Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-09 / 97. szám
1978. ÁPRILIS 9. TÁRSADALOMTUDOMÁNY - ELMÉLET DN HÉTVÉGE 5. Agrártársadalmunk tagnap, ma, holnap Nemzetiségi kérdés és társadalmi haladás Cseh-Szombathy László, a Szociológiai Kutató Intézet osztályvezetője, Juhász Pál, a Szövetkezeti Kutató Intézet tudományos munkatársa, Komló László, a Közgazdaságtudományi Intézet osztályvezetője, Kovács Imre MÉM miniszterhelyettes és Márton János, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója vett részt azon a kerekasztal-beszélgetésen, amely agrártársadalmunk múltját, jelenét és jövőjét elemezte. A sajtót — a Központi Sajtó- szolgálat megbízásából — Gulyás Pál képviselte. megszüntették, s ennek meg is van a kedvező eredménye. Nem merném azonban állítani, hogy most már semmit sem lehet tenni a közvélemény pontosabb, tárgyilagos tájékoztatásáért. G. P.: Tisztázzuk mindenekelőtt, hogy kiket sorolunk az agrártársadalomba. Kovács Imre: Erről többféle felfogás van. Véleményem szerint azok tartoznak bele, akik állami gazdaságban vagy termelőszövetkezetben hivatásszerűen dolgoznak. Tehát azok is, akik nem növénytermelési, kertészeti, állattenyésztési, hanem a nagyüzem keretében élelmiszeripari vagy a mező- gazdasághoz szervesen kapcsolódó egyéb munkát végeznek. Ez a kör természetesen egészen más összetételű, mint amilyen a mezőgazdasági népesség a szocialista átszervezés előtt volt. További lényeges különbségek is vannak a múlthoz képest Például az, hogy hazánkban az aktív keresőknek már csak mintegy 19 százalékát teszik ki a mezőgazdasági foglalkozású emberek. Ez az arány még 1960- ban is 30 százalékos volt. Márton János: Nehéz pontosan meghatározni az agrártársadalmat. Csak utalok rá, hogy nagyon kevés ugyan, de van még kisüzem, és léteznek szakszövetkezetek. Vagy gondoljunk a vízügyre és az erdészetre. De töprenghetünk azon is, hogy egy szövetkezeti közös vállalatként" működő tejipari üzem vagy sertéskombinát dolgozóit hová soroljuk. Ipari munkások-e vagy az agrártársadalom tagjai, ugyanúgy, mint akkor, ha az a bizonyos tejipari üzem vagy sertéskombinát egyetlen termelőszövetkezeté. Hasonló határeset sok van. Juhász Pál: Túlságosan leszűkítjük az agrártársadalmat, ha csak a gazdasági szervezethez tartozást tekintjük mérvadónak. Másrészt viszont nagyon kibővítenénk, ha odasorolnánk mindenkit, aki mezőgazdasági tevékenységet vagy más mellett azt is végez. Ilyen például több százezer nyugdíjas, aki azelőtt nem mezőgazdasági foglalkozású volt. S itt vehető számba a falun élő munkások és alkalmazottak túlnyomó többsége, mert ház körüli kisegítő gazdaságában kertészkedik, gyümölcsöt termel, állatot nevel, hizlal. S lehetséges történetileg indokolt megközelítés is, amely szerint az agrártársadalmat azok alkotják, akik tovább éltetik az egykori paraszttársadalom némely hagyományait. Cseh-Szombathy László: Ha agrártársadalomról beszélünk, akkor nemcsak a kereső tevékenységet folytató emberekről van szó, hanem az egész életmódról, a család életviteléről is, s ennek csak az egyik tényezője a munka. Azt hiszem, a múlthoz képest abban van a legnagyobb változás, hogy mind kevesebb a homogén háztartás, család, amelynek minden tagja a mezőgazdaságból él. A háztartást pedig egy személy hovatartozása szerint megítélni nem helyes. Az 1980-as népszámláláskor nem is alkalmazzák már a háztartásfő fogalmát. Komló László: Egy mezőgazdasági vállalatban — legyen az állami gazdaság vagy szövetkezet — a legkülönfélébb munkát végző emberek vannak. Kertészek, állattenyésztők, traktorosok csakúgy, mint ipari szakmunkások, mérnökök, adminisztrátorok. A hajdani parasztság egysíkú volt, a mai mezőgazdasági nagyüzem pedig éppenúgy sokrétű, mint bármelyik ipari vállalat. Igen veaves tehát az agrártársadalom foglalkozás szerinti összetétele. Mezőgazdaságunk korszerűsödése, iparivá fejlődése