Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)

1978-05-25 / 142. szám

1978. május 25., csütörtök Dunántúlt napló 5 • • Otven angol munkáspártí képviselő leszerelési javaslata London Az ENSZ-közgyűlés első rend­kívüli leszerelési ülésszaka meg­nyitásának napján 50 angol munkáspárti képviselő radikális hatpontos leszerelési javaslatot terjesztett az ülésszak! elé, mert — véleményük szerint —, kormá­nyuk csak jóval szerényebb programmal érkezett New York­ba. A kormánypárt baloldala az alsóházban felháborodottan tiltakozott amiatt, hogy a lesze­relési ülésszakkal egyidőben, amelyen Callaghan miniszter- elnök is-felszólal, a tőkés világ fegyvergyártói • nagy bemutatót tartanak júniusban az angliai Aldershotban legújabb termé­keikből. A munkáspárt baloldalának hatpontos programja követeli minden újabb nukleáris fegy­verfajta, beleértve a neutron­fegyver kísérletezésének és gyártásának tilalmát, a BT ál­landó tagjai hadseregének és fegyverzetének csökkentését, a fegyverkereskedelem fokozatos megszüntetését, a két nagy ka­tonai tömb egyidejű feloszlatá­sát, a fegyvergyártásban fog­lalkoztatott dolgozók más ága­zatokba való átirányításának kutatását és a béke-világkon­ferencia összehívását. A brit nukleáris leszerelési kampány ugyanezen a napon százezer aláírást nyújtott át a Külügyminisztériumban azzal a felhívásával, amely követeli a neutronfegyver kutatásának és gyártásának végleges betiltá­sát. A felhíváshoz a brit társa­dalom legszélesebb rétegei csatlakoztak, aláírta számos munkáspárti képviselő, köztük Michael Foot miniszterelnök­helyettes, szakszervezeti és egy­házi vezetők. Giereh—Husák találkozó Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök szerdán befejezte Csehszlovákiában tett kétnapos baráti munkalátoga­tását, és a délutáni órákban Raza utazott. A látogatás folyamán a len­gyel vezetők a Magas-Tátrában megbeszéléseket tartottak ven­déglátóikkal, Gustáv Húsúkkal, a CSKP KB főtitkárával, Cseh­szlovákia köztársasági elnöké­vel és Lubomir Strougal kor­mányfővel, valamint Vasil Bjlak- kal, a CSKP KB titkárával. NAGYVILÁGBAN Kádár János és Losonczi Pál üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Jo- szip Broz Titánok, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság elnökének 86. születésnapja alkalmából. II. Erzsébet angol királynő és férje, Fülöp herceg ötnapos NSZK- beli hivatalos látogatásuk során szerdán Nyugat-Berlint keresték fel. ♦ LONDON: Margit her­cegnő, II. Erzsébet angol ki­rálynő húga szerdán törvé­nyesen is elvált Lord Snow- dontól, akit udvari fényké­pészként még csak Armstrong- Jonesnak hívtak. Válásra egyébként az angol királyi családon belül Vili. Henrik óta nem volt példa. + PÁRIZS: Valery Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök szerdán egy szuperszo­nikus Concorde gép fedélze­tén elindult New Yorkba, ahol az ENSZ-közgyűlés leszerelési kérdésekkel foglalkozó rendkí­vüli ülésszakán ismerteti a francia leszerelési javaslato­kat. Ez lesz az első eset, amikor francia köztársasági el­nök beszédet mond az ENSZ- ben. + BEIRUT: A beiruti rend­őrség meghiúsított egy, a fran­cia nagykövetség ellen terve­zett merényletet. Négy auto­mata fegyverekkel és kézigrá­nátokkal felfegyverzett sze­mélyt tartóztattak le, akik au­tóban megközelítették a nagy- követség épületét. A rendőr­ség szerint a négy személy a Párizs—Orly repülőtéren múlt vasárnap életét vesztett há­rom