Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-03 / 34. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXV. évfolyam, 34. szám 1978. február 3., péntek Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Szolga, szolgálat, szolgáltatás avarba jöttem egy berni cipőboltban. No, nem a választék bősége lepett meg, nem is a tisztaság. Az sem, hogy az elárusító hölgy udvariasan megkérdezte, mit akarok, majd pilleléptekkel hozta a kívánt cipőt. Idáig minden rendben ment, legalábbis, amíg lehajoltam, hogy kifűzzem az éppen rajtam levő lábbelit. Ö megelőzött. Elém térdelt, levetette a régi cipőt és föladta az újat. A fejéből csak a kontyát láttam. Zavarba jöttem, feszengtem a széken. Valaki térdelt előttem. Valaki: nálam idősebb, családanya, vagy magányos nő, köpenye zsebében a cipőkanállal. Térdén a bőr biztosan kemény, hiszen nem én vagyok az egyetlen vevő. Az első kipróbált cipőt megvettem, kibotorkáltam az üzletből és örültem, hogy szégyellem magam, hogy ehhez nem vagyok hozzászokva. Persze, zavarba jövök én itthon is. Hazai boltjainkban sem igen merek egynél több cipőt kipróbálni. Volt rá eset, amikor az első választott lábbeli szűknek bizonyult, amit rögtön közöltem is az eladóval. Morgott, s miközben a másikért ment, kolléganőjének odaszólt: — Ez még azt sem tudja, hányas a lába ... Kétségkívül magamra ismertem, szerencsére a következő próba jól sikerült, a cipő kényelmes volt, kapkodva fizettem, kibotorkáltam. Egyáltalában nem örültem, sőt, mérgesen azon törtem a fejem, hogy mit kellett volna válaszolnom neki. Igaz, ehhez a kellemetlen érzéshez már majdnem hozzászoktam. Mi az oka az általános udvariatlanságnak, türelmetlenségnek? Miért csak akkor lepődünk meg, ha kedvesen szólnak hozzánk? Állandó téma — az egyik ember benyúl a bukszájába, pénzt vesz elő, és a másik ember kinyújtott tenyerébe csúsztatja olyan szolgáltatásért, amely az illetőnek munkaköri kötelessége. Egyre-másra olvasom a cikkeket a jattról, a kenésről. Akad, aki a borravalót a feudális beidegzett- ség továbbélésének tartja, az úr és a szolga viszony konzerválásának. „Úr vagyok, mikor borravalót adok, s nem is gondolok rá, hogy valakit megaláztam. Szolga vagyok, mikor borravalót elfogadok, s nem is gondolok rá, hogy valaki megalázott" — írja Nemes György. Bár ilyen egyszerű lenne ez a kérdés! A szolgáltatók megszokták, hogy a nem szolgáltató: kiszolgáltatott — elcsépelt szójáték. Szerencse, hogy nem térdel le a cipőbolt eladója a vevő előtt, de egyáltalán nem szerencse, hogy már a jatt sem egészen az, ami volt, amire megszületett. Helytelen a tisztességes hang hiányát arra fogni, hogy szocialista rendünk az egyenlőséget hirdeti. Akkor ugyanis némelyek rosszul értelmezik az egyenlőséget. És valóban: rosszul értelmezik. Barátom egy tanácselnökről mesél, aki mellett lakik. Nevetve mondja, hogy amíg a tisztségviselő oda nem költözött, az élelmiszer- üzlet délután kettőkor már bezárt. Gyorsan módosították □ nyitvatartási időt: a bolt ezután este hatkor húzta le a olót. Ám amikor a tanácselnök elköltözött, rögvest viszszaállt a régi rend. A környéken mindenki örült, amikor látta, hogy X elvtárs újra lakója a háznak. Nemhiába: az üzlet ismét este hatig van nyitva. Mondanom sem kell, a tanácselnök nem kérte a nyit vatartás módosítását, talán nem is tudott róla. Az ilyen esetek már súlyosabbak, mint az egész borravaló-ügy, mivel pontosan az egyenlőséget kérdőjelezik meg. Az elmúlt évtizedek öntudatra, önbizalomra neveltek bennünket. Ráébresztették a legegyszerűbb, legszegényebb embereket is önmaguk fontosságára. Nem kell értelmező szótár ahhoz, hogy a szolga szóból kiérezzük az emberi méltósággal össze nem férő meqalázkodást; a szolgálat hallatán ne libériás inasok jussanak eszünkbe, hanem egy nagyobb közösséget, magasabb elvet szolgáló önzetlen tevékenység; a szolgáltat ige pedig a hivatalos nyelv szerint a lakosság szükségleteit kielégítő, de új terméket létre nem hozó gazdasági munka. Megtanultuk hát a fenti fogalmakat szétválasztani, csak a gyakorlatban még néha összegubancolódnak. Túl egyszerű lenne a képlet: a szolgáltatók szívességet tesznek, mi szívességükért borravalóval fizetünk. Hiába morfondírozunk azon is, hogy egyes szakmákba miért kalkulálják be a fizetésbe a hálapénzt, ezáltal miért nem hiányszakma a benzinkutasé, s miért az a vájáré, hengerészé. Azon sem érdemes spekulálni, mi lenne akkor, ha nem lennének hiánycikkek, vagy jobbak lennének a liftek, a fürdőszobacsapok. altjuk be: a magunk megnyugtatására adjuk a borravalót, azért terjed úgy, mint a fény. Elvonatkoztatunk a munkától, attól is, mit kapunk a külön- pénzért cserébe, egyszerűen és megszokottan a zsebünkbe nyúlunk, össznépi szokássá vált a számlán felüli fizetés. Hol van már a feudális be- idegzettség továbbélése. Úr— szolga viszony! Ugyanolyan kiszolgáltatottak maradunk a borravaló leszurkolása után, mint annakelőtte. Zsebből- zsebbe megy a pénz, borítékba bújik, vagy mezítelen marad; már-már nem is a munka jobb minőségét kívánva érte, hanem az emberi — azaz: manapság megkülönböztetett — hangot, bánásmódot. Olyat, mint amilyet a külföldiek kapnak. Vagy olyat, amilyet egyes itthoniak bemutatkozás után. Tehát nem a szolgálatért fizetünk. Hanem a szolgálatnak tetsző valamiért, amit udvarias kiszolgálásnak nevezünk. A citrompótlóhoz hasonlítva egy bankónak nevezett pirula néhány pillanatig olyan ízt kölcsönöz, mintha a kiváltságosak közé tartoznánk. Holott elveink szerint senki sem lehet kiváltságos helyzetben, tehát pénzünkért — ha más optikával is, mint hajdanán — olyan rangot akarunk venni, amilyen pénz nélkül is megilletne minket. Ez a beidegződés a gyökere a példánkban szereplő visszásságoknak — csakhogy ezekben a szolgáltató érzi néhány pillanatig szolgának magát, nem törődve a rábízott pénzzel, erővel. Pedig tudhatná: pénzt, erőt szolgára nem bíznak. Tamás Ervin Busójárás, 78 A körzeti stúdió egyenes adásban közvetít a Kóló térről Szombaton kezdődnek a kulturális rendezvények Ágyúdörrenés, visítozós, laci- pecsenye-illat. A vaskos tréfákkal, színpompás felvonulással, gyakori hangzavarral megtűzdelt busófarsang külső máza ez. Van, aki a busójárás népván- dorlásos vasárnapján ezért utazik Mohácsra, van akit a változatos népművészeti program vonz. De talán a legtöbben azok vannak, akiket mindkettő. Népdaléneklési verseny A kulturális rendezvények már szombaton megkezdődnek. Délelőtt 10 órától a Kossuth moziban a Schneider Lajos népdaléneklési verseny — három megyét egyesítő — ifjú énekeseinek produkcióit hallhatják az érdeklődők. Este 19 órakor a Bartók művelődési házban az ifjúsági ház amatőr színjátszói Csokonai özvegy Karnyónéját és egy ismeretlen szerző Kocsonya Mihály házassága című komédiáját adják elő. A műsorban a Pécsi Tanárképző Főiskola Szélkiáltó együttese is föllép. Vasárnap délelőtt fél 10-től térzene lesz a Széchenyi téren — az ifjúsági ház fúvószenekarának közreműködésével. 10 órától a mohácsi kismesterségekről vetítenek diákat a Kossuth moziban. 11 órakor kezdődik ugyanitt a Tiszán innen, Dunán túl című népzenei műsor Várnai Ferenc összeállításában. 10 órától a főutcán és a Széchenyi téren jugoszláv valamint magyar néptánccsoportok táncolnak, negyed 12-től pedig a Bartók Béla művelődési központ szabadtéri színpadán kezdődik egy színes néptáncműsor. A busójárás újdonsága a főutcai busó-szobor előtt délelőtt 9 órakor kezdődő népművészeti vásár, ahol mézeskalácsos, korsós, bocskoros, álarcfaragó és kékfestő népművészek kínálják portékájukat. A busók és a néptáncos csoportok fél 2-től gyülekeznek a Kóló téren felvonulásra. Felvonulás után fél 3-kor és 5 órakor máglyát gyújtanak a Széchenyi téren. 