Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-12 / 71. szám
1978. március 12., vasárnap Dunantíllt napló Száz mázsa fölötti kukoricaátlag Üj expanziót! írta: dr. Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója Híres Béla és családja Apáról fiúra... Munkásdinasztia A napokban a legnagyobb amerikai mezőgazdasági gépgyár, az IHC alelnökével tárgyaltam és vitatkoztunk az új — őáltaluk forradalminak jelzett — axiál-kombájnjukról, amelyről különböző adatokat közölt. Legnagyobb kombájnjuk 61 tonnát tud teljesíteni óránként. Mondtam, a mi számításaink szerint valami nem pasz- szol. Csakhamar úgy válaszoltak, hogy én téves úton vagyok, én folyton a mi 60 mázsás termésátlagunkból indulok ki, ók pedig egész jövő gépkonstrukciójukat 140 mázsára építik. Próbáljuk ki 140 mázsán, és akkor megy. Igen, hát próbáljuk ki! Fejlesztéssel Jelentkezünk Én úgy vélem, hogy most újból olyan helyzetben vagyunk, ha jól összeszedjük a fejlesztési lehetőségeket, akkor az IKR mai 55 mázsás kukoricaszínvonaláról viszonylag rövid időn belül eljuthatunk a 70 mázsa fölé és 8—10 éven belül el tudunk jutni oda, hogy ezt az 55 mázsát nagyságrendben megduplázzuk. Ennek már megvannak azok az elsődleges feltételei, hogy konszolidált nagyüzemekkel állunk szemben megfelelő szellemi kapacitással, amelyek erre képesek. Sokkal magasabb színvonalú bázisról indulhatunk most egy programnak, mint ahogy a 70-es évek elején indultunk. A termelési rendszerek megtorpanása 1976-ban volt a mélyponton. Tavaly már kifelé jöttünk — valamelyest. És ha most, 78-ra képesek vagyunk egy új expanziót elindítani, akkor ki tudunk ebből az úgynevezett megtorpanásból kerülni. A megtorpanás ellenszere nem az, hogy panaszkodunk és azzal szórakoztatjuk egymást, ki tud még több érvet felsorolni, hogy minden rossz, ami rajtunk kívül áll. (gy nem állhatunk a felsőbb szervek elé. Mert kérni ellentétel nélkül, majdnem biztos, hogy elutasításra talál. Az IKR-t kezdettől fogva az jellemezte, hogy nem kéréssel indult. Mi mindjárt azt ajánlottuk föl, hogy a termésátlagon felül, a többlettermékből akarjuk a szükséges importot, a fejlesztést fedezni. És az Importnál jóval nagyobb többlettermésről volt szó. Ez adott expanziót az egész fejlesztésnek. Amikor ezt visszavették és megnyomorgatták egy kicsit, az megtorpanást is szült. Most mi újabb fejlesztéssel jelentkezünk a felsőbb szerveknél és nem panaszkodással, hanem ajánlunk valamit, s ehhez, amit ajánlunk, kérünk. A realitásoknak megfelelően A költség—hozam viszonyáról sok szó esik most. Azt hiszem, jó, ha számba vesszük a tényleges adatok alapján azt, hogy mit hoztak az elmúlt években a szabályozók módosításai, az árváltozások, de ezzel párhuzamosan azt is, hogy mi mit változtattunk ezen. a költségnövekedésen. A pni tapasztalataink arra utalnak, hogy az utóbbi két- három évben nálunk a költségek növekedése legalább olyan mértékben tőlünk függött, mint a szabályozóktól. Azt is merem állítani, hogy legalább 16—18 százalékkal mi költekeztünk túl. Sok műtrágyát használtunk, ugyanakkor sok szervestrágyát nem használtunk jól. Nem akarom folytatni. Jó, ha benyújtjuk a számlát a realitásoknak megfelelően és megmondjuk őszintén azoknak a szerveknek is, akiktől függ, hogy minden évben minden szerv és annak minden előadója nem módosíthatja a szabályozókat és nem sújthat bennünket a szigorítással. De a másik oldalon az is hozzátartozik, hogy mi az, amit mi tettünk a költségnövekedés ellen, illetve a bővülést hogy idéztük elő mi magunk. Bábolna is azok közé tartozik, akik jelentős mértékben csökkenthetik, s csökkentenünk kell a költségeket. Azt hiszem, talán mások is dolgoztak hozzánk hasonlóan. Én meg vagyok győződve, ha ezt most a munkák kezdetén szem előtt tartjuk, akkor már ebben az évben jelentős költségcsökkentéseket tudunk elérni. Mindezek ellenére vallom, szembe kell azzal néznünk, hogy a költségek természetszerűen növekszenek. Az egész nemzetközi gazdasági életben ez benne rejlik. Szembe kell nézni azzal, hogy növekednek a költségek, de azzal 'is, hogy ezek ne növekedjenek mindenáron. Van egy olyan jelentős lappangó baj, amiről nem beszélünk, hogy sokkal nagyobb a géphasználat, mint néhány évvel ezelőtt. Ez a nagyobb eszközhasználat tulajdonképpen nem szolgál mást, mint a saját kényelmünket, munka- szervezési kényelmeket is. A 48 mázsa számított költség, amely nullra zárja a költségeket, nem biztos, hogy megáll. De legalább azt, ami várhatóan további növekedést jelent, azt próbáljuk a tartalékkal ellensúlyozni. Tempó és precizitás Nem elég, hogy ezzel csak egyetértsünk, hanem nagyon is részleteiben, a kis dolgoknak is rangot adva kell számba vennünk, miben mehetünk előre. Az IKR minden partnergazdaságától megkérdezte, mit szándékozik a következő néhány évben saját gazdaságában fejleszteni, hogy kívánja ezt összeegyeztetni a közös vállalattal. 117 gazdaság válaszolt. A nagyon hasznos és jó gondolatok mellett egyet hiányolok: milyen módon akarjuk fejleszteni azt a sokat emlegetett kölcsönös kritikai nyomást? Milyen színvonalat tudunk ebben elviselni? Ennek színvonala, annak az elvisel- hetősége határozza meg, mennyi lesz a termésátlag. Mi már az elmúlt években szinte minden olyan termelési elemet importálni tudtunk, még a nehézségek ellenére is, amit elhatároztunk. Azt is mondhatjuk, ho"v az amerikai farmer- gazdaságok nem sokkal különben vannak felszerelve, mint az IKR átlaga. De' egy dolgot nem tudunk importálni, az pedig a precizitás, a tempó, az a kölcsönös kritikai nyomás, amelyik a terméshozamok, egyáltalán a jövedelmek leqfőbb forrása. A fejlesztés másik lehetősége az, el kell jutnunk oda, hogy sokkal szélesebb társadalmi-politikai bázist, rangot teremtsünk ennek az ügynek. De nem általában, hanem úgy, ahogy már az elmúlt évben megkezdtük, és nagyon jó eredmények születtek. A vetés előtt megkértük a járási pártbizottságokat, konkrétan segítsenek abban, hogy ezt a két hetet ők is kísérjék fiqyelemmel. És ahol jók az eredmények, ők is ismerjék el, ahol rosszabbak, ők is biztassanak. Ezeken a helyeken tapasztaltuk, hogy rangja lett a vetésnek. Én most is úgy vélem, ahol most a tavasszal rangja lesz a vetésnek, az jó- néhány mázsát jelent. Nemzetközi szemléletet! Nagyon fontos dolognak tartom, hogy a nemzetköziségben sokkal nagyobb mértékben előre kell menni. Mégpedig most már nemcsak ezeken a látványos, sok tekintetben csak gép- használatra szoruló területeken. Az ismeretáramlásban, ennek szervezésében is lehet jelentős mértékben előremenni, de mindenekelőtt abban, hogy figyelemmel kísérjük, mit csinálnak mások és ahhoz viszonyítva mi hogyan megyünk előre. Az a szemlélet, hogy a régi önmagunkhoz mérjük mindig önmagunkat, annak nagyon rossz hatása van. Mindenekelőtt az, hogy elszédítjük magunkat. Nemrég hallottam valakitől, hogy most már utolértük Amerikát, mert azoknak is 50 mázsás átlaguk van. Ehhez hozzá kell tenni, hogy Amerika a világtermelés felét adja, másrészt azt is, hogy az amerikai farmerek között azokat értük atol, akik most becsukják a farmot és elmenekülnek a farmról, mert 55 mázsával el kell menekülni. Ugyanakkor megvan az úi kukoricatermelési rekord, amit farmer ért el, 221 mázsa. Én tudom, hogy a rekordot a helyén kell kezelni. De azért az is mond valamit, ha a nagy gépgyárak el merik határozni, hoav eqész aéa- cyártásukat 140 mázsára építik. Akkor art hiszem, nem hangzik túlzásnak — mert van a mi nagyüzemeinkben olyan szellemi bátorsáq és vállalkozókedv is, tehát képesség —, hoav 8—10 éven belül a ie- lenleqi 55 mázsás termésátlagunkat meg kell dupláznunk. Áttörés Szembe kell nézni azokkal a lehetőségekkel úgv is, hogy az a színvonal, amit elértünk, nem áll meg 10 évig, mint a régi uradalmakban, ahol eqy technikai változtatás évtizedeket is kibírt. Ez nem bírja ki. Nem azért, mert itt van például már az új kombájn, amit remélem ősszel be tudunk mutatni, hanem meggyőződésem, hogy hosszú távon új áttörés következik be ar eqész gépesítésben. Ma már eqvre több ember állítja, hogy teljesen új géprendszert, úi talaiművelési rendszert kell kiművelni. Persze, iózanul és nem túl drága tandíjjal. Hasonló áttöréssel kell számolnunk a biológiában. Vannak különböző kísérleteink, amelyek baktériumokkal, enzimekkel vannak kezelve abban a reményben, hoav sokkal nagyobb kelési erély lesz. Abban a reményben kutatunk ezekkel a baktériumos anyagokkal, hogy lehetőleg felére szállítsuk a mai műtráqyahasznála- tot, sőt azt a műtrágyát, amit fel kell használni, azt is esetleg másképp kell felhasználni, folyékonyan és sok más összetételben. Ipari rendszerezettség Ugyanakkor tűrhetetlennek tartom, hogy ilyen magas eszközhasználat mellett területeink 10 százaléka gazt terem. Amikor még nem szórtunk rá semmi műtrágyát, amikor még nem használtunk ilyen dráaa traktorokat, addig nem volt ekkora kár. De most már területünk 10 százalékán ilyen intenzív költségekkel gazt termelni, ez önmagában is azt jelenti, hogy a 48 mázsa költségfedezetet a terület 10 százaléka nem hozta be. S mert nem voltunk következetesek, és nem volt igazán iparszerű rendszerezettség a rezisztencia-láncban, ezért összekevertük és sokat permeteztünk ki pénzben és sok gazt termeltünk. Szembe kell nézni, hoqyan tudunk ebben a rezisztencia-láncban olyan menetrendet beállítani, amit az állatorvosok az állattenyésztésben már kitaláltak, legalábbis előrébb vannak. Más gondok is szorongatják az IKR-t, amit szintén természetesnek tartok. Amikor fölnő egy ilyen szervezet, akkora régi szervezetekkel ütközésbe kerül a bonyolításban, mert sok funkciót párhuzamosan csinálnak. Közösen a legilletékesebb felügyeleti szervekkel keresni kell egy megfelelő megoldást, hogy a 224 taggazdaság anyag- és eszközhasználatának bonyolításába sokkal nagyobb korszerűséget vezethessünk be és megszüntessük a sok költség rá ra kódást, a sok admi- nisztráltságot, ami kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor a tsz- ek megalakultak. Ezt sokan még nem vették észre és úgy bonyolították az ünveket, mint a kisparaszti gazdaságok idejében. Most újból ilyen fázisban vagyunk, hogy sokan úgy bonyolítják eqy ekkora vállalat ügyét és úgv állítják sorba az ügyintézésnél, mint az 1300. tsz-t. Ebben valamit tenni kell. Nincsenek receptek, nem is oktathatjuk ki egymást, mert a másik oldalon is vannak érvek és azok ütköztetéséből szület- hetik meg valami konstruktív javaslat. Közösségi összefogásban Meggyőződésem, hogy a zombaiak azokon a tolnai dombokon és a többi csúcsteljesítményt elért gazdaság nem rendelkezik más feltételekkel, mint Bábolna, de több a ,,megszállott” — a jó értelemben. Úgy érzem, hogy ha nagyon összeszedjük magunkat, akkor a zombaiakhoz sokan közelíthetünk. Sokan úgy gondolják, hogy mi most már eljutottunk addig, hogy tudjuk, hogyan kell kukoricát termelni, a gépek is megvannak, sőt ugyanazokat a gépeket az AGROTRÖSZT-nél ugyanúgy megvehetjük, minek ez az IKR. Ki is léphetünk belőle, magunk is csinálhatjuk. És ez egy alternatíva. Bábolna is kiléphet és termelhet kukoricát továbbra is. Kérdés csak az, van-e értelme. S hogy van-e vagy nincs, azt az dönti el, hogy ez a közös vállalat ad-e, tud-e újabb expanziót teremteni. • Nem azzal kell foglalkozni, hogyan vagyunk megelégedve önmagunkkal és tudjuk-e ezt a színvonalat a következő öt évben magunk is csinálni. Mindenki önmaga is tud előrelépni valamelyest. De ha ösz- szefogunk ha igaz volt ez az összefogás a kisparaszti gazdaságokra, hogy álljanak össze, mert ha közösen csinálják, akkor többre mennek, és ez másfél évtizede már jól iga-, zolódott, akkor meggyőződésem, hogy most a szövetkezetekre, egyes vállalatokra, állami gazdaságokra is igaz — újabb közösségeket is kell létrehozni, olyant is, mint az IKR, de más közösségeket is, ahol újabb módon jelentkezik az előny, ami ebben a közösségi összefogásban sokkal jobban kihasználható. Egy újabb expanzió megteremtésére talán mindenki akar vállalkozni. És Bábolna azért akar _ tagja maradni az IKR- szervezetnek, mert úgy véljük, hogy egy nagy és új expanziós lehetőség van és ebben sok sikerélmény is rejlik, amiből sokkal többet oszthatunk, mint amennyibe kerül. Tulajdonképpen az idősebb Hires Béla is azt mondta a fiának: válassz olyan szakmát, amilyet akarsz, csak-hentes ne legyél! Nem azért, mintha ő nem szerette volna mesterségét, mintha nem találta volna meg negyven év alatt az örömét benne. Csakhát úgy volt vele, mint minden apa: emlékezett a nehezebb napokra, a fárasztó műszakokra, s szerette volna, ha a fiú ezt elkerüli... — Nagyon nehéz fizikai munka volt ez annakidején — próbálja megfogalmazni. — Maszeknál kezdtem, s bizony nem nyolc óra volt a munkaidőm, hanem 14-16... Hosszú időt töltött kórházban. Január 1-től rokkant- nyugdíjas. Várja, hogy jöjjön a tavasz, a nyár, s kimehessen a telekre, a Dombay-tó mellé. A fia, ifjabb Hires Béla, egy híján harminc esztendős. Kitanulta a kesztyűszabász mesterséget, aztán elment a Húsipari Vállalathoz segédmunkásnak. — Miért? — Nem mintha nem tetszett volna a kesztyűszabászat. Igen elegáns szakma az. De én nem szeretek eqy helyben ülni. Aztán pénz is kellett, s gondoltam, így jobb lesz. Az édesanya — míg kiteszi a kávékat, s leoltja az egyik álló- lámpát, hoqy ne zavarjon - így jellemzi a fiát:- Jóeszű gyerek volt a Béla mindig. Csodálkoztak is rajta, hogy nem akar továbbtanulni. Inkább dolgozni ment. Ma a fiú, a vállalat úgynevezett „finompaktos” üzemében dolgozik, ahol a húskészítményeket keverik, qyártják. Többek között a disznósajtot is. Időközben estin leérettségizett és második szakmát szerzett. Ha igaz, jövőre ismét megpályázza az élelmiszeripari főiskolát. Az idén nem vették fel.- Jobb-e ma a vágóhidon, mint mondjuk huszonöt éve? Idősebb Hires Béla kiissza a kávét, gondolkozik. — Amikor átjöttem, minden munkafázist ismerni kellett. A marha letagíózásától, a csontozásig. Ma szalagon dolgoznak, s bár minden szakmunkás minden munkafolyamatot megtanult, csak felejt... Ez az a szakma, ahol a kétkezi munkát kiküszöbölni nem lehet, de könnyíteni, igen. Ki-ki ugyanazt a munkát végzi, a szalag mellől kiállni nem lehet.. . Régebben, mit tagadjam, sokkal élvezetesebb volt az üzemi munka, mint ma.- Szóval ma jobb, vagy rosszabb? Most már határozottabb:- Könnyebb. Hozzáteszi: a szakmunkás- képzés is valamivel humánusabb, mint régen. 1968 utón a szakmunkástanulókat oktatta. Nevet: — A hentes meg a pékinas mindig aludt a tanonciskolában! Ma nem zsigerelik ki őket, mégis tudnak annyit, amennyi kell. — Végül a fia is hentes lett... — Mi tagadás, jó tudni, hogy ott van a gyerek. S hogy viszi valamire, s hogy nem maradt meg segédmunkásnak. Az apám is hentes volt, családi szakma ez... Az ifjabb Hires Béla megjegyzi : — Kell hozzá a fizikai erő, a magabiztosság. S ez jó érzést ad, az életben is magabiztosabb az ember. — Van-e különbség hentes és mészáros között? — Régebben a mészárosé volt a borjú, a marha, a birka, a hentes pedig csak a sertéssel dolgozott - mondja az apa. — Én voltam hentes is, mészáros is. — Mi lehet az oka annak, hogy kevésbé jók a pécsi hústermékek? ' Gondolom nem büszkék a disznósajtra... — kérdezem a finompaktos dolgozóját, a fiút. Nem felel azonnal. — Talán... Az országos szabvány szerint dolgozunk, azt tesszük a kolbászba, amit a szabvány előírt. Talán azon is lehet módosítani? Tudom a vállalat igazgatójának véleményét is d Hires családról. Szókimondó emberek, nem kertelnek. Volt-e ebből már baj? — Hát... igen. A legutóbbi termelési tanácskozáson nem olyan hangnemben szólaltam fel, mint azt kellett volna. Már bánom. Megsértettem néhány embert, pedig nem az volt a célom ... — Visszamenne kesztyűszabásznak? — Nem. Az előbb édesapán» is mondta, most én is megismétlem: aki egyszer a vágóhídra került és megismerte a szakmát, nemigen megy el. Nemcsak a pénz miatt. Most már így mondom: nemcsak a pénz miatt maradok. Igaz, a vágóhídon a szakmunkások körében a fluktuációt nemigen ismerik. Az apa csendesen megjegyzi: „Nem sokat örökölt tőlem a fiam, de az igazság szerete- tét igen .. Gyorsan lefut a lift a kilencedikről. A fiú velem jön: ők is itt laknak Kertvárosban, csak a szomszéd utcában. Átvágunk a téren, le az ABC mellett. Közben arról beszél, hogy sose gondolta volna, hogy ilyen hamar felépül édesapja a műtét után. A derekán mutatja, met- től-meddig szaladt a kés... Kozma Ferenc