terroristáért akart bosz- szút állni. Kozmosz—1011 A Szovjetunióból Föld körüli pályára állították a Kozmosz— 1011 jelzésű mesterséges hol­dat, melynek feladata a vi­lágűr kutatásának folytatása. A szputnyik pályájának leg­fontosabb adatai: kezdeti ke­ringési idő: 104,9 perc; a Föld felszínétől mért legna­gyobb távolsága: 1026 kilo­méter; legkisebb távolsága: 978 kilométer; a pálya síkjá­nak az egyenlítő síkjával be­zárt szöge: 82,9 fok. A Kozmosz—1011 berende­zései kifogástalanul működnek. + CANNES: A francia rend­őrség — egy névtelen telefo­náló bejelentése nyomán —a cannes-i filmfesztivál egyik ve­títőtermében robbanószerkeze­tet talált. A pokolgépet a ve­títővászon függönye mögé rej­tették és a függöny leereszté­sére robbant volna fel. ♦ NYUGAT-BERLIN: A Nyu­gat-Berlini Szocialista Egység- párt elnöksége szerdán közle­ményt adott ki kedden, mély gyászban megtartott rendkívüli üléséről. Az ülésen Horst Schmidt elnökhelyettes méltatta Gerhard Daneliusnak, a párt elhunyt elnökének életútját, munkásságát. Az elnökség el­határozta, Gerhard Danelius politikai hagyatékának szelle­mében tovább erősíti a Nyugat. ' Berlini Szocialista Egységpárt sorait, tömegbefolyását. Az el­nökség úgy döntött, hogy má­jus 26-án pénteken, gyászülésen, s az ezt követő gyászszertartá­son vesznek végső búcsút Ger­hard Daneliustól, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségétől. + PÁRIZS: Párizsban közzé­tették a hétfőn és kedden meg­tartott francia-afrikai csúcs- értekezlet záróközleményét, amely - mint azt Giscard d'Es- taing francia köztársasági elnök keddi sajtóértekezletén jelezte — megállapítja: a részt vevő ál­lamfők kifejezték összehango­lásra irányuló óhajukat annak érdekében, hogy rövid időn be. lül elérjék szolidaritásuk kőnk. rétizálását. + DAMASZKUSZ: Az Egye­sült Államok arra kívánja fel­használni Egyiptomot, hogy szétzúzza Afrika haladó és felszabadító mozgalmait — idézi szerdán a szíriai sajtó Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszternek egy nem­zetközi diákrendezvényen el­hangzott szavait. ♦ ÚJ DELHI: A Dél-Ázsiá­ban működő külföldi tudósí­tók szervezete tiltakozott pa­kisztáni újságírók nyilvános megkorbácsolása ellen. A szervezet felszólította Ziaul Hak-ot, a pakisztáni katonai rendszer vezetőjét, hogy szün­tesse be a sajtó elnémitásá- ra indított hadjáratát. Béremelési követelésük alátámasztására szerdán reggel 24 órára beszüntették a munkát az olasz vasúti dolgozók. A képen Róma egyik pályaudvara a veszteglő vonatokkal. FÜZES JÁNOS : Pokumentumkeresés o A táborban öt költemény született: júliusban a He­tedik ecloga, augusztusban a Gyökér, az A la recherche és a Nyolcadik ecloga, végül augusztus-szeptemberben a Le­vél a hitveshez.” Délután öt órakor indultunk vissza Borba, ugyanazon az úton, ahol Radnótiék munka­szolgálatos csoportja rótta a kilométereket gyalog, meggyö­törve, éhezve. Ök 1944. augusztus 29-én dél tájban keltek útra és csaknem fél­úton, a Put na Crnom vrhu egyik 1027 méteres csúcsának tövében éjszakáztak, ahol a Láger Voralberg állott. Itt szü­letett az I. Razglednica: „Bul­gáriából, vad ágyúszó. gu­rul, / a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull; / tor­lódik ember állat, szekér és gondolat, / az út nyeritve hő­köl, sörényes ég alatt szalad.” A költemény tökéletesen visz- szaadja a menekülők zűrzava­rát, s a szerencsétlenek tra­gédiáját, akiket a szabadság elől hajtottak a németek, hi­szen a szovjet csapatok ágyúi­nak dörejei jutottak el hozzá­juk. Radnótiék másnap délben értek Bor-ba, a Láger Berlin­be. Mi, indulásunk után alig egy órával. Útközben "enyhe földrengés­nek voltunk tanúi, miközben rövid időre megálltunk. Távoli, egészen mély morajra lettünk figyelmesek és a meredek szik­lafalakról apró kövek gördül­tek lefelé. Radnótiék csoportja több mint két hetet töltött még Bor­ban, de akkor már iszonyú kö­rülmények között. Ezekről az utolsó napokról Tolnai Gábor, Kőszegi Ábel és Pomogáts Bé­la kutatásai nyomán szerezhe­tünk tudomást. Pomogáts Béla írja: „A központi lágerben szörnyű viszonyok fogadták a Heidenau-tábor viszonylag em­berséges bánásmódjához szo­kott foglyokat. Általános zűr­zavar és kegyetlen terror ural­kodott, ellátást nem kaptak, a táborparancsnok, Marányi Ede alezredes szabadjára en­gedte a keretlegények szadis­ta hajlamát. A legkisebb fe­gyelmi vétségért gyötrelmes ki­kötés, szökésért pedig azonna­li agyonlövetés járt. Radnóti találkozott Szalai Sándorral, Mária Bélával és Justus Pál­lal, akik a Röhn Lágerből ke­rültek a központi gyűjtőtábor­ba. Megpróbálta biztonságba helyezni kéziratait, elkészült verseinek másolatát Szalai Sándornak adta át. Kéthetes szörnyű várakozás után végre elindították Magyarország felé a fogolymenetet. A bori tá­borban összegyűjtött hatezer munkaszolgálatost két lépcső­be osztották. Radnótit és hei- denaui társait a másodikba vezényelték, elterjedt a hír, hogy a lágerben maradotta­kat legyilkolják a németek. A költőnek nagy nehezen sike­rült az első lépcső soraiba ke­rülnie, szeptember 17-én haj­nalban háromezer társával in­dították el gyalogmenetben a. határ felé. Ha a második lép­csőben marad, bizonyosan megmenekül: a pár nap múl­va elindított munkaszolgálato­sokat felszabadította egy szerb partizáncsapat." Ezekben a keserves napok­ban született még egy költe­mény, az Erőltetett menet. A halálmenet gyalogosan L Brczsnycv üzenete az alrikai államik kormányaihoz, népeihez Moszkva Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége, a szovjet kormány, a szovjet nép és a maga nevében szívélyes üd­vözletét intézett az afrikai ál­lamok kormányaihoz és né­peihez Afrika felszabadulásá­nak napja alkalmából. A Szovjetunió Afrika-politi- kájáról szólva Leonyid Brezs­nyev egyebek között hangsú­lyozza: — „A Szovjetunió világos és határozott álláspontot fog­lal el Afrika és más kontinen­sek felszabadult államainak irányában. Országunk mindent elkövet, hogy fejlessze velük a baráti és gyümölcsöző együtt­működést, támogassa a poli­tikai függetlenség és a gaz­dasági önállóság megszilárdí­tásáért, a nemzetközi gazda­sági kapcsolatoknak igazsá­gos, az egyenjogúság alap­ján történő átszervezéséért ví­vott harcukat. Sikraszállunk minden népnek azért a jogá­ért, hogy maga válassza meg fejiödésének útját... Támo­gatjuk az afrikai országoknak azokat a követeléseit, hogy atommentes övezetté tegyék a kontinenst, és megakadályoz­zák azt, hogy a Dél-afrikai Köztársaság nukleáris fegyver­hez jusson, biztosítani a szi­lárd, tartós békét — a szov­jet külpolitika legfőbb célja. Leonyid Brezsnyev befejezé­sül további sikereket kíván az imperializmus és- a fajgyűlö­let ellen, a gyarmati rendszer minden maradványa ellen, a békéért és a szabadságért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért küzdő afrikai népeknek. Ali Anter, a JNDK honvédelmi miniszterének koszorúzása Budapesten A hivatalos, baráti látoga­táson hazánkban tartózkodó Ali Ahmed Nasszer Anter, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Egyesített Politikai Szervezete Központi Bizottságának tagja, a JNDK honvédelmi miniszte­re szerdán megkoszorúzta a Hősök terén a magyar hősök emlékművét és a Szabadság téren a szovjet hősök emlék­művét. A koszorúzásnál jelen volt Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter és Giltner Andor, a Fővárosi Ta­nács elnökhelyettese. Ott volt Mohamed Yehya Ghaber, a JNDK nagykövetségének Bu­dapestre is akkreditált katonai attaséja. A Szabadság téri tiszteletadáson részt vett Dmit- rij Oszadcsij vezérőrnagy, a Szovjetunió nagykövetségének katonai és légügyi attaséja. I Meghiúsított terrorakció Csehszlovákiában Prága Prágában szerdán közleményt adtak ki egy meghiúsított ter­rorakcióról, amely előző este a nyugatnémet határhoz közeli Jesenice helység térségében zaj­lott le. Egy csehszlovák állampolgá­rokból álló háromtagú, fel­fegyverzett terroristacsoport ha­talmába kerített egy autóbuszt, amely kiránduláson lévő gimna­zistákat szállított. Megkísérel­ték elrabolni az autóbuszt, hogy a benne levő 39 diákot túszként fogva tartva a határátkelőhe­lyen keresztül az NSZK-ba jus­sanak. Akciójuk során a terroris­ták használták is fegyverüket a határőrség és a rendőrség elle­egy hét alatt tette meg a 150 ; —160 kilométer utat Bor-tál Belgrádig a Mltava folyó mentén, mindvégig a szabad , ég alatt hálva. Innen Újvidék­re vezetett az útjuk, ahol fel- s csillant a túlélés reménye, mert egy emberséges városparancs­nok meleg ételt adott nekik és pihenhettek is a fárasztó menetelés után. Ez a hangú- s lat kíséri tovább a csoportot egészen Cservenkáig, ahová október 6-án értek. Itt íródott a 2. Razglednica: „Itt még vi­zet fodroz a tóra lépő / apró pásztorleány — s felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros bir- : kanyáj". Nem sokáig tartott a re­mény, mert még aznap Cser- j venkán, a téglagyári gödör­ben jó néhány munkaszolgá­latos fogoly esett áldozatul a . kísérők szadizmusának. Ezekről a napokról ismét í Pomogáts Bélát idézzük: (Folytatjuk) nük fellépő tagjaival szemben, s ennek során megsebesítettek egy diáklányt. Miután a felszólításokat to­vábbi lövésekkel viszonozták, a hatósági személyek ugyancsak fegyveresen tették őket ártal­matlanná. Eközben egyiküket, Milan Barest agyonlőtték, a másik kettőt, Robert és Vádáv Barest pedig megsebesítették és letartóztatták. Az esetről kiadott hivatalos csehszlovák közlemény elmond­ja, hogy az életével bűnhődött egyik terroristának, Milan Bares­nek május 22-én kellett , volna megkezdenie 18 havi börtönbün­tetését, és amásik tettes, Robert Bares többszörösen büntetett előéletű. Mindhárman tervsze­rűen készítették elő bűncselek­ményüket, amelynek végrehaj­tásához lopás útján szereztek fegyvereket. Az ügy részletesebb vizsgála­ta megindult — jelenti be vé­gül a közlemény. A Moszkva Moszkvában szerdán egy szovjet állampolgár berontott a „Finnair" finn légitársaság iro­dájába, többször belelőtt a ki­rakatba és azt követeite a légi- társaság dolgozóitól, hogy te­gyék lehetővé külföldre való tá­vozását. A támadót a rendőrség őri­zetbe vette. Az incidens során senki sem sérült meg. Mint a rendőrség közölte, a támadóról kiderült, hogy több bűncselekmény elkövetése miatt körözés alatt állt.

Next

/
Thumbnails
Contents