4 órakor Unger Pálma és N. Szabó Sándor, a PNSZ művészei A hamis pofonok és Nescaffe cí- mű egyfelvonásosokat adják elő a Mohácsi Jenő könyvtárban. Népizenekartalálkozó Este 7 órakor kezdődik a művelődési központban a délszláv népi zenekarok országos találkozója, amit sokácbál követ. Eközben fél 4-kor a Széchenyi téren és a főutcán megkezdődik a „farsangtemetés". Este 7 órától a Bartók művelődési központban a Vada táncegyüttes ad műsort, utána ugyanott busóbált rendeznek. Az idei busófarsang legfontosabb rendezvényeit az MTV pécsi körzeti stúdiója is közvetíti - jórészt élő adásban, amihez szervesen illeszkedik a Pákolitz István — Pécsett élő, József Attila-díjas Jtöltő — műve alapján készült Busófarsang című kisfilm. Ezt ugyancsak a stúdió munkatársai készítették. Az adás délután 1 óra 40 perckor kezdődik. A Baranya megyei Építőipari Vállalat gép- és járműjavító üzemében 140 szerelő dolgozik és havonta 50 gépet, járművet javítanak. Az üzem látja el a vállalat teljes gépparkjának karbantartását. idén 86 millió forintot költ gépekre a MÉH Átformálják a bányaművelést Önjáró rakodógépek és fürökocsík A feltöréshajtő padozat lOO métert felkűszik A korszerű technika új technológiát is követel. A Mecseki Ércbányászati Vállalat műszaki dolgozói ezúttal évszázados bányaművelési módszereket változtattak meg gyökeresen, az új berendezések üzembe helyezése érdekében. Természetesen többnyire az ember szabja meg a gépek feladatát, szűkülnének azonban a korszerűsítés lehetőségei, ha a meglévő és ismert bányagépekhez nem tudnának alkalmazkodni új technológiák kidolgozásával. A vágathajtás egyik műveletében a finn TAMROCK-fú- rókocsik eddig is jól segítették a bányászokat, az idén azonban olyan gépsorokat vásárol a MÉV, amely a vágat- hajtás egész eddigi rendszerét megváltoztatja. Az önjáró, gumikerekeken közlekedő, Diesel-meghajtású rakodógép üzembe helyezése feleslegessé teszi a csillét, a mozdonyt, sőt még a vasútépítést Tizenkét lakásos társasházat építenek Pécsett az Asztalos János úton a Pécsi Állami Gazdaság dolgozói részére. A gazdaság 600 000 forint kedvezményes kölcsönnel támogatja a lakásépítkezést. is a vágathajtás közben. Az ügyes gép egy meredek dőlésű vágaton az alsóbb szintre dönti a kőzetet, ahol a rendszeresen közlekedő bányavonatok a töltőgaratból elszállítják. A bányászok az új technológia alkalmazásával tulajdonképpen csak a biztosítóelemek beépítésénél végeznek fizikai munkát. A korszerű technika bevezetésére szolgáló gépekre 1978- ban 11 millió forintot fordít a vállalat: két önjáró rakodógépet, egy fúrókocsit és egy feltöréshajtó-padozatot vásárolnak. Az utóbbiból már három üzemel, egyik szintről a másikra akár 100 métert is felkúszik, az egyik legnehezebb bányabeli munkában segítve az embert. Az idén 86 millió forintért vásárol gépeket a MÉV. Ebből 15 milliót elhasznált gépek pótlására szánnak: fúrótornyok, rakodógépek, mozdonyok vásárlását tervezik. Ugyancsak jelentős tétel a nehéz fizikai munka könnyítésére szánt összeg: 20 millió forintért vásárolnak szállítótargoncákat, emelődarukat, anyagmozgató vitlákat. A vállalat szociálpolitikai tervében 1976 és 1980 között 30 millió forintot irányoztak elő erre a célra, de ezt már az idén alaposan túllépik: 1978 végéig 43 milliót költenek ilyen célokra. Az 1978. évi gépi beruházásokat tartalmazó elképzelések negyedik csoportjába a termeléshez szükséges gépek és berendezések tartoznak. Mintegy 40 millió forintért vásárolnak a bányaműveléshez, az ércelőkészítéshez és a kiszolgáló üzemek működéséhez elengedhetetlenül szükséges különféle eszközöket, amelyek közül több szintén az ember helyettesítését szolgálja. A vállalat 1978. évi gépberuházásai általában összhangban állnak az igényekkel, a korszerű technikát bevezető gépekre azonban lényegesen magasabb összeget kellene fordítani, mint arra a MÉV-nek lehetősége van. L. J.
