Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-15 / 103. szám

1978. április 15., szombat Dunantűll napló 3 Film Amerikai cigaretta Jónevű forgatókönyvíró, Csurka István fémjelzi Dömölky János új filmjét. Az Amerikai cigarettában Csurka két történetet ol­vasztott össze, amelyeknek azonban semmi közük sincs egymáshoz. És az egyiknek a filmhez, mint műfajhoz sem. Ez a történet egy né­pi származású, sikertől megvert, frissen koszorú­zott, és ezért az élettől megcsömörlött költő tragi­komikus világfájdalmáról szól. Úgy érzi, nem őt, nem a hajdani, régi fia­talembert tüntetik ki, aki­ben benne éltek még a vágyak, nem azt, akivé lenni akart, hanem — azt, akivé lett, megalkúvások árán. S ezzel az énjével meghasonlott. Új életet akar kezdeni. De nem so­káig tart ki, az új élet utáni vágyat holmi kocs­mai tetvek elriasztják, és a belőle élő szerkesztők visszarángatják az irodal­mi piedesztálra. Ez a szto­ri Csurka stílusában meg­írva, öniróniával fűszerezve, szórakoztató és elgondol­kodtató. Filmen viszont unalmas monologizálás, teátrális szenvelgés. A másik történet szinte nem is szól semmiről. Csak két hőse van, két utcasep­rő; egy iszákos öreg, ma­gányos csavargó, és egy nem kevésbé magányos, de társra vágyó, gondos­kodást, szeretetet adni kí­vánó öregasszony. Ők ket­ten nem irodalmi figurák. Még akkor sem, ha vilá­guk, környezetük Konrád György Látogatójának lap­jairól ismerős. Ami a film­ben róluk szól, az csak film, máshogy el nem mondható. Két elszigetelt, bezárt ember találkozásá­ban a feloldás reménye és elmaradása hiteles, em­beri létélményként jelenik meg. A két történet primitív dramaturgiájú összedol­gozásával csak mondva­csinált konfliktust tudtak ^az alkotók előállítani. A „népí” költő reménytelenül keresi a hangot a néppel, ennek ellenpontja lenne a két Beckett-i utcaseprő pil­lanatokig tartó egymás­ra találása. Csakhogy az első történet nem film, és abban nincs mit eljátszani. Ezért próbálja Tordy Géza a sajátján kívül hol Ma­daras József, hol Hau- mann Péter modorában el­hitetni a költő szenvelgé­seit, de hiába. A másik egység nem tör­ténet, viszont film. Első­sorban két igaz színész jó­voltából. Makláry Zoltán és Gobbi Hilda nem ala­kítanak. Itt két ember rea­gál egymásra és élethely­zetére, itt a hitelesség nem „művészi", hanem el­sősorban emberi. Dömölky jó rendező, mert meg tud­ja teremteni találkozásukat és el is tudja lesni. Talán felejthetetlen rövidfilmet készíthetett volna, ha nagy művészi önfegyelemmel vál­lalja e fél óra felemelő tragikumát. Ennek híján a végeredmény a két, egy­másban nem oldódó tör­ténet siralmas elegye. S. A. zó falu, változó szokások Ritkán nyílik a művelődési ház ajtaja A felnőtt lakosság többsége ingázó M szél vadul rohangál az utcán, keveri-kavarja a port, járó- kelőt egyet sem látni. Délelőtt tizenegy ára, Magyarszéken. Csak a Kaposvár felé vezető úton bukkan föl néha egy autó. Két­oldalt húzódik a falu főutcája. Itt van a tanács, a mozi, az isko­la, a presszó, a takarékszövetkezet, a művelődési ház, a sarkon két bolt. Minden kihalt, csak egy overálos férfi állít meg: „Van már kenyér?" o Még bekopogni sem igen ér­demes ilyenkor sehova. A község 1300 lakójának hatvan száza­léka ingázó. Komlón, Pécsen vagy Sásdon dolgoznak bányá­ban, üzemben, gyárban. A töb­biek, a környező falvak lakói­val együtt 472-en, a tsz-ben ta­láltak munkát. Közeleg a dél, kordul a gyom­rom, de bizony éhen maradok. Vendéglő nincs, a presszó szünnapos és a két italboltban csak sört, bort mérnek. Állító­lag hetente egyszer főznek ha­lászlét, de ez nem az a nap. Igaz, az iskola 160 diákja sem kap ebédet, napközi nincsen. Csak az óvodában főznek, ide­járnak étkezni a pedagógusok is, a tanácsi dolgozók mehet­nek haza ebédelni. Pedig megváltozott a falu élete, s ezt nemcsak az új, ta­karos házak mutatják. Az asz- szonyok többsége is eljár dol­gozni, ellátják az állatokat, rendezik a kertet és természe­tesen főznek ebédet, vacsorát. o < A tanácselnök, Gyenis József a terveket mutatja. Lesz itt majd egyszer ABC-áruház, kis­vendéglő, új körzeti orvosi ren­delő. Folytatódik a közművesí­tés és kellene egy új iskola. A mostani ugyanis csak hat tan­termes, egy osztály a művelő­dési ház könyvtárába költözött, egyet pedig az áfész fogadott be. Dehát hol a rávaló pénz?... A község öt óra körül kezd éledezni. A munkások egy ré­sze ekkor érkezik haza. A bu­szok Magyarszék és Pécs kö­zött elég sűrűn járnak, de aki Komlóra reggel hatra megy dolgozni, már négykor felkel­het, s csak délután öt fele ér vissza a faluba. Az egyik családi ház elő- kertjében magas, őszhajú férfi hajladozik. — Most jöttem haza. Gépla­katos vagyok a komlói Kos- suth-bányában — mondja id. Balogh János, míg bevezet a tágas lakásba. A konyhában kézzel gyúrt cérnametélt szá­rad. A feleség is nyitja az aj­tót, vásárolni volt. — A fiam asztalos a Carbon- nál, én meg bedolgozok a Kesztyűgyárba. Férjem pártve­zetőségi tag, a szocialista bri­gádok tanácsának elnöke, a HNF helyi titkára. Sokat dol­gozunk. — Pihenésre, szórakozásra marad idő? — Ha van valami jó rendez­vény a művelődési házban, el­megyünk. Láttuk Rátonyiékat, Németh Marikái, voltunk a svábbálokban - válaszol a férj. — Különben nem járunk el más­hová. Este televíziót nézünk, fe­leségem olvasgatni is szokott. De fáradtak vagyunk. A fiam az igen, benne van minden jó­ban. Házukkal majdnem szemben egy másik gondozott kert. Ap­ró legényke lábbal hajtott au­tón közlekedik, édesapja, Ma­gyar Tibor villanyszerelő éppen melegházat készít. Felesége kí­váncsian néz rám: — Nyolc malacot kell etet­nem, de azért csak tessék - egyezik bele végül is a beszél­getésbe. — Olvasni? Hát csak újságo­kat, Nők Lapját, Dunántúlit, Lakáskultúrát. Moziban? Nem is emlékszem, mikor voltunk utoljára. A művelődési házba néha lemegyünk. A télen min­den héten tartottak valamilyen előadást, de ki ér rá olyan gyakran? S majdnem minden házban van televízió. Az sok­kal kényelmesebb ... o A művelődési ház 2,5 millió forintért és sok társadalmi mun­kával épült föl. Két évvel ez­előtt adták át. Nagy társalgó, pingpongasztallal, ifjúsági klub, ahova a könyvtárt is bezsúfol­ták, hiszen az iskolásoknak is helyet kellett adni. A régi igaz­gató elment Sásdra, egy da­rabig senkit sem találtak he­lyette. Mühlné Gállá Magdol­nát tavaly ősszel szerződtették az igazgatói állásra. — Igyekszünk érdekes prog­ramokat rendezni. Beindítottuk a fiatal házasok klubját, 10- 15 pár el is jár rendszeresen, bár ötvenen vannak. Működik a bélyegszakkör, s kétszeres ezüst diplomás vegyeskórusunk. A fotószakkör valószínűleg megszűnik, nincsen helyük. Fel­bomlott az irodalmi színpad is, mindenki családot alapított, el­költözött ... Az újabb „színtár­sulatot" általános iskolásokból próbáljuk felnevelni. A könyvtárban négyezernél több könyv van és kétszáz be­iratkozott olvasó, főleg tanulók. Egy piros sapkás, nevetős kislány hat könyvet válogat ki és cipel az asztalhoz. — Gyakran jársz ide? — Igen! Rengeteget olvasok - mosolyog Nagy Ibolyka. Nyo­móban — a könyvtár aznapi második és utolsó látogatója — Fekete Andris. Óriási tejeskan­nával. Gyerekverseket visz és az (gy élt sorozatból Lenint. o Hét óra. Az ifjúsági klub sö­tét, nem hallgatják a lemezját­szót, a magnót, a televíziót sem nézik. Az előtérben négy­öt fiú drukkol másik kettőnek, akik pingpongcsatát vívnak. Nem túl illendő módon félbe­szakítom a meccset, de Himer Gyuszi és Szabolcsi Attila azért készségesen válaszolgat. Gyu­la az 501. számú vájáriskolába jár, Attila géplakatos. — Több játékos klubest kel­lene, több játék, új felszerelé­sek. Talán akkor jobban jön­nének, de így csak tíz-tizenöt állandó tag van. Hétvégén és bálokon azért megtelik a ház felnőttekkel, fiatalokkal egya­ránt. Lengyel Emmi negyedikes a Zipernovszkyban és három he­te ő a község KISZ-titkára. — Érettségi után teljes erő­vel bevetem magam a szerve­zésbe. Nemcsak az a baj, hogy közömbösek a gyerekek, ha­nem a szülők sem engedik el őket szívesen, feleslegesnek tartják. Aztán meg régen volt egy-két „rossz hírű” klubtag, s azóta azt hiszik, itt csak botrá­nyos dolgokat lehet művelni. M község sötétbe burkolózik. Az ablakok elsötétítve, tévéznek vagy alszanak az emberek, nem tudom. Bezárkóznak. A mű­velődési ház hivogatón kivilágítva, de csak ritkán nyitják az aj­tókat ... Barlahidai Andrea Déltől estig, Magyar­széken Nagyszabású, romantikus műsorral lépett a közönség elé a Pécsi Filharmonikus Ze­nekar, élén Kobajasi Kenicsiro, az április 10-i hangverseny kar­mestere. A különös várakozás, amely fellépését megelőzte, egyrészt a nálunk feltűnt és karmesterré érett Kobajasi sze­mélyének szólt, másrészt az egy héttel korábbi kétes sikerű „nyilvános főpróba” kellemet­len benyomásainak feloldását ígérte. A hétfő esti műsor a múlt századi romantikus iskola há­rom nagy irányzatát reprezen­tálta. A hangverseny első felé­ben Robert Schumann I. szim­fóniáját hallottuk. Schumann különleges helyet foglal el Schubert és Bramhs között a klasszikus hagyományokat őr­ző német zeneszerzők sorában. Szimfóniája nem lépi túl a beethoveni forma kereteit, he­lyenként — a második tétel egyes részein — még távolab­Kobajasi karmester Pécsett bi elődöket idézve Haydn rem- miniszenciákat sejtet. Liszt Mazeppája 1851-ben, weimari tartózkodása idején keletkezett. A zongoravirtuóz- karriert önként feláldozó Liszt­nek a weimari udvari zenekar élén lehetősége nyílt arra, hogy korának leghaladóbb szimfoni­kus újításaival megismerkedjék. Személyében olyan alkotók találtak pártfogóra és előadó­ra, mint a francia zene meg- újítója, Berlioz; vagy a roman­tikus zenedráma megalkotója, Richard Wagner. Ilyen környe­zetben alakul ki Liszt műhe­lyében a romantika egy másik új műfaja, a szimfonikus köl­temény. Smetana Moldva című alko­tásával a liszti forma kevésbé erőteljes örökösévé válik. Ö már a hanyatló romantika de­kadenciára hajlamos, szenti­mentális világának képvise­lője. Kobajasi mindent tud, amit egy karmesternek tudnia kell. Imponáló biztonsággal igazo­dik el a bonyolult zenei anyag­ban, s ezzel a zenekart kivé­teles koncentrációra készteti. Az előadás kotta nélkül tör­ténő dirigálása a szokásosnál sokkal közvetlenebb kapcso­latot eredményezett az együt­tes és a karmester között. Moz­gáskultúrája hallatlanul kifino­mult. Ezt a tényt akkor sem vonhatjuk kétségbe, ha a hangverseny negatív élményei ugyanebből a forrásból szár­maznak. Minden karmesteri mozdulat­nak az általa kiváltott, életre hívott zenei hangzás adja meg' a létjogosultságát. Amennyi­ben a kettő nincs egyensúly­ban, a mozdulatok felesleges­nek, túlzott esetben groteszk­nek érezzük. Magávalragadó, túlfűtött egyénisége megfoszt­ja Kobajasit a dinamika gaz­daságos alkalmazásától, és emiatt a nagy formák felépí­tésében marad hiányérzetünk. Különösen vonatkozik ez a Schumann-szimfónia szélső té­teleire és a Mazeppa első fe­lére, melyben a harsonák té­mája elemeire esett szét. He­lyenként az volt az érzésünk, hogy a karmester már nem is a zenekarnak, inkább a kö­zönségnek dirigál. A Moldva lakodalmi zenéjének koreográ­fiáját látva, önkéntelen asszo­ciációk támadtak a Manda­rin vagy a Fából faragott le­hetőségeit illetően. Talán meglepő, hogy egy olyan nagysikerű koncert után, mint amilyen a hétfő esti volt, ilyen részletesen kitérünk a kritikus pontokra, de meggyő­ződésünk, hogy mindaz, ami a hangok valóságát és igazsá­gát zenén kívüli elemekkel igyekszik pótolni, zenészek és laikusok számára egyaránt félrevezető lehet. Jobbágy Valér ftéf*erfiy£ Ilii Külföldi anyagból Nem kívánok a krimik termé­szetrajzáról értekezni, mert bár­milyen megvetett műfaj is bi­zonyos körökben, azért érte­keztek róla éppen eleget. A televízió mindenesetre tisztelet­reméltó igyekezettel tevékeny­kedik annak érdekében, hogy „mindennapi kriminket” bizto­sítsa. Népi mindig saját erő­ből, többnyire inkább a világ­piacról, ahol — tudnivaló — nem mindig egyforma az áruk minősége sem, árfekvése sem, a választékról nem is beszélve. A hazai termékekkel meg — teszem azt éppen úgy, mint az eddig készült magyar farme­rekkel — valahogy nem sike­rül betörni a piacra. Most te­levíziósaink megkíséreltek ere­deti külföldi anyagból, eredeti külföldi szabásminta alapján farmert, akarom mondani kri­mit gyártani. Az eredmény: Agatha Christie vadromantikus angol kastélya egy magyar kas­tély nem_ annyira vadromanti­kus alakját öltötte, ahol a park nem igazi angol park (ezért nem is nagyon mutatták). Ha­misítatlan magyar színészek társalogtak nyelvgyötrő szöve­gekkel ; ó, lédi tresziljen, tá­masz nem golfozik? A külföldi — pláne angol — szövet elfo- gódottá tette a szabókat, var­rókat és manekeneket, s oly tiszteletre és komolyságra kész­tette őket, amekkorát maga a világhírű öreg hölgy sem kí­vánt soha .. . Emiatt a humor­tól és játékosságtól megfosz­tott Agatha Christie történet vérfagylalóan komorrá és vér- fagylalóan unalmassá vált. Be kell látnunk,hogy Agatha Chris­tie kötögető öreg hölgyei, le­zser unokaöccsei, álcázott gyil­kosai, a gyarmatokról haza­tért kiábrándult rokonai, rep- kényes kastélyai és minden gyanú felett álló penziói az idők folyamán alaposan bepo­rosodtak. Anélkül a humorral átszőtt, kastélyszagot árasztó, ünnepélyes stílus nélkül, az anakronisztikus angol előkelő­ség' (szándékkal vagy szándék- talanul) torzított atmoszférája nélkül Agatha Christie történe­tei nem sokat érnek. Mindent egybevetve nem va­gyok ellene a külföldi alap­anyagoknak, de akkor tegyük hozzá a magunk szakértelmét, a magunk mondanivalóját, sőt a magunk kritikáját. Legyen egyéniségünk. Még krimiben is. A Nulla óra nulla perc inkább volt olyan, mint egy elfuserált angol krimi, semmint egy szel­lemes magyar krimivígjáték. Ketten voltak ebben a filmben, akiknek játéka jelzett valamit a lehetőségekből. Székhelyi Jó­zsef Ted Latimerként kellőkép­pen gyanús és kellőképpen gu- nyoros figurát formált, Koltai János pedig úgy tudta idéző­jelbe tenni Thomas figuráját, hogy miközben valóságos fi­gura volt, nem egyszerűen el­játszott szerep, még azt a fa­nyarságot is érzékeltetni tud­ta, ami Agatha Christie-ből ta­lán egyedül érdekes. A nézők bizonyára egyként fájlalták a ki nem elégített vá­rakozást. Annál is inkább, mert a Tetthely sorozat a maga lé­lektani tapogatózásaival vagy a túlbonyolított, ámde mindig látványos és izgalmas „A bű­vész" filmek után — vagy köz­ben — joggal szeretett volna látni egy igazi magyar attrak­ciót. H. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents