Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)

1978-05-22 / 139. szám

Vas-műszaki hiánycikkek nyomában Divat a kiskerli haltartás Megsajnálták a levesnekvalót — Alföldi vagyok, pontosab­ban jászsági, de felénk ember- emlékezet óta nem szokás, hogy halat tartsanak a kertek aljai kis házi tóban, legfeljebb a ván- dor-vályogvetők csinálták a ^kézzel kivájt vetőgödrökben — így magyarázza furcsa hobby- jának eredetét Mihályi Gáspár, egykori jászapáti lakos, aki most nyugdíjas a kővágászőlősi Új-telepen és kiskerti halneve­lésre adta a fejét. így folytatta: - Nagyon sok halászismerősöm van, mind azt tanácsolta, hogy fogjam be a Banya-völgyi gyors­folyású patakot, tereljem egy mesterséges tóba. Ha már na­gyon tehetetlen leszek, akkor azért horgászni szeretnék a kert végében. A kis tó csaknem kétszáz négyzetméteres, 4—5 méter mély, zsiliprendszer adagolja bele a patak vizet, hatalmas dróthálók óvnak a szennyeződések ellen, a partomlások ellen beton- és kőpadkák védenek, alsó végé­ben az elfolyón át távozik a felesleg, de szinte hetente csa­pol, hogy az algásodás ne le­gyen nagy mértékű. A Bánya­völgyi patokat tíz méterrel odább terelte egy erős, maga­építette betonvályuba, melyet a sziklás partoldalból hasított ki. Oldalában apró források nedveznek, csordogálnak a leg­nagyobb szárazságban is, tehát friss vízben nincs hiány, ami nagyon fontos a kiskerti hal- tartásban. Újabb csodákra képesek a kiskertek Kővágószőlősön, ahol a legtöbb kert alja vizes, mo­csaras, de most tavakat alakí­tottak ki a vizenyők helyén. Ha Orth János telkén megállunk, északnak apró teraszokban so­rakoznak a mini-halastavak fa-, pléh-, kő- vagy műanyag-gátak közé szorítva. — Én nem tartok bennük ka­csákat, libákat, ugyanis kicső- rözik a hamakas partot, épp az ivó-tanyákat piszkálják meg. Kenyeret, kukoricadarát szórok ki, keletről egy bokrot, fát sem engedek nőni, hogy besüssön a meleget adó nap, míg észak­ról, nyugatról hatalmasra nö­vesztem a fákat, hogy a lehulló hernyók, bogarak, levelek táp­lálékul szolgáljanak. Egy fillér befektetésbe sem kerül, csak ásni kell, türelmesnek lenni. In. dúltam 4—5 darabbal és most háromszáz ponty, kárász, tör­peharcsa, compó él nálam, pontosan tudom, hisz mindet kézbe is fogtam. A legszebb példány egy ötkilós ponty volt Majd holnap lesz kárász ... eddig, ami tízszer megszökött, eltépte a zsineget. Az ötven négyzetméteres tavat két saját forrásommal is feltöltöm, ha nagyon friss vízre van szükség. Nyáron hetente kétszer kicse­rélem a vizet. A szomszédban halastavat épített Hóbor Ferenc és Boros József, míg Babos Ferencé ki­halt, mert ellepték a piócák. Rajtuk kívül Baranya megyé­ben még egy ember tart ott­hon halakat, Völgyesi József, 70 éves nyugdíjas ács, Pécsett, a Lajkó közben, ahol a Szent­kúti forrás patakja csobog alá. — Több tucat forrásból fut össze és szinte mindenkinek van itt saját forrás-kútja, ami­ből isznak. Somogyváriék és Kússzék elbontották, nem érte meg, mert egyre szennyezettebb a patak, nagyon sokan bele­mossák a kocsijukat. Ekkor én egy hétig nem engedek be új vizet. Ez csak dísz nekem, igazi unaloműző öröm. Kezdtem 14 kiló ivadékkal, a kozárm'islenyi halastavakból és most 25 négy­zetméteren akadni 131 compó- ra, tükörpontyra, pontyra, ká­rászra. Jelenleg a környékben nem kaszálok, hogy ne verjek árnyékot az ívó, szerelmes ha­lakra, hogy nyugodtan legye­nek, de nem is látni még egyet sem. Piacra sose viszünk, csak magunknak fogok ki. Dell Gyu­lát az utolsó vidravadászt sok­szor hívjuk, hogy csalja csap­dába a Pellérdről eddig elme­részkedő vidrákat, nagyon ve­szélyesek azok a halakra. Mindnyájan próba szerencsé­vel kezdték a kiskerti haltar­tást, a legtöbben úgy, hogy a levesnek valót szánták meg és egy gödörbe bujtatták. Minde­nütt patakparton próbálkoznak és jó szerencsével. Villányi Jó­zsef az első, aki álló vízben tart halat Pécsett, a lőtéri dombokon túli kertjében eddig sikerrel, egy éve élnek sőt sza­porodnak a Boros-Drávából idehozott ezüstkárászai és tör­peharcsái. Egyik sem tud arról, hogy őseitől örökölte volna hobby-mesterségét. Hajdan, kji- lönösen a középkorban főben­járó bűnnek számított ez a faj­ta haltartás, amikor a halászat a legszigorúbban féltett királyi monopólium volt. Csuti J. Dr. Lajos László felvétele „Felállt” a halvendéglő Az épülő halvendéglő a Szabadság úton Pécsnek nincs folyója, ettől azonban még lehetne egy igazi, jó étkű és jó hangulatú halvendéglője. Sajnos nincs. De lesz! Januárban, amikor hírt adtunk róla, még csak üres telek tátongott a Szabadság út és a József Attila utca sarkán. Azóta felállt a kétszintes épü­let betonváza - itt lesz a Bi- kali Állami Gazdaság halven­déglője. Ha majd megnyílt, nemcsak a környékbeliek, de alighanem minden pécsi ínyenc­nek kedvelt étterme lesz. Az épületet a Baranya me­gyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei tervezték és épí­tik: IMS-technológiával, mely- lyel többek között a pécsi ma­gasház is készült. Pontosabban ez már az IMS-technológiá- nak egy továbbfejlesztett vál­tozata, nagyobb a fesztávolság, azaz ritkábban állnak a pillé­rek, s így az épületbelső hely- kihasználása sokkal kedvezőbb. A vállalat az épület betonszer­kezetével a múlt héten elké­szült, most az alvállalkozókon a sor, hogy a szükséges szak­ipari munkákat elvégezzék, így elkészítsék a csupaüveg hom­lokzatú épület nyílászáróit, be­szereljék a szellőzőberendezé­seket. Erre megrendelést már adtak,, ellenben visszaigazolás még nincs. Az építőipari vál­lalatnál mindenesetre úgy nyi­latkoztak, ha az alvállalkozók is úgy akarják, Vagyis felvonul­nak és gyors munkát végeznek, még ebben az évben átadhat­ják a halvendéglőt. Legyünk pontosabbak: a hal­vendéglő komoly kis vendéglá­tói együttes lesz. A kétszintes épület emeletén a hatvansze­mélyes étterem, földszintjén bisztró és halszaküzlet. A kony­hában naponta szükség szerint 5-10 ezer adag halétel készül. Minden olyan hideg és meleg étel, ami halból készíthető. Az ellátásról a halastavairól (és nyulairól) híres Bikali Állami Gazdaság gondoskodik: a ponty és más ismert halak mel­lett busát és amúrt is küld ven­déglőjébe, igyekezve megszeret­tetni ezeket a fehér húsú hala­kat a pontyra esküdő közön­séggel. Még jobb és választé­kosabb lesz az ellátás, ha majd elkészül a gazdaság alsómocso. ládi halfeldolgozója, ahol ügyes gépek tisztítják, szeletelik, pa- nírozzák, csomagolják a halat. A beruházáshoz már megkap­ták a hitelt és az állami támo­gatást, most a nyugatnémet gépsor behozatali engedélyére várnak. Az ország első nagy­üzemi halfeldolgozója 1980-ban készül el. (- MZ-) Nem ilyen ruhát akartam! Hogy egy tenyérnyi pa­pírlapon milyen baklövése­ket lehet elkövetni, arra példa az új Szalonsör-cím- ke. Nem tudom, kinek a szüleménye, de elbújhat vele, s ebben a vélemé­nyemben bizonyára nem vagyok egyedül a Szalon- sört kedvelők széles tábo­rában. SÖR! — ordítják a cím­ke hasas betűi. Na még szép, hogy sör. A címke szerkesztője bizonyára azért ugratta ki a sört, hogy a sörös palackot eset­leg össze ne tévesszük a paradicsom ivólével, vagy netán a hypós palackkal. Balra fölül ott árválkodnak a Szalon márka hangyá- nyi betűi is. Éppen az a szó, a márka, melyre leg­inkább kíváncsi az ember. A márkanév, melynek be­vezetésére és bevívésére a köztudatba egy-egy cég sokszor tíz- és százezreket áldoz. Itt éppen a fordí­tottja történik. Ki akarják törölni a köztudatból a márkát. Ez nem Szalon. Ez SÖR. A másik melléfogás a címke két oldalán lévő fe­kete szegély. Micsoda ötlet és bravúros színkezelés! A töltés napját éppen ide szokták beégetni a címké­be, ami természetesen most nem látszik, a beégetés barna színe beleolvad a feketeségbe. A söröspalack nem tud megszólalni. Ha megszó­lalna, bizonyára azt mon­daná, anyám, nem ilyen ruhát akartam. Csatlako­zunk. Éppen a márkanév, a Szalon sör érdekében, melyet a maga 5,20-as ka­tegóriájában a legjobb magyar világos sörként emlegetünk. (miklósvári) Van? Vagy nincs...? A hamleti kérdést — to be, or not to be? — szinte nop mint nap feltesszük a ke­reskedőknek, bár kevesebb pátosszal, mint a megbol­dogult dán királyfi, de ha­sonlóképpen választ várva. Van, vagy nincs? Semmi több nem érdekel, s újabb- újabb boltba rohanunk a facsavar után, vég- és idegkimerültségig. Magam­ban már a hiánycikkek helyett facsavarokról be­szélek, s szomorúan-kese- regve konstatálom, hogy is­mét facsavar lett a Baby- elem, a megnókazetta, az apróbb foglalatú 40-es égő, az eresz, a 8-as anya­csavar, a sodronyfonat és a kaszakarika —, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Dollárszeg — dollárkapa... Az időszakos és állandó hiánycikkek további felsorolá­sától tartózkodva — hisz mind­nyájan tudunk róluk — a to­vábbiakban a vas-műszaki fron­ton várható jövőről szeretnék tájékoztatást adni. E témáról beszélgettem dr. Gábor Pállal, a Belkereskedelmi Minisztérium Vas-Műszaki és Járműkereske­delmi főosztályának vezetőjével. A főosztály számára a hiány­cikklista szűkítése égető fel­adat, ők is olyan ipari háttér­ről álmodoznak, ami a kereslet és a kínálat egyensúlyát megte­remtené. Ez azonban egyelőre — sőt, ha ezt az ominózus cikklistát nézzük — jóidéig el­érhetetlen. Óriási beruházások révén juthatunk el arra a pánt­ra, hogy életünk fokozott tem­pója szabta szükségleteit ki­elégíthessük, s a nap mint nap fellépő új igényekre is figyel­jünk emellett. Jellemző, hogy néhány év alatt megszaporod­tak kiskertjeink — hazánkban 2,3—2,5 millió kiskerttulajdo­nos, hétvégi telkes polgárt számlálhatunk össze — se kis­kertek fenntartásához, megmű­veléséhez szükséges eszközök iránti kereslet hihetetlen módon megnőtt. Ott a barkácsmozga- lom is: a csináld magad jelszó komplett szerszámosládákat kér, anyagot, szöget, csavart, drótot. . . A szabad idős tennivalók kö­re, csak egy az életünk körei­nek, szólhatnánk a motorizáció fejlődéséről, a lakáskorszerűsí­tési -beruházási mozgalomról is. Namármost azokat a cikkeket, melyet itthon nem tudunk gyár­tani, valahonnan be kell hoz­ni. Szocialista relációban amit tudunk, megfogunk — pl. Szovjetunióból hoztunk facsa­vart —, de szomszédaink, a szocialista tábor országai is ha­sonló cipőben járnak. Életszín­vonalunk és életvitelünk hellyel- közzel azonos: a hiánycikklis­ták is ugyanazt a tételt sorol­ják fel, más-más nyelven. Dr. Gábor Pál külön kiemelte azt a gyártó-kereső tevékenységet, melyet a fejlődő országokban folytatunk, de a hézagok pót­lását ők sem tudják szavatolni. Marad a nyugati reláció; s dol­lárban fizetünk különféle sze­relvényekért, szegekért, ásóért, kapáért. S bár a közgazdászok a dollárfecsérlés egy módját látják ebben, hinnünk illik; a vásárlói rohamokat állni kell, a kiskertekben ásni kell, köz­érzetünket pátyolgatni kell. 300 milliós segítség Mindemellett természetesen a hazai iparból is érdemes ki­préselni a maximumot. Felkutat­ni a hulladékkapacitásokat, megnyerni a helyi ipart, szövet­kezeti ipart, a kisipart, s kérni, követelni tőlük a hiánycikkek kiváltását. Ezért születtek a hiánycikk-kiállítások — egy nagyszerű belker. kezdeménye­zés nyomán —, s több megyé­ben találtak a gyártót kereső termékeknek gazdát. Jellemző: az elmúlt évben mintegy 300 millió forint érték­ben gyártatott a kereskedelem a helyi iparral hiánycikket pótló termékeket. A hosszú listát le­hetetlen felsorolni, mégis né­hány példát ízelítőnek. E moz­galom nyomán kezdett a Pécsi Népművészeti Szövetkezet pa- rafás körcsapot gyártani, a Mo­hácsi Építő Szövetkezet a tető- kibúvó-ablakokra „állt rá", az 500-as Zrínyi Miklós Szakmun­kásképző Intézetben szénkan­na, kalapács, csőkilincs, vas­ajtó gyártását kezdték meg, az újpetrei tsz-ben aknakeretet, fedlapot, sodronyfonatot, a Pé­csi Vasas Szövetkezetben pedig alumínium villát és kanalat ké­szítenek. S a cikk elején emlí­tett kaszakarikát e bemutatók nyomán kezdték görbíteni a 407-es Szakmunkásképző Inté­zetben. S mivel a hiánycikkek köre állandóan változik, e ki­állításokra még hosszú ideig szükség lesz. Megjegyzendő: a termelők mozgósításában, a vállalatok ösztönzésében a me­gyei tanácsok kereskedelmi és ipari osztályai, a kisipari szö­vetkezetek megyei szövetkeze­tei aktívan közreműködnek. Idén jobb, jövőre még jobb A vas-műszaki fronton mint­egy 35—40 ezer cikkben gon­dolkodnak, s érthetően igen ne­héz a várható keresletet pro- nosztizálni. A minisztérium fő­osztályvezetője szerint az idei esztendő e fronton jobb lesz, s évről évre jobb ellátás vár­ható. Vis maiorra azonban szá­mítani kell. Jellemző példa, hogy az elmúlt évben a sokat szidott elemekből 15 százalék­kal nagyobb forgalomra számít­va, 32 millió elemet rendeltek. Év közben 4,5 millió elem szál­lítására szóló szerződést kül­földi partnerünk lemondott, s ez év végén éreztette hatását. Az idén, még a stratégiai ku­darcot is vállalva, 42 millió elem forgalmazására készülnek a belkerben. Ez biztosan elég. (?) Legalábbis e pillanatban úgy tűnik. De gondoljuk csa'k meg: ha néhány órával keve­sebbet szól minden táskarádió, az elemek jórésze ott döglik meg, raktáron. Ha pedig töb­bet . . . Reméljük: egyre jobb prog­nózisokat készítenek majd a belkerben is. Kozma Ferenc Acél- és bőrpánios matrózládák l»rr r r »iw Kovagoszoloson Két acél- és bőrpántos mat­rózláda került elő Kővágósző­lősön, Újtelepen, Mihályi Gás­pár hétvégi telkének a közelé­ben, az alkalmi szeméttelepről. Viszonylag jó állapotban van­nak, de a viaszos vászon erő­sen szétmállott, míg a tölgyfa alig engedett a víznek. Az egyi­ken a volt tulajdonos neve ol­vasható: Gáspár Habernkorn, Tolna megye, Murga, U. P.: Szakály-Hőgyész, Ungarn. Mint kiderült, az egykori világjárta matróz egyik utódja még él a közeli Újtelepen. A szép veretű ládák a múlt század derekáról valók. Hétfői □

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents