Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-25 / 113. szám

1978. április 25., kedd Dunantmt napló 3 Révfalu Az értelmezés új formái A ma[ rasszizmus A nemzetközi osztály harc része fl realitásokhoz igazítva Az országgyűlés 1977 de­cemberi ülésén, az 1978-as terv elfogadásakor, immár hagyo­mányosan, meghatározta az árak alakulását is. Ezt a terv­törvény így tartalmazza: az egy lakosra jutó jövedelem 7—7,4 százalékkal emelkedik, miközben a fogyasztói árszín­vonal megengedett emelkedé­se nem haladhatja meg a ter­vezett 4 százalékot. A kettő különbsége adja az egy la­kosra jutó reáljövedelem nö­vekedésének mértékét, amely — az idén 3—3,4 százalék lesz. — Ezúttal annak megvi­lágítására törekszünk: miért van szükség a világpiaci árak­kal arányos belső árakra; mi­ért kell szükségszerűen a vi­lágpiaci körülményekhez igazí­tani a hazai termelői és fo­gyasztási körülményeket. A kiindulópont: a szocialista termelési viszonyok árutermelő jellegéből következően a ter­mékek munkaráfordításai köz­vetlenül az árakban fejeződ­nek ki. Ha valamely termék előállításának költségei ará­nyosan jelennek meg az ár­ban, akkor helyesen tükrözik annak valódi értékét. Az ár­képzés és az árpolitika mel­lőzhetetlen feladata tehát, hogy a társadalmi termelés költségeiben végbemenő válto­zásokat az árak változásai kö­vessék — különben az árak és a ráfordítások közötti szo­ros összefüggés meglazul, tor­zul, s előnytelenül változik az érték megítélése. Azaz: fiktív árak esetén nem lehet meg­tudni az árakból, hogy mi mennyibe kerül valójában. Ezért indokolt követni az ár­színvonalnak az olyan válto­zásokat is, amelyek az árak növekedését is maguk után vonhatják. Ezen a ponton ta­lálkozik az árpolitika a haté­konyság igényeivel. Ugyanis az áraknak — a maguk lehetőségeivel — szo­ros közük van ahhoz, milyen hatékonysággal termelünk. Az árakat meghatározó tényezők a termelésben gyökereznek — s természetesen vissza is hat­nak rá. Gondoljunk csak azok­ra a tapasztalatokra, amelye­ket az állami támogatások, kedvezmények elszaporodásá­val szereztünk. A túl „olcsó" anyagok, beruházási eszközök, energiahordozók nem szorítot­ták rá a vállalatok nagy ré­szét arra, hogy az anyagokat a lehető legtakarékosabban, a legkorszerűbb eljárásokkal a legkorszerűbb cikkekké dol­gozzák fel. Aligha kétséges: a reális árakon értékesített, vásárolt nyersanyagok, ener­giahordozók, gépek mellett ki­derül, hogy mit érdemes, mit nem érdemes termelni; olyan tervek készíthetők, amelyek a realitást veszik, figyelembe. És ez nem csupán a vállalatok működése szempontjából lét- fontosságú, hanem az egész társadalom, a népgazdaság szempontjából is. Természetesen a termelői árak változását követnie kell a fogyasztói árak idomulásának — hiszen, mint már indokol­tuk —, nem szakadhatnak el azoktól. Ez nem jelenti azt, hogy minden termelői árválto­zást azonnal és maradéktala­nul érvényesíteni szükséges a fogyasztói árakban — ezt az életszínvonal-politikai célokkal kell összehangolni. A tervgaz­dálkodás előnye és lehetősé­ge, hogy a változtatást csak olyan mértékben közvetítjük, engedjük meg, hogy az ne sértsen más fontos érdekeket. Mindezekre tekintettel — amint azt 1974-ben elfogadott hosszú távú árstratégiában a párt és a kormány az árrend­szert folyamatosan úgy kell to­vábbfejleszteni, hogy az árak kifejezzék a nemzetközi árvi­szonyok által Is indokolt rá­fordításokat, a fogyasztói ár­színvonal változása pedig le­gyen összhangban'az életszín­vonal-emelés céljaival. Az életszínvonal emelkedése pedig megvalósítható a növek­vő árszínvonal mellett is, ha az árak emelése tervszerűen szabályozott és a fogyasztók pénzbevételei gyorsabban emelkednek, mint az árak. Matkó István S zomorkás idő. Talán csak szomorkásnak tűnik? Drávasztárán, a temp­lom mellett hajtok fel a zúzottköves útra, amely elvezet a töltésig. Addig urak vagyunk, onnan aztán fel a vízhatlan nyúlcipőket, mehetünk az agyonázott töltésen gyalog­szerrel négy kilométert Rév­faluig. Pontosan hat esztendeje, hogy ott jártam. Szabó József­fel, a tanács kirendeltségének vezetőjével találkoztam, mindjárt az első házak valamelyike volt a hajdani tanácsháza, s már akkor is feltűnt, hogy a statisz­tikai adatok, a községi törzs­könyvben más lélekszámot mu­tatnak, mint a valóság. A sta­tisztika szerint akkor hetvenötén éltek Révfalun, a valóságban ötvennégyen. Akkor megkérdez­tem Szabó Józseftől, ő mikor költözik el? Azt válaszolta, hogy soha. Most Drávafokon vett házat, elég drágán, ahogy hallom. Már nem találkoztam vele Rév­falun. Hat év elteltével ismét a KSH megyei igazgatóságán jártam, a községi törzskönyveket lapoz­gattam. E szerint ma már csak harminchétén élnek ebben a csodálatosan szép, meseország­szerű kis falucskában. Elfogott a gyanakvás ördöge: egyálta­lán élnek-e még ottan? Hátha megint ferdít az a statisztika? A véletlen — mint rendesen — megint segített. A Harká­nyi Kórházban megszólított a fűtő — Goják József —, hogy megvan ám még a mama! Ugyan, látogassam már meg, megépült az új ház, és már Harkányban lakik ő is. 1972-ben, Révfaluban a kevés személy közül Goják nénit lel­tem otthon. Akkor hetvenhat éves volt. Egyedül élt, fia és menye már elköltöztek Bere- mendre, Harkányba ... — most már ő is velük él. Goják néni jól van, legalább­is a körülményekhez képest. Talán a levegő egy kicsit nehe­zebb errefelé, nem olyan tiszta, Dráva menti, fűillatú, mint amott. Most már egy kicsit ne­hezebben lélegzik, asztma gyöt- ri, ül a konyhában naphosszat, vagy fekszik. A dolgot is ke­vésbé bírja, múltkor is kiment, hogy tegyen valamit, és eltö­rött a keze. Vagy csak megöre­gedett? Nyolcvankét esztendő sok ám egy embernek, kivált, ha kijutott a munkából egy életre. Odalátogatásomkor megbe­széltük Goják Józseffel, hogy elmegyünk mégegyszer együtt Révfaluba. Megnézni, mi vál­tozott. * A töltés tényleg nagyon fel­ázott, a csizma két lépés után tíz kilós. Iparkodok a töltés ol­dalába, ahol erősebb már a fű. És, nicsak, sóska is akad emitt-amott. Le is szedem, elég lesz egy főzetre a gyerekeknek. Hatalmas nádrengeteg mentén visz az utunk, kévékbe rakták, valaki műveli a nádast. Nád­pallót készítenek vajon? Zsili­pek sorakoznak a töltés mellett. Aztán — jó háromnegyed órá­nyira ;— mutatkozik az első ház. Eső szemerkél, a cucc raj­tunk megnehezül. — Ez volt a tanácsháza, ugye? — Ez. Bal oldalt, a töltés alatt kif­li forma holtág kanyarog. Han­gos óbégatással szállnak fel a kacsák, hal csobban. Nincs hi­deg, nem is lenne bolondság kárászozni egyet. — Van ebben hal? — Hajaj! — válaszol Goják Jóska. — Valamikor kézzel fogdostuk, annyi volt! Persze, akkor még én is gyerek vol­tam. ötvenéves. Beérkezünk. Elindulunk a be­tonlapos járdán — mert az is van, végig a faluhosszon — ke­resni élőket. Kísérőm izgatottan bemegy az egyik portára, öreg ház, gyönyörű pázsit, hatalmas gyümölcsfák, szép, akkurátus rend. Nagykönyvben lehetne tanítani ezt a portát. Az ablak mögött nénike. — Dobar dán! — köszönti őt útitársam, és kérdez is vala­mit horvátul. A szóra előkerül a fáskamrá­ból Szinyákovics Pali bácsi. Ö sem sokat változott, hat éve vele is találkoztam. Megvan­nak, köszönik szépen. — Meg, meg — bólogat, az­tán vidáman hozzáteszi: — Mink itt akarunk meghalni is . . . Mondja csak meg, hová menjünk már ebben a korban? — Csodaszép a pázsitja — dicsérem az öreget. Rámmered az ókula mögül, huncut ám a tekintete. — Kitűnő fűnyírógépem van. Elámulok. Halálra ítélt falu, angol pázsitnyírógéppel? Mert olyan a fű, mintha minden egyes szálat gondosan egyfor­mára nyírtak volna szorgos ke­zek. — Hol az a fűnyírógép? — Ott legel — mutat Pali bácsi a libákra. _ * Odébb egy rombadőlt ház, a járdán jön két ember. Goják Miska, aki a kenyeret várja. — Nem gyün a Varró — mondja az égre tekintve — az eső miatt.. . A másik szabadkozik. — Én vidéki vagyok, nem idevalósi. A „Suszter” már Sellyén la­kik. A bolttal szemben van Kati néni háza. Él még Kati néni, és itt él, bár a többiek mond­ják: készül szociális otthonba. Végigmegyünk a falun. Ez a ház is üres, az is — mutat jobbra-balra Goják József. Er­ről nemrég hirdetést is olvas­tam a Dunántúli Naplóban. Kossuth Lajos utca 6. szám. Szép, nagy téglaház. Nyolcvan- ezerre tartották. — Volt is rá vevő — mondja Rúzsa néni, özvegy Kovács Jó­zsefné —, de a tulajdonosa akkor azt mondta, száz. Rúzsa néni egymaga él itt. Hétvégeken hazajár a fia is, aki Pécsett dolgozik az építők­nél. A kert nem nagy, maga tartja rendben. Baromfiak van­nak, veszek is sebtiben kilenc­ven tojást. Révfalui tojások, valódi parlagi tyúkoktól valók. — Szereti a tormát? — Meghiszem azt. — Hát ássunk! Ásunk. Keressük a tavalyi, megfeketedett, szétterült leve­leket. Kotrunk a torma után, mert jó is az reszelve, tejföllel, ecettel megbolondítva. Goják József szerint megfőzve is prí­ma. A falu aljában, nem messze a Bukovácz Tóni bácsi házától — az is kiadó, vagy eladó —, ott csillog a Dráva az erdő közül. Meseszép minden. A haranglábtól feljebb lakik Goják Jóska anyósa. Bekövet­kezünk hozzájuk. A konyhát lakják, két szép, nagy utcai szobájukban szinte semmiféle bútor nincs, almák laknak a földön. — Van helyünk nekünk is Harkányban — magyarázzák —, az új házban. Hol itt lakunk, egy kicsit, hol pedig ott. Még csak félig szánták rá magukat, hogy végleg elmen­jenek. A beszélgetésből borfej­tés lesz. Borfejtésre megérke­zik Szinyákovics Pali bácsi is, meg is kóstolja az öreg a sil­lert. Aztán egyszer csak csodát hallunk. Autózúgás, itt. Itt, ahová semmiféle út nem vezet. Csak a felázott földek barázdái, azokban pedig így eső idején megreked még a tank is. De most itt van a cso­da, a terepjáró Latvija, vagy UAZ, fene tudja, valahogy én is igencsak örvqndek neki. Mint a többiek. Megjöttek a Varró Lajosék Sellyéről, meghozták a kenyeret, kiflit, egy órányit le­het vásárolni. Mindenki előjön. Mind a tizenöt itt élő ember. Bent vannak a kocsma helyi­ségében. Lajos bácsi szorgal­masan töltögeti a pálinkákat, mindenki azt issza, kivétel nélkül, Kati néni hármat is felgurít. Csillognak a szemek, szaporább a beszéd. Az autósok közben lepakolnak, felrakják a göngyö­leget, na még egy utolsó pá­linkát, aztán mehet a kocsi. Megyünk vele mi is. A töltés aljában, hatalmas gödröket át­ugrálva. Akárki is vezeti, nagy tanár az áutóvezetésben. ülünk a platón, Varró Lajos és fele­sége, Goják József meg én. Be­szélgetnek. Én keresem azt a kiszikkadt, öreg fát, amely hat éve úgy megragadott. Meg is látom, megvan még ez is. öreg, magányos szilfa, teljesen kiszá­radt. Valamikor árnyékot adott, most már csak a bogarak ta­nyája, néhány év múlva meg­kegyelmez neki egy szélroham, és akkor annak is vége. Kampis Péter „A mai rasszizmus és az el­lene vívandó harc feladatai” témakörben nemzetközi szim­póziumot rendezett a kommu­nista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóiratának, a Béke és Szocializmusnak a szerkesztősége, A résztvevők — vezető pártmunkások, tudósok, a folyóirathoz akkreditált párt­képviselők - alaposan körül­járták a napjainkban is jelent­kező, sőt egyre veszélyesebb méreteket és új formákat öltő rasszizmus osztályjellegét, fej­lődési irányait, társadalmi-poli­tikai funkcióit és megvitatták az ellene való harc feladatait is. Nyílt és leplezett fajgyűlölet Az emberi rasszok (ember­fajták) létezése tény. Három nagy csoportjuk van, az euro- pid, a negrid és a mongolid. A tudomány azonban bebizonyí­totta, hogy a közöttük való el­térések, különbségek másodla­gos jellegűek, nincsenek al­sóbb vagy felsőbbrendű ember­fajták, szellemi vagy fizikai telje­sítményeikben semmifajta jel. legzetes különbség nem léte­zik. Ennek ellenére a rassziz­mus, a fajgyűlölet ideológiája, a faji megkülönböztetés politi­kája napjainkban is létezik. A rasszizmus „hagyományos” és legdurvább vállfája a nyílt fajgyűlölet. Tudatunkban ez leginkább a német fasizmusnak a rosenbergi fajelméletből le­vont tudománytalan következ­tetéseivel (a másodlagos faji jelleg abszolutizálása, az em­beriségnek alsóbb és felsőbb- rendű fajokra való felosztása, a német imperializmus agresz- sziós törekvéseinek faielméleti alátámasztása) és ezek ször­nyű következményeivel, a kon­centrációs táborokkal, a népir­tással (genocídium) fonódott össze. Ilyen jelenségekkel ma is találkozunk. Gondoljunk csak a dél-afrikai apartheid-politi­kára, a cionista Izrael arabel­lenes „választott nép” ideolóaiá- jára, az amerikai színesbőrűek még mindig létező megkülön­böztetésére. Sőt. A durva faj- elmélet időnként „civilizált”, korábban tőle nem érintett ha­gyományos polgári demokrá­ciákban is jelentkezik: Angliá­ban legújabban választási si­kereket és faíi zavargásokat produkál a fajvédelem, a „tisz­ta fehér Anglia" jelszavával fellépő Nemzeti Front; Hollan­diában a dél-molukkuiak elle­ni érzelmek lánaolnak fel időn­ként viharos erővel; egyes szí­nes bőrű államokban viszont a fehérekkel vaqy indiaiakkal szemben hoznak hátrányos megkülönböztetéseket. Bizo­nyítva, hogy a tudat csökönyös és hamis előítéletei manapság is erős konzervatizmussgl hat­nak. Modern értelemben rassziz­musnak azonban nem kizáró- laq és elsősorban ezeket az elmaradott tudatot tükröző és politikailag jól kihasználható jelenségeket tekintjük. Korunk­ban — a kapitalista országok­ban és az ún. harmadik világ államaiban — a fogalom jelen­tős értelmezési változáson ment keresztül, új, korszerű formákat vett fel. Ezek — leplezett rasz- szizmusnak nevezzük őket — szembetűnően bizonyítják, hogy a rasszizmusnak ma mór nem a nyilvánvaló és ideológiává emelt fajgyűlölet a legjellem­zőbb vonása, hanem a gazda­ság szférájában érhetjük leg­jobban tetten. A termelési vi­szonyokban qyökerezik, a ter­melési eszközök tulajdonán alapul, célja a tőkés extraki­zsákmányolás és ennek követ­kezményeként az extraprofit. Arról a tényről van szó itt, hogy - leegyszerűsítve — a munkaadók és a munkaválla­lók, a tőkések és a proletárok a kizsákmányolok és a kizsák­mányoltak hagyományos, a gyarmati kizsákmányolásból eredő rassz-különbsége kon­zerválódik, és az ebből faka­dó társadalmi hendikep örök­lődik. A fejlett tőkés országok­ban a legnehezebb, legrosz- szabbul fizetett, szakképzettsé­get nem igénylő munkákat fa­ji vagy nemzetiségi kisebbsé­gekkel, vendégmunkásokkal vé­geztetik. A tőkések nyilvánvaló törekvése, hogy ez az állapot állandósuljon, hiszen az ala­csonyabb termelési költségek (bizonyos foglalkozások mes­terségesen alacsonyan tartott munkabérei) következtében extrakizsákmányolásra, tőkés extraprofitra tehetnek szert. Ebből a szempontból érde­kes, hogy a konferencia végső soron rasszizmusnak tekintette az esetleges azonos fajú ven­dégmunkások és nemzeti ki­sebbségek kizsákmányolását is és megállapította, hogy a je­lenség ma nem elsősorban ideológiai és előítéletek rend­szere, hanem „mindenekelőtt a kapitalista munkamegosztás­nak és az extrakizsákmányolás­nak a faji diszkrimináció révén kialakult történelmi formája". A konferencia leszögezte, hogy a rasszizmus gyökerei véglegesen csak társadalmi­gazdasági bázisának, a kapi­talizmusnak megsemmisítése után szűnnek meg. Erre ékes bizonyság a szocialista orszá­gok gyakorlata. Azonban lehet és kell is harcolni a jelenség ^ mindenfajta megnyilvánulásá­val szemben, hiszen a rassziz­mus elleni harc része a nem­zetközi osztályharcnak. Min­denekelőtt az elnyomott töme­geknek a helyi sajátosságok­hoz igazodó fellépésével és a nemzetközi szolidaritás erősíté­sével enyhíthetők a létező rasz- szizmus negatív, a munkásosz­tályt és a fejlődő országok né­peit megosztó törekvései. Dél- Afrikóban a fegyveres és a fegyvertelen, a legális és az il­legális, a szervezett és a spon­tán akciók széles körű és he'yi- leg-időben meqfelelő alkal­mazásával kell küzdeni. Izrael­ben az arab felszabadító moz­galom és o nemzetközi haladó erők akcióegyséqe a járható út. Az Eqyesült Államokban el­ső lépésként szorgalmazni kell az egységes „fehér—fekete” szakszervezetek kiszélesítését, újabbak alakítását; Nyugat- Euróoóban törekedni kell a vendégmunkásokkal szembeni diszkrimináció megszüntetésére, az egyenlő jogok biztosítására. Lehet és kell is harcolni A rasszizmus ma a qazdasó- qi, a politikai és az ideológiai jelenségeknek igen összetett komplexuma, s ennek meqfele­lő komplex, erélyes ellenlépé­seket követel a béke, a társa­dalmi haladás és a nemzeti--— felszabadulás erői részéről, megköveteli egységfrontjukat a faji elnyomás és kizsákmányo­lás imperialista rendszere el­leni harcban. Ebben a kommu­nista mozgalomra nehezen túl­becsülhető szerep és felelősség hárul. A kommunisták, amint ezt az európai kommunista és munkáspártok berlini konferen­ciájának dokumentumában is leszögezték, támogatják az arab népek, a dél-afrikai né­pek antiimperialista harcát, a kolonializmus, és a rasszizmus ellen hancoló összes erőket. A kommunisták a marxizmus—leni- nizmus és a proletár interna­cionalizmus szellemében az összes erőket mozgósítja, hogy meghiúsítsák az imperialisták kísérleteit, amelyek a társadal­mi haladásnak a rasszizmus segítségével való lelassítására irányulnak, A. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents