ezeknek a szövetkezeteknek a vezetői öntudat dolgában is fejlettek, sarkallja őket a népgazdaság érdeke, egyáltalán a tagság és az ország szolgálata. Nem kö­zömbös tényező, a kivívott er­kölcsi rang megtartása sem. Bízhatunk bennük. Földeáki Béla Az albertirsai Dimitrov Mgtsz huszonhárom hektáron termeszt spárgát. A spárga zömét exportra szállítják. A képen: csomagolás előtt gondosan lemossák a frissen szedett spárgát. MŰVEZETŐK Valaki találóan azt mondta róluk: őrmesterek, hadsereg nélkül. Ha a munkaerőhiányra gondolt, a megállapítás helyén­valónak tűnik, hiszen a műve­zetők azok a közép műszaki vezetők, akiken leginkább csat­tan az ostor. Ök azok a köz­vetlen termelésirányítók, akik, ha kell, anyagért futkosnak, dol­gozóik jogos érdekeit védik, ők vállalják a sokszor népszerűtlen feladatokat, ha szükséges, di­csérnek vagy korholnak. Baranyában mintegy négy­ezer művezető ténykedik a kü­lönböző iparágakban. Seregélyi István, a Magyar Selyemipari Vállalat mohácsi gyárának szakmányművezetője lépcsőfokonként jutott előre: 1962-ben műszaki gyakornok­ként kezdte, aztán gyártásközi ellenőr lett, majd MEO-s, mű­vezető, technológus, főműveze­tő és ez év januárjától szak- mányművezető beosztásban dolgozik. — Mennyiben különböznek a főművezetői és szakmányműve- zetői teendők? — A beosztás tulajdonképpen ugyanaz, de a jogok és kötele­zettségek változtak. Az átszer­vezés előtt hat művezető és a főművezető irányította egy-egy műszak termelését. Az új rend­szerben, a korábbi műszakve­zetők gépmesteri beosztásba kerültek: a közvetlen felelőssé­gük, a folyamatos üzemeltetés biztosítása. Egyébként három műszakban dolgozom, és mint­egy nyolcvan ember tartozik hozzám. — Változott-e a jogköre? — Természetesen. Azelőtt pél­dául csak egy nap fizetés nél­küli szabadságot engedélyez­hettem, ma hármat adhatok, nőtt a fegyelmi jogkör is. Mi Új híd a Dunán Újvidéknél A Ganz-MÁVAG szállítja a vasszerkezetet Új híd épül Újvidéken. Nem ez az első magyarok ál­tal épített híd a Duna menti országokban. Jugoszláviá­ban is alig néhány éve ad­tak át Újvidéktől néhány ki­lométerre Bácskapalánknál egy hidat — mégis jelentő­ségét és méreteit tekintve, a mostani messze megelőzi : óbbit. Jgyonis aligha van a Du- melletti nagyvárosok kö­zött még egy, amelyik any­aira szegény volna hidak­ban, mint éppen Vajdaság fővárosa. Nem számítva a vasúti átkelőt, mindössze egyetlen, még a háború előtt épített keskeny úti híd köti össze a várost a túlpart­tal. Az új híd feladata lesz, hogy a vajdasági rónát köz­vetlenül kapcsolja a Szerém- séghez és rajta keresztül az ország közúti vérkeringésé­hez. A híd, amelyik majd Kamenica alatt éri el a sze- rémségi partot, 1980-ra ké­szül el. A magyarországi Ganz- MAVAG szállítja a vasszer­kezetét. Az első hatvan mé­ter már elkészült, március végén megtörtént a műszaki átadás. A 60 méter hosszú, 320 tonna súlyú acélszerke­zet szállítása nem egyszerű dolog. A szállítmány vonaton érkezett a helyszínre. A Ganz-MÁVAG-nak rend­kívül jók a kapcsolatai a belgrádi Mostogradnjával. Ez a hatodik nagyobb híd, amit együtt építenek és egy­ben a legnagyobb is. A ma­gyar fél részéről vállalt kö­telezettség is ehhez mért. összesen 1011 méter acél- szerkezetet kell leszállítani­uk, aminek súlya 10 000 ton­na. Ebből a főhíd 8 000 ton­na. Hogy ez milyen óriási vállalkozás, összehasonlítás­képpen megemlítjük, hogy a budapesti Erzsébet-híd csak 5 200 tonna volt. „Az újvidéki híd ferde ká- belos, kétpilonos (a kábele­ket tartó oszlop), egyoszlo- pos típusú, s ebben a rend­szerben világrekord lesz. A hasonló rendszerű duisburgi híd fesztóvolsága 350 méter, az újvidéki 351 méter lesz. Nincs is lehetőség arra, hogy ezt a világcsúcsot megdönt- sék, mert az ennél nagyobb fesztávolság esetében, a híd már nem lenne eléggé biz­tonságos, fennállna a kilen­gés veszélye" — állapította meg a belgrádi televízióból sugárzott a híd építésének indulásáról készített riport­filmben Nikola Hajdin pro­fesszor, a híd tervezője. K. L. döntünk a mozgóbérek elosztá­sáról, javaslattételi jogunk van a béremelésre. Persze célsze­rűbb lenne, ha a szakmánymú- vezető dönthetne a fizetéseme­lésről. Jó ötletnek tartom — és ezt már több üzemben alkal­mazzák — a bónrendszert: ná­lunk is bevezethetnék, hogy egy-egy célfeladat elvégzése után vagy kiemelkedő minősé­gi munkát követően száz vagy akár kétszáz forintos bánnal ju­talmazhatnánk a dolgozót. A jelenlegi helyzetben csak ígér­hetek ... — A művezetői munka egyál­talán nem hálás feladat: még­is szeretem annak ellenére, hogy a régi kollégák azt hi­szik, hogy eltávolodtam tőlük — kezdi Danyi Bertalanná, a Pé­csi Szolgáltatóipari Vállalat fod­rászművezetője, aki húsz éven át üzletben dolgozott. — Tulaj­donképpen két malom között őrlődünk: a dolgozók érdekeit is védenem kell, ugyanakkor, ha szükséges, meg kell őket győz­nöm a vállalati célok helyessé­géről. Egyébként kétszáznegy­ven fodrász, kozmetikus, pénz­táros dolgozik a vállalatnál. Hozzám a meszesi és a belvá­rosi üzletek tartoznak, körülbe­lül a létszám fele. — ön két éve művezető. Nem került-e anyagilag hátrányos helyzetbe? — Őszintén szólva érzékenyen érintett az első időszakban. De a vállalat elküldött a szakmun­kások szakközépiskolájába, te­hát segítette a továbbképzése­met. Ezek után már nem mond­hattam azt, hogy nem vállalom a művezetői beosztást. Sőt! Annyira kedvet kaptam a ta­nuláshoz, hogy ma a Pécsi Tu­dományegyetem Jogi Karán má­sodéves vagyok. — Hogyan tudja összeegyez­tetni a munkahelyi gondokat az egyetemre járással? — Ez csak pontos tervezéssel lehetséges, de eddig még si­került. A fodrászüzemnek tizen­nyolcmilliós terve van, több mint a felét alkotja a vállalati árbe­vételi tervnek. Az én feladatom a feltételek biztosítása minden téren: ha kell segítek az anyag- beszerzésben, de gondom kell, hogy legyen a műszaki fejlesz­tésre és természetesen az em­beri problémákkal is foglalkoz­nom kell. Figyelemmel kísérjük az egyéni teljesítményeket. A hónap eleje a legnehezebb, ilyenkor történik az elszámolás, az anyagvisszavételezés és még sorolhatnám. — Ha lehetősége lenne, min változtatna, mit tenne kollégái érdekében? — A szakma régi gondjain kellene segíteni. Akik évtizede­ken át állnak c fodrászszék mö­gött, egy idő után gerincbán- talmakra panaszkodnak. Akik annak idején velem kezdtek, hónapokon át táppénzre kény­szerülnek. Sokat segíthetne ezen a problémán a gyógycipő, de egyelőre eletették, meg túl drágának tartják, holott a dol­gozók azt is vállalnák, hogy a felét kifizetik. Olyan kiszolgáló székekre lenne szükségünk, amelyeknek állítható a magas­sága, így a fodrászoknak nem kellene görnyedezni. Hát ezek azok a dolgok, amikről nem mondtam le. Belső István, a Pécsi Vasas Ipari Szövetkezet forgácsoló­részlegének művezetője éppen egy tervrajzot tanulmányoz, amikor a szűk irodába lépek. Idős szaki érkezik saválló acél­rúddal a kezében. — Ez az anyag egyik szerszá­mos fiók mélyéről került elő. Az idősebbek félreteszik a mara­dékot, azzal a gondolattal, hát­ha jó lesz valamire: most ép­pen erre a KOR-acélra volt szükség, mert a címkézőgéphez, amit a kenyérgyárnak csinálunk, csak kettős rúd megfelelő. Hiá­ba mentem a raktárba, nem volt. De nehogy azt gondolja, hogy ezzel befejeződött a „kál­vária”. Az ilyen külső munká­kat rezsiben vagyunk kénytele­nek elvégezni, és akire rábí­zom, sima órabért kap, mert egyedi munkáról van szó. Az emberek nem szívesen vállalják, mert az ilyen megbízások kere­setkieséssel járnak. Csak úgy ellensúlyozhatom a dolgokat, ha utána „pénzes” munkát adok az esztergályosnak, laka­tosnak. — És ha nincs ilyen? — Akkor engem szidnak az emberek. — Tehát kénytelen megal­kudni időnként? — Sajnos igen. Már a fejem­hez vágták, hogy bércsalást kö­vetek el, mikor az elszámolás­kor a gyengébben teljesítők ke­resetét is kiegészítettem száz százalékra. De ha valakinek re­zsiben kell elvégezni egy mun­kát, nincs mód a teljesítmény­bérezésre. Ha magasabb lenne az órabér, én is többet követel­hetnék, de ha ez nem megold­ható, akkor legalább más for­mában pótolhatnánk a kereset- kiesést! Akár célprémiummal, akár bánnal. — Hogy vélekedik a műveze­tők tekintélyéről? — Manapság jó művezetőnek lenni nagyon nehéz. Alig tudok elképzelni olyan embert, aki velejéig ismeri az adminisztrá­ciót, szakmailag kiváló és az emberekkel is úgy tud bánni mint egy pszichológus. Szerin­tem az utóbbi a legfontosabb, de egyben a legnehezebb is. Tizennyolc éven át voltam esz­tergályos, így ismerem a mun­kások érzelmi világát. Abban az időben ugyan órabérben dol­goztam, de volt egy erkölcsi norma, ami a nagyobb teljesít­ményre sarkallt bennünket. Ma ez valamelyest megváltozott. Sokszor elgondolkodtam azon, mi lehet az oka annak, hogy el­sősorban a pénzzel lehet tekin­télyt szerezni! Fegyelmi javas­lattá! élhetek ugyan, de ezt csak a végső esetben teszem. Mert a munkás megsértődik, le­számol és utána főhet a fejünk, hogy kit állítsunk az eszterga­pad mellé. így aztán inkább jó szóval próbálok hatni az em­berekre, meg szakmai meggyő­zéssel . .. Seregélyi István Salamon Gyula Belső István Danyi Bertalanná

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents