Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-24 / 55. szám
a pécsi tornasport felzárkózik a magyar élmezőnyhöz E gy éve vette ót a pécsi női tornasport irányítását Horváth Leona, a magyar válogatott volt szakvexetője. Nem Ígért csodákat, nagy eredményeket, csak munkát. A női torna ugyan mindinkább o tizenévesek sportja, ahhoz azonban, hogy valaki IS éves korában olyan színvonalon tudjon bemutatni gyakorlatokat, amelyet o nemzetközi porondok megkövetelnek, hosszú évek alapos, céltudatos munkája szükséges. Az alapokat már 7—8 éves korban kell lerakni a jövő tornászainál, úgy, hogy arra a későbbiek során épiteni lehessen. áprilisban nagyszabású nemzetközi verseny a sportcsarnokban Látványos eredményeket nem tud még felmutatni a pécsi női tornasport, ahhoz az egy év kevés volt, de vannak olyan jelek, melyek a jövőre nézve biztatóak. Hosszú idő után ismét I. osztályú női tornászcsapattal rendelkezünk, ugyanakkor a női ifjúsági és serdülő I. osztályban is elindult egy-egy csapat Pécsről. A Horváth, Szajkó, Tóth L., Százuj, Kieffer, Andrási, Bedő, Pető versenyzőkből kikerülő I. osztályú felnőtt női csapat 6—8. helyen végzett a csb-n. Az ifjúsági I. osztályú csapat 5. helyet biztosított magának, a Bedő, Kurucz, Tóth E., Marton, Osz- termojer, Rollich, Suha versenyzőkből álló együttes tehetséges tornászlányokkal rendelkezik. A serdülő I. osztályú lány csapat 4. helye is elismerésre méltó. A versenyzők felkészültségét bizonyítja, hogy Százuj és Szajkó I. osztályú minősítést szerzett, Bedő, Suha, Pető, Andrási, Kieffer aranyjelvényes ifjúsági minősítést ért el. Kurucz, Tóth E., Marton a magyar ifjúsági válogatott keret tagjai. A követelmények nagyok. A felnőtt I. osztályban a kötelező anyag az olimpiai kötelező anyag. De az ifjúsági I. osztályú versenyzőknek is igen magas színvonalú és anyagerősségű gyakorlatot kell bemutatói. A pécsi tornászlányok között 10—12 olyan versenyző van, aki gyakorlatával megközelíti a nemzetközi színvonalat. Az előkészítő és gyermekcsoportokkal együtt több mint 100 versenyzővel foglalkoznak az edzők. Az elmúlt évi célkitűzéseket sikerült megvalósítani. Megfontolt kiválasztással, fejlődőképes, tehetséges versenyzőgárdát alakítottak ki. A versenyzők felkészítése központi elvek alapján történt. Az idei év feladata a versenyzők tudásszintjének emelkedésével párhuzamosan megteremteni a felkészültségük színvonalának megfelelő edzéskörülményeket. A jelenlegi körülmények között csak egy bizonyos szintig tudnak eljutni a versenyzők, ott megrekednek. A PMSC közgyűlésén az elnökség beszámolója megállapította, a női szakosztály jelenlegi edzéslehetőségei, megfelelő edzésidő és ugrógödör hiányában nem kielégítőek, ezért szorgalmazzák az egyesület vezetői a munkacsarnok felépítését. Az I. osztályú felnőtt csb-n az idén is ott lesznek a PMSC lány tornászai. Szorgalmasan készülődnek az ifjúsági és serdülő I. osztály csapattagjai is. A felnőtt I. osztályú csb első fordulóját március 18-án rendezik, egy hét múlva az ifjúságiak is bemutatkoznak. A serdülő I. osztályú csapat mellett több csapatot indítanak a II. osztályban, hogy minél több versenyzőnek adjanak lehetőséget. Nagy nemzetközi verseny színhelye lesz Pécs, április 6— 9. között a városi sportcsarnokban nagyszabású nemzetközi A számok tükrében A 4. SZÉKESFEHÉRVÁRI MÁV ELŐRE -PÉCS TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott három mérkőzés összesített eredménye a PMSC szemszögéből: 3 2-16-44 csak Székesfehérvárott: I — — 1 1-3 — Tehát az egyetlen fehérvári összecsapás pécsi vereséggel végződött. A MÁV Előre ellen eddig a következő három játékos ért el két-két gólt a pécsi csapatból: Dárdai P., Kiss S. és Nagy. A két csapat ieg- utóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei : Székesfehérvári MÁV Előre (otthon): Bp. Vasas 3:5, Békéscsaba 1:2, MTK-VM 1:0, Rába ETO 2:1, Szombathely 2:1 és Tatabánya 4:1. A MÁV Előre jelenlegi hazai mérlege: II 6 - 5 19-22 12 Pécsi MSC (idegenben): Újpest 0:1, Szeged 0:1, Bp. Honvéd 0:3, Rába ETO 1:1, Bp. Vasas 1:2 és Szombathely 1:4. A Pécs jelenlegi idegenbeli mérlege: 9 117 6-16 3 A PMSC góllövőlistájának állása: 8 gólos: Kiss S. (14), 7 gólos: Dárdai P. (67. A legeredményesebb pécsi játékos, aki elhagyta Dunai dr-t, aki 64 gólt szerzett), 3 gólos: Dohány (8), 2 gólos: Kardos (26) és Lőrincz (8), 1 gólos: Hosszú és Nagy (17). A zárójelben levő szám azt mutatja, hogy a játékos a PMSC színeiben eddig összesen hány gólt «<t el bajnoki mérkőzésen. A 18. EGER-KOMLÓ TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott tizenhét mérkőzés összesített eredménye a Komló szemszögéből: 17 6 8 3 28-17 20 csak Egerben: 8 1 5 2 8-10 7 Az utolsó hat egri összecsapás eredménye: az 1968-as bajnokságban 0:2, az 1969-es bajnokságban 0:0, az 1971-72-es bajnokságban 1:1, az 1973-74-es bajnokságban 1:2, az 1974—75-ös bajnokságban 3:3 és az 1976-77-es bajnokságban 1:1. Egerben az egyetlen (1:0-ás) komlói győzelem 1966. november 13-án született. A Komló a következő összeállításban szerepelt: Kiss - Kelemen, Ruppert, Lazaridisz — Pataki II., Sós — Garai, Pataki I., Bordács, Bodai, Szigeti. A gól öngólból esett. Eddig a legeredményesebb komlói játékos az Eger ellen Bordács öt góllal. A jelenlegi játékosok közül Hoh- mann vezet három góllal. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Egri SE (otthon): BVSC 2:0, Debrecen 2:0, Kossuth KFSE 5:2, Vác 2:0, Várpalota 2:0 és BKV Előre 3:0. Az Eger jelenlegi hazai mérlege: 10 7 3 - 20-5 17 Komlói Bányász (idegenben): Szolnoki MTE 1:2, BKV Előre 1:1, Nagykanizsa 0:3, Békéscsabai TASK 0:1, Budafok 0:0, és Fűzfő 0:1. A Komló jelenlegi idegenbeli mérlege: 10 2 3 5 10-15 7 A 2. MÁV NAGYKANIZSAI TE-PVSK TALÁLKOZÓ Az első mérkőzésen a PVSK 7:0-ra győzött. A MÁV Nagykanizsai TE jelenlegi hazai mérlege: 10 5 4 1 16-7 14 A PVSK jelenlegi idegenbeli mérlege: 10 3 2 5 9-12 8 A 8. SIÓFOK-VÉMÉND TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott hét mérkőzés összesített eredménye a Véménd szemszögéből: 7 3 3 1 11-8 9 Az ősszel a Véménd nyert 1:0-ra. A Siófok jelenlegi hazai mérlege: 10 6 1 3 14-7 13 A Véménd jelenlegi idegenbeli mérlege: 10 1 2 7 12-22 4 A 2. SABARIA—SELLYE TALÁLKOZÓ Az első mérkőzésen a Sellye 1:0-ra kikapott. A Sabaria jelenlegi hazai mérle- ge: 10 6 3 1 18-8 15 A Sellye jelenlegi idegenbeli mérlege: 10 2 1 7 7-18 5 JUBILEUM: 125. bajnoki mérkőzése előtt áll csapatában Doszpod (Véménd). 100. bajnoki mérkőzését játszotta csapatában a Bábolna ellen Kresz (PVSK). 50. bajnoki mérkőzését játszotta csapatában a Bábolna ellen Tallósi (PVSK). Lehel Jenő férfi és női tornaversenyt bonyolítanak le. A pécsi tornasport megkezdte a felzárkózását a magyar élmezőnyhöz. Hegyi István TÖMEGSPORT. Február 25- én, szombaton Bolyban rendezi a MEDOSZ Sportbizottsága a mezőgazdasági üzemek megyei asztalitenisz és sakkversenyét. Mindkét sportág küzdelmei 8 órakor kezdődnek. ÚTTÖRÖSPORT. Horváth Gabriella, a Komlói Bányász atlétája lett az 1977-es év legjobb úttörősportolója. Horváth Gabi az úttörőolimpián 3 aranyérmet nyert. A díjkiosztó február 28-án lesz Budapesten, melyen edzőjével. Varga Sándorral vesz részt. KOSÁRLABDA. A KISZ Pécs városi Bizottsága és a városi sportfelügyelőség üzemek és vállalatok dolgozói részére kosárlabda villámtornát rendez. A nők mezőnyében 9 csapat indul és a tornára a Nagy Lajos gimnáziumban kerül sor pénteken 17.30 órai kezdettel. A férfiaknál 17 csapat nevezett, ők a Vasutas tornacsarnokban mérkőznek szombaton 14.30 órai kezdettel. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. A városi sportfelügyelőség ebben az évben is megrendezi a városi kispályás labdarúgóbajnokságot. Nevezni március 3—17. között lehet hétfő, szerda és pénteki napokon 17— 18 óra között a városi labdarúgó szövetségben (Pécs, Megye u. 21.). ATLÉTIKA. Az országos fedettpályás atlétikai bojnoksá- gon a női magasugrásban Gubán (PMSC) 175 cm-es teljesítménnyel a 6. helyen végzett. Keszthely első edzőterme Fegyelmez a Megyei Labdarúgó Szövetség A megyei labdarúgók kötelező mezei futóversenyén a versenykiírásban foglaltak ellenére Siklós első csapatából csak két játékos indult A többi játékos távolmaradását a fegyelmi tárgyaláson nem tudták kellően igazolni. A fegyelmi bizottság ezért két büntető pontot vont le a csapat eredményéből, továbbá Nádori Ferenc szakosztályvezető szóbeli, Lazaridosz Szókratész edző írásbeli dorgálást kapott. Szabálytalanul járt el a PBTC is. Jogosulatlanul olyan játékosuk is részt vett a versenyen, aki őszszel nem szerepelt az első csapatban és második helyezést ért el. Veszélyeztették ezzel a verseny tisztaságát. A játékos eredményét megsemmisítették. Farkas László szakosztály- vezetőt és Bartal Lőrinc edzőt szóbeli dorgálásban részesítette a fegyelmi bizottság. A közelmúltban átadták rendeltetésének Keszthely legújabb sport- létesítményét, az edzőtermet. Az új tornateremben a megfelelő helyiséggel nem rendelkező iskolák tanulói tartják testnevelési óráikat, ugyanitt gyakorolhatnak a város sportegyesületei. Szombaton és vasárnap a város sportolni szerető lakói vehetik igénybe az új edzőtermet. Huszonötmillió dollárt keresett az ex-világbajnok Ali Banglades tiszteletbeli állampolgára Muhammad Alit, a volt nehézsúlyú ökölvívó világbajnokot Banglades tiszteletbeli chicagói főkonzuljává nevezték ki. Ali bejelentette, hogy a jövőben bangladesi állampolgárként fog küzdeni a szorító- ban. Az ex-világbajnok ötnapos jószolgálati látogatást tett Bangladesben, Látogatásának végén, szerdán a külügyminisztériumban bangladesi útlevelet kapott, és átadták neki az elnök külügyi tanácsadójának megbízólevelét is. Alit, akitől a múlt héten amerikai honfitársa, Leon Spinks vette el a világbajnoki címet, Ziaur Rahman bangladesi államfő szombaton Banglades tiszteletbeli állampolgárává nevezte ki. Szerdán Ali Londonba utazott tovább. „Mostantól mindenütt képviselni fogom Bangladest, bangladesi zászló lesz a házamban, új chicagói irodámban és a kocsimban — mondotta Ali az újságíróknak. — Azt akarom, hogy a világsajtó bangladesi állampolgáraként írjon majd rólam, amikor legközelebb megmérkőzöm címem visszaszerzéséért." Mint mondotta, 59 millió dollárt szedett össze, amióta hivatásos bokszoló lett, és több pénzt már nem akar, Ugyanakkor közölte, hogy különböző taktikákat dolgoz ki egy világbajnoki visszavágóra, „ütni fogok, aztán táncolni, aztán megint ütni.” Arra a kérdésre, mi történik, ha ellenfele is táncolni kezd, így felelt: „akkor bajban leszek". Itt a gyümölcsfatelepítés ideje FAT ÜLTETNI MINDIG OROM! AMÍG A KÉSZLET TART! A KECSKEMÉTI SZIKRAI ÁLLAMI GAZDASÁG borbási faiskolája FOLYAMATOSAN SZÁLLÍTJA A KITŰNŐ MINŐSÉGŰ GYÜMÖLCSFAOLTVANYOKAT. wHÍé I “PHAT° ÁFÉSZ GYÜMÖLCSFA- TELEPEKEN. 