Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-20 / 51. szám
Hétfőtől Hétfőig A „jel” Tisztelem és szeretem Pá- kolitz István költészetét. Versei magukkal ragadnak, elgondolkodtatnak, figyelemmel kísérem azokat három évtizede. Gondolatai az élet céljáról, értelméről azonosulásra késztetnek, in- telemszerűen hatnak rám. Ezért is jut oly sokszor eszembe egyik verse, melyben a gyorsan tova tűnő élet értelmességét teszi mérlegre, feltéve azt a kérdést; munkájával, törekvéseivel ki milyen „jelet" hagy maga után az utókor számára. Mi az az egyéni, vagy közös alkotás, mely egy emberre, vagy egy embercsoportra évszázadokon ét emlékeztet majd? Mi az, amit a jövőben sem pusztíthat el az idők múlása? Számomra a válasz: az alkotás minősége, az újért való küzdelem eredménye, a magunk elé tűzött cél minden erőfeszítéssel való elérése. A közeli napokban részt- vettem egy vállalati igazgató szűkkörű búcsúztatásán. Megromlott egészségi állapota késztette arra, hogy korengedménnyel nyugállományba vonuljon. A búcsúztatásán részt vettek egykori közeli munkatársai, akik évtizedeken ót együtt dolgoztak vele. Az utóbbi néhány évben minden erejét lekötötte az általa vezetett üzem megújításának programja. Új, korszerű gyárat építettek, melyben a legmodernebb technikával a világszínvonal követelményeinek megfelelő termékek sokasáqát állították elő. Belefáradt a gondokba, hirtelen tört rá az életét veszélyeztető betegség. Most nyugdíjas. De vajon elégedett-e? Tudomásul vette, hogy a mindennapos gondok, gyötrődés, izgalom, té- pelődés után az otthonülés, olvasás, séták, az unokával való játszás tölti be idejét? Tudomásul veszi majd, hogy lassan elmaradnak mellőle a régi barátok, munkatársak, ki azért, mert máshova sodorja az élet, betegsége ágyhoz köti, nem lesz ideje munkája miatt? Amikor azon a búcsúzó délutánon beszélgettünk, néztem arcát, hallgattam hangját — Pákolitz István verse jutott eszembe. Ez az igazgató minden fájdalma, esetleges szomorúsága ellenére boldog lehet. Jelet hagyott maga után! Megálmodott egy gyárat, s azt munkatársaival együtt megépítette. Elgondolt egy műszaki fejlesztési programot és azt kivitelezte. A gyárból kikerülő termékek elvitték magukkal nevét, s azt már soha nem felejtheti el senki, aki azokat kezébe veszi .. . Ez is egy „jel” I Arra gondoltam, hogy már egy jó ideje KISZ szervezetekben azt vitatják, hogy mi az értelmes élet célja, tartalma? Jó, hogy erről beszélgetnek fiataljaink, mert indítékokat kaphatnak saját értelmes életútjukhoz. A feltett kérdésre azonban nemcsak elméleti válasz van. Itt élnek közöttünk nagy számban olyan emberek, akik munkájukkal, magatartásukkal, alkotásaikkal bizonyítják, milyen lehet egy értelmes élet. Ismerjék meg őket minél többen, tanuljanak példájukból. Mert az utódok értelmes életre nevelése is egy „jel" az idősebb generáció számára. Mitzki Ervin □tiétföi Nemi eltévelyedések Kukkolók és önmutogatók Nem betegek és nem bűnözők A pszichiáter célja a megelőzés Néhány évvel ezelőtt — így mesélik — létrát támasztott egy fiatalember a kollégium falának, hogy figyelmesebben szemügyre vehesse az éppen lefekvéshez készülődő lányokat. A mecseki villák félig elfüggönyözött ablakai előtt, a parkok bokrai között is találkozhatunk furcsa viselkedésű férfiakkal. A köznyelv kukko- lóknak nevezi őket, a kevésbé választékos argó bubucolók- nak, míg a szakemberek egyszerűen voyeurizmusnak titulálják a jelenséget. Az exhibicionizmus ennek pontosan a fordítottja. Ez esetben nem leselkedik valaki, hanem éppen az a célja, hogy őt lássák, pontosabban azt a szervét, amelyik a másik nemtől elsődlegesen megkülönbözteti. A legjobb alkalom erre természetesen az utcán kínálkozik: parkoló autóból, télikabát alól villan ki az ominózus testrész, meglehetősen vegyes érzelmeket váltva ki a járókelőkből. A legegyszerűbb mindjárt beteget, vagy bűnözőt látni ezekben a nemi vágyaikat természetellenes módon kielégítő emberekben. Pedig nem árt vigyázni a minősítéssel. Természetellenes, a normálistól eltérő magatartást mondunk, ám azonnal meg is kérdezhetnénk, mit tartunk normálisnak? A „kéjlesésnek” és az önmutogatásnak számos, a társadalom által megtűrt, vagy elfogadott formája létezik. Vegyük a legkézenfekvőbb példát, a sztriptízt vagy az erotikus színdarabokat: a pódiumon exhibicionisták egész légiója, előttük pedig csupa kéjleső ül ... A kukkolás, leselkedés önmagában nem bűncselekmény, de a kukkolók nagyon gyakran nem elégednek meg az érzéki örömökkel, hanem anyagi helyzetük jobbításán sem restek fáradozni: lopnak, mint a szarka, s ilyenkor már a hatóságok sem maradnak tétlenek. Az exhibicionizmust a jelenlegi rendőrségi gyakorlat garázdaságként bírálja el, ha megbotránkozást, vagy riadalmat keltett (ez utóbbi kevésbé valószínű). Az elkövetők kizárólag férfiak, többnyire a harminc év alatti korosztályokból kerülnek ki. Úgy hírlik, a kukkolók is, az önmutogatók is igen jó futók, nehéz őket a tett színhelyén elkapni. A személyleírás sem mindig segít, hiszen a rendőrségi szakemberek megfigyelték: a nők többsége nem hajlandó a durva arcú, előnytelen külsejű férfiakat felismerni. („Engem nem ilyen ronda alak molesztált.") Sokkal inkább „népszerűek" a jóképű aszfaltbetyárok. Egy nő — aki ismeretlen személy ellen tett följelentést — a fényképek között válogatva háromszor is kiválasztotta Gianni Morandit, mint notórius molesztálót... Joggal merülhet föl a kérdés, nem betegek-e az ilyen nemi tévelygők? S ha igen, hogyan gyógyulhatnak meg? Baranyában a Megyei Mentál- hygiénés Intézet foglalkozik a szexuális aberráltak gyógykezelésével. Mivel nem lehet őket egyértelműen betegnek tekinteni, a terápia is sajátos módszereket kíván. Nem kerülhet sor pédlául kényszergyógykezelésre, hiszen nem tüdőgyulladásról van szó, amit akkor is lehet gyógyítani, ha a beteg nem kívánja állapotának javulását. E káros, természetellenes magatartások csak pszichoterápiával szüntethetők meg, ez pedig megkívánja a páciens teljes együttműködési készségét. Az elsődleges cél természetesen a megelőzés. Ennek érdekében alakult meg — az országban elsőként — a Baranyai Mentálhygiénés Intézet, amely pszichikai tanácsadással, iskolai felvilágosító órákkal munkálkodik azon, hogy minél kevesebb kukkolóval, ön- mutogatóval, frottőrrel és egyébbel találkozzanak lányaink, asszonyaink. Havasi János Mi lesz a héten? I A színházban 23-án este fél nyolckor ismét bemutatják Hor- vát István Pilinszky-estjét. A műsort a kamaraszínházban rendezik. A hét legszebbnek ígérkező zenei rendezvényét a Csontvári Múzeumban tartják meg, a szokásos vasárnap délelőtti matinék keretében. Végtelen dallam címmel Bach kantáta- és oratórium-estet énekel Németh Aliz, a Pécsi Nemzeti Színház operaegyüttesének Liszt-díjas művésznője, a magyar koncertpódiumok évek óta ismert előadóművésze. Fuvolán Barth István Liszt-díjas, hegedűn Gyermán István Liszt-díjas, oboán Kircsi László, angolkürtön Deák Árpád, zongorán Varga Márta, gordonkán pedig Gócsik Vera működik közre. Képzőművészeti rendezvény lesz a Modern Magyar Képtárban, amikor is a város bármelyik szocialista brigádja és minden érdeklődő részt vehet a képtár teljes bemutatását célzó előadáson, amelyet Romvári Ferenc tart. A tárlatvezetés 25-én délelőtt 10 órakor lesz. A gyermekek számára érdekes a Bóbita Együttes vasárnapi, február 26-i műsora, amikor Mészöly Miklós: Három kis gida című bábjátékát mutatják be. Horgászok közgyűlése Ifjúsági tábor nyílik Orfűn Rendbe hozzák az Üszögi-tavat A Pécsi Horgászegyesület, mely Baranya megyében a legnagyobb, tegnap megtartotta évi rendes közgyűlését Pécsett. A több mint ezer felnőtt, 300 ifjúsági, 50 nyugdíjas tagot számláló egyesületet mintegy hétszázan képviselték az eseményen. Idei terveik között szerepel egy halfogó verseny megtartása május 7-én a Pécsi-tavon, szeptember végén— október elején részt vesznek Dunaszekcsőn az Olaszi Gábor emlékversenyen, a nyáron megszervezik a 10—14 éveseknek az orfűi-tanyán az ifjúsági tábort. Az eliszaposodott öszögi-tavat szeretnék rendbe tenni, igaz, még csak jövő évi kezdéssel, de idén megindulnak az előkészítő, tervezői munkálatok. A Dél-dunántúli VÍZIG tervező kollektívája társadalmi munkában szállítja a terveket, így 1979- ben zsiliprendszer, gát készül majd, a nádos, sásos, vizenyős részeket megszüntetik. nnn ess üdít beh nmi Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Budapest) 13 304 Trabant Lim. (Győr) 4 509 Trabant Lim. Spec. (Budapest) 17 772 Trabant Lim. Spec. (Győr) 6 620 Trabant Lim. Hycomat 6 468 Trabant Combi (Budapest) 2 941 Trabant Combi (Győr) 814 Wartburg Limousine 8 337 Wartburg de Luxe 9 644 Wartburg de Luxe tolótetős 2 906 Wartburg Limousine tolótetős 2 129 Wartburg Tourist 2 801 Skoda 105 S (Budapest) 89 873 Polski Fiat 1500 12 598 Polski Fiat 126 9 820 Zaporozsec 26 108 Zsiguli (Budapest) 92 861 Zsiguli (Debrecen) 44 208 Zsiguli Combi 11 232 Zsiguli 1500 9 788 Zsiguli 21011 (Budapest) 8 510 Zsiguli 21011 (Debrecen) 4 554 Dácia 9 855 Moszkvics 2140 2 832 — Folyik az újjáépítés a BÚTORÉRT nagykanizsai raktárbázisán, amely tavaly leégett. A négy dunántúli megyét ellátó raktárbázis újjáépítése 20 millió forintba kerül. Rövidesen tető alá kerül mind a négy nagy szektor. Az építőmesteri munkák háromnegyed részével már végeztek. A raktár a harmadik negyedévben készül el. — A Színház- és Filmművészeti Főiskola harmadéves színészosztálya tegnap este a Pécsi Kamaraszínházban bemutatta Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című vígjátékát. — Sárga jázmin a hóban. Pécsett, a védett, egzótákban bővelkedő Pintér-kertben már kinyílott a sárga jázmin a széltől takart, déli völgyben a szokásos nyilasi ideje március közepe helyett. A félig elfekvő cserje haragoszöld vesszőin több tucat citromsárga virág pompázik. — Szekszárdon vasárnap megnyílt az országos fotó- művészeti vándorkiállítás. A megyei művelődési központ márványcsarnokában két hétig mutatják be a Budapesten tavaly novemberben rendezett országos fotókiállítás mintegy százötven képét — köztük 34 színes fotóját. — Egyetemisták a közművelődésért. A megyei Népművelési Tanácsadó szervezésében 1978. február 20-án Sellyén, 22-én Drávafokon vendégszerepei a Pécsi Orvosegyetemi Színpad. Az Egyetemek a köz- művelődésért akció keretében „Holdnák, mint minden jó vitéz ..(Megemlékezés Ady- ról, Adyval) c. műsorukat mutatják be. — A légszennyeződés kiterjedt és rendszeres vizsgálatára törekszik a Baranya megyei KÖJÁL. Ezért az országos mérőhálózat új mérőállomásait hozták létre Dél-Dunántúlon, Somogy és Tolna megyében. Dombóváron kettő működik a belvárosban, ahol a kórházat több ipartelep veszi körül: megnőtt a por, korom, a kéndioxid mennyisége, de jelentős a nitrogénoxidok és dioxidok előfordulása is. Bonyhádon, a zománcgyár és a kórház közelében szintén kettőt helyeztek el. A gyárnál a sósavgőzöket és a pakuratüzelésből származó szennyeződéseket vizsgálják. Barcson, a Chemikál miatt egy mérőállomás a megelőzésre fordít több figyelmet. Hasznosítják a táskái termálvizet Az elmúlt hétvégén Kaposvárott az Országos Vízügyi Hivatal, a megye tanácsi vezetői és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egyeztette az 1978. évi vízgazdálkodási murf- katervét. Céljuk a fonyód—kaposvári vízellátórendszer építése, a Balaton déli vízgyűjtő területével kapcsolatos környezet és vízrendezési munka, a Fonyód-környéki Táska község termálvizének hasznosítása. A Kapos tározós vízrendszerével kívánják megoldani az egészséges ivóvízzel nem rendelkező falvak vízellátásának javítását. K. M. Pénteken este a Kék fényben Vallanak a postarablók ítélethirdetés: 22-én — Kezeket fel, senki se mozduljon! Az erélyes hangú felszólításra ezúttal elmarad a szokott reakció. Ebben a teremben ugyanis legfeljebb a csapó emeli fel a kezét, hogy jelére felberregjen a filmfelvevő és meginduljon a magnetofon. Jan Stratilek, 27 éves prágai gépkocsivezető 1977. szeptember 15-én a késő délutáni órákban a Ferenc körúti 9-es számú postahivatalban tette meg először az idézett felszólítást, majd fegyverrel a kezében, besöpörte a pulton lévő bank- jegykötegeket egy pénzeszsákba. Az ismétlés, a kifogástalanul hangsúlyozott és kiejtett durva felszólítás most a Kék fény kamerái előtt hangzik el. Stratilek Szabó László mikro-' fonja előtt - tolmács segítségével - vall tetteiről. Fehérbőrű, sápadt arcán nem _[álni érzelmeket. Profi bűnöző módjára viselkedik.- Sok hibát követtem el - mondja. Jan Stratilek természetesen nem azt tartja hibának, hogy bűncselekményeket követett el, hanem csupán azokat a „szakmai és technikai” hibákat, amelyek alapján a nyomozó- szervek elfogták. Érdemes idézni egy-egy mondatot a Kék fény felvételén elhangzottakból. Jan Stratilek: - Berki Kálmi mint bűnöző professzionista volt, de emberileg csalódnom kellett benne. Berki Kálmán: - A postarablás szót nem találtam a szótárban, így elég nehezen értettük meg egymást. Gyömrei Irén, Berki élettársa: - Nem éreztem magam bűnösnek, semmit se tudtam a történtekről, de nem hagyhattam Kálmit vérbefagyni. Misik Tamás, műtős: — A pénzt, amit a műtétért kaptam, a kanálisba dobtam. A forgatás befejezésekor a rendező valakitől cigarettát kért, mert a sajátját elkínálta a riportalanyoknak. Stratilek, akinek csomagjában a pisztolyt csőre töltve találták, megadó- an nyújtja kezét, és már csattan is a bilincs zárja. A Ferenc körúti postarablók bűnperében a múlt héten elhangzottak a vád- és védőbeA fegyveres postarabló: Jan Stratilek szédek. Jan Stratilek és tíz magyar állampolgárságú társa ügyében február 22-én hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság, dr. Lomjapataki Béla vezette büntetőtanácsa. Erdős Ákos Pécsi kórus lengyelországi különdíja Vasárnap hajnalban visszaérkezett egyhetes lengyelországi útjáról a pécsi Ifjúsági Ház kamarakórusa. A Kulturális Minisztérium megbízásából egy ifjúsági ének-zenei fesztiválon vettek részt, ahol 7 ország 18 folklór- és más kamaraegyüttese mutatkozott be. A pécsi együttes öt koncertet adott Bydgloszcz vajdasági székhelyen és környékén. Műsorukat nagy szeretettel fogadták mindenütt. A fesztiválszereplésük alapján elnyerték a város polgármesterének kü- löndíját. ♦ — A Szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat két éve folyó kísérletekkel kifejlesztette az eddigieknél nagyobb teljesítményű és többet tudó, új cukorrépatermesztő komplex gépét. Ez, kainitsó alkalmazása minden talajelőkészítéstől a betakarításig mindent elvégez majd. — Piros Ildikó és Huszti Péter előadói estje lesz ma, hétfőn Faddon, a Nagyközségi Tanács és a Lenin Tsz Művelődési Házában. — Hatmillió téglával és hatmillió darab cseréppel emeli idei termelését a Baranya— Tolna megyei Téglaipari Vállalat. A nemrégiben beszerzett új gépek, és az NDK fagyálló kainintsó alkalmazása minden üzemegységükben lehetővé teszik majd a folyamatos munkát. A szokásostól eltérően már március 1-én megkezdik a teljes termelést. Terjed a színes teleivízíö Hazánkban ma már körülbelül 35 ezer színes tv-vevőkészülék üzemel. Bár ma még nagyon drága a színes vételre is alkalmas vevőkészülék, aki csak ritkán is látja a színes adást, tudja, hogy ez a „luxus" milyen sokat nyújt, menynyivel gazdagabb élményben van része a színes adás nézőjének. A jövő — még ha nem is egészen közeli — nem kétséges: a színes tv feltartóztathatatlanul terjed. Az előrejelzések szerint 1980-ban már 150 ezer színes készülék működik hazánkban. ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szünnap Kamaraszínház: Dániel az övéi között (este fél 8 órakor). Inkeri Luo- ma-aho finn vendégművész felléptével. HANGVERSENY Nemzeti Színház: Halkan pengesd ezt a nótát című ORI-műsor (3, fő, és f9 órakor) MOZI Park: Botrány az operában (3). Suttogó fantom (5, 7). Petőfi: Magyarok (f4, hnő, 8). Kossuth: Magyarok (f10, hn12), Cirkusz a cirkuszban (2, nő), Egy Iskolaigazgató naplója (f7), Ilyen hosszú távoliét (f9).