Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-20 / 108. szám
6 Dunántúli napló 1978. április 20., csütörtök E lső hazai történetírónknak. ki a XII—XIII. század fordulóján írta a magyar honfoglalással foglalkozó nevezetes művét a „Magyarok cselekedeteiről”, nevét még ma sem ismerjük, azaz névtelen: Anonymus. Ő arról tudósít, hogy a honfoglalás idején Tiszántúl, Bihar központtal Marót „vezér" uralkodott „a konstantinápolyi császár kegyes jóvoltából". Müvének 11. fejezetében még azt is írja, hogy „azt a földet, amely a Tisza és az Erdély felé elterülő Igyfon-erdő közé esik, a Maros folyótól a Szamos fo- lyóig, Marót vezér foglalta el; ezt a földet az á népség lakta, melyet kozárnak mondanak". Továbbiakban leírja Anonymus, hogy honfoglalóink kétszer is hadat viseltek a bihari vezér ellen. Előbb Szabolcs, Tas és Tühütüm vezérletével ragadtak el jelentős területeket Maróttól, majd Dunántúl birtokbavétele után Ösbő és Vélek csapatai az önként csatlakozott székelyekkel megerősödve, magát Bihar várát is elfoglalták, de Marótot kézrekerí- teni nem tudták. Ezután Marót békét kért, s uradalmát felajánlotta Árpád vezérnek az esetre, ha Árpád fia Zolta nőül veszi az ő leányát. A magyarok elfogadták az ajánlatot, „Mén-Marót leányát tisztességgel a vezéri házba vezették, majd Árpád és minden főembere menyegzőt ülve, nagy lakomát csapott”. „Mén-Marót az eset után a második évben fiúutód nélkül meghalt, s egész országát békességgel vejének, Zoltánok adományozta." * A mai napig vita tárgya, hogy ezek a közlések a történeti irodalom és kritika fényében mennyiben egyeztethetők össze a történeti eseményekkel. A reális az lenne, ha lényegében elfogadnák a nálunk 700 évvel korábban élő, s így az eseményeket közelebbről szemlélő, neves történetírónk közléseit, s az ő adatai fényében igyekeznék történelmünk további eseményeit felderíteni. A nagy tárgyi tudással és tiszteletre méltó kritikával dolgozó történetírásunk, az immár könyvtárnyit kitevő Anonymus irodalom ismeretében a „Gesta" 1975. évi nagyszerű hasonmás kiadásában még mindig azt írja: „Anonymusnak semmilyen forrása nem volt arra nézve, hogyan zajlottak le a honfoglalás harcai 300 évvel korábban ... Mén-Marót nem volt történeti személy, hanem csak Anonymus által kigondolt regényalak, akit azért helyezett „Biharország"- ba, mert e tájon két Marótlaka (nevű) falu is volt. A morut vagy marót Melich szerint valójában a morva népnév változata, mely több helynevünkben is fennmaradt. A hagyomány pedig a Bihar- vidéki többnejű, mohamedán kozárokat és a honfoglalás idején ugyancsak többnejű morvákat, vagyis a mén-marótokat összezavarta." Mit mondjunk erre? A fenti vélemény kialakulásához történetírásunkat elsősorban a hazai és külföldi írásos emlékek i.smerete és tüzetes kritikai tanulmányozása vezette, kérdés azonban, ha befejeződik a legértékesebb szellemi hagyománykincsünk, a földrajzi nevek gyűjtése, s azután a település- és földrajzi nevek ösz- szefüggéseinek ismeretében mondunk véleményt, nem jutunk-e egészen más végkövetkeztetésre. E nevek egy részének ismeretében elsősorban szögezzük le, a bihari Marótlaka nevű települések valószínűleg Anonymus kora után keletkeztek, s így műve megírásakor ezekre semmiképp sem gondolhatott. Voltak azonban „Bihar országiban Morc, Moróc, Marót (Morouch, Moroch, Marouth) helynevek is, melyek mindenképp puszta személynévi eredetűnek látszanak, s így azokat igen korai (X. századi) keletke- zésűeknek kell tartanunk. Ezenkívül Marót~Maróc volt a középkorban, illetőleg ma is van Baranya, Tolna, Somogy, Zala, Esztergom, Pilis, Pozsony, Bars, Hont, Zaránd, Arad, Doboka, Kolozs, Szerém stb. megyékben is, s e Marót~Maróc helynevekre vonatkozóan — helyesbítve a Melichnek tulajdonított, fentebb leírt nézetet — Melich János kiváló nyelvészünk „A honfoglalóskori Magyarország” c. művében azt írja: „nézetem szerint az ó-magyar Ma- rauti~Morout, mai magyar Marót eredetileg is személynév volt, az volt Menümorout (nagy)- atyjának, Morout-nak is a neve." Amikor „Mén-Marót lányát Árpád fia Szólta feleségül vette, Mén-Marót a magyar fejedelmi ház tagjává vált s neve nemcsak alattvalói, de a magyarok között is elterjedhetett." (228. I.) A mi feladatunk most az: a földrajzi nevekben vizsgálni, hogy ezek a Kárpát-medence tágas terein szétszórt Marót földrajzi és településnevek kapcsolatba hozhatók-e egymással, összefüggenek-e, és ha igen, hogyan függenek össze? A probléma kulcsát a baranyai földrajzi nevek tüzetesebb analízise adja a kezünkbe. Itt ugyanis a középkorban két, egymással szoros kapcsolatban álló Töttös nevű település található: az egyik a Nyu- gati-Mecsek déli lejtőjén, a másik a Karossá folyó síkján. Utóbbival a középkorban Maróth~Maróc nevű falu határos s közvetlen közelében a XI. században bihari népek birtokolnak. A mecsekalji Töttös középkor óta folyamatosan helybenlakó családjai a messze múlt ködébe vesző néphagyományt őriztek meg számunkra, azt ugyanis, hogy á falu fölött ma is látható földvár Morut~Murut király vára volt. A két Töttös és a két Marót, közvetlen környezetével együtt bizonyíthatóan ikertelepülés, főúri téli-nyári kettős szállás. A Karassó menti szállás közelében már a XI. században kozár nép településéről tudnak, míg a két szállás között kb. félúton, ma is két Kozár nevű település van. (Nagykozár és Kozármislény.) Ám a Vas megyei Kozár mellett is található egy Meszlény, a középkori Tolna területén fekvő Marót (ma Hegyhátmaróc Baranyában) tőszomszédja Kozár, s a zalai Maróc szomszédosa is Kozár. Ez véletlen co- nincidencia nem lehet. Mindenképp igaznak kell tartanunk Anonymus közlését, hogy Marót alattvalói között kozóroknak kellett lenniök. K ővágótöttösön és közvetlen környékén olyan földrajzi neveket is őrzött meg a néphagyomány (Aba, Basa, Korbac, Sauor, Namo, Gyilan, Korzak, Szalma, Séd, Kondor, Kece, Ormand stb.), melyek elsősorban az ó- török nyelvből fejthetők meg, s ezek sajátságos módon, bár variálódva, de a többi Marót névvel birtokba vett (kettős) szólásokon is rendre ismétlődnek. Ezek összehasonlító vizsgálatából végül is arra kell következtetnünk, hogy Marót és népe ó-török nyelven beszélt. Árpád mintegy 40, Szólta 35 udvarhellyel rendelkezett helyneveink tanúsága szerint, így érthető, hogy Marót is, szerte a Kárpát-medencében mintegy 20 szálláshelyet vehetett birtokba, éspedig többnyire közvetlenül az őt egykor legyőző magyar vezérek (Tühüt _>. Tüttös, Szab- locs, Őse stb.) szállásai szomszédságában. Ugyanakkor az ő eredeti országában, a Bihar (Michar = ótörök nyelven: kolostor) központú területen — különösen, mivel halála után e terület a két fél szerződése értelmében Szólta birtokába jutott (duká- tus!) — nemcsak Árpád és Szólta (ma Árpád és Szalonta ks.), hanem Szabolcs, Tas, Tühüt, Őse és Velek is számos szálláshelyet foglalhatott magának. Marót és Kozár népe Baranyában sem ok nélkül talált szállást Árpád és Szalta (ma Szalánta), Szabolcs, Bogád és Tühüt (ma Tüttös), valamint a Megyer, Keszi és Varsány törzsek szállásai gyűrűjében. Dr. Zsolt Zsigmond m.A'rpcU K - -feoiir • * fUamit, nCUxtróc I = Korbac ( Orbasi — s bocs , baz. Batthyány Kázmér, az eltenállás szervezője Gróf Batthyány Kázmér ismeretlen szerzőtől származó portréja. Olaj. A Janus Pannonius Múzeum, Pécs tulajdona. Kiállítva a siklósi várban. Fotó: Nádor Katalin Hz 1848-as baranyai lőispán A védővonal egyik bázisa Siklós • Amikor a megye politikai életébe — az ellenzék vezéreként — a siklósi földbirtokos, gróf Batthyány Kázmér 1947- ben bekapcsolódott, politikai tevékenysége már országszerte ismert volt. Kezdetben az 1839/1840-es és 1844-es országgyűlés főrendi ellenzékének egyik vezére, a Védegylet elnöke, a pesti ipari kiállítás elnöke stb. A reformokat kívánó ellenzék belátva, hogy eredményes tevékenységéhez tömegbázis szükséges, a megyei életben kívánt teret nyerni. Batthyány kiterjedt birtokai révén Fejér, Tolna és Pest megyékben, majd Baranyában tevékenykedett. 1848-ban a nádor Batthyányt nevezte ki a megye főispánjává. A főispáni beiktatás A beiktatást május 4-re tűzték ki. Az előző nap megérkező Batthyány fogadására ősszesereglettek „hurrogó éljenekkel" üdvözölték. Este sok száz lánggal lobogó fáklyás menet vonult végig zeneszó mellett a kivilágított városon, szállásához. A beiktató közgyűlést a megyeháza udvarán tartották, több mint 5000 ember jelenlétében, köztük a 354 község 1318 képviselője. Minden község vezetője nemzetiszínű zászlót tartott a kezében. A beiktatási ceremónia egyszerű volt. Batthyány beszédet mondott, majd letette az esküt, ezt követően székével együtt háromszor felemelték, jelezve, hogy hivatalát elfoglalta. Beszédében a nap jelentőségét úgy értékelte, mint a megyei élet legünnepélyesebb napját, mert először gyűltek össze osztálytagozódásia, tekintet nélkül, mint az egész nép képviselője. A cél a törvényes egyenlőség és az ön- kormányzás biztosítása. Kérte, hogy mint egyszerű polgárt fogadják maguk közé és a kitűzött célt „egybemunkálko- dással” valósítsák meg. A beszéd egész politikai hitvallását tartalmazta. Kinevezése és beiktatása a konzervatívok között pánikot okozott. Sorra elhagyták hivatalukat. Módjában állt így, hogy a legfontosabb helyekre saját elvbarátait állítsa. Szervezte és irányította a népképviseleti választásokat. Figyelemre méltó, hogy uradalmának központjában, Siklóson, Táncsics Mihályt jelölték. Ő maga képviselőséget nem vállalt. Nem akart Táncsicsnak sem ellenfele lenni, de az ürögi kerület felajánlását sem fogadta el. Irányította a nemzetőrség szervezését. A megye 6000 nemzetőrt ajánlott meg, ezt a keretet osztották szét a járások között. Példamutatás okáért sok megyei tisztviselőt felmentettek hivatalos munkájától és a honvédelem rendelkezésére bocsátották. Megszervezték az önkéntes honvédseregbe történő toborzást. A sorozás helyéül a pécsi laktanyát jelölték ki. A beiktatást követő néhány hét múlva a Belügyminiszter báró Jellasich József lázadásáról értesítette a megyét. „A Horvát Népet fegyvert fogni kényszerítik.” A védelem megszervezésére rendkívüli közgyűlést hívott ösz- sze, melyen jelen volt Csányi László országos biztos is, kit a dráva menti védelem szervezésével bíztak meg. Elhatározták, hogy a nemzetőrséget azonnal mozgathatóvá teszik, és az országos biztos rendelkezésére bocsátják. Ugyanígy jártak el az egy zászlóaljnyi önkéntes honvédsereggel is. Intézkedtek a felfegyverzésre. Batthyány saját 4 siklósi ágyújával egészítette ki a kormány- biztos rendelkezése alatt levő 6 ágyút A siklósi vár a védővonal egyik bázisává lett. Az ellenállás tulajdonképpeni szervezője Baranyában a főispán volt. Nehéz feladat jutott neki, mert a baranyai nemzetőröket, 4500 embert és 5 ágyút Bácska déli vidékére vitték és rendes katonaság sem volt a fegyében. Az időközben meghirdetett általános felkelés sem bírt megfelelő erővel. Tetézte a bajt, hogy a veszprémi nemzetőrség is elhagyta a megyét, ami tulajdonképpen védelem nélkül maradt. Többször kérte a Hadügyminisztériumot a baranyai erők visszaküldésére. Ennek ellenére jelentette szeptember 16-án a miniszterelnöknek, hogy a félig rendezett nemzetőrségi önkéntesekkel, mintegy 800 emberrel, egy zászlóalj nemzetőrrel és a kialakítandó általános felkeléssel Baranyát nem hagyja el, de ez az erő nem elegendő egy nagyobb hadtest ellen. Kormánybiztosi kinevezés A miniszterelnök szeptember 17-én kormánybiztosnak nevezte ki. Hivatalos felhatalmazást kapott a népfelkelés rendezésére, a honvédség toborzására és az ellenség visszaverésére. Fegyveres erejénél hatékonyabban működött felderítése. Jellasich minden hadmozdulatáról tudott és ennek megfelelően intézkedett. Folyamatosan tájékoztatja a Kormányt és a szomszéd megyéket. Nem így tesz viszont a konzervatív vezetésű Somogy megye. A baranyai szervezettséget látva az ellenség feljebb húzódik, és Somogybán, Tótszent- mártonnál átkel a Dráván. Az átkelést minden akadály nélkül tehette, mert ott ellenintézkedés nem történt, sőt az átkelési szándékról sem küldtek értesítést, így történhetett meg, hogy az ellenség váratlanul megjelenhetett megyénkben. Batthyánynak nem volt más lehetősége, mint az ellenség elől kitérni, ezért Mohácson koncentrálta erejét. A megyébe 6—7000 rosszul öltözött, de jól felfegyverzett ember tört be, mintegy 100 lovas és 18 ágyú kíséretében. A „háborúba rossz kedvvel kényszerítve" menetelő ellenség szeptember 24-én szállt meg Pécsett, majd másnap Magyarszék felé elvonultak, Dombóváron át Ozora felé. Türelem a nemzetiségekkel Még el sem hagyta az ellenség a megyét, amikor a főispán hírét vette, hogy az ellenséget kissé leszakadva követi a lőszerszállítmánya. Elfogásukra akciót szervezett és Oroszlónál lefegyverezték őket. A szekeresek, Verőcze megyei forspontosok és az őrség a magyarok ellen nem tanúsítottak ellenszenvet (sokacok voltak), sőt „régi, kiírthatatlan hajlammal" voltak, erre tekintettel javasolta a miniszterelnöknek, hogy a szíves vendég- szeretet emlékével engedjék haza őket. A fogatosokat haja is engedték, az őrséget hadifogolyként kezelték. A siker kedvező hatással volt a népfelkelésre és további akcióra ösztönzött. Október 2- án adódott erre a legközelebbi alkalom. Lefoglalták a Hardegg vasas _és a Kresz könnyű lovasezred depóit Pécsváradon. A lefegyverzett 100 főnyi legénységet, lovakat és fegyvereket Eszékre küldte. Főhadiszállását október 2- án ismét Pécsre tette, de figyelme csakhamar Eszék felé fordult. Miután a kormánytól szabad kezet kapott, diplomáciai eszközökkel elérte, hogy az addig semleges álláspontra helyezkedő eszéki várra kitűzzék a magyar zászlót, majd a baranyai mozgó nemzetőrséggel bevonult a várba, és az utolsó pillanatban biztosította azt a magyar kormány számára. A megyénkben végzett politikai tevékenységének csúcspontját a nemzetiségi kérdésben érte el. Láttuk, hogy az Oroszlónál foglyulejtett szekereseket hazaengedte. Ugyanez történt az ozorai fegyverletétel után a Roth és Filipovics-féle sereggel is. Az Országos Honvédelmi Bizottmány eavetérté- sével, a magyar alkotmányra kivett eskü után, amely október 12-én ünnepélyes külsőségek között fáklyavilágnál történt, hazaengedték őket. Ennek a politikának a gyümölcse csakhamar beérett. Az eszéki vár népes és katonasága Batthyányt ünnepélyesen, fáklyavilágításnál fogadta. Dr. Füzes Miklós