fokozatosan odavezet, hogy a mezőgazdaság iparággá vagy agráriparrá válik. S ez a folyamat társadalmilag is mélyreható változásokat hozott és idéz elő a jövőben is. G. P.: S milyen jövő vár a háztáji és kisegítő gazdálkodásra? Márton János: Nekem mindig borsódzik a hátam, ha azt hallom vagy olvasom, hogy a háztáji jellegű gazdálkodás szinte átok rajtunk, valamiféle lebecsülni való hitványság. Olyan tehertétel, amely miatt a kistermelők — akár szövetkezeti tagok, akár munkások vagy alkalmazottak — nem tudnak művelődni, szocialista amilyeneket annak idején a különféle olvasókörök jelentettek. G. P.: S milyennek minősíthetjük a mezőgazdasági foglalkozású emberek társadalmi megbecsülését? Kovács Imre: Ami a hivatalos megítélést illeti, az szerintem olyan, amilyennek lennie kell, nincs oka panaszra az agrártársadalomnak. A közvélemény is sokkal inkább jelentőségének megfelelően értékeli már a mezőgazdaságot és a benne dolgozó embereket, mint korábban. Meg is érG. P.: Egyebek között erre kötelez pártunk Központi Bizottságának március 15-i határozata is. S az, hogy az élelmiszertermelés jelentősége, ebből következően az agrártársadalom szerepe a jövőben sem csökken. Komló László: A múlt sokáig hat a jelenre. A mi társadalmunk még nem szabadult meg attól a nyomasztó örökségtől, hogy a régi világban mélységesen lenézték a parasztságot, amely a társadalom számkivetettje volt. Az a parasztság már nincs jelen, s megszűnt a mezőgazdasági foglalkozású emberek anyagi és kulturális Üjabb utca épül Szederkényben emberként élni. A napi nyolcvagy tízórás munkaidőn túli hasznos elfoglaltság, termelő- munka nem a barbárság megnyilvánulása. Amellett még lehet művelődni. Másfelől pedig javára válik az egész társadalomnak, s a népgazdaság nagyon is rászorul. Más kérdés, hogy milyen Magyarországon a műveltségi színvonal. Sem falun, sem városon nem lehetünk vele elégedettek, de önmagunkat csapnánk be, ha ennek okát a mezőgazdasági kistermelésben látnánk vagy- keresnénk. Komló László: Természetesen feltétlenül szükség van a teljesebb művelődés lehetőségeire is. Falun különösen sokat kell még tenni ezért. S nemcsak a termelőszövetkezetnek, hiszen ez jóval tágabb körű társadalmi feladat. Sok minden történt már falun, ami a sajtón, a rádión és a televízión kívül is előbbre vitte a közműveltséget. Nagyon hiányoznak azonban a mi mai és holnapi világunkba illő olyan lehetőségek nem nagy létszámú összejövetelekre, tartalmas beszélgetésekre, eszmecserékre, demlik, mert az egy mezőgazdasági dolgozóra jutó termelési érték a legutóbbi tíz év alatt több mint a kétszeresére nőtt. A mezőgazdaságból ered a lakosság fogyasztásának a 40 százaléka, s az ország exportjának a negyedrésze. 1950- ben 35 kiló volt hazánkban az egy főre jutó húsfogyasztás, most kétszeronnyinál is több. Mintegy kétmillió tonna gabonát értékesítünk külföldön. Miközben ez a fejlődés végbement, lényegesen csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma és a termőterület is. Ezeket az eredményeket méltán illeti elismerés. Juhász Pál: A mezőgazdaság társadalmi megítélése szerintem is rendben van, de csak általában. A legutóbbi években ártott a munkás—paraszt szövetségnek, hogy egyesek lebecsülték az élelmiszertermelést, s bizonyos intézkedések is rossz hatással voltak mind a termelés, mind a mezőgazdaságban foglalkoztatottak megérdemelt megbecsülése szempontjából. A helytelen gyakorlatot azóta a háztáji és kisegítő gazdaságokat illetően is elmaradottsága is. Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy milyen óriási változás következett be, főként a legutóbbi két évtized alatt. Mégis meglehetősen sokan vannak, akik a termelőszövetkezeti tagokat és az állami gazdasági dolgozókat többé-kevésbé lebecsülik, teljesen alaptalanul. Még az agrárértelmiséget is, más diplomásokkal szemben. G. P.: Valóban lehet még ilyesmit tapasztalni, de bizhatunk benne, hogy hamarosan kinövi társadalmunk ezt a betegséget. Gyorsítja a kigyógyulást a már elmondottakon kívül az is, hogy Magyarországon minden második család folytat háztáji jeilenű termelést és csaknem minden harmadik kereső — közvetlenül vagy közvetve — élelmiszertermeléssel és -forgalmazással foglalkozik. S egész fejlődésünk azon az úton halad tovább, amelyen nincsenek társadalmi válaszfalak. Márton János: Én is bizakodó vagyok, de a jövőről még szeretnék mondani valamit. Azt, hogy az agrártársadalmat ne tekintsük elmúlásra ítélt, jövőt- len társadalomnak. Hogy a részaránya tovább csökken, az biztos. Abban sincs azonban okunk kételkedni, hogy ez a társadalom mindaddig fennmarad, amíg élelmiszerre szüksége lesz az emberiségnek. Velejárója a haladásnak az is, hogy a mezőgazdaság tovább iparosodik. Köztudomású, hogy a mezőgazdasági termelés ráfordításainak 60 százalékát már ma is a felhasznált ipari anyagok, eszközök értéke teszi ki. Ez az arány tovább növekszik, s még nagyobb teret kapnak az iparszerű termelési rendszerek, a modern technikával és technológiával működő állattenyésztő-telepek. Komló László: Mondhatjuk úgy is, hogy a mezőgazdaság egy lesz az iparágak közül és szerkezetében, foglalkoztatási szerkezetében is ugyanazok a jellemzői lesznek, mint a többi iparágnak. Márton János: Nem vitatom. Ez sem mond azonban ellent annak, hogy agrárfoglalkozású emberek mindig lesznek és semmi okuk nincs a restelke- désre ma és a jövőben sem lesz amiatt, hogy ők az agrár- társadalom tagjai. A pécsi Új Élet Tsz pogányi gazdaságának egy részlete Hosszú időn keresztül, ha valaki a nemzetiségi problémára gondolt, valószínűleg Ke- let-Európával kapcsolatban merült fel benne a kérdés. A közelmúlt és napjaink politikai eseményeit figyelemmel kísérők előtt azonban nyilvánvaló, hogy ez a probléma Európában jelenleg elsősorban a nyugat-európai országokban okoz komoly, nemegyszer az adott országhatárokon is túlterjedő politikai feszültségeket. Nemzetiségnek valamely állam területén élő, de nem az „uralkodó" nemzethez tartozó és így az illető országban kisebbségben levő csoportot tekintjük, amelyet elsősorban a nyelv és a kultúra közössége köt össze és választ el más nemzetiségektől és nemzetektől. ^Nemzet és nemzetiség: történelmi kategória. Mindkettő a társadalmi fejlődés terméke. A feudalizmusban a mai értelemben vett nemzetiségi probléma ismeretlen volt. A társadalmi tagozódás ismérvéül ebben a formációban ugyanis nem a nemzetiség, hanem a rendi kiváltság szolgált. A nemest nem származása, hanem kiváltságai, nemesi oklevele emelte az uralkodó rend tagjai közé. A feudalizmus bomlása és a polgári fejlődés eltérő pozíciót teremtett az egy államban élő nemzetiségek számára. Egy-egy államalakulaton belül a társadalmi-gazdasági erejét tekintve a legkedvezőbb helyzetben levő nemzet került előnybe. Nagy szerepet játszott a földrajzi elhelyezkedés is; a kisebb nemzetek számára ez sorsszerűségnek tűnt: a perifériára kerültek. Ezzel megszületett és a kapitalizmus fejlődése során az egyes országokban eltérő mértékben ugyan, de tendenciájában kiéleződött a nemzetiségi kérdés. Eltérések Nyugat- és Kelet- Európábán Köztudott, hogy a nyugat- és a kelet-európai kapitalista fejlődés üteme és jellege objektív történelmi okok következtében lényegesen eltért egymástól. Nyugat-Európa a társadalmi-gazdasági fejlődésben megelőzte Kelet-Euró- pát. Gyorsabban fejlődött az ipar, dinamikusabban, a feudális kötöttségektől mentesen bontakozott ki a kapitalizóló- dás. Ez az alapvető különbség megmutatkozott a nemzetinemzetiségi kérdés alakulásáéban is. A nyugat-európai nemzetiségi mozgalmak a klasszikus kapitalizmus időszakában, az olasz, majd a német egység megteremtésével már a múlt század utolsó harmadára alapjában véve sikerrel lezárultak. Kelet-Európábán a polgári demokratikus forradalmak csak jóval később zajlottak le. Európának ezen a részén sok nemzetiségű államok jöttek létre, amelyekben egy-egy uralkodó nemzet tartotta elnyomása alatt az itt élő népek többségét. Az erőtlen és ellentmondásos tőkés fejlődés, a terület etnikai sokszínűsége következtében a nemzetiségi kérdés Kelet-Európa egyik történelmileg meghatározó jelentőségű problémájává lett. Míg a nyugat-európai kapitalizmust összességében az asz- szimiláció kevésbé szélsőséges módszerei, a nemzetiségi küzdelem enyhébb formái, az integrációs típusú nemzetiségi fejlődés jellemeztet, addig a kelet-európai uralkodó nemzetek erőszakos asszimilációs törekvései állandó feszültséget jelentettek és az esetek többségében nemzetközi bonyodalmakhoz is vezettek. A nemzetiségi kérdést speciálisan kelet-európai problémának tartó szemlélet gyökerei egyebek között ennek a helyzetnek a tapasztalataiból erednek. A szocialista alternatíva A XX. század eseményei és különösen a legutóbbi évtizedek történései azonban átformálták a világot. A közelmúlt és napjaink valósága a nemzetiségi kérdés vonatkozásában is egészen más képet mutat. Európa keleti részén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével és a népi demokratikus országok megalakulásával a nemzetiségi probléma megoldásának minőségileg új lehetősége teremtődött meg. 1917 októberét követően a kérdés az adott orosz helyzetre vonatkozóan — de egyben az egész nemzetiségi problematikára általáno- síthatóan — így vetődött fel: a korábban az orosz uralkodó osztályok által elnyomott nem orosz népek együtt tudnak-e haladni az orosz munkásosztállyal vaqy saját nemzeti uralkodó osztályaikat követik majd? A tét a világ első proletárállamának sorsa volt. A szovjet kormány állampolitikai szintre emelte az önrendelkezés jogát, a népek közötti egyenlőséget, azt, hogy nincsenek többé „idegen törzsű népek” és a nemzeti hovatartozás miatt privilégiumokat nem élvezhet senki. Ezeket az alapelveket az Oroszország népeinek jogairól szóló dekrétum tartalmazta, de a megvalósítás hogyanja hosszú és bonyolult folyamat eredményeként bontakozhatott csak ki. A II. világháború után létrejött európai népi demokráciákban a nemzetiségi kérdésnek az ismert történelmi okok következtében szintén különleges jelentősége volt. A felemás kapitalista múlt a nacionalista szenvedélyek és előítéletek örökségét is átruházta az új társadalmi rendre. Miként Szovjet-Oroszországnak 1917- ben, a kialakuló európai szocialista államoknak is elkerülhetetlen feladatává vált, hogy ezt a súlyos örökséget ne csak feloldják, hanem ezt meghaladva a nemzetiségeket a szocialista közösséget erősítő tényezővé változtassák. Ugyanakkor Nyugat-Európá- ban a kapitalista fejlődés imperialista szakaszában — a társadalmi ellentmondások fokozódó kiéleződése és a különböző nemzetközi tényezők, mint például az antiimperia- lista nemzeti felszabadító mozgalmak vagy a tőkés nemzeti gazdaságok kibontakozó integrációs folyamata miatt —a nemzeti-nemzetiségi ellentétek a tőkés államok egy részében újra előtérbe kerültek. Elegendő csak a közelmúlt eseményei közül az írországi és a spanyolországi problémákra gondolni. Közös érdekek Múltbéli és jelenkori példák bizonyítják, hogy az etnikai sokszínűség nem feszíti törvényszerűen szét a közös államot, sőt gazdagíthatja azt, ameny- nyiben az állam biztosítja a ző nemzetiségű dolgozók kö- korlását, és arra törekszik, hogy az együttélés a különböző nemzetiségű dolgozók közös érdekei alapján és közös harcai eredményeképpen a társadalmi haladás irányába hasson. A nemzetiségi autonómia és egyéb jogok megtagadása, a kisebbségi nyelvek és kultúrák veszni hagyása vagy éppenséggel elsorvasztása, az erőszakos asszimilációs törekvések előbb-utóbb szembekerülnek a társadalmi haladás érdekeivel, és nem segítik elő az érintett állam érdekeinek érvényesülését sem. Gy. A. L
