Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-16 / 104. szám
1978. április 16., vasárnap Dunántúli napló 3 Szakosítani tájanként, üzemenként kell A sokarcú mezőgazdaság ■ A svájci bankár és a kuvaiti sejk asztalát egyaránt meg kell terítenünk ■ További dolgunk a hatékonyság és a minőség növelése A vasmű az NSZK-ban? Beszélgetés dr. Répási Gellért műszaki igazgatóval Az elmúlt esztendei jó termés ismét az élelmiszergazdaságra irányította a közfigyelmet olyannyira, hogy nagyon sokan a termékszerkezet átalakításának húzóerejét éppen az élelmiszeripari blokkban vélik felfedezni. Való igaz, kötelességünk gazdaságföldrajzi adottságaink maximális kihasználása, ha nem is változtathatjuk kertté hazánkat, mint azt nagy írónk megálmodta. Két dolgot szem előtt kell tartani: Magyarország egyik mezőgazdasági vagy élelmi- szeripari termékéből sem képes annyit a világpiacon elhelyezni, hogy az árakat szabályozni tudja. A másik: bár a gazdaságpolitikusok és a mezőgazdasági szakemberek közül is többen a termékszerkezet-átalakítás szükségességét kívánják, s nem vitás, hogy van még tennivaló, az elmúlt évtized során a magyar élelmiszergazdasági blokk termékszerkezete tulajdonképpen mór átalakult. Forradalom a kistermelésben Három évtizeddef ezelőtt még kétharmad részben feldolgozatlan mezőgazdasági termékeket exportáltunk, ma sok. kai feldolgozottabban visszük piacra termékeinket: a konzervipar, a hűtőipar, édesipar, baromfiipar gyors fejlesztésének köszönhetően tőkehúskészítményeket, liszt helyett szilvásgombócot, nyerscukor helyett fejlettebb édesipari termékeket, libamájat, szamócát adunk el. Az exportunkban már túlsúlyban szerepelnek ez élelmiszer- ipar termékei. Megváltozott mezőgazdaságunkban az állattenyésztés és növénytermelés aránya is. Az állattenyésztés 1938-ba.n mindössze 7—8 százalék volt a mezőgazdasági termelésben, 1970- ben már 41, 1975-ben pedig 45 százalékban részesedett. Érdemes néhány összehasonlító adatot megjegyezni: Hollandiában 70, az NDK-ban 55, a fejlődő országokban 10—20 százalék az állattenyésztés részaránya. Az állati termékek előállítása sokkal többje kerül, mint a növénytermelés, ugyanannyi fehérje előállításához tízszer any- nyi vízre van szükség. Az indiai paraszt ezért is eszi meg a szójababot, mi már megetetjük az állattal és grill-csirkét eszünk. A tudomány az állattenyésztésben alkotott a legtöbbet; a genetika, a technológiák csodákat műveltek. Végezetül a vetésszerkezet is módosult: míg 1938-ban például 40 százalék volt a kenyér- gabona és az iperi növények mindössze 2 százalékot tettek ki, 1977-ben már csak 28 százalék volt a kenyérgabona és 10 százalékra nőtt az ipari növények vetésterülete. Mint minden másban, ebben is a belső kereslet volt a meghatározó, a fogyasztás és a jövedelmek között ugyanis nagyon szoros a korelációs kapcsolat. Ma évente 20 kilóval kevesebb kenyértípusú táplálékot fogyasztunk, viszont 45 százalékkal több húst, 80 százalékkal több tejet és 40 százalékkal nőtt a gyümölcsfogyasztás. 1960 óta például kétszeresére nőtt a gyümölcsterületünk a sokszor felelőtlen és gyakori kivágások ellenére is. Egész évben friss zöldség A termékszerkezet további gyökeres átalakítására aligha lesz szükség. Igaz, némiképpen átalakul táplálkozásunk: kicsit több halat és baromfit eszünk majd, fő húsunk azonban még hosszú ideig a sertéshús lesz. Nálunk még a fehérjeszükséglet 60 százalékát húsból elégítik ki, a közeli nyugati országokban már fele-fele arányban tejből és húsból. A múlt évi 145 literes egy főre jutó tejfogyasztás úgy tűnik, nehezen lesz túlszárnyalható, mint ahogy zöldségből és gyümölcsből a 95— 100 kilogrammos fogyasztás is a francia és görög táplálkozáshoz mérhető csak. A várható igények nem mennyiségben jelentkeznek, hanem abban, hogy ez év minden szakában lehessen friss zöldséget és gyümölcsöt kapni, a primőr- és mirelitáruk árai ne legyenek csillagászati magasságokban. Ugyancsak strukturális módosításokat igényel, hogy konyhakész árut lehessen vásárolni. A konyhát ugyanis már nem lehet tovább gépesíteni. Az 5 fős családnak, az egyedülálló öregnek, a 100 fős, az 1000 fős éttermeknek, üzemi konyhák igényeinek megfelelő mennyiségben és minőségben kell előkésztieni az ételeket. II külföld igénye A külföld nagyjából ugyanezt várja. Hiába vitatkozunk azon, hogy az állatokat nyúzzuk meg, dolgozzuk fel, ha a külföldi vevő nem úgy kéri. Az arabok a birkát bőrrel együtt akarják venni. Adjuk úgy! A csirkét meg csonttal együtt veszik. Tessék! Ha kecskét keresnek, adjunk azt, ha disznót, azt. A sokarcúságra kell törekednünk, taktikáznunk szükséges, rugalmas termelést, még rugalmasabb kereskedést kell folytatnunk. Magyar ínyencségekre vágynak? Adjuk azt a legjobb minőségben! A svájci bankár libamájat akar enni? Adjunk I. osztályút! Ennek az ára 22-25 dollár kilónként, míg a IV, osztályút 3—4 dollárért vesztegetjük el. S ha már a minőségről van szó: a téliszalámink nagyon keresett cikk. Nemrég 2 vagonnal küldtek vissza, minőségi kifogás miatt. Vagy: 1 millió tonna almát termelünk, jó piaca van. Telepítsünk többet? Ne! Csak harmada I. osztályú. Védekezzünk a kártevők ellen, gondoskodjunk a hűtésről, a csomagolásról, ne dobál, juk. Többet nyerünk, ha az 1 millióból 700 000 tonna I. osztályú lesz, mintha 2 millió tonnát termelünk, de annak is csak harmada a legjobb minőségű. További fejlődésünk tehát nem a mennyiségi növekedés és nem is a termékszerkezet átalakításának a függvénye, hanem a minőség javítása a feladatunk. Exportra termelni! Gazdaságföldrajzi helyzetünk évi 3—4 százalékos növekedést tesz lehetővé, a belföldi fogyasztás növekedéséhez azonban ennek fele is elegendő. Másfél évtized múlva minden növekmény kétharmadát exportálnunk kell, ehhez kell tehát a termelési követelményeket igazítani. Sonkát, fűszerpaprikát, bort, baromfit, kertészeti termékeket, gyümölcsöt, búzát és kukoricát el tudunk még sokáig adni. Persze, ha olyan lesz, amilyet kérnek, ha akkor szállítjuk, amikorra ígértük, s ha olyan hatékonysággal tudjuk előállítani, hogy versenyképes áraink hasznot hozzanak, A természet, az anyagi eszközök, a technikai tényezők és az emberi munka összhangját kellene optimalizálni. Aztán azon kéne gondolkodni, hogy erőforrásainkkal jobban sáfárkodjunk. A KSH az elmúlt esztendőben 100 000 hektár föld sorsáról nem tudott, 15 évenként egy megyényi terület vész el a mezőgazdaság számára, sok az még akkor is, ha egy részét erdősítik. A műtrágya felhasználásánál büszkén emlegetjük az egy hektárra jutó mennyiséget. Sokkal hasznosabb lenne az 1 mázsa termésre felhasznált legkisebb meny- nyiségnek örvendeni. Iz emberé a döntő szó A gépek, a kémia, a tudomány látványos térhódítása mellett tovább nő az ember szerepe mindezek megvalósításában. 1938-ban 2000 felsőfokú végzettségű szakember dolgozott a magyar mezőgazdaságban - ma 20 000. Az eszköz- és tőkenövelés mérséklése, a szellemi kapacitás kihasználásának növelésére lenne most már szükség. A mezőgazdasági üzemek, tájegységek szakosodása, több üzem együttműködése, a társulások szervezése növelheti a termelés hatékonyságát. Az egész magyar mezőgazdaságnak talán éppen így lehetne biztosítani azt a sokarcúságát, amely egyedüli lehetőség, hogy a piacok sokaságát egyidejűleg fenntartsák. Lombosi Jenő Az egyik falon esti tájkép: A Dunai Vasmű fölött mélykék felhők, derengő éjszaka; a képpel szemben pedig krómozott acélszobor. Kollekció a vasmű termékeiből. Aki szemben ül velem, 23 éve részese, egyik alkotója ennek a történelemnek: dr. Répási Gellért, a műszaki tudományok kandidátusa, a Dunai Vasmű vezérigazgatóhelyettese, műszaki igazgató. 1925-ben született, az egyetemre ösztöndíjasként, a Diósgyőri Vasmű segítségével került. 1948-ban végzett, Diósgyőrben dologozott, 1952-ben pedig már vezetője lett az ottani acélműnek. 1954 májusában került Dunaújvárosba, előbb az acélmű főnöke, majd műszaki igazgató lett. — Most is, mint akkoriban, dinamikusan fejlődő, állandó forradalmi lelkületben lévő városnak tartom Dunaújvárost. Forradalmi lelkületűnek, mert szellemileg, gondolkodásban az volt, mert a kukoricaföldek közepén műszaki-technológiai kultúrát alkottak az itteniek, egy emberélet töredéke alatt. Az ötvenezer lakosú város történetének talán a fele, a Dunai Vasmű történetének viszont egésze szinte összefogható 9 évszámban. „A Minisztertanács 1949. december 28- án tartott ülésén elhatározta, hogy Dunapentele határában koksz-, nyersvas-, acél- és hengerelt áruk gyártásával foglalkozó vállalatot létesít.” 1950- ben kezdődött az öntödei termelés. 1953-ban indult a nyers- vasgyártás, 1954-től acélt is gyártottak. 1960-ban kezdődött a meleghengerlés, 1965-ben a hideghengerlés, 1968-ban a csőgyártás, 1969-ben a profilgyártás. Ezt követőleg jött az acélszerkezet-gyártás. Most már a konverteres acélgyártásról folyik a szó, hisz a kormány döntött. — A vállalatot két lépcsőben tervezték — mondja a műszaki igazgató —, jelenleg az első szakaszra tervezett eszközökkel rendelkezik, eredményei viszont a második lépcsőé. A négy martinkemencével a terv szerint 450 000 tonna acélt kellene termelni, az eredmény volt már 1 170 000 tonna is. Növelte a kapacitást a folyamatos acélöntés is. A hagyományos öntés esetében 600 mm vastagságú, 1000 mm szélességű, 2,5 méter magas „tus- kőt” állítanak elő, később ezt hengerelik lemezzé. A folyamatos acélöntőműben 200 mm vastagságú, két darab acélszálat öntenek egyszerre. — Valósággal új szakasznak mondhatiuk — maavarázza dr. Répási Gellért. - Ez a legfejlettebb technológia a világon. A világ termelése megközelíti az egvmilliárd tonna acélt, ennek 20 százalékát állítják elő ezzel a módszerrel, nálunk pedig a termelésünk 80 százalékát. Az új eljárás megnövelte a hengersorok kapacitását, a konverter bekapcsolásával pedig több lesz a hengerelni való. A folyamatos acélöntésben a szál vékonyabb, mint a tuskó volt, tehát a hengerlés gyorsabb. Viszont nincs hozzá elegendő acél. A Siemens-Martin kemencékből a vállalat már mindent kisajtolt. A konverteres gyártásban folyékony nyers- vasból oxigénnel égetik majd ki a karbont. Az eljárás gyorsabb, a nyersvas eleve forró, a kiégetéssel még forróbb lesz, tehát kisebb az energiafelhasználás. — Egyszóval Így lő túl a valóság a terveken is? — Az üzem fejlesztése két forrásból származó pénzügyi alap segítségével történik. Egyik a beruházás, melyek között vannak alapvető nagyberuházások, forrásuk állami kölcsön; és költségvetési hozzájárulás. A következő tíz évben főleg ilyen beruházásaink lesznek. A másik a műszaki fejlesztési alap. Hetvenmillió forintot fordítunk kutatásra évente. Van egy műszaki fejlesztési főosztályunk, kutatási osztályunk, technológiai főosztályunk. E tevékenység tehát nem egy kis csoport, hanem a kollektív munka eredménye. így „lőnek" túl az új tervek a régieken. — Igazgató elvtárs, mennyit dolgozik naponta? — Napi munkaidőm 10—12 óra, zömét itt benn töltöm, elméleti kutatásaim javarészét viszont otthon végzem, mert ahhoz elmélyülés kell. — Ezt az elmélyülést, izzást munkatársaitól is megköveteli? — Azt mondják rám, hogy túlságosan sokat kérek, olykor többet, mint ami teljesíthető. Úgy érzem, hogy nem így van. Csak annyit várok el, ami az adott beosztásban lévő dolgozótól tudásban, ismeretben elvárható. Nem munkaidőt, hanem ismeretet, és ennek alkalmazását kérem. Szigorú vagyok, de mint minden vezetőnek, nekem is éreznem kell: nem tudok mindent, lehetőségeimnek határa van. E lehetőségek aztán annál bővebbek, minél több ember ismeretanyagával, munkájával egészülnek ki. A Dunai Vasműnél 1977-ben 12 400 ember dolgozik, egy nagyközség vagy kisváros lakossága. Az éves termelési érték meghaladja a 11 milliárd forintot, a vállalat nyeresége 1976. január 1-ig másfél milliárd volt, az új szabályozó rendszer beveztésével ez 8—900 millióra csökkent. A vasmű összességében az állami költségvetés egyenlegét közel kétmilliárd forinttal javítja.- Még a 60-as évek elején is hangzottak el olyan vélemények, hogy nem gazdaságos a vállalkozás, mert messze van és drága a szén, mert nincs vasérc és így tovább. — Igen jó,'fajlagos anyag-és energiafelhasználási mutatókkal dolgozunk. Csak két példát mondok: egy tonna finomlemez előállításához a világon mindenütt 1400 kilogramm acélt használnak fel, mi pedig csak 1300 kilogrammot. Más: 1965- ben egy tonna hengerelt termékhez 12 millió kalória energiát használtunk föl, idén már csak 8 milliót, s a szám még csökkenni fog. A Dunai Vasmű nemcsak azért nyereséges, mert itt van a szocialista Magyarországon — mondja búcsúzóul dr. Répási Gellért —, nyugodtan állíthatom, hogy épp ilyen nyereséges lenne a Német Szövetségi Köztársaságban, vagy az Egyesült Államokban is. Szántó Péter A Dunai Vasmű madártávlatból Dunaújuőros titkai