'TLU^' Stewart visszavonult A Forma l-es gyorsasági autóversenyzés egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a skót Jackie Stewart Mexikóban bejelentette, hogy elhatározása végleges, nem vesz részt többé a gyorsasági autósok futamaiban. A háromszoros világbajnok (1969, 1971, 1973,) jelenleg világkörüli úton van, célja magasrangú személyiségekkel arról tárgyalni, miként lehetne minél magasabb színvonalú autósnevelést megvalósítani számos államban. Stewart szakmai segítséget kíván nyújtani az autós-iskolák megszervezéséhez. — Már az iskolában illenék lefektetni az alapokat — mondotta. — Ma a világ autósainak 37 százaléka nem használ például biztonsági övét a városi közlekedésben, holott az életükkel játszanak ... Huszárok a futópár ellen Félidejéhez érkezett az 1978. évi megyei egyéni sakkbajnokság. A hetedik forduló után a vezetők sorrendje 1. Lénárt (PMSC) 7 pont (I), 2. Krisztián (PMSC) 6 pont, 3. Balázs (PMSC) 5 pont és 4. Illés (PMSC) 4,5 pont. A versenyt változatlanul éles, megalkuvás nélküli küzdelmek jellemzik. Nincs előre lefutott játszma, melyet jól példáz a jelenleg sereghajtók között tanyázó Kocsis győzelme a versenyen eddig kitűnően szereplő Illés ellen. Sziciliai védelem Illés L.-Kocsis L. 1. e4, c5. 2. d4, cd:. 3. Hf3, gá. 4. Hd4:, Fg7. (A sziciliai védelem úgynevezett sárkány változata került terítékre. Gyakrabban játszott folytatás itt 4. -Hf6, mely lépés akadályozza 5 c4-et. Maróczy változat.) 5. Hc3, Hc6. 6. Fe3, Hfő. 7. Fe2, (Élesebb változathoz vezetett volna 7. Fc4, vagy 7. f3.) 0-0. 8. 0—0, dő. 9. f4 (Biztonságosabb folytatás 9. Hb3, Feő. 10. f4 stb.), Vbő. 10. Vd3 (Játszható itt 10. e5, de:. 11. fe:, He5:. 12. Hf5, Vb2:L 13. He7:f, Kh8. 14 Fd4, Vb4l. 15. Fe5:, Ve7:. 16. Vd4, Hh5. 17. Fg7:f, Hg7:. 18. Fd3, Feő, kölcsönös esélyekkel.), Fg4. (Ismeretlen utakra evez. Az elméleti folytatás 10. Hg4. 11. Hd5, Fd4:! 12. Fg4:. Fe3:t. 13. Ve3:, Ve3:. 14. He3:, Fg4:. 15. Hg4: és az állás egyenlő.) 11. Hf3, Va5. 12. h3, Ff3:. 13. Ff3:, Bfd8. 14. a3, Bac8. 15. q4, eő. 16. g5, He8. 17. Bad1. Hc7. 18. Vd2 (Világos nem talál megfelelő tervet.), Fc3:! (Sötét sablonmentesen játszik. Lecseréli a sárkány változatban nagy jelentőséggel bíró sötét színű futárját, és sorban nyeri le a viláqos meggyengült vezérszórnyi gyalogjait.) 19. be:, Hb5 20. Bb1, bő. 21. Bb3, He7. (Irány a qyenqe c3 gyalog.) 22. Vd3, Bc3:l. 23. Bb5:, Va3:!! 24. Vd4 (24. Bb3- ra, Bd3:. 25. Ba3:, Ba3: után sötétnek minőség és két gyalog előnye marad.). Be3:. 25. Fg4, Bc8! 26. c4, Vd3. 27. Vd3: (A vezércsere kényszer. 27. Vfő után Bq3f. 28. Kh2, Ba4:. 29. hg:. Vf 1 :. 30. Ve7:, Vf4:f és a viláqos nyuqodt lélekkel feladhatja.), Bd3:. 28. Bal, Bc7. 29 f5, ef:. 30. ef:. Hf5:, 31. Ff5:, qf:. 32. Kq2. Bc4. 33. Bf5: Í33. Ba7:-ra, Bc2f. 34. Kft, Bd1t matt.), Bc7. 34. h4, a5. 35. h5, Bc5. 36. Bc5:, de: és a világos feladta. 0 Nagyszerű magyar teniszsikerről érkezett jelentés a tengerentúlról. Az egyesült államokbeli Ocean City-ben megkezdődött nemzetközi verseny első fordulójában a tizenhat közé jutásért Taróczy Balázs az amerikaiak tavaly feltűnt nagy tehetségével McEnroe-val szemben lépett pályára. Az első játszmát az amerikai nyerte 6:3-ra, utána Taróczy 7:6-ra neyrte a másodikat, egyenlített, majd a folytatásban 6:3-ra ismét a magyar versenyző győzött, így remekül vette az első akadályt, a legjobb tizenhat közé jutott. További eredmények: Ray More (dél-afrikai)—Lapidus (amerikai) 6:4. 6:4. Franulovics (jugoszláv)—Mitchell (amerikai) 6:4, 6:1. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007