Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-16 / 75. szám

1978. március 16., csütörtök Dunantmt naplö 3 Hegyuenhárom színt alkalmaztak A pesti Rákóczi út pécsi szemmel Megmozgatta a képzelőerőt A császársárga trónfosztása A Palace Szálló épületén (Rákóczi út 43.) a színekkel (világosbarna, drapp, fehér) a gazdag és szép díszítéseket kívánták hangsúlyozni A földet csak szeretni lehet Miért szenzáció a budapesti Rákóczi út pompás színorgiája? Mert rendkívüli és sikeres fegy­vertényt hajtottak végre a fő­városban a jelentős főútvonal egyszerre történő átfestésével, a homlokzatok felújításával. S hónapok óta nem csitulnak a produktum fölötti vita hullá­mai. A véleményalkotók két tá­borra oszlanak. Az egyik: nem ért egyet. Látványos látszat­manipulációnak tartia, amitől szép lett ugyan a Rákóczi út, de — hangzik a drámai kérdés — mi van az ótoingált homlok­zatok möqött? (Egyébként most a kevésbé gyors és látványos belső munkákon dolgoznak, így a háttér rövidesen hozzáfiata­lodik a homlokzathoz.) A má­sik: egyértelműen helyesel és elismer. Ügy érzem, nekik van igazuk. Érdemes megismerkedni a Rákóczi úti vállalkozás módsze­rével. A Budapesti Városépítő és Tervező Vállalat körültekintő munkával tervezte meg a sorta­tarozást. Leginkább arra kellett ügyelni mindvégiq, néhogy túl­színezzék az értéktelen díszítő­elemeket. Könnyítette viszont a munkát, hogy a hazai festék­ipar éppen az előkészítés ide­jén nőtt fel a feladathoz. Az öntisztuló (szennyező anyago­kat taszító) és lemosható fes­tékek 103 színárnyalatát kínálta a Budalakk, a tervezők egy 56 színt tartalmazó szűkített szín­katalógusból választották ki a Rákóczi úti épületeken látható 43 színt. Olyan alapelveket követtek a tervezésnél, hogy pl. az értéke­sebb épületeket színekkel kell kiemelni, egy-egy épületre csak kettő, legfeljebb három szín ke­rülhet, nem kerülhetnek egy­más mellé azonos színerősségű épületek, a napos oldal színe­sebb legyen a többnyire ár­nyékban levőnél. Színvariációk sorát dolgozták ki, míg eljutot­tak a végleges színezéshez. Az eredmény ismert. Érdekes tanulságként szolgál a tervezők számára, hogy még bátrabban használhatják a telt, erős színeket, mert nem iga­zolódott az az aggodalom, hogy az erős színek ártanak az utcaképnek - legfeljebb a nagy szürkeséghez szokott szemnek szokatlanok az első látásra. A Rákóczi útnak egyéb­ként lesz folytatása: most a Szent István körút színtervein dolgoznak. A pesti produkció a 60-as évek elejére emlékező pécsiek­nek nem újdonság. Akkoriban Pécs volt egy hasonló vállal­kozás színhelye. A Kossuth La­jos utcát festették végig. Az eredmény nem volt hosszúéletű. A korabeli festékek nem az örökkévalóságnak készültek, s egy évtized sem kellett hozzá, hogy a vállalkozás színeiben és állapotában egyaránt csak nyo­mokban legyen felfedezhető. És akkor ezt a vállalkozást va­Haszonbérlő kertészek lóban nem követte — sem gyor­san, sem lassan — a belső ré­szek felújítása. Viszont akkoriban — talán éppen ennek hatására — szüle­tett meg a tömbrekonstrukció gondolata: a belváros értékes, történelmi múltú háztömbjeit kívül-belül felújítani, megsza­badítva minden oda nem való-, tál (ócska toldaléképületektől stb.), egyszersmind korszerű életfeltételeket teremteni az ott élőknek. Évtizedes munkálko­dás után egyre közelebb jut a város ahhoz, hogy a gondolat tetté érjen. * Ma már egyre több a város­ban a hiányos öltözékű ház, s ezek nem keltenek jó benyo­mást. A feltétlenül szükséges kozmetikázásra kevés gondot fordítottak. így születhettek olyan csodabogarak, mint a Sallai utca 52. A műemlékjel- legű épület István téri frontját a Kolumbia presszó ürügyén át- glancoltók, a Sailai utcai pe­dig ma is kopottan, omlatagon csúfítja az utcaképet. Ennek egészen friss keletű párja az orr-fül-gége klinika, amelynek Munkácsy Mihály utcai oldalát néhány hónapja felújították, a Fürdő utcai viszont változatla­nul piszkosszürkén és kopottan csúfoskodik. Ha megnézzük az újabb és régebbi átfestéseket, feltűnik, hogy a sárga az uralkodó szín. A bíróság, a klinika, a Széche­nyi tér 6., a Nevelők Háza, az István tér 5.... mind, mind sár­gában pompázik. Miért lett ez a sárga ilyen közkedvelt? Kü­lönös történeti múltja van en­nek. Nem hazai földön szüle­tett, hivatalosan schönbrunni vagy császár-sárgának nevezik, s a múlt század közepe után indult kétes értékű diadalútjá- ra. Restaurációk kapcsán meg­állapították, hogy a XVIII. szá­zadban a barokk épületeket és templomokat általában rózsa­színűre festették. Ez a kellemes, meleg szín kezd visszalopakod­ni nálunk, legutóbb a főváros­ban az óbudai Zichy-kastély kapta vissza ezt a színt. Vajon itt Pécsett, ahol a barokk szá­mos építészeti emlékét őrizzük, nem lehetne-e bátrabban ope­rálni ezzel a színnel? (És még sok mással a gazdag kínálat­ból?) * A Rákóczi úti példának kü­lönben Pécsett is megvan a visszhangja. Szakemberek vi­tatkoznak rajta: tegyék, vagy ne tegyék. A városkép javítá­sának egyik gyors és eredmé­nyes eszköze lehet a sortataro­zás, a homlokzatok felfrissítése. Még az átfogó tömbrekonstruk­ció előtt! Ez rendkívül bonyo­lult és összetett feladat, a hom­lokzatok jóval kisebb gondot okoznak. Persze, nemcsak egyszerű fes­tésről lehet szó, hanem a hom­lokzat minden elemének fel­újításáról, amit meg kell hogy előzzön a homlokzatok műem­léki vizsgálata, az idegen ele­mek eltávolítása, az ablakok, cégérek felújítása. A folyamat befejezése a színdinamikailag tervezett, időtálló anyaggal végzett festés. Pécsett legelőször a Széche­nyi térre kerülhet sor, feltehető­leg idén meg is teszik, mert itt nem kell különösebb nehézsé­gekkel megbirkózni. Még a fel­újításra váró Nádor sem okoz­hat gondot, hiszen az idei fes­tés a 8-10 év (?) múlva esedé­kes épületfelújítást aligha be­folyásolja. Soron következhet a Janus Pannonius utca, ami - északi oldalára értve — egyik legértékesebb utcaképünk. 1979-ben következhet a Sallai utca, majd a Kossuth Lajos ut­ca, ezeknél azonban az utca­világítás korszerűsítésétől kezd­ve sok minden egyebet — főleg a műemléki vizsgálatot — is el Egy óvatos férfiú cselleng a boltban. Bizonytalan keze be­betéved egy rekeszbe, kivesz egy staniclit, rázogatja, bol­dog félmosollyal nyugtázza, hogy csörög. Megbámulja a drazsírozott salátamagot is, abból is kivesz két dobozzal. Vásárlókosarában már van nantesi sárgarépamag, kecs­keméti törpemag, többféle dísz- tökmag, saláta, uborka, kara­lábé, retek. Nézem: üdvözölt arccal jár-kel, szerintem nincs is az üzletben. Gondolatai egész másfelé csatangolnak. Saját termésű karottát eszik, vajjal és saját termésű pattis- sonnal. o Egyetlen órát töltöttem a kertbarátok boltjában. A for­galom azon a szombat dél- előttön óriási volt. Kovács Pali barátom, az üzletvezető, a pénz­tárgép mellett segédkezett, mondta az összegeket „három- ötven, megint háromötven, még kétszerháromötven ..." Elfá­radt, de nem látszott rajta. Még ezt a lélektelen munkát is kedvvel csinálta. — Sok a kertész — mond­tam neki később — megy ám a maszek zöldségprogram. Vállat vont. — Neked még nincs telked valahol? Előbb-utóbb lesz. Akkor hatalmasat nevettem. Akkor. De azóta voltam az üz­letben, babráltam a rekeszek­ben, vettem vörös óriást meg drazsírozott salátát, nantesités dísztököt, jancsihagymát — a másfél mázsa műtrágyáról nem is szólva. Bérelek a magyar államtól száz ölet. e — Arra mind maszek kertek vannak. Klátyik József, az első kerü­leti tanácsi hivatal mezőgaz­dásza mutat feljebb, ahol a lankán szépen művelt parcel­lák sorakoznak. Maszek. Én va­jon mi vagyok? — Ez nem maszek birtok. Ez haszonbérlet. Felvilágosítottak. De nemso­kára újra összezavarodok. — Tóth Pista bácsi szokott szántani a haszonbérlőimnek. Van egy pár lova az öregnek, szépen meg is szántja a földe­ket időben. A tsz a maszekok­nak csak a saját föld után áll neki, s az esetleg már késő . . . — Maszekoknak? — vigyo- rodok el. Legyint, mérgesen. — Hát ha így nézem, ma­szek, ha úgy, nem maszek. Nincs földtulajdona, a termés viszont az övé, azt tesz vele, amit akar. Piacra is termelhet. — Olyan mint az amatőrfut­ballista — mondom hirtelen és ebben megegyezünk. A hivatalban előkerülnek a listák. Kíváncsi vagyok, hányán „vagyunk”? — Nyolcszáztizenketten ha­szonbérlők itt nálam az első kerületben. Mintegy száztíz hektárnyi területet művelnek. Ezek a területek azelőtt parla­gok, szemétlerakodók voltak. Most hasznos, termést hozó, munkakedvet csináló, ember­faragó területek lettek. És kik „vagyunk”? — A bérlők között megtalál­ható az égvilágon mindenféle ember. Földműves, városba szakadt falusi, földet túrni vá­gyó intellektuel, fiatal, öreg. Száz öl után fizet évi ötven forint bérleti díjat, s ezért meg kell művelnie a földjét. — És a város többi kerüle­tében? — Harminchárom haszonbér­lőt tartanak nyilván a második és nyolcvanegyet a harmadik kerületben. A második kerü­letben négy és fél, a harma­dikban tizenegy és fél hektár területük vgn. o A hőerőmű mellett, az ipari út déli oldalán van a „minta­szövetkezet”. Bútorgyáriak, nyolcán. Köztük van a volt és a jelenlegi igazgató, munká­sok, irodisták. Megkapták a területet, kétszáz-kétszáz ölet, feltörték, lecsapolták, iszonyú sokat dolgoztak. Már fóliasátor is áll. Kik ők és hogyan csi­nálják? Czink György fiatal ember, a bútorgyár munkavédelmise. Egy értekezlet utáni, kicsit fá­radt hangulatban találkozunk, de a kertről szívesen mesél, meg is élénkül. — Én már Pécsett születtem — mondja — édesapámék vi­szont Teklafaluból jöttek a vá­rosba, még negyvenötben. Bor­zasztóan szeretjük a kertünket, a tanács sokat segített, már­mint Klátyik Jóska . .. Közösen műveljük, úgy értem, volt egy induló tőke, amivel beszállt minden tag ... Szántottunk, megépítettük a bódét... Egy szerszámoskamra van nyolcuknak. — ... a trágyát, vegyszere­ket közösen szerezzük be, s ha valami közös munka van, hát azt is együtt végezzük el. Ár­kot kellett ásni, olyan vizes volt a föld. Weldin Vilmos a gyár laka­tosa, a tmk csoportvezetője. Amikor az árokról van szó, be­leszól. — Hal is van már benne. Egyelőre kárász, de ha az meg­marad, kibírja a ponty is. Már tettünk bele egy-két darabot, de később hozunk még. — Pécsi? — Igen. A földhöz nem sok közünk volt, ha erre kíváncsi. De ez nagyszerű, ez a kis kert. Amióta megvan, nem járunk a piacra. Még felesleg is ma­rad, jólesik odaadni a szom­szédnak, vagy barátoknak. Mindent megtermelünk, ami egy háztartásban szükséges ... Már elvetettük a borsót, ret­ket ... o Dr. Gersei Emma röntgen­orvos, mellékállásban haszon­bérlő. Az ő kertjében cse­resznyefa is van, meg három szilvafa. Ez már ok a nemesi levél megszerzésére. De a dok­tornő azt vallja, hoav a mun­ka nemesít. Tavasszal, ha eljő az idő, kezébe kapja a kerti termelés irányítását és dolgo­zik, mint egy napszámos. — A földet csak szeretni le­het — mondja — és nagyon sokan szeretik is. Ez megnyug­tató. A földművelésben még megvan az az eredendő tisz­taság, ami felemeli az embert, s alkalmassá teszi a napi mér- gelődések könnyű elviselésére. — És uborka is terem — toldom meg. — Igen. Lehet, hogy sokat koptatott közhely, de nekünk is jobban esik a saját termésű uborkából kovászolni. És mond­jak még valamit? Nincs jobb érzés, mint a munka végezté­vel, amúgy izzadton, koszos lábbal beülni mezítláb a ko­csiba és hazahajtani... Veze­tett már mezítláb? * Szombat délután kiszórtuk a műtrágyát, ezen a héten ve­tünk. Glóriát, nantesit, dísz­tököt. Kampis Péter kell végezni. Hársfai István Az építészetileg jellegtelen épületet telten színezték (sötétbarna és fehér oszlopcsík), hogy ki­emelje a mellette lévő Uránia-házat (Rákóczi út 23.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents