Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-05 / 64. szám
1978. MÁRCIUS 5. IRODALOM - MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. A baranyai csángó népmesék gyűjtője Hetven évvel ezelőtt, 1908. március 1-én született Hegedűs Lajos dr. tanár, nyelvész, a nyelvtudományok kandidátusa, a Baranyába telepített moldvai csángók néprajzának neves kutatója. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Gombócz Zoltán tanítványaként kezdte, majd Bécsben és Londonban végezte. 1932-1944 között a pécsi, illetve a debreceni gyakorló gimnázium tanára, 1943-ban pedig egyetemi magántanár lett. 1944-től 1950-ig Pécsett, a Dunántúli Tudományos Intézetben és a Pedagógiai Főiskolán, a mai Tanárképző Főiskolán működött, majd 1950-ben a Magyar Nyelvtudományi Intézethez került, ahol megszervezte az első hazai fonetikai laboratóriumot. Csaknem 2000 felvétellel hozta létre a magyar nyelvjárások laboratóriumát. Főbb művei: 1. ,,A magyar hanglejtésformák grafikus ábrázolása" (Budapest, 1930); 2. „A magyar nemzeti versritmus kérdése" (Budapest, 1934); 3. „ Elektroakusztikai berendezések a beszéd- és nyelvjáráskutatás szolgálatában" (Budapest, 1941); 4. Pécsett 1946ban jelent meg Hegedűs Lajos dr.: „Népnyelvi szövegek az Ormánságból" című műve. Pécsi tartózkodásának éveit felhasználta arra, hogy a Baranyába telepített moldvai csángók nyelvjárását kutassa, tanulmányozza, összegyűjtse. Hosz- szabb-rövidebb időközben több mint egy évet töltött a Baranyába telepített csángók között. A moldvai csángó népmesék gyűjtését méq 1946-ban kezdte a Dunántúli Tudományos Intézetben, majd 1949-51- ig a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében folytatta és személyes gyűjtésével egészítette ki. Gyűjtő munkájának eredményeként jelent meg Budapesten 1952-ben: „Moldvai csángó népmesék és beszélgetések" című háromfélszáz oldalas műve. A bevezető a csángó nép történetével és jelenlegi életével foglalkozik. A gyűjtés módjának ismertetése után következnek az eredeti moldvai helységnevek szerinti csoportosításban a gyűjtött népmesék és alkalmi beszélgetések. A kötet végén a mintegy 1800 szót tartalmazó szógyűjtemény a nem szakemberek számára is élvezhetővé teszi a népnyelvi gyűjteményt. Hegedűs Lajos dr. a gyűjtést a legkorszerűbb eszközökkel, elektronikus hangielvevő készülékkel végezte és ezzel műve mind a nyelvtudomány, mind pedig a néprajz számára egyaránt hiteles gyűjtemény. Hegedűs Lajos dr. 1958. július 23-án Budapesten örökre lehunyta a szemét. Pusztai József Szántó Peter Csendélet pofonosládával Hát igen, így negyven után már nem megy egykönnyen az ilyesmi. Balteki a reggelinél meglehetősen kókadozik — hiába no, ebben a korban nehéz fél éjszaka a hűvös utcán mászkálni. Balteki nincs még ötven éves, de ha nem lustálkodhat, mindig „ebben a korban” van. Igaz, az éjszakának megvolt az eredménye, Balteki utasította is a feleségét: tegye oda a reggeliző asztalra, rézsűt a tejesköcsög és a cukortartó közé azt a tizenhat Zsiguli szelepsapkát, meg a négy benzintank zárófedelet, amit az éjszaka szedett össze az utcán. Persze, ha a fiára rá lehetne bízni az ilyesmit, ha ez a mamlasz eljött volna vele, még tán benzint is sziopanthattak volna valamelyik kocsiból. Balteki nem tolvaj, legalábbis önmaga szerint nem. A család meg egyenesen kóoéság- nak tekinti az ilyesmit. Zsigulihoz amúgyis rossz az alkatrész- ellátás — meg egyáltalán: ha az ember nem bliccelne a buszon, nem szerezne a melóból néhány szerszámot, a gatyája is rámenne az életre, látszat nélkül. SzeleDsapkára, miegymásra is szükség van, ha már eqvszer megvették azt a rohadt kocsit. — Azért csodálatos, hoay Apuka ilyen bátor — így a kisebbik Balteki, aki tizenhárom éves és szemüveges. — Én biztos rettenetesen féltem volna abban a rémes sötétségben .. . — Ráadásul nem is volt sötét! — sóhajt szent iszonyattal Baltekiné és összecsapia a kezét. — Véges-végig égtek a Iámnak, ugve, apukám?! — Annál inkább! — folvtatia a fiú. — lőhetett volna bárki! — Te csak ne féltsd az apádat ő mindig tudja, mit c'l- nóL Balteki elégedetten hátradől, táskás szemével végigpillant a reggeli maradékán. Ciqarettát kotor elő, sodor- gatja komótosan rágyújt. — Most te azt mondanád - mondja az asszonynak —, ne büdösítsem tele a lakást, erre én azt. válaszolnám, hogy bezzeg legénykoromban nem szóltál érte. Mire te azt válaszolnád, hoqy akkor nem is bagóztam, erre én szájon vágnálak, és kész lenne a balhé. így aztán iobb, ha nem szólsz semmit! Baltekiné összeszedi az edényeket, a gyerek ugrik mosogatni, ő meg addiq elolvassa az újságot. Kellemes zsibbadással hallgatja a mosogatás neszeit. Nincs is szebb, mint a vasárnap! — Ha készen vagytok — kiáltja a konyhába - elmegyünk kocsizni. Azok ketten örömmel felkiáltanak, Balteki nem szereti ezt az örömöt. A kisujjót nyútja nekik .. .- Most mindjárt megkérdezitek, hova megyünk, én azonban nem tudom, erre ti hülyének néztek, mert mi az, hggy valaki nem tudja, mit csinál? Én dühbe jövök, aztán végül nem megyünk sehova! Baltekiné meg a gyerek ki- Somfordálnak,- Hozzátok rendbe a kocsit! - mondja az elsuhanó árnyaknak. — Persze nehogy megint lemossátok! Micsoda hülyeség hosszú út előtt autót mosni! Az asszony visszafordul: - Hosszú útra megyünk?- Tessék! Nem megmondtam?! Hát honnan tudjam én, hosszú útra megyünk-e, ha egyszer azt se tudom, hova megyünk? Most aztán magyarázhatok nektek. Hülye vagyok? Mondd csak bátran a pofámba! Persze: hisz azt se tudom, merre hány méter! Még komótosan elolvassa a sportot is, hadd várjanak. A Fradi megint kikapott, jól mondta a Hofi: sóbányába ezekkel! Kiballag a garázshoz, az asz. szony meg a gyerek illedelmesen állnak a kocsi mellett; míg ő nincs ott, nem mernek beszállni. Szeme végigfut a polcokon: megvan minden, ami kell. Itt az új, a harmadik akku, igaz, bontott kocsiból való, viszont kilóra kellett megfizetni. A nyolc diaqonál, meg az apró mütyürök. Ha Földesnek eladja az egyik visszapillantó tükröt (csak kicsit karcolódott meg, mikor lesrófolta) valahonnét szerezni kell egy másikat. Ha legalább a fia segítene... Hülyékkel van körülvéve! A kereszteződésnél fékez, alig húsz méterre jön egy Wartburg, előtte pont befér. Igaz, a kanyar után majd lassul a kocsi, de ez már nem az ő dolga, fékezzen a marha Wartburg.- Ránk villogott - mondja ijedt madárhangon az asszony. Balteki csikoroqva fékez, kipattan a kocsiból. A Zsiga az út közepén áll, mögötte ez a másik kénytelen volt megállni, nem tudja mi van, előzzön, kerüljön-e. Balteki elszántan lépked, vállát kissé fölnyomja, hasát behúzza.- Jó napot! - mondja, mintha erővel folytaná magába a készülő vihart. - Történt valami? A Wartburgban öten ülnek, két öreg, egy nő, egy gyerek, meg a szürke öltönyös a volánnál. Pislog. Naná, ilyen még úgyse volt, hogy valaki szabálytalan, aztán még meg is áll a villogására. Balteki mérgesen fölrántja az ajtót.- Nem ... - mondja az öltönyös. — Úgyszólván semmi... — Azért! Mert gondoltam, talán elkövettem valamit, hogy rám villogott. Könnyen kinyílik ám a pofonosláda. Durr. Jól bevágja az ajtót. Kár, hogy nem papírból van ez a kocsi, mert akkor jól bele is rúgott volna az oldalába. — Megmondtam nekik! Mit képzel magáról? Villogtat a hülye, mint a világítótorony. Mennek tovább, persze hatvannal, éppen az kéne, hogy egy rendőr elkapja őket. Mert vasárnap tele van velük a város. Csak kint, a tábla után nyomja meg a pedált, hadd tépjen a Zsiga. Az egész család élvezi a száguldást. Szinte látja őket ott hátul — mert persze előre egyik sem ülhet — az asszony markolja az üléstámlát, a gyerek meg sóvárarr figyeli a műszerfalat. Belenéz a tükörbe, hogy megbizonyosodjon. De nem, mind a ketten kifelé bámulnak. Ettől dühös lesz. — Unatkoztok? Mert vissza is mehetünk . . . Élvezi, mikor így rádudálhat a biciklistákra, azok meg szétspriccelnek előtte. — Az úristenit! — mordul föl — Csak ne büntetnének meg érte, de rámennék a csizmájukra! A sok marhája, megy mint a bolond. Jól bepiólnak, aztán azt hiszik, övék az országút. Foqalmuk sincs arról, mi a KRESZ... — Ha elénk kanyarodna — tűnődik a fiú —, tán nem is büntetnének meg érte . . . Baltekiné figyelmezteti: — Vezetés közben nem beszélünk a sofőrhöz! No, ez az előzés most kicsit rosszul sikerült. Balteki későn vette észre a szembejövő kocsit, hirtelen kellett beváqnia a Trabant elé, az meg dudál, mint az eszelős. Balteki két ujját szarvként mutatja neki. Mit jön az országúira aki fél?! — A szarláda - dühöng a fiú. — Még dudál is! — Ami igaz, az igaz - sóhajt az asszony —, elég meredek volt. Balteki felüvöll: — Mi az, hogy meredek volt? Mi volt meredek? Tessék, mondd meg, mi volt meredek! — Hát ez az előzés ... — Mi az, hogy meredek? Most azonnal mondd meq nekem. hogvan kell előzni! Mit ír erről a KRESZ? Az asszony ijedten összetö- oörödve makog: — Előzni úgy kell . . . Előzni úgy, hogy ... én igazán nem tudok vezetni! Balteki a fiához fordul: - Szerinted is meredek volt? - hatalmasat sóhajt, megállítja a kocsit. - Kaptok egy percet. Ha addig megmondjátok szépen, szabályosan, hogy miért voltam „meredek" - jó. Ha nem: kiszállni. A másodpercmutató lassan körbefordul. Nem kell nekik kétszer mondania, pissz nélkül kiszállnak a kocsiból. Balteki elhajt. Idegesen dobol a kormányon. A fene egye meg, egy rádiót is szerezni kéne, ne legyen olyan csönd. De mikor az is olyan sokba kerül, s rádiót igazán nem lehet az utcáról hozni. Tíz perc eltelt, lassan visszamehet értük. Elmenni úgyse mernek, csak azt látná meg! Lassít, hirtelen fordul, mögötte tülkölés. Nem tudta egyből szedni a kanyart, keresztben áll az úton. Bogárhátú Fiat fékez csikorogva, legalább hatan szoronganak a talitarkára mázolt kocsiban, szakállas, torzonborz hippik. Másutt bezzeg kopaszra nyírják őket! És milyen pofátlanul dudálnak. Balteki kipattan a kocsiból, odalép a kis Fiathoz, feltépi az ajtaját. — Jó napot! — mondja vészjóslóan. — Történt valami? — Mit akar? — kérdezi a szakállas kölyök döbbenten. — Azt kérdezem, miért dudál? — Hoqyhogy miért dudálok? — a szőke lányok hülyén vihognak hátul. Azért dudálok, mert keresztbe állt az úton, és majdnem magába mentem ... — Nem azért jöttem ide, hogy oktatást tartson. Azt kérdeztem, miért dudál? Vigyázzon, ne feszegesse a pofonos- lódót! A szakállas kiszáll a kocsiból: — Uram, hát nem érti. Azért dudáltam, mert a maga hülyeséqe folytán .. . Balteki táskás szemei beszűkülnek: - Mit mondtál?! Tudod, hánv éve vezetek, te buzigyerek? Szerencséd, hoqy jókedvemben vagyok, különben kiütném a fejed a füleid közül!... A szakállas hökkenten áll, aztán ökle szinte akaratlanul lecsap Balteki gyomrára. Balteki összegörnyed, a következő ütés az állát találja. Rongycsomóként elszáll, egy nyögéssel összenyekken. Hever az úton, összeszorult tüdővel levegőért tótog. A kis Fiat ronda, beteges hangon indul. A szakállas ösz- szeszorított szájjal figyel. A másik fiú szeppenten hallgat, a lányok hátul vihognak. — Azért mégis — kacagja az eqvik. Aztán elkomolyodik. — Feltétlenül kellett ez? A szakállas összevonja a szemöldökét: — Nem megmondtam. hogy vezetés közben nem pofázunk a sofőrhöz? Megint ki akartok szállni?! Csönd lesz. Vágyainknak sólyomszárnya És lön az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elembe I Hát indulok. Irány a nagyváros. A kő, kövön. A tv bemondta, disznóság, dugó a Marx téren, ültem a kasztni előtt, és gyötört a honvágy. De szeretnék már ott tülekedni, abban a dugóban. S ha megrekedek? Leülök majd a klubban: jobbra tőlem tehetség, balra tőlem tehetség, s mind panaszkodik, hogy nem jut szóhoz. És én? Hát az ön mondanivalója mi? Mi is, csakugyan. Talán: az erkölcsi parancs. Vagy úgy, az erkölcsi parancs. No, köszönjük, fáradjon a kettes vágányhoz, onnan indul a nini- vei gyors. Félnie nem kell: egyenes az út. Egyenesen a sivatagba visz, hol kies árnyat adnak a tökök. Sorban ülnek ott a Jónások, aritmiá- san rázva öklüket. íme, a panoráma: próféta-lerakat a periférián, tök-ültetvény, külvárosi tök-bozót. „Tisztelt úr — kocogtatom meg a szélső vállát — mit gondol, mire idetérek, jut még nekem egy fe- néknyi hely?” A pasas nem felelt. Hör- työave csak a távolba bámult, ahol a város, mint zihálva roppant eleven állat, nyúlt el a homokban. Mint egy roppant, de közömbös óriás. Ezt a pesti Dunát én tizennyolc éven át figyeltem, s most döbbenten látom, mindegy vagyok neki. Fölséges úr, kössünk hát új eayezséget. Nem válik be a ninivei trükk. Ha megbocsát: én Babilonba megyek. Mérvadó körökben, így hívták Babilont: a szajha. Ha hozzá volna szíves elvezetni. Mondják, van valahol bitsról társalognak a fák is. egy istenhegyi kert, ahol Ba- Lehet. Városomból én a folyót ismerem. A • szajhát, akit az evangélista a vizek fölött királyokkal szeretkezni látott, csak hírből. Ej, kár, hogy nincs egy Dáciám. Ha a volán mögött gyújtanék ró, nagyobb önbizalommal nézném a hátrasuhanó dunántúli dombokat, mint ex- presszünk koszos ablakából. A klasszikus elhagyta Dániát, írta Bertolt Brecht, amikor elhagyta Dániát. Nem jószántából ment: a mázoló tankjai elől menekült. „Hogy elmégy tőlünk — kérdezte egy pécsi tanárnő, akit barátomnak tartok — azt taszítás vagy vonzás okozza?” — Nincs taszítás — feleltem röqtön, rez- dülésnyi habozás nélkül. „Magának se számít semmi, csak a karrier” — vágta képembe egy bürokrata. Ugyanannak a botnak a másik vége; ugyanaz a bot. Eltörhetik a hátamon. de kezembe is nyomhatják: erre támaszkodj majd, ha meredek az út. S aki bíztat, tudja: fontos a hely, de nem az a legfontosabb. Hanem a sólyom. Fülelhetsz akár töltésmenti ködben, ártéri szélben is: ameddig elhallik a szárnyak csattogása, addig ér hazánk. Konyhában Fuggerkedem. Mérleget készítek: éveim könyvelem. A díszletek mérleaké- pesek: rahedli mosatlan edény, ételmaradék, n»mi bor — szederkényi — s latin nevű cigarettám. Pesten másképp lesz-e, vagy ott is, holtomig, konyhában dolgozom majd? A negyedik emeleti tanulóban cúgos volt az ablak. Hiába: néhány vakbuzgó leány állandóan ott zsinatolt: kupacban ültek, egyikük előolvasta a tankönyvet, a többi szuszogva követte. A huzat miatt takarókba csavarták magukat lábukat is székre rakták. Úgy festettek, mintha véletlenül néhány rozmárt vetett volna a kollégium tetejére az éjszakai szél. Éjfél előtt előírásszerűén szunnyadni tértek. Ketten maradtunk: barátom meg én. Drámát írtunk Nagy Károlyról. Le akartuk leplezni a hatalmasokat. Fölkészültünk becsülettel: halomnyi cédula, jegyzet. Mikor, s miért tört ki a szászok lázadása, áruló volt-e Widukind, a fölkelő vezér, gyilkos-e Willehad atya, a későbbi szent, megalkuvó-e Pál diakónus, a történetíró, a kormányzás mepszállottia-e Al- cuin, a császár jobbkeze, s maaa a császár: hős, lovag, hódító, megszálló? S miként leqyen a konfliktus? Mikor robbanjon a drámai szituáció? Folyion-e vér vagy csak udvari társalgás? S a háttérben egy nép, amely nem bírja tovább. Vitatkoztunk. Kint egyre hangosabban fújt a szél, csavargatta a park fenyőfáit, az üveget cseppek csapkodták. Aztán nyögött egyet, kivágta ablakunk, repült a függöny s a hirtelen szélrohamban minden kéziratpapír. Pécs: havas fényben ragyog, mint egy légikikötő: Pécs: a le nem rombolt város. Pécs: a sétatér barokk házain játszó délutáni nap. Pécs: meztelen lány a Rigóderen. Úgy fordul, hogy lássék; tudja neki nem ártanak idegen szemek. Az vakul bele, aki nézi. Pécs: cingár öregember. Klottgatya, bakancs, hátizsák, szemüveg; nyög, fújtat a kaptatón. E. tanár úr. Jön. megáll mellettem, szuszog. Homlokáról európai horizontokra verődik a fény. Áll, s tekintetével hitelesíti a várost. A profesz- szor, az öreg, kommunista professzor, szinte áttetszőn a sugárkoszorúban; nincs ötven kiló, de úgy hiszem, ha nagyon nekiveselkedne, odébb tudná tolni a hegyet. Sa hegy; súlya szinte nincs, csak magassága van. Csúcsáról messze látni; északon, a folyó fölött valami vibrál. Indulok. Vár a szajha, hogy fülébe sugdossam erkölcsi parancsaim. Szunyogh Szabolcs Simon Béla tollrajza
