Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)

1978-02-24 / 55. szám

Ülést tartott Hammer József mezőgazdasági és élelmezésügyi — 7 miniszterhelyettes látogatása Pécsett a Miniszter­tanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke tájékoztatta a kormányt Michael Manleynek, Jamaica miniszterelnökének ha­zánkban tett hivatalos látoga­tásáról. A kormány a beszámo­lót jóváhagyólag tudomásul vette. Koszorúzást ünnepség Pécsett, a szovjet hősök emlék- művénél Csúcsforgalom a Kórház téren Középtávú terv a balesetek megelőzésére Szekér Gyula, a Miniszterta­nács elnökhelyettese beszámolt a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa végrehajtó bizott­ságának 84. üléséről. A kor­mány elfogadta a jelentést, és megbízta a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok Bizottsá­gát, hogy tegye meg a szüksé­ges intézkedéseket az ülésen elfogadott ajánlásokból adódó feladatok végrehajtására. A Minisztertanács meghall­gatta a tatabányai bányasze­rencsétlenség kivizsgálására alakított kormánybizottság el­nökének előzetes jelentését és utasítást adott a vizsgálat to­vábbfolytatására, a szükséges intézkedések megtételére. Megbeszélés a megye vezetőivel Napirenden az ágazat feladatai Az Országos Tervhivatal el­nöke a népgazdaság 1977. évi fejlődéséről, a munkaügyi mi­niszter a munkaügyi helyzetről és a munkaügyi gazdálkodás egyes aktuális kérdéseiről tett jelentést. A Minisztertanács el­fogadta a jelentéseket, egyben kötelezte a minisztereket, az országos hatáskörű szervek ve­zetőit, hogy a tapasztalatokat hasznosítsák. Az Országos Tervhivatal el­nöke, a pénzügy-, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt a beruhá­zási döntési rendszer működé­sének tapasztalatairól. A kor­mány a jelentési elfogadta és meghatározta a további teen­dőket. A belkereskedelmi és az igazságügy-miniszter előterjesz­tése alapján a kormány meg­tárgyalta a belkereskedelemről szóló törvényjavaslatot, és úgy határozott, hogy azt az ország- gyűlés elé terjeszti, A kormány a mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter javaslatára, a Polgári törvény- könyv végrehajtása érdekében rendeletet hozott a mezőgaz­dasági termékértékesítési szer­ződésekről. A belkereskedelmi miniszter előterjesztése alapján — ugyancsak a Polgári tör­vénykönyvvel való összhang megteremtése érdekében - a Minisztertanács rendeleteket alkotott az utazási szerződések­ről, illetve a fizető vendéglátás­ról. A belkereskedelmi miniszter javaslatára a kormány rende­letet hozott a vásárlók minősé­gi kifogásainak intézésével kapcsolatos költségek elszámo­lásáról. Az intézkedés célja, hogy azok a vállalatok felelje­nek a minőségért, amelyek a hibás termékeket előállították. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Baranya mezőgazdaságának és élelmiszeriparának el­múlt évi eredményeiről és 1978. évi feladatairól folytatott fel­adatot egyeztető megbeszélést tegnap délelőtt Pécsett a me­gyei pártbizottságon Hammer József mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes Baranya megye párt- és álla­mi vezetőivel. A megbeszélésen részt vett Czégény József, a megyei párt- vb tagja, a megyei pártbizott­ság titkára, Horváth Lajos, a megyei párt-vb tagja, a Me­gyei Tanács elnöke, dr Földvá­ri János, a Megyei Tanács ál­talános elnökhelyettese s jelen voltak a tárca vezető tisztség- viselői. Hammer József miniszterhe­lyettes elismerését fejezte ki a megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának elmúlt évi eredményeiért. A mezőgazdasá­gi termelés 10 százalékkal nőtt a megyében és a mezőgazda­ság bruttó termelési értéke meghaladta a 9,8 milliárd fo­rintot, a háztáji termelés elér­te a 2 milliárdot -r az élelmi­szeripar termelésének értéke 8,9 milliárd forint volt. A ne­gyedik ötéves tervhez képest a megye 66 százalékkal növelte az export árualapokat s a me­gyéből lebonyolított mezőgaz­dasági export 2,2 milliárd fo­rintot tett ki. Az export árualapok további növelése a megye idei felada­tai között is hangsúlyozottan szerepel. A termelőszövetkeze­tek 4,2 százalékos, az állami gazdaságok 7 százalékos ter­melési értéknövelést terveztek. Segíti a tárca a jugoszláv cukorrépaexport újrabeindítását is. A megye szorgalmazza a cu­korrépa vízi úton történő szál­lítását mohácsi rakodóval. A tárca a KPM-mel közösen most terjeszti az ÁTH elé a Duna— Tisza hajózás, a vízi úton tör­ténő áruszállítás új koncepció­ját, e kérdésben középtávú fej­lesztési terv készül, amelyben megvizsgálják a mohácsi lehe­tőségeket is. A MÉM támogatja azt az el­képzelést, hogy rekonstrukció helyett új sütőüzem épüljön Komlón, és hogy a 110 millió forintos beruházással létesülő pécsi süteményes üzem építé­sének első szakaszát még eb­ben az ötéves tervben meg­kezdhessék. Három tárca egyez­tetése után a döntést az ATB házzá meg a közeljövőben. A mohácsi 2000 vagonos hűtőház viszont csak a megye gyümölcs- termesztésének fejlesztésével és csak mint alternatív megoldás jöhet szóba a hatodik ötéves tervben. A megye szűk zöldség- feldolgozó kapacitása a Szi­getvári Konzervgyár fejlesztését sürgeti. Az idén új nyersanyag- tárolót és úgynevezett folyama­tos pásztort kap a gyár, jelen­tősebb kapacitásbővítésre nincs mód. Intézkedés történt a Pé­csi Bőrgyár jobb minőségű ha­zai sertésbőr ellátásának meg­javítására. A fentieken kívül egy sor fon­tos probléma került még napi­rendre, amelyek megoldásában a tárca folyamatosan segíti a megyét, s ezzel a megye mező- gazdasági és élelmiszeripari terveinek teljesítését. A megbe­szélést követően Hammer Jó­zsef a megyei vezetők kalauzo­lásával látogatást tett az új pécsi baromfifeldolgozóban. A szovjet hadsereg és haditengerészet megalaku­lásának 60. évfordulója al­kalmából koszorúzási ün­nepséget rendeztek tegnap Pécsett, a központi teme­tőben a szovjet hősök em­lékművénél. Emelkedik a gépjárművek száma Tizenötmilliós kár- rongálásból A balesetek száma hazánk­ban jelentősen csökkent az utóbbi évek aiatt, de az 1977- es esztendőben hirtelen meg­szakadt ez a folyamat: nőtt a halálos, a súlyos és a könnyű balesetek száma is. Ez alól sajnos Baranya sem kivétel. Hogy mi az oka? Országos szinten rohamosan nő például a gépjárművek száma — 1980- ra meghaladja az egymillió-ki- lencszázezret (!) — hallottuk tegnap a Baranya megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács el­nökségi ülésén. Elsőként az MKBT és területi szerveinek 1977. évi munkájáról hangzott el beszámoló, majd a testület középtávú tervét terjesztette elő Orbán István r. vezérőrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője, az MKBT elnöke. Az imént említett problémák indokolják, hogy az MKBT 1980-ig szóló középtávú terve egyik legalapvetőbb feladatá­nak tekinti a megelőzési tevé­kenység fokozását. A terv meg­határozza a megyei KBT hét szakbizottságának konkrét fel­adatait. Meg kell például vizsgálni, eléggé hatósosak-e az óvodai és iskolai közlekedési oktatás módszerei, fel kell tárni a ja­vítás lehetőségeit. El kell érni, hogy a szülők érdeklődése is fokozódjon gyermekeik közle­kedésének biztonsága érdeké­ben. Fel kell hívni a gépjármű- vezetők figyelmét az iskola kör­nyéki veszélyes helyekre, meg kell teremteni a játszóterek környékének közlekedésbizton­sági feltételeit. A járási szék­helyeken központi közlekedési parkot kell létrehozni, s beve­zetni a gyerekek órarend sze­rinti foglalkoztatását. Általános és középiskolákban biztosítani kell a kerékpározás és segéd­motorkerékpározás oktatásának feltételeit. Fokozni szükséges a felnőtt és időskorú gyalogosok közle­kedésre nevelésének hatékony­ságát, a szabálysértők nevelé­sének módszereit. Nyugdíjas­klubok, öregek napközi ottho­nai részére módszertani szak­anyagot kell összeállítani. A gépjárművek számának emelkedésével nő a közleke­désben az emberi tényezők szerepe. Éppen ezért indokolt folytonosan javítani a magán- és hivatásos gépjárművezetők magatartásformáit. Oda kell fi­gyelni a kevés gyakorlattal ren­delkező gépjárművezetők által okozott balesetekre. A mező- gazdasági és a lassú járművek vezetői részére módszertani előadássorozatot és vezetés- technikai előadásokat szervez­ni. Még fokozottabban kell fel­tárni az alkoholfogyasztás ve­szélyeit. ■ Ideje megvizsgálni, s haté­konyabbá tenni a megyében folyó gépjárművezető-képzés módszereit. Elemezni, és tuda­tosítani kell különböző fóru­mokon a nem egységesen ér­telmezett közlekedési szabályo­kat. Megdöbbentő adat hangzott el az elnökségi ülésen: Bara­nyában évente 15 millió forint a forgalomtechnikai eszközök rongálásából eredő kár! Tuda­tosítani kell ezért a közlekedé­si táblák, jelzőberendezések és egyéb közúti létesítmények fon­tosságát. Figyelemmel kell kí­sérni a megyei baleseti helyze­tet, feltárni a balesetveszélyes helyeket, javaslatot tenni a ve­szélyforrások megszüntetésére. Az elnökség — amelynek ülésén részt vett dr. Kása Fe­renc, a megyei pártbizottság osztályvezetője - ezt követően egyéb ügyeket tárgyalt. Zs. I. Az ünnepség katonai tiszteletadással kezdődött, majd a szovjet és ma­gyar himnusz eljátszása után a hála és kegyelet vi­rágait a fegyveres testüle­tek, a Honvédelmi Szövet­ség, a KISZ Baranya me­gyei és Pécs városi Bizott­ságának, a Hazafias Nép­ront Baranya megyei és Pécs városi Bizottságának képviselői helyezték el a szobor talapzatánál. A ko­szorúzási ünnepség az In- ternacionálé hangjaival és katonai diszelvonulással fe­jeződött be. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXV. évfolyam, 55. szám 1978. február 24., péntek Ára: 80 fillér

Next

/
Thumbnails
Contents