Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-29 / 117. szám
6 Dunántúlt napló 1978. április 29., szombat A munkásosztály hatalomátvétele 1948: a fordulat éve 1947-ben, 1948 első felében történelmi jelentőségű események játszódtak le hazánkban: a hatalom a munkásosztály és a vele szövetséges erők kezébe ment át, a tőkés magántulajdon nagy részét felszámolták, majd — történelmünk során másodszor — a két munkáspárt egyesülése útján helyreállt a munkásosztály egysége. A szocializmus korszakát megnyitó forradalmi fordulat a fel- szabadulás utáni, bonyolult körülmények között kibontakozó osztályharc következménye volt. Ezt a harcot azonban a forradalmi erőknek meg kellett vív- niok. A népi demokrácia baloldala 1944 végétől 1946 végéig terjedő időszakban nemcsak megerősítette, hanem fokozatosan ki is terjesztette befolyását a tömegek körében, növelte pozícióit a hatalomban, a gazdasági életben, a társadalom minden területén, hogy megteremtse a szocialista átalakulás szükséges feltételtit. Az antifasiszta koalíció győzelme, a szovjet hadsereg felszabadító háborúja és jelenléte a háború után egy ideig balra tartó Európa kedvező hátteret biztosított a nemzeti összefogás politikájának, a polgárháború nélküli átalakulásnak, a forradalmi erők előretörésének. A hidegháború hadüzenete 1946 közepétől — összhangban a nemzetközi folyamatokkal — a népi demokratikus forradalom fejlődésének üteme felgyorsult. Európa nyugati részén felülkerekedtek az amerikai imperializmus befolyása alatt álló reakciós polgári erők, s támadásba lendültek a forradalmi átalakulást szorgalmazó munkáspártok, elsősorban a kommunista párt, és a népi demokrácia útjára lépett országok ellen. Churchill 1946. március 5-én, Fultonban elmondott beszéde „a hidegháború hadüzenete” volt, s jelezte az imperializmus új stratégiájának kezdetét. A hidegháborús politika, amely 1946 végén — 1947 elején fő irányzattá vált a nyugati világban, gyorsította az egymással szemben álló osztályerők polarizációját nemcsak a nemzetközi, hanem a nemzeti küzdőtereken is. A nemzetközi reakció fokozódó támadása növelte a magyar polgári-ellenforradalmi erők res- taurációs reményeit s eltökéltségüket, hogy megállítják a forradalmi folyamatot. Erre jó alkalomnak bizonyultak a Párizsban, 1946 második felében elkezdődött béketárgyalások, amelyektől a magyar reakció minden rendű és rangú képviselője azt várta, hogy megnyitják az utat a nyugati szövetségesek közvetlen és radikális beavatkozása előtt. Az intervenció reményének hónapjaiban az 1945-ös választásokon 57 százalékos többséget szerzett Független Kisgazdapárt és a mögötte felsorakozó még befolyásos polgári körök a kapitalista rendszer támaszául szolgáló intézmények, valamint a nyugati tőkés körök gazdasági pozícióinak megőrzésére törekedtek ezzel biztosítandó a politikai befolyás is. 1946 végén aZ ország válaszút elé került: a gyors ütemben mélyülő kormányzási, koalíciós válságot, amely már az egész népi demokráciát veszélyeztette, meg kellett oldani. A kommunista párt vezette forradalmi erők is készülődtek a végső összecsapásra, a polgári reakció számításainak meghiúsítására, a társadalmi átalakulás folytatásának biztosítására. Arra a kérdésre, hogy milyen irányba haladjon az ország, a magyar kommunisták 1946. szeptember végén—október elején ülésező III. kongresz- szusa adta meg a választ, amikor megállapította, hogy „a népi demokrácia — út a szocializmushoz". A kongresszuson elfogadott határozatok tartalmazták az MKP-nak azon eltökélt szándékait, hogy a munkásosztályt és szövetségeseit a szocializmusért vigye harcba. 1946 végétől a kommunisták minden területen ennek érdekében dolgoztak. Az MKP 1946 végén napirendre tűzte a tervgazdálkodást bevezető hároméves tervet, amely az SZDP hasonló tervének egyeztetése után, a kormányterv alapja lett. Az 1946 őszétől egyre fokozódó harc a népi demokrácia jobb és baloldala között 1947 tavaszán dőlt el, amikor az osz- tályerő-viszonyokban lényeges átcsoportosulások mentek végbe. A baloldali erők szövetsége megszilárdult: a két munkáspárt egyeztetett hároméves gazdasági tervét a Nemzeti Parasztpárt is elfogadta; 1947 első napjaiban pedig a közvélemény elé tárták a köztársaság ellenes, horthysta összeesküvést, amelynek fokozatosan ismertté váló tényei az ország haladó közvéleményét, elsősorban a munkások, a dolgozó parasztok, a kisemberek tömegeit, a régi _ úri világ képviselői ellen hangolták. Az MKP vezette forradalmi erők sorozatos támadása, a társadalmi előrehaladás szorgalmazása kiélezte az ellentéteket a koalíción belül, polarizálta az erőket a Kisgazda Pártban. Gyorsította a többségi kisgazdapárt széthullásának folyamatát az is, hogy május végén Nagy Ferenc lemondott miniszterelnöki posztjáról, s Svájcban maradt. Ezt követően a baloldal megegyezése alapján, a munkáspártok iránt lojális kisgazda- párti Dinnyés Lajos alakított kormányt, amely magáévá tette a hároméves tervet, s augusztus 1-vel megkezdte annak végrehajtását. Létrejött a Tervhivatal, elkezdődött a nagyobb horderejű államosítási politika előkészítése. Az ország a tervgazdálkodás útjára lépett. Az 1947 tavaszától megindult fordulat politikai sikereinek realizálását szolgálták a július közepén kiírt választások, amelyen a koalíciót alkotó négy demokratikus párton kívül még több más ellenzéki, kispolgári párt indulását is engedélyezték. A választási szövetségre lépett MKP, SZDP, NPP és a reakciós jobboldalától megtisztult Kisgazda Párt nyíltan szembekerült a koalíción kívül rekedt jobboldali pártokkal. Éles választási küzdelem bontakozott ki. Radikális intézkedések A tüntetésektől, hangos választási harc a baloldal győzelmével végződött. A szavazatok 61 százalékát megszerezték, s így a képviselői mandátumok 65 százalékát is megkapták. A nemzetgyűlésben és a kormányban a baloldali erők abszolút fölénybe kerültek. Az összetételében módosult nemzetgyűlésben sorra napirendre kerültek a tőkések kisajátítását célzó javaslatok, közöttük a legfontosabb: a nagybankok államosításáról szóló, a minisztertanács által már október 24-én elfogadott törvényjavaslat, amelyet november 20-án emeltek törvényerőre. A nagybankok államosítása a szocialista tulajdonviszonyok megteremtésének útján döntő fontosságú lépés volt, s jelezte a hatalomban bekövetkezett fordulatot. A bánya- és a gyáripar nagyobbik fele, a nehézipar mintegy 80 százaléka közvetlen állami irányítás alá került A szocialista jellegű állami szektor — a politikai változásokkal összhangban — az iparban dolgozók 60 százalékát fogta át. A szocialista irányba átalakuló állam befolyása minden területen megnövekedett és érvényre jutott. A választásokat követő események még egyértelműbbé tették az 1947 tavasza óta napirendre került radikális intézkedések jellegét, azt, hogy a demokratikus forradalom fokozatosan szocialistába nő át. A 9 európai kommunista párt 1947. szeptember végén Varsóban megtartott értekezlete is a felszabadulás óta megtett utat értékelve megállapította, hogy a népi demokratikus országokban a fejlődés a szocializmus küszöbéhez érkezett el. Az 1947 őszutóján lezajlott események jelezték, hogy hazánkban szintén a szocialista forradalom van napirenden. A választásokat követően aktivizálódott szociáldemokrata jobboldal káros tevékenysége ugyanakkor azt is bizonyította, hogy a további előrehaladás a megkezdett úton a baloldal szilárdságától, a munkásosztály egyöntetű politikájától függ. Az MKP vezetői az új körülmények között végleg elhatározták, hogy felszámolják a munkásosztály megosztottságát, a két munkáspárt egyesülése útján megteremtik a szervezeti egységet, s ezzel megfosztják a munkás- mozgalom jobboldalát attól, hogy a forradalom erői ellen küzdjön. A szociáldemokrata vezetőség megtisztítása a jobboldali elemektől megteremtette a lehetőségét a munkásmozgalom egységének mielőbbi helyreállításához. Az MKP vezetősége — többszöri vita alapján — nem az SZDP-nek az MKP-ba való beolvasztása, hanem a két párt fúziója mellett foglalt állást. Ennek szellemében a február 22-től március 15-ig elrendelt tagzárlatával segített lassítani az SZDP szervezeti szétesésének folyamatát. Egységes munkáspárt A szociáldemokrata mozgalomban az utolsó szót a párt 1948. március 6—8-án lezajlott XXXVI. kongresszusa mondta ki, amely elfogadta a kommunista párt egyesülési javaslatát. A döntésre az objektív nemzetközi és hazai társadalmi folyamatokkal, a demokratikus forradalomnak szocialista forradalomba való átnövésével összhangban, és — a magyar fejlődés sajátosságaként — már a proletárdiktatúra talaján került sor. A két párt vezetőiből létrehozott egységbizottságok döntöttek a tagok átvételéről; a helyi szociáldemokrata szervezeteket megtisztították a jobboldaliaktól, a kommunista szervezeteket pedig az oda nem való elemektől. Az ezt követő egyesülési taggyűléseken létrejöttek az egységes munkáspárt: a Magyar Dolgozók Pártja helyi, illetve városi és megyei szervezetei. Az egyesülés előkészítésének idején a minisztertanács március 25-i ülésén fogadták el az MKP javaslatát a 100 munka- vállalónál többet foglalkoztató gyáripari üzemek államosításáról. Még aznap a vasas szak- szervezet székházában, közel 600 vállalatvezetőnek kiosztották a kormány felhatalmazását, hogy a kisajátított gyárat a magyar állam nevében átvegye. A bányaipar csaknem teljesen, a gyáripar négyötöd részben, a nagyüzemi közlekedés pedig teljesen az állam irányítása alá került. Nőtt a szocialista szektor aránya a nagykereskedelemben és a külkereskedelemben egyaránt. A szocialista forradalom győzelmének betetőzéseként 1948. június 12-én került sor az egyesülés befejező aktusára, a két munkáspárt külön rendezett utolsó kongresszusainak tanácskozására, majd a küldöttek együttes ülésére, a Magyar Dolgozók Pártjának I. kongresszusán. Ezen elfogadták az új párt programját, szervezeti szabályzatát és megválasztották a vezetőségét. Az egyesült párt értékelte a múltat, kitűzte a szocializmus építésének feladatait. Az egységes párt több mint egymillió-százezer tagja ennek szellemében látott hozzá az új társadalom építéséhez. Strassenreiter Erzsébet Kétezerkétszáz lakást épít fel 1980-ig a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat Kaposvár legújabb lakótelepén. Az építők eddig ezerötszáz lakást adtak át a kaposfüredi lakótelepen. Képünkön a lakótelepen épülő huszonnégy tantermes általános iskola. Sehonnan jelzett vonatok „Történet egy állomásról vagy másról, napjainkról vagy tegnapjainkról” — erről szól Zsombolyai János Kihajolni veszélyes című új játékfilmje. A történet: Almamellék, a kis vasútállomás mikrovilágába csöppen egy potyautas, a fiatal egyetemista fiú, aki pénz és jegy nélkül utazik, ezért leszállítják a vonatról. Az esetről jegyzőkönyv készül az állomásfőnök szobájában, s közben a diák szemtanúja lesz a helyi „szabálytalanságoknak”. Zsombolyai a Kenguru sikere után egy művészileg is igényesebb filmmel jelentkezett. Kihajolni veszélyes! — mondja a főcím, s ezután a film bemutatja, hogy nem kihajolni, nem kitekinteni nemcsak veszélyes, de tragikus is. A világ Almamellék-perspektívából kerek, biztonságos és érthető. (Természetesen valós neve ellenére itt filmhelyszínről van szó.) Ami nem illeszthető bele e világképbe, mint például a megrugdosva automatikus térközjelző információi, arról nem szabad tudomást venni. Az Almamellék-világrendben a valóság forog az egyén körül. Itt maga a valóság lényegtelen, de az, hogy ki hogyan éli meg, az abszolút. Az állomásfőnök például szerény, de felelősség- teljes hivatalát mint a Hatóság mindenható képviselője tölti be. Az állomás mindenese disszidálására, mint „tanulmányútra” emlékszik. Ez nem szépítés, már ő maga is elhiszi. A másik központi kategória a filmben a felelősség. Az állomásfőnök a vasúti-társadalmi automatizmusban bízik, amelytől pozíciója stabilitását is reméli. Minden változás, mely előre be nem látható, számára fenyegető, a felelősség veszélyét növeli, hiszen merev személyiség. Van olyan, mint a forgalmista, aki előre látja a végkifejletet, de magányos, így kiszolgáltatott, ezért szólni nem mer. A főhős, a potyautas diák vállalja már az induláskor a felelősséget, a potyautazás anyagi következményeit, de ez a felelősség csak a tettére terjed ki; és nem száll a saját pályaudvaruk látóhatáráig néző és ezért az orruk hegyén túl nem látókkal szembe. És hiábo apellál a film befejező képsorában az ő felelősségére Zsombolyai, mert a diák nem érzi — talán mert nem érezheti — az egész Vasutat a magáénak. Hogy miért? E nem lényegtelen kérdés elemzését kihagyta a rendező. Zsombolyai a cseh új hullámtól, Menzeltől kölcsön vett groteszk s egyben mokrorealiz- mussal hitelesített filmeszközeivel példázatot akar elmondani „napjainkról vagy tegnapjainkról". A Szigorúan ellenőrzött vonatok, Zsombolyai filmjének előképe csak egy történetet mond el 1944-ből, amely azonban bevilágít a történelem és az egyén, a szabadság és a felelősség napjaink konfliktusává érett dilemmáiba. Zsombolyai „parabolája" kikacsint Almamellékről, s épp ezáltal válik igazsága felszínessé és éppolyan partikulárissá, mint amilyen hőseinek világlátása. S. A. Képernyő etóll Kislégi Nagy Dénes A pécsi körzeti stúdió egyik első nagy vállalkozása volt a Kislégi Nagy Dénesről készített portréfilm. A 94 éves tudós a Pécsi Tudományegyetemről ment nyugdíjba, de életútja bővelkedett a változatosságban, az egymástól sokszor igen messze eső állomásokban. Egy ekkora életművet egy közel egyórás műsorban is nagyon nehéz összefoglalni, még akár csak az utalások szintjén is. A pécsi stúdió kollektívája nem tehetett egyebet, mint hogy mégis megkísérelje a lehetetlent, hiszen a nagyközönségnek a megértés végett szükséges volt legalább említést tenni Kislégi Nagy Dénes életművének, legfontosabb területeiről. Márpedig szinte a puszta felsorolás is tetemes időt vesz igénybe. A kiasszika-filológusként indult, de lelke mélyén drámaírónak készülő fiatalember o század elején került az akkori kultúra és művészet világcentrumába, Párizsba. Erről a szá- zadeleji, valóban agyontárgyalt Párizsról is tudott azonban érzékletes módot újat mondani ma, 94 éves korában. Megtudtuk azután, noha sajnos elég nagy hézagokkal, hogy hogyan alakult élete a további évek folyamán, hogyan került kapcsolatba a filozófiával, jogtudománnyal, szociológiával. Érzésem szerint aránytalanul sokat tudtunk meg irodalmár-álmairól és költészetéről, valamint a gyermekkor emlékeiről — legalábbis azokhoz a tevékenységekhez képest, amelyeket az alkotóerő teljében végzett a sokoldalú tudós. Sejtvén a műsor készítésének nehézségeit, ezt a belső aránytalanságot érthetőnek tarthatjuk. Jó ötletként két, azóta professzorrá vált, egykori tanítványt is a kamerák elé kértek, igaz persze, hogy oz ilyen nyilatkozatok általában nem szoktak sem túl személyesek, sem túl meggyőzőek lermi, ezt talán a dolog természete is okozza. Maradéktalanul jó volt viszont a beszélgetés képsorai közé beiktatott egykori fotók alkalmazása, mert ezek révén a műsor atmoszférája csak nyert. Mindent egybevetve; csak dicsérhető a pécsi stúdió azért, hogy ezt a visszahozhatatlan beszélgetést elkészítette.