Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-11 / 42. szám
6 DunantQli napló 1978. február 11szombat K i az öreg? — kérdeztem idős embereket. — Amíg megvan az egészség, járni tudok és itt sincs baj - bökött a fejére az egyik addig nem vagyok öreg. — Amíg nem szorulunk másra, amíg el tudjuk látni önmagunkat — mondta a másik. A több generációt maga köré tömörítő közös fedél alatti családi tűzhelyek lángjai már rég kialudtak. A fiatalok külön költöztek, új otthont teremtettek, idős szüleiket ápoló nők már csak elvétve akadnak. Ma a munkaképes nők 80—85 százaléka kenyérkereső, a családok nem nélkülözhetik ez ő fizetésüket sem. A napi munkájuk után nem sok idő és energia-marad a gyerekekkel, az egymással való foglalkozásra. Külön élő idős szülők ellátására nehéz időt szakítani,. elug- rani hozzájuk, hátha már napközben is igényelnék a főtt ételt, a pohár vizet, a néhány jó szót. Addig nincs baj, amíg nem „öreg" a szülő és ellátja magát. De ha már képtelen erre? Hazánkban 2,2 millióan vannak túl a nyugdíjkorhatáron, Pécsett megközelítően harminc- ezren. Pontosan meghatározni, közülük ki az, aki másokra szorul, egyelőre nem lehet. A városi tanács, a Vöröskereszt és a Hazafias Népfront most méri fel a helyzetet. Itt már nem X, Y, vagy Z egyéni sorsáról, hanem öregek tömegéről, társadalmi gondokról van szó. Mert magányos és családos, szerencsétlen sorsú és rendezett életű, szerény és tehetősebb, gyermektelen és gyermekét felnevelő egyaránt eljut, eljuthat arra a pontra, hogy nem létezhet tovább mások segítsége nélkül. De ki segítsen? Anyagi és emberi tűrőképessége határáig elsősorban a hozzátartozók, ha ilyenek nincsenek, bárki, aki erre elhivatottságot érez. Az állam — Pécsett a városi tanács — hivatalból minden tőle telhetőt megad. Tavaly több mint 3 és fél ezer ember részesült rendszeres, rendkívüli vagy más szociális segélyben, juttatásban. A szociális otthonokra 11, az öregek napközi otthonaira 3, a szociális gondozásra 0,8, míg a különböző segélyekre több mint nyolcmilliót fizettek. Félezren részesülnek havi rendszeres szociális segélyben. Teljes összeqűt — havi 940 forint — 385-en, részösszegűt 120-an és úgynevezett kisegítőt tízen kapnak. Ezekre 4,8 millió került kifizetésre. Rendkívüli szociális segélyt 2601 esetben adtak, erre 1,8 millió ment. Kedvezményes vagy teljesen ingyenes szociális étkeztetésben 300-an részesülnek, megközelítően egymillióért. Átmeneti segélyt és rendszeres szociális járadékot 141 személynek fizettek, összesen 1,6 milliót. Pécsett az étkeztetést öt vendéglátó egységnél biztosítják éthordós rendszerrel, öt öregek napközijében 260 embernek adnak napközben főtt ételt és nyújtanak emberi körülményeket. A város négy szociális otthonában ösz- szesen 460 öreget gondoznak. (Valójában csak három — 390- es befogadóképességgel — kifejezetten a pécsi öregeké. A Tímár utcaiba csak országos beutalással — talán fele arányban pécsieknek — lehet bejutni.) Ha maradunk a 390-nél és a nyugdíjas korúaknái, akkor egy szociális otthoni ágyra 73 a várományos. Ha a város 70 éves és annál idősebb lakóit veszem - 10 760 —, akkor is 27,4 reménykedő állhat sorba azért a bizonyos egy ágyért. Az érvényben lévő szociális otthoni beutaló határozatokkal jelenleg is minden ágyra megvan a „másodszereposztás”. És hányán lehetnek, akik bármikor bemennének vagy bevehetők lennének — ha lenne hely? * öregek napközi otthona Pécsett, a Geisler Eta utcában. Nyolcvanuknak minden: ebéd és uzsonna, rend, tisztaság, otthon, rendszeres orvosi felügyelet. Újságok, rádió, tv, közösség, kellemes, meleg helyiségek, pihenni, aludni, fürdeni, hajat mosni is lehet. Havi egyszer filmvetítés. Színházjegyek és kirándulások, műsoros estek feledtetik a 70—80 évesekkel a korukat, gondjaikat. Többségük alacsony nyugdíjé. Férfi csak néhány akad köztük. Jókedvű- ek, vidámak és elégedettek. Maximálisan megkapunk mindent - mondták -, még szere- tetben is. Ök részben önellátók és járóképesek. * lakásukban élő, magányos, beteg, tartásköteles hozzátartozó nélküli, kis jövedelemmel rendelkező idős — sokszor magatehetetlen — emberek létfenntartásáról, a házi gondozásukról vagy annak megszervezéséről a Területi Házi Szociális Gondozási Központ gondoskodik. Ez Pécsett 1966 óta tevékenykedik. Az Ágoston téren 9 gondozónő van, mosoda mosónővel, fürdővel, raktárral. Tevékenységük ötszáznál is több, legszegényebb és legrászorultabb embert - fiatalt, középkorút és öreget - érint. Házi gondozottaik egyötöde a nyugdíj korhatár alatti. Munkájukat átlagban 63 társadalmi gondozó segíti, akiknek havi tiszteletdíja a szolgáltatásaik mennyiségétől, fajtájától függ, de havonta 700 forintnál nem lehet több. M. nővérrel - hivatásos gondozónő - sorra járom az öregjeit: I. néni özvegy, egyedülálló, 72 éves, kevéske nyugdíjjal. Tanácsi főbérletben él a macskáival. Rendszeres gondozást nem fogad el, csak mosást, látogatást, ebédet és ügyeinek intézését. A lakás hideg, se villany, se víz és hetek óta nem takarított itt senki. A szociális otthonról hallani sem akar. Néha segélyt kap. E. néni 72 éves hajadon. Volt már otthonban, de kijött a barátnőjéhez, most ismét beutalóra vár, nagyon beteg. Ebédet, segélyt kap. Társadalmi gondozója van, de ő úgy tudja, hogy az jószomszédként segít. I. néni-özvegy, 82 éves, se kutyája, se macskája, csak az üldöztetési mániája. — Meglopnak — mondja. Aztán örökké elkeveri kacatjai között az iratait és kevéske pénzét. Rövidesen szociális otthonba kerül, ha megüresedik egy ágy. A hivatásos gondozónőkkel több tucat helyen jártam, a látottakról röviden. Két öreg: élettársak. A néni kiegészítő segélyt kap — 450 forintot — havonta, a bácsi saját nyugdíja 1260 forint. Súlyos betegek. Komfort nélküli lakásban élnek, otthonba mégse vágynak. Ragaszkodnak a lakásukhoz. J. bácsi két éve tolószékben él, 1800 forintos nyugdíjából tengődik a szintén beteg feleségével. Egy házaspár csupavíz és salétromos lakásban él, a feleség vak és nagy beteg, a férj nyugdíja 2000 forint. Még tartják magukat, otthonba nem vágynak, csak egészséges lakásba. A periférián élőkkel törődnek az Ágoston téri központ nővérei és mellette a társadalmi gondozók, akik gondozásért maximum 700 forintot kaphatnak. Ennyiért viszont csak kevesen vállalják. Szabó Gizella az egyik leglelkesebb, legrátermettebb házigondozó. Hajadon. Volt gondozónő is szociális otthonokban, innen a hozzáértése. Délután az egyetemen kapus főállásban, délelőttje A. nénié és a háromtagú K. családé. Késő estéje pedig idős szüleié. Fáradhatatlan és jóságos. Hajdan saját gyerekekről álmodott, most a rászorulóknál anyáskodik. Egósz életét az öregeknek szentelné, energiája, segítőkészsége és szeretetének sugárzása elapadhatatlan. Jó lenne, ha nagyon sok Szabó Gizellánk lenne, mondták a központban. Mivel nagyon nagy szükség van a házigondozókra, a legújabb rendelkezések értelmében a következőkre is lehetőség van: az a nyugdíjas, aki még munkabíró és vállalja a rendszeres, folyamatos házigondozást, az a nyugdíjától függetlenül egész éven át korlátozás nélkül kaphat fizetést. Werner Edit, a házi szociális központ vezetője:- Nehezen győzzük, egyre több a rászoruló öregünk. Jó lenne, ha többen segítenének. A nővérkék türelemmel, megértéssel anyáskodnak, „házi- .bankárok", mindenesek. És az öregeket szerető, segítő „családtagok”. A Xavér utcai 1. sz. Szociális Betegotthon 118 nőnek és 34 férfinak jelenti élete utolsó — de minden szempontból emberi — állomását. Többségük magatehetetlen. Saját konyha, főzés, mosás, varrás, 26 ápolónő, 1 főnővér, rendszeres orvosi ügyelet. Az átlagéletkor — a szellemi fogyatékos fiatalokat is beszámítva — 75-80 év. Zárt világ, de a kint zajló életre nyitott kapukkal. Sokan jönnek látogatni, segíteni, patronálni, életet, tartalmat, fényt hozni az életek árnyékába. (Egy-egy beteg gondozása évente 28 426, napi átlagban 77,80 forintba kerül. Ennyiért „maszekban” senki sem vállalná.) A 2. sz. Tüzér utcai Szociális Otthon elméletben a fent járóké, 13 lakóépületében 145 nő és 37 férfi él — egyharmaduk már szinte magatehetetlen. Másfél százan a nyugdíjukból vagy a hozzátartozóik támogatásával fizetik a költségek elenyésző részét, 33-nak semmiféle jövedelme sincs. Herth Lajonsé otthonvezető két évtizede dolgozik itt, rajta kívül még félszázan, közülük 19 az ápolónő. A fizetőképes — vagy erre kötelezett — hozzátartozók feledékenysége (!) miatt rendszeres vendégek a bírósági végrehajtó irodánál, legtöbbször a havi 40—50 forintos támogatási összegek letiltásáért. Aki még biztos járású, az kijár a városba, bent újságok, közös programok, kéthetenként mozielőadás, a szobákban rádió, jó néhány tv és időnként közös kirándulások jelentik az életet. — Ide bekerülni felér egy lottó ötössel — mondja J. néni. — Szeretnek minket, jó a koszt és az ellátás. Az elmúlt évben megyénkben 6385 dolgozó kérte a nyugdíjaztatását, ötezren már kapják is rendszeresen. A nyugdíjba vonulók száma évről évre emelkedik. Amíg bírják, sokan tovább dolgoznak, mert ezzel több lesz az anyagi támaszuk az öregkorukra. A magukra maradó, a társadalomra szoruló rétegek újratermelődésének tényéhez azonban nem férhet kétség. Mi tehát a megoldás? zzal számolnunk kell, hogy anyagi lehetőségeink korlátozottak, nem építhetünk máról holnapra új szociális otthonokat. Pedig hosszú távon nem egyre lenne szükségünk. Pécsett társadalmi összefogással tervezik: még 30 férőhellyel, emeletráépítéssel bővítik az Alkotmány úti betegotthont. Af volt pécsbánytelepi kórházat is betegotthonná alakítják át. A VI. ötéves terv időszakában 300 férőhelyes új szociális otthon, nyugdíjasház és öregek napközi otthonának építése szerepel az egészségügyiek kívánságlistáján. Tény: ha ma adnák át valamennyit, holnap már újabb rászorulók adnák be kérvényüket. Úttörőcsapatok, KlSZ-alap- szervezetek, vállalatok, kollektívák, szocialista brigádok - felsorolásukra nem vállalkozha- tom, szerencsére sokan vannak — patronálják az otthonok, napközik lakóit, elvétve egy-két otthonában tengődő öreget. Nem lehetne ezt a társadalmi erőt, összefogást a magatehetetlen öregek megfelelő elhelyezése érdekében is felhasználni? (Hiszem, hogy igen.) Fő hangsúlyt a társadalmi területi gondozásra, aktívák felkutatására és munkába állítására, valamint az öregek napközi otthonainak kialakítására kell most helyeznünk — vallják a téma szakértői. Anyagi lehetőségeink erre biztosítottak. Viszont hosszú távra és véglegesen csak új otthonokkal tudjuk megoldani a társadalmi méreteket öltő gondokat! Ha nem is mindig új otthont építve, régi épületekből is ki lehetne ilyeneket alakítani. Vélemények: Nem kell úgy ragaszkodni a normákhoz, ha egy otthonba nem is jut 7,5 négyzetméteres terület, csak helyet kapjon a rászoruló öreg. Számára, számunkra ez a lényeg. Más: a jelenlegi 80 százalékos hozzájárulást egységesíteni kellene, egyre több a magas nyugdíjú, akinek a kötelező része akár a többszörösét is kiteszi az 1200 forintnak. Ha rászorultként bekerülhetnek, miért ne fizethetnének akár több ezret is havonta? Harmadik: ki tudja, vajon hány lakást lehetne felszabadítani, ha az ott élő, magatehetetlen betegeket otthonba felvennék? Érdemes elgondolkodni és keresni a végleges megoldást, évtizedes lépéshátrányban vagyunk. Az idő sürget. Murányi László 60 éves hadsereg A rakétakorszak fegyverei (3.) A szovjet hadsereg haderőnemei közül első helyen a hadászati rakétacsapatokat kell említenünk. Az elmúlt években bemutattak a nyilvánosságnak olyan hadászati rakétákat is, amelyek — a szovjet sajtóban megjelent nyilatkozatok szerint — „ikertestvérei" a Vosztok és Voszhod űrhajókat magasba emelő rakétáknak. Hajtóművük mintegy 20 millió lóerős (ez háromszorosa a bratszki erőmű kapacitásának). TBSZSZközlemények Hadd tegyük szóvá Kazakov marsall szavait: „Egyetlen stratégiai rakéta tökéletes pontossággal a Föld bármely pontjára el tudja juttatni töltetét ... A szovjet stratégiai rakéták indítóberendezései és maguk a rakéták rendkívül üzembiztosok, bármilyen körülmények közt működnek. Megjegyzendő, hogy az utóbbi időben csökkentettük a rakéta harci készenlétbe helyezéséhez szükséges időt és fokoztuk a találati pontosságot. A szovjet fegyveres erők új, kis térfogatú interkontinentális bal- lasztikus rakátékat kaptak, amelyek szilárd üzemanyaggal működnek”. A TASZSZ évről évre közzéteszi közleményét azokról a rakétakísérletekről, amelyek során az utolsó fokozatok a Csendes-óceán térségének meghatározott pontjain csapódnak be. E közlemények felhívják a hajók figyelmét, hogy saját érdekükben az adott időpontban kerüljék el a koordináták által meghatározott övezetet. Még nem volt olyan év, amikor e tengeri térségben a felhívás után a szovjet megfigyelők mellett ne lettek volna ott hívatlan vendégként az amerikai megfigyelőhajók is. Tanúi lehettek, hogy a 12—13 ezer kilométeres utat megtett rakéták a megadott pont közvetlen közelében csapódtak le. Eltérésük, mint a szovjet hadászati rakétacsapatok helyettes fő- parancsnoka kijelentette, nem több egy kilométernél. E szovjet rakéták sebessége mintegy 25—30 ezer kilométer óránként, és útjuk nagy részét a kozmikus térségben teszik meg. Ez teszi lehetővé, hogy az égitestek pontosságával haladjanak pályájukon. A Krasznaja Zvezda című szovjet katonai napilap riportere volt az első, aki eljutott a hadászati rakétacsapatok egyik szigorúan titkos elhelyezési körzetébe és beszámolt a látottakról. Elmondotta: hajóárboc nagyságú fenyők tövében meghúzódva, magányos házikó áll. Egész föld alatti labirintus bejáratát rejti. Alatta vezérlőtermek, folyósok, elektronikus berendezésekkel teli légkondicionált helyiségek. Az irányítóközponthoz körben 20—30 méter mély aknák csatlakoznak. Mélyükben a bevetésre kész rakéták, 100 tonnás vasbeton lapokkal lefedve. Az indítóbázist fokozott harckészültség esetén csak a levegő- járatok kötik össze a külvilággal. A környéket érő esetleges atomcsapás lökőhulláma azonnal lezárja a szellőző biztonsági szelepét. A levegő ezután a regeneráló berendezésen keresztül jut el a bázisra, ahol erőmű és élelmiszerkészlet is van, így a személyzet huzamos ideig élhet a külszíntől elzárva. B parancsnoki harcállásponton Széles ajtó és enyhén lejtő lépcső visz a mélybe. A folyosót puha gyapjúszőnyegek borítják. A szobákban pultok és. állványok. Az automatika, a mechanika, az elektro- és rádiótechnika, az elektronika valóságos birodalma ez. Ha körülnézünk, elmondhatjuk, hogy a szovjet technika minden újabb vívmánya megtalálható itt. Embereket nem látni, az ügyeletes tiszten kívül nincs itt senki. Kábelkévék, vezetékek, s a fejek felett a kosárkákban a szellőz- tetők zümmögnek. Mindezekre nem csupán a rakéták távirányítása miatt van szükség, hanem hogy a valóságos hadihelyzetben biztosítsák a személyzet számára a normális élet- és munkafeltételeket. Erre igen nagy gondot fordítottak a föld alatti erőd építői — írja a riporter. Az itt levő elektronikus műszerek korszerűségére egyébként jellemző az az adat, hogy a célbajutáshoz szükséges számításokat egy magas matematikai képzettségű személy körülbelül két év alatt végezné el, míg a rakétákat kiszolgáló elektronikus számító- géprendszer percek vagy pillanatok alatt. Mi a különbség? A rakéta-atomfegyver fejlődésével együtt tökéletesedtek a hagyományos eszközök is: a tüzér- és a lövészfegyverek. Az ágyús és a tarackos tüzérség fegyverzete újonnan szerkesztett, illetve korszerűsített lö- vegfajtákkal bővült, amelyeket nagy mozgékonyság, manőverezőképesség, lőtávolság, továbbá nagyobb hatóerejű lövedék jellemzett. Fejlődtek és tökéletesedtek a harckocsicsapatok. Az ösz- szes harci gépjárművek közül a harckocsit sikerült a leginkább alkalmassá tenni az atomfegyver alkalmazásának viszonyai közötti tevékenységekre. Hadd idézzük Lazigin szovjet vezérőrnagy válaszát egy újságíró kérdésére: miben különbözik a szovjet T 55- ös harckocsi az amerikai M 60-astól, vagy a sokat reklámozott nyugatnémet Leopárdtól? — El kell ismerni, hogy az M 60-as is, a Leopárd is korszerű harckocsi, sok jó tulajdonsággal rendelkezik. A Leopárd például alacsony építésű, ami a harcászatban igen előnyös. De a hadműveleteknél a sebesség a döntő, s ebben a T 55-ösök verhetetlenek. Manőverező képességük, mozgékonyságuk is jobb, mint a nyugatiaké. A mi kezelőszemélyzetünk például előnyösebb helyzetben tud tevékenykedni, mint az övéké — olyan a belső elrendezés. A T 55-ös páncélvédettsége, tűz- ereje kiváló. Nézzük például a víz alatti átkeléshez szükséges előkészítési időt. A mienk is, a Leopárd is képes víz alatt átkelni. De amíg a miénknek 20 perc is elég az előkészületekre, a Leopárdnál ez sokkal hosszabb időt igényel. Kitűnő az infratechnikánk — éjszaka is tökéletes látást biztosít parancsnoknak, harckocsivezetőnek, lövegkezelőnek egyaránt; a stabilizátorrend- szer, vagyis, hogy menetközben a löveg csöve ne vegye fel a harckocsi mozgását, hanem mozdulatlan állapotban biztosítsa a pontos célzást, megbízhatóbbak a T 55-ösök lánctalpai, tökéletes a sugárvédettsége stb. Pedig a szovjet harkocsi- építés technikája nem állt meg a T 55-tel. . . Vajda Péter Vége Életünk árnyéka
