Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-30 / 118. szám
... Pipacspiros tollú fácán felnyújtja a nyakát a lucernásban, kissé félrefordítja a fejét, aztán felröppen a nyúl riasztásától, ami egy ideig párhuzamosan fut a kocsival, aztán merész ívben kanyarodik el az ország úttól a sűrű bozótos irányába, ... elérjük a hidat, alatta vékony patakocska folyik, itt jobbról' - esztendőkkel ezelőtt — istentelen nagy esőben dinnyét válogatok a csősszel, a legnagyobbra megalkuszunk, megkopogtatom, a méregzöld héján bicskával vésett vallomás: „...szeretlek Manci..." —, olvasom, otthon a kés nyomán szétesik és ropog és csuklómon csorog a mézédes lé, a dinnye jóízű volt, de Manci sorsáról később sem tudtam semmit. .. ... a téren személykocsik állnak, a vajszlói ABC ebédutón ismét nyit, cigányasszonyok várakoznak kenyérre és sörre ... a szomszédos báz falán friss a plakát, „. . . Ormánsági- Sportkör. . . április 20-án Vajszló—Drávátok labdarúgó mérkőzés...” —, tényleg, mi lehet majd az eredmény? -, a cukrászda mögött áll még a kultúrterem, egy Alkotmány-napi bálon volt szerencsém részt- venni, barátom „hakni” zenekara (dob és zongora) a színpad egyik sarkán, a másikon cigányzenekar, „.. . de csak akkor játszunk, ha ezek türtőztetik magukat és nem mennek le az asztalokhoz, mert mi adunk magunkra ..." —, adtak is, ők borítékot osztogattak, benne a cetli: „kérje legkedvesebb zeneszámát" -, s a boríték pénzzel együtt jutott visz- sza a zongorára ... oltári nagy muri volt, a cigányok begorom- boltak, hogy ők miért nem tányérozhatnak . . . . . . néhány kilométerre innét van Kemse, valamikor palacsintasütőhöz hasonlított a falu települési formája, szárként futott be az országút, középen legelővé szélesedett és külső körként épültek fel a talpas házak, este a parasztok rudakra szerelt tüskés sövénynyel zárták el az utat, nehogy a szarvasmarha elkószáljon, esetleg a marhatolvajok szorgos ösztökélésére ... a rét már szűkebb lett, a talpas házak eltűntek, de a helyükre épült családi házak most is nagyjából köralakot képeznek, a templom előtt meggyfák virágoznak, piros melegítős apró gyerek szalad át a fák alatt, akkorát esik, hogy a lábai az égre kalimpálnak, bőgne is egyet, de mert senki nincs a közelben akivel megsajnáltat- ná magát, inkább jó képet vág az esethez . . . ... a kocsmaudvaron pecá- sok készülődnek délutáni horgászásra, hátizsák, kerékpár, motor, befut eqy Zsiguli is, a kocsmáros kiszól nekik ......kett őkor mondta a rádió, hogy a vízállás Örtilosnál 118 centi, ez nekünk jó! —, a többiek megnyugtatóan bólintanak... a kocsmából nyílik az élelmiszerbolt is (egy kezelésben), a falu lélekszámú mindössze 130-ra tehető, negyven ház, háromban fürdőszoba, tizennégyben gázfűtés, és kilenc személykocsi, azazhogy tizenegy, mert két cigánylegény is hazaállított a minap egy-egy kocsival, szóval ebben a kis faluban előrecsomagolt sertés- és marhahúst árusítanak és zacskós tejet... . . . errefelé és hát a környék falvaiban csak az idegen érdeklődik az „egyke” után, erről manapság már nincs szó, „nem téma", mások a birtok- viszonyok, következésképpen kedvezőbb a családtervezés is . . . ... ez az Ormánság elnyúlik Sellye irányába, kisebb-na- gyobb települések váltják egymást, egy ormánsági községben — egyszer — összeismerkedtem Jó Pali bácsival, aki akkor éppen 92 esztendős volt, a szociális gondozónő járt hozzá naponta — mert Jó Pali bácsi házassága is „magtalan" volt- ült a pitvarban és melegedett a kora májusi napfényben, áttetsző szürke szeme nedvesebb volt a kelleténél, karját ráfektette az asztalra, a méhzümmöqésre én is csak később kaptam fel a fejem, akkor, amikor az öreg kezefejé- be eresztette a fullánkját, a barna, kékeres gvökér-kéz meg sem rezdült, ijedten mondom neki: „Nem érzi?” — ......Mit?"- „Megszúrta a méh . .." —, rámnézett, egykedvűen dünnyö- gött: „Az a dóga . . .”, ez a Jó Pali bácsi volt a környék utolsó parasztja, aki még ötesztendős korában látta azt a betyárt, akit a falu végi legelő öreg hársfájára felhúztak . . . Rab Ferenc
