Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-04 / 63. szám
Dunámon napló 1978. március 4., szombat Korabeli újságrajz a felkelés utáni vérengzésekről A „Sasfészek” védelme. Festmény az orosz—török háború egy epizódjáról I agy és fényes ünnepre emlékezik a bolgár nép, oz oszmán rabság alól történt felszabadulásának 100 éves évfordulóján. 1878. március 3-án végérvényesen becsukódott a szenvedések fekete könyve, melyben fel vannak jegyezve népünk megpróbáltatási és harcai az öt évszázad alatt. Új oldal nyílt hazánk történetében. Az évszázadok hosszú során népünk idegen elnyomás alatt volt, de sem az ostor, sem a véres török jatagán nem tudta elpusztítani, illetve elszakítani szabadságváavának erejét. Megőrizte eszméit és állhatatosságát a vérengző fizikai és szellemi elnyomás hosz- szú évszázadai alatt. Ekkor születtek a legderekasabb fiúk és leányok, akik mindenüket feláldozták népükért. Szliven számos legendás hírű felkelőt, szabadságharcost és forradalmárt adott Bulgáriának, és ezzel rászolgált az elismerésre: „A száz harcosok városa". A sok hős közül kitűnik Hadzsai Dimiter, Panajot Hitov, Geor- gi Trajkov, Zlati harcos. Az 1876. áprilisi felkelés után, melyben a szliveniek is részt vettek, az egyedüli várt segítség, az orosz katonai erők beavatkozása volt. A bolgár nép védelméért Oroszország és Európa legnevezetesebb szellemi nagyságai tevékenykedtek. Nagy testvérünk nem késlekedett, elindult felszabadító küldetésével a Dunán és a Balkán-hegységen át; 200 000 orosz harcos és tiszt hősi halála árán szabadult fel népünk az öt évszázados rabság alól. Szliven számára is így érkezett el a szabadság várva-várt napja 1878. január 17-én, amikor megérkeztek a városba az első orosz csapatok Karda- sevszki őrnagy vezetésével. Január 21-én az egész Szliven összegyűlt, és fogadta Delinsz- hauzen generálist, Panajot Hi- tovot. Régi szliveni hagyomány Fejet Hajtunk a hőstett előtt szerint a felszabadítókat kenyérrel és sóval kínálták meg. Az ünnepségen megható beszédet mondott a mi első forradalmár költőnk és néptanítónk, Dobri Csintulov. Az első orosz katonai csapatok megérkezésekor parancsnokságot létesítettek, melynek feladata volt az általános rend és . biztonság megteremtése a városban, megalakították a bolgár Ideiglenes Városi Bizottságot. Ez a két szerv vállalta magára a lakosság előkészítését és felfegyverzését az önvédelemre. Ekkor helyezte át székhelyét Szli- venbe a híres Szkobolev generális, ahogy a nép elnevezte, a Fehér generális. Irányításával alakult meg a tornász szövetség és személyesen vezette a tornászok harcászati kiképzését, mely rossz fegyverekkel történt. Szlivenben. Soha életemben nem volt ilyen nyugalmam, s nem szabad elfeledkezni Bulgáriáról és jó lakosságáról.” Az ideiglenes orosz vezetés időszakában szívélyes, baráti kapcsolat jön létre az oroszok és szliveniek között. Egyik levelében I. Leontovics így ír Panajot Hitovnak: ..Sehol nem volt ennyire barátságos, mint És a halhatatlan, hatalmas orosz nép nem feledkezett meg kisebb testvéréről. Néhány évtizeddel később ismét felszabadította, ezúttal a kapitalizmus keserves elnyomása és a fasizmus igája alól. Bulgária felszabadulása az oszmán iga alól a török birodalom hanyatlását jelentette, ami nagy történelmi forduló. Bulgária elindul a saját kapitalista fejlődésének útján, de a progresszív szocialista erők nálunk nem engedték meg a régi földesuraknak és az új ipari mágnásoknak, gazdagoknak, hogy a nemzeti eszméket eltiporják. Magasra emelték, megőrizték tisztán és fényesen, Buzludzsától egészen 1944. szeptember 9-ig terjedő időszakban, minden megtorlás és véres összeütközés ellenére. A nép a saját marxista—leninista pártjának vezetésével ellenálló tevékenységet folytatott és végül győzelmes küzdelmet vívott az új leipázóval szemben, a bolgár burzsoáziával, amely keserves megpróbáltatásokba sodorta. Ebben a harcban és a győzelem kivívásában Szliven is kivette részét, amelyet Todor Zsivkov elvtárs így fejezett ki: „A nemzeti felszabadító harc vára, a mi proletár harcunk vára,... a mi pártunké." Az orosz katonák fogadása Szlivenben 1878. január 17-én Alekszej Ivanovics Sahovszki generális, a XI. hadtest parancsnoka Szlivenben, 1978 januárjában Városunk nagy eredményeket ért el a szocialista fejlődésben. Ennek során még jobban elmélyült a barátság és együttműködés szovjet testvéreinkkel, erősödő kapcsolat teremtődött Szliven és a szovjetunióbeli Tarnopol város között. Mi tapasztalatokat és tudást merítünk a gazdag szovjet kapcsolatokból, e nélkül nem tudjuk elképzelni előrehaladásunkat, nem tudtunk volna egyetlen nagyobb feladatot sem megoldani. Városunk iparában a legszorosabb integráció a szovjet iparral a gépgyártás és autógyártás területén alakult ki. A szövőipari munkások modern szovjet szövőgépen dolgoznak, melyhez egyes elemek gyártásával részt vesznek a szliveni „Pe- beda” gyár dolgozói is. A szovjet VÁZ típusú gépkocsik többsége a mi „Dinamó” gyárunkban készült dinamóval és önindítóval közlekedik. A szliveni munkásosztály új termelési sikerekkel köszönti a felszabadulás 100 éves évfordulóját. Peter Markov Szliven városi Tanács V. B. elnöke flQkz értesülést hivatalos helyről nem erősítették meg. Teljesen magamtól jöttem rá: itt a tavasz. Tudom, hogy a bölcs kalendárium szerint majd csak Benedek napján érkezik, de most dobjuk félre a naptárt és higgyünk a szemünknek, az orrunknak, a bőrünknek és minden más érzékelő szervünknek. De talán elsősorban a szívünknek. Azt hiszem, hogy teljesen véletlenül történt, de reggel otthonhagytam a télikabátomat és már csak az utcán vettem észre, hogy egyszál pulóverben sétálok. Ráadásul nem is sietek. Egy ideig óvatos gyanakvással méregettem a szembejövők pillantásait, de semmi rosszallást nem fedeztem fel, így hát megnyugodtam. Arra egy pillanatra sem gondoltam, hogy mégiscsak haza kéne menni azért a kabátért. Nem is tulajdonítottam különös jelentőséget az ügynek, míg csak észre nem vettem, hogy egy tölcsér fagylalt van a kezemben. Most már kezdtem furcsállom a dolgot és idegenül fogtam az ostyát, lesütöttem a szememet. Akkor éreztem, hogy valami komolyabb baj is lehet velem, amikor a hét végére várt kedvesemet inter- urbán felhívtam. Mikor megkérdezte, hogy csak nincs valami baj, annyit tudtam dadogva válaszolni, hogy tudod, itt a tavasz, és gondoltam, ezt el kell neked is mondanom. Tudom, hogy már nem vagyok egészen ura cselekedeteimnek. Hajlamos vagyok elfeledkezni arról, hogy mit diktál a kötelesség és könnyen kapható vagyok mindenféle bohókás dolgokra. Február közepén még komolyan elhatároztam, hogy a márciusi fizetésemet szépen be fogom osztani, úgy hogy kitartson a hó végéig. De már a fizetésnapon is mindenféle virágokat vettem, meg olyan hosz- szú, barna amerikai cigarettát és elfeledkeztem arról, hogy van ebédjegyem. Délben betévedtem a Nádorba, sok juice-t ittam jéggel, aztán meg csőben sült tejfeles zöldbabot tett elém a kedves felszolgáló. Tiltakoznom kellett volna, de átvillant az agyamon, hogy nem magától hozta, hanem én rendeltem meg öt perccel korábban. Azután lementem a csemegébe és szép, kövér fejessalátákat szereztem be. Ebben a vásárlásban nem volt semmi határozott koncepció, csak az diktálta, hogy itt a tavasz és ilyenkor salátát enni — az álmoskönyv szerint — jó dolog. Az estétől' is félek, mert tudom, hogy elmarad majd a gondosan programozott olvasmányok kézbevétele. Valami láthatatlan, kiszámíthatatlan mágikus erő a Tettyére csábít majd, ahol jó lesz padot találni, vagy megnézni, hogy meg- védte-e a hótakaró a romokat. És mi lesz a kamrában felhalmozott olajkészlettel? Tegnap is elfeledkeztem a fűtésről, sőt még az ablak is nyitva maradt éjszakára. | smerőseimtől, főnökeim- ® tői ezúton kérek elnézést, ha korábban vállalt kötelezettségeimnek nem teszek mindenben eleget. Nincs különös indokom, s ha megkérdeznek, csak azt tudom mondani, hogy itt a tavasz . . . Erdős Ákos Megemlékezés a bolgár függetlenség 100. évfordulójáról
