Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-14 / 73. szám

Dunántúlt napló 1978. március 14., kedd hírek 1978. MÁRCIUS KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MATILD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.00 — nyug­szik 17.48 órakor. A Hold kél 8.47 — nyugszik 23.42 órakor. Marx Károly f/ ilencvenöt évvel ez- előtt, 1883. március 14-én halt meg — 65 éves korában — Marx Károly. Engels Frigyessel együtt a tudományos szo­cializmus, az új politi­kai gazdaságtan, a dia­lektikus és történelmi ma­terializmus megteremtője; a nemzetközi munkásmoz­galom nagy tanítója és vezetője. Hatalmas életművének, kötetnyi munkásságának ismertetése helyett ez al­kalommal utaljunk arra a zseniális szervező tehet­ségre, amellyel az 1850- es évektől kezdve követ­kezetes harcot folytatott a munkásmozgalom tudo­mányos lelvértezésére, s ahogy sorra fellépett a kispolgári irányzatok, köz­tük Lassalle és hivei el­len a munkásmozgalom programja, taktikája és szervezete kérdéseiben. 1864-ben nagyrészt az ő és Engels szívós erőfeszí­téseinek köszönhető, hogy megalakulhatott a Nem­zetközi Munkásszövetség, az I. Internacionálé. Marx .volt ennek lelke, fő szer­vezője; hires Alapitó üze­netének, szervezeti sza­bályzatának, számos ki­áltványának szerzője. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szarajevói balett vendégjátéka (este 7 órakor) HANGVERSENY Szigetvár, filmszínház: Ifjú­sági bérle'.. Műsor: Zeneműv. Főisk. Kamarazenekara. Vez.: Antal György (9 és 11 óra­kor) Szentlőrinc, kultúrház: Ifjú­sági bérlet. Műsor: Zenemű­vészeti Főiskola Kamarazene- kara. Vez.: Antal György (13 órakor) MOZI Park: A magos, szőke férfi visszatér (f4, f6, f8) Petőfi: A Csendes-óceán ka­lózai (3) Stress (5, 7) POTE filmklub (9) Kossuth: Anno Domini 1573. (9, f 12) A Csendes-óceán ka­lózai (2, 4) Rivális (6, 8) Tanárképző Főiskola: Felra­gyog tiszta, szép fényű csillag (5) Fekete Gyémánt: A sza­badság katonái III—IV (6) Jó­szerencsét: Túl a félelmen (4, 6) Rákóczi: A szalamand­ra tűzben él (5, 7) Május 1.: A neretvai csata (f5) Boly: Szöktetés (7) Harkány: Kon­cert szólópisztolyra (7) Komló, Május 1.: A hegyi barlang titka (f5, f7) Komló, Zrínyi: Dübörgő csend (4, 6) Mo­hács: Kálvária (6, 8) Pécs­várad: A fekete rák ollójá­ban (7) Sásd: Hello, Dolly I (7) Sellye: Fehér hajó (7) Siklós: öngyilkosság, vagy gyilkosság? (7) Szigetvár: Drága John (6) 12 dühös ember (8) Várható időjárás: kedden váljozóan felhős idő, egy-kél helyen még esővel. Sokfelé ólénk, a Dunántúlon időnként megerősödő déli, majd nyu­gati, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, plusz 3, legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden: 6— 11 fok között. Lobogózzuk lel az épületeket! Pécs megyei város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága felhívja a város lakosságának, a vál­lalatok, intézmények vezetői­nek figyelmét, hogy március 15-re, nemzeti ünnepünk tisz­teletére a közhivatalokat és a lakóházakat nemzeti színű és vörös zászlókkal lobogózzák fel. ♦ — Megjelent a Króni­ka repertóriuma. A Ba­ranya megyei Könyvtár kiadásában, Huber Kál­mánná és Surján Miklós szerkesztésében megjelent a századelő magyar avantgarde művészeti mozgalmainak pécsi rep­rezentáns fórumát képező szépirodalmi művészeti és kritikai folyóirat, a Kró­nika repertóriuma. A ki­advány átfogó képet ad a kor helyi művészeti tö­rekvéseiről, a Krónika pro­filjáról, emellett színvo­nalas szemelvényanyagot közöl a folyóiratban meg­jelent művekből. — ítélet. Szomszédja építő anyagára vetett szemet Győré Imre 28 éves győri lakos. A vá­ros határában lévő kert­jében építkezni akart, ezt azonban lopással akarta megoldani. A szomszédja kertjében felhalmozott építő anyagot hónapokon ót lopkodta. Közben szám­lát is hamisított, mintha vásárolta volna ezeket az anyagokat. A győri me­gyei bíróság Győré Imrét jogerősen egy évi börtön­ben letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbelbetegek részé­re: Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és já­rás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfü­lészeti betegek, égett és for­rázott gyermekek részére pá­ratlan napokon: POTE Gyer- meklinika, páros napokon: Me­gyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet: Pécsbányatelep. Baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Felnőtt fül- orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: I. kér. Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér. 1. 10/3. sz. gyógy­szertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. Pápán március 15-én avatják fel Jókai Mór emlékmű­vét, amelyet Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor szobrászművészek készítettek. Képünkön: A már felállí­tott szobor a kastély parkjában. A rendőrség kérése Ismeretlen körülmények foly­tán 1978. március 8-án 21 és 22 óra közötti időben Duna- földvár — Tolna megyében — a halastónál és a kendergyár­nál tűz keletkezett. A rendőr­ség szakértők bevonásával vizsgálatot folytat. A Tolna megyei Rendőr- főkapitányság kéri, hogy az a zöld vagy kék Wartburg sze­mélygépkocsi két utasa, akik a tűz oltásában segédkeztek, tanúkihallgatás végett telefo­non, írásban vagy személyesen jelentkezzenek a legközelebbi rendőrnél, rendőri szervnél, vagy a Tolna meqyei Rendőr­főkapitányság népgazdasáq és társadalmi tulajdonvédelmi osztályán. ♦ — A házgyári lakások méreteit és az ottlakók igényeit figyelembe véve készítette el legújabb ét­kezőasztal mintakollek­cióját a veszprémi Bala­ton Bútorgyár. „Leporel­lo" fantázia néven hoz­zák majd foraalomba a szögletes, ovális, illetve kerek asztalt, amely ki­nyitva négy személy szá­mára elegendő az étke­zéshez, összecsukva pe­dig csupán 20 cm széles. Az újdonság több színben készül majd, s- ennek megfelelően a szobában, étkezőben és a konyhában is egyaránt praktikus és mutatós. ♦ Esküvő BAUER NÓRA és BUDÁN FERENC szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1978. már­cius 18-án 19.00 órakor házas­ságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hu­nyadi út 2. sz.). — Sándor, József meleget hoz Hétfőn az évszaknak megfelelő időjárás ala­kult ki az országban, ko­ra délután általában 8— 12 fok körülire melegedett fel a levegő. A most következő na­pokban továbbra is a mostanihoz hasonló 8—10 fok körüli nappali felme­legedésre számíthatunk. A nyugatról keletre tartó 3— 500 kilométer kiterjedésű felhőzóna azonban, amely a Kárpát-medence felett is áthalad, gyakori kisebb esőket eredményez s a napsütés is kevesebb lesz. Az előrejelzések szerint Sándor, József, Benedek zsákia az idén tele lesz, vagyis a hét végén, szom­baton Sándor napján fel- melegedés várható, a nyu­gat—kelet irányú léqtömeg áramlás ugyanis délnyugat irányból mediterrán ere­detű envhe áramlatot hoz majd. Ennek nyomán né­hány napra felmelegszik a levegő, de ezután való­színűleg úiabb lehűléssel kell számolni.- — Közművesítést, út­felújítást kezd a napok­ban a Mohácsi Költség- vetési özem Mohácson, a Széchenyi téren. A mun­kálatok értéke meghalad­ja a 800 000 forintot. 04-05-07 Avartűz volt Kővágószöllősön tegnap kora délután. A MÉV 3-as üzeménél, a légakna környékén körülbelül 20 hek­tárnyi területen kigyulladt az avar és az aljnövényzet. A pé­csi állami tűzoltók és a 3-as üzem vállalati önkéntes tűzol­tói ötven perc alatt eloltották a tüzet. A keletkezett anyagi kár 3000 forint, a megmentett érték 50 ezer Ft. — Ünnepséget és sport­vetélkedőt rendeztek va­sárnap délután Sásdon, a forradalmi ifjúsági na­pok sásdi járási rendez­vényeinek megnyitásaként, illetve az MHSZ megala­kulásának 30. évfordulója tiszteletére. A KISZ sásdi járási Bizottságának ren­dezésében a sásdi műve­lődési otthonban 150 KISZ-fiatal vett részt az ünnepségen, melyen Szarka Elemér, a KISZ sásdi járási Bizottságá­nak titkára méltatta már­cius 15-e, 21-e és április 4-e történelmi jelentősé­gét. Itt adták át a Bikái községi KISZ alapszerve­zetnek a KISZ KB „Kiváló KISZ-szervezete” zászlaját. Az ünnepséget követően elméleti kérdésekben, ügyességi játékokban és lövészetben vetélkedtek a KISZ-tagok és az MHSZ klubok legjobbjai. ♦ Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 3339 gépko­csit adott át a Merkur új tu­lajdonosaiknak. Ebből legtöb­bet, 768-at Zsiguli 1500 típus­ból adtak ki. A gépkocsik elő­jegyzési sorszámai a követke­zők: Trabant Limousine (Bu­dapest) 13 304, Trabant Li­mousine (Győr) 4701, Trabant Limousine Speciál (Budapest) 17 772, Trabant Limousine Spe­ciál (Győr) 9315, Trabant Li­mousine Hycomat 6468, Tra­bant Combi (Budapest) 2984, Trabant Combi (Győr) 841, Wartburq Limousine 8758, Wartburg de Luxe 10 138, Wartburg de Luxe tolótetős 2912, Wartburg' Limousine toló­tetős 2171, Wartburq Tourist 2979, Skoda 105 S (Budapest) 89 873, Skoda 120 L (Buda­pest) 209, Skoda 120 L (Deb­recen) 385, Skoda 120 L (Győr) 263, Polski Fiat 1500 12 72', Polski Fiat 126 9820, Zaporozsec 26 1 08. Zsiguli (Bu­dapest) 93 482, Zsiguli (Deb­recen*, 44 423. Zsiguli Combi 11 485, Zsiauli 1500 11 054, Zsiguli 21011 (Budapest) 8812, Zsiguli 71011 (Debrecen) 4850, Dácia 9855 Moszkvics 2140 2855. ♦ — Bőviti tehenészeti telepét a beremendi ter­melőszövetkezet. Százöt­ven férőhelyes üszőistál­lót épít saját kivitelezés­ben az AGROBER-MOV- TERV tervei alapján. A csaknem két és fél millió forintos költséggel épülő istállót a jövő évben tele­pítik be. — Mintabolt. Szeged korzóján, a Kárász utcá­ban nyit mintaboltot jú­lius végén a Pécsi Kesz­tyűgyár. A szegedi ipari vásár ideje alatt megnyíló üzletben az ottani komp­lett Kiskereskedelmi Vál­lalattal együttműködve a gyár teljes termékválasz­tékát kívánja bemutatni. A műszaki és közgazdasági hetek mai programja Két program is zajlik ma párhuzamosan Pécsett, a Technika Házában, mindkettő 14 órakor kezdődik. A Ma­gyar Közgazdasági Társaság Baranya • megyei Szervezete keretén belül Bánki Pál MŰM főosztályvezető tart előadást a bér- és jövedelemszabályo­zási rendszer 1976—77. évi működésének tapasztalatairól. Ezzel egyidejűleg hangzik el A villamosenergia-gazdálko- dás műszaki eszközei címmel Darazsacz Mátyás és Kovács László DÉDÁSZ osztályvezetők előadása. 16.30-kor kezdődik o Technika Házában a mai nap harmadik programja: Kiss E. Zoltán, az OFKV komlói kiren­deltségének kutatási vezetője számol be a mecseki liász kó- szénösszlet karotázs vizsgálatá­nak legújab eredményeiről, majd ezt követi Győréi Lász­lónak, a MÉV geológus mér­nökének előadása, melynek té mája a bányabeli fúrólyukak elferdülésének vizsgálata. S végül a keddi nap befejező programjaként kerül sor 16 órakor Szabó G. Levente, o MÉV Geofizikai Kísérleti Ku­tató Intézete kutatómérnöké­nek az Abszolút kormeghatá­rozás radioaktív izotópokkal című előadására. ♦ — Tapasztalatcsere Győrött. Gergely László titkár vezetésével a Haza­fias Népfront Pécs városi Bizottságának négytagú küldöttsége tapasztalat- cserén vett részt Győrött. A két napig tartó meg­beszéléseken több Pécsett is hasznosítható körzeti bizottsági munkaeredmé­nyeket vitattak meg a győriekkel. — Kényszerszünetet tart két napon át a Pécsi Tisztasági Fürdő, ugyanis eltörött a szennyvízveze­ték és ez veszélyeztette, alááztatta a kazánt. Az üzemzavar elhárítása után ismét fogadják a reumával kezelt betege­ket, valamint a vendége­ket. — Több fény. Április­ban kezdik meg az aba- ligeti cseppkőbarlang vi­lágításának felújítási mun­káit. Új lámpatesteket, reflektorokat szerelnek fel, kicserélik az elavult villa­mosvezetékeket. A munká­latok közel egymillió fo­rintba kerülnek. ♦ Közlemény A Pécsi Postaigozgatóság kábelfektetést végez március 15-i kezdettel Pécsett, a Hu­szár és Mezőszél utco torko­latában, a közút fél-fél szé­lességű felvágásával, a Hu­szár u. nyugati gyalogjárda burkolat felvágásával, az Épí­tők u. 19. és 22. sz. házak közötti úttest, az Ajtósi Dürei és Magyar Lajos utak átvá­gásával. Kéri a lakosság és járművezetők óvatos közleke­dését! mm HHH |A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓI MŰSORÁBÓL RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A kultúra sokszínű szövete. III. rész (ism.). 8.57: Zenekari mu­zsika. 10.05: Iskolarádió. 10.35: We­ber: Abu Hasszán. Egyfelvonásos vígopera. 11.31: Két kórusmű Petőfi Sándor verseire. 11.40: Don Segun- do Sombra. Ricardo Güiraldes ar­gentin író regénye folytatásokban. XI. rész. 12.35: Melódiakoktél. Köz­ben: 13.10: Törvénykönyv. 13.52: Aranypofácska. Fésűs Éva mesejáté­ka. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Ka­marazene. 15.44: Magyarán szólva... 16.05: Harsan a kürtszói 16.35: Bach: I. brandenburgi verseny. 17.07: Rádiókompozició a 48-as sza­badságharcok évfordulójára. 17.47: Bartók egynemű karaiból. 18.00: A Szabó család. 19.15: Anneliese Tothenberger és Kari Ridderbusch énekel. 20.99: Történt valami? 20.30: Színes népi muzsika. 21.05: Az em­ber és környezete. 21.35: Ravel: G- dúr zongoraverseny. 22.20: Schubert kamaraest a Zeneakadémia nagyter­mében. Közben: 22.54: Meditáció. 23.04: A Schubert kamaraest közve­títésének folytatása. 23.40: Verbun­kosok, nóták. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Ábrahám Pál operettjeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Népdalcsokor. 9.10: Kovács Péter énekel. 9.33: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: A Melódia fúvós- zenekar játszik. 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból. 12.50: Rimszkij- Karszakov: c-moll trió. 13.33: He­gedűmuzsika. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Molnár Júlia és Molnár Ferenc nó­tákat énekel, ifj. Balogh László cimbalmozik. 19.15: A politikai iro­dalom új könyveiről. 19.30: Csak fiataloknak. 20.33: Mindenki Könyv­tára. 21.03: Könnyűzenei Olimpia. Elődöntő. II. A Luganoi Rádió mű­sora. 21.33: A Rádió Dalszínháza. A varázshegedű. 22.12: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Kellemes pihenést I HARMADIK MŰSOR 14.05: Láng István szerzői estje a szegedi Tisza Szálló nagytermében. 14.56 Elizaveta Bagrjana és Atanasz Dalcsev versei. 15.11: Zenekari mu­zsika. 16.03: Mindenki iskolája. 16.33: Részletek Rossini operájából. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül . . . 18.05: Mindenki zeneisko­lája. 18.36: Bemutatjuk új felvéte­leinket. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Bécsi Filharmonikus Zenekar hang­versenye. Közben: kb. 20.10: Arany János versei. Kb. 20.30: A hangver- senyközvetítés folytatása. Kb. 21.15: Operakettősök. 22.00: Dzsesszfelvé- telekből. 22.35: Sugár Rezső: Szvit. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kíván­ságok. 17.30: Gazdaságos tejterme­lés — hazai fajtákkal. Szabó Mária riportja. 17.45: Együtteseink műso­rából. Közreműködik a vasasi mű­velődési ház zenekara és úttörőkó­rusa, valamint a komlói Spirituálé együtes. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Máté Péter slágerei. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Ifjúsági énekkarok műso­rából. — Nemzetiségi óvónők lesz­nek. Riportműsor. — Tánczene. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Nyugdíjban. Riporter: Reil Jó­zsef. — Önök kérték. 19.30: Műsor­zárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism.). 8.05: Élő­világ (ált. isk. 8. oszt.). 9.05: Kör­nyezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). 9.40: Muzsikáló szerszámok. VI/5. rész. Vonószenekarok (ism.). 10.05: Történelem (ált. isk. 7. oszt.). 11.05: Kémia tudománya és oktatása (ké­miatanároknak). 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). 13.45: Élővilág (ism.). 14.15: Környezetismeret (ism.). 14.45: Történelem (ism.). 15.10: Kémia tudománya és oktatása (ism.). 15.55: Földrajz (ism.). 16.33: Hírek. 16.40: Dolores Schmidinger műsora. Zenés film. 17.10: Sakk­matt. 17.30: Mindenki iskolája. 11. Fizika. Fogyasztók kapcsolása. 18.00: Reklámműsor. 18.05: 3. Történelem. Potsdamtól Helsinkiig. 18.35: Rek­lámműsor. 18.40: „Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe I” Már­ciusi visszaemlékezések. 19.05: Rek­lámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Ty-Hiradó. 20.00: Égj, hogy világíts I Magyarul beszé­lő bolgár filmsorozat. VIII/5. rész. 21.20: Filmszem. 22.10: Tv-Hiradó 3. 22.20: Ördögűzésből — haláleset. NSZK dokumentum-riportfilm. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Dorchesteri nagy-együttesek: Buddy Rich és zenekara. Angol film. 20.45: A tenger kékjében. Kubai rö­vidfilm. 21.00: Tv-Hiradó 2. 21.20: Asztalitenisz Európa Bajnokság. Csapat elődöntők. Közvetítés Duis- burgból, felvételről. JUGOSZLÁV TV 17.10: _ Magyar nyelvű tv-napló'. 17.45: Úttörő tv-hirek. 18.15: A könyv élete. 18.45: Szerbia zenei tájképei. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Jelzések. 20.50: Akciók. 21.00: Hithcock-ciklus: Hívd fel „M"-et gyilkosság végett — játékfilm. 22.55: Sakk. MÁSODIK MŰSOR 18.00: Választási fórum. 18.45: Dokumentumfilm. 19.00: A vadon élete — népszerű-tudományos film. 20.00: Poldark-filmsorozat. 20.55: Huszonnégy óra. 21.00: Atlétika: Európa-Amerika (felvételről). 22.55: Tudományos műsor. 23.40: Mesék a jó éjszakához. A népi ellenőrzés meg­alakulásának 20. évfordu­lója alkalmából elismerő oklevelet és emlékplaket­tet adott át dr. Nagy Jó­zsefnek, az MSZMP KB tagjának, a megyei párt- bizottság első titkárának Szakali József, az MSZMP KB tagja, a Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság elnöke, államtitkár. Az aktusnál jelen volt Hor­váth Lajos, a KNEB tag­ja, a megyei tanács elnö­ke és dr. Szabó József, a megyei NEB elnöke. * A különböző művészeti ágak növekvő állami tá­mogatása, a szervezettebb munka és a takarékos gazdálkodás eredménye­ként az elmúlt évben to­vább bővült hazánkban a kulturális szolgáltatások köre, új közművelődési intézmények kezdték meg működésüket. Jelentősen emelkedett a művészi produkciók, előadások és kiállítások száma és nö­vekedett látogatottságuk is. A kulturális intézmé­nyek folyamatos működé­sének anyagi feltételei biztosítottak. A tervezett kulturális beruházásoknak azonban az építőipari kapacitás hiánya miatt csak alig több mint há­romnegyede valósult meg, — jelentette be Marczali László kulturális miniszter- helyettes, a Művészeti Szakszervezetek Szövet­sége központi vezetősé­gének ülésén, melyen a kulturális ágazat gazda­sági helyzetéről, és a kul­turális beruházásokról ta­nácskoztak a különböző művészeti ágazatok kép­viselői. * A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága meghívására hétfőn dr. Radovan Ra- donjicsnak, a Crna Gorái Kommunisták Szövetsége KB elnöksége végrehajtó bizottsága tagjának veze­tésével jugoszláv párt­munkás küldöttség érke­zett hazánkba. Lapzárta Az OTSH elnöke el­fogadta a Magyar Ököl­vívó Szövetség elnökségé­nek lemondását, egyben megbízta Karakas Lászlót, a Magyar Ökölvívó Szö­vetség elnöki tisztének el­látásával, Takács *Bélát pedig a főtitkári teendők­kel. A szervezeti szabály­zatnak megfelelően az el­nök és a főtitkár tesznek javaslatot az új elnökség személyi összetételére. * Az asztalitenisz EB-n p hétfő délutáni magyar —angol találkozót elég feszülten várták Kishá­ziék, hiszen győzni kellett c továbbjutáshoz, illetve az elődöntőbe kerüléshez. Magyarország—Anglia 3:0. Kisházi—Knight 2:0 (10, 8), Magos—Hammersley 2:0 (18, 19), Magos, Szabó—Hammersley, Ho­ward 2:0 (15, 20). Kedden 20 órától a következő párosításban mérkőznek az elődöntő­ben. Elődöntő: Magyar- ország—Szovjetunió, Ro­mánia—Csehszlovákia. * A pánikszerűen mene­külő Szomáliái csapatok hétfőn a határ közvetlen közelében felgyújtották az etiópiai Malka Sufta te­lepülést. A kenyai hírügy­nökség jelentése szerint a szomszédos kenyai ha­tárváros, Mandera lakosai szemtanúi voltak annak, hogy a Szomáliái katonák sorra felgyújtották a há­zakat, majd visszamene­kültek Szomáliába. Malka Sufta csaknem teljesen a lángok martalékává vált.

Next

/
Thumbnails
Contents