Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-11 / 11. szám
1978. január 11., szerda DunQntuli napló 3 Országosan jó minősítést szereztek 1977-ben 3,5 milliót kaptunk a közművelődési alapból Csak a megszabott Országszerte igen kedvező visszhangra talált négy évvel ezelőtt — főleg népművelők, kulturális vezetők köreiben — a közművelődési alap létesítéséről szóló kormányhatározat. A Minisztertanácsot ebben az a szándék vezérelte, hogy segítségére legyen mindazoknak az intézményeknek, közösségeknek, amelyek sikert ígérő kezdeményezésekkel előrelendítik valamilyen formában, illetve rétegek között a művelődés helyi céljait. Az alap létrehozása a közművelődési párthatározat szelleméből'következett, és ma is annak végrehajtását segíti. A támogatás így elsősorban a munkásság és az ifjúság kulturális életét segítő művelődési formák, módszerek kialakítását, illetve a régebbiek korszerűsítését szolgálja. Évente kétmillió Baranyában az elmúlt négyéves időszakban évente átlag kétmillió forintos összeget utaltak át a megyei tanács művelődésügyi osztályán keresztül a fönti célokra. Évente kétmilliót, átlag 20—25 falusi és városi közművelődési intézménynek, ifjúsági klubnak, könyvtáraknak, szakköröknek stb. a támogatására, elsősorban korszerű berendezések, fölszerelések pótlására, kiegészítésére, beszerzésére. 1977 különösképpen kimagasló ebből az országos' támogatásnak a szempontjából: összesen 3 532 000 forintot kaptunk húsz különböző meghatározott célra a közművelődési alapból, átlag 10 000-től 300 000 forintig terjedő összegekben. Érdemes egy pillantást vetni például kik milyen célokra kértek, illetve kaptak támogatást, az évente két alkalommal fölterjesztett és jóváhagyott kérelmek alapján. Néhány jelentősebb summa, amit az Országos Közművelődési Tanács elnöksége 1977 tavaszán céltámogatásként fel- használásra engedélyezett a „leutalt” csaknem másfél millió forintos tételből: Kik és mire? A pécsi városi könyvtárnak berendezési és fölszerelési költségekre kiegészítő támogatósként: 100 000; az Asztalos Kollégium pincéjében létesülő kiállítóterem szakmai berendezési és fölszerelési tárgyainak beszerzésére: 250 000; peremterületi művelődési otthonok klubjainak, különböző új kezdeményezések, illetve új szakkörök támogatására ösz- szesen 140 000; a megyei és a mohácsi városi könyvtár lemeztárának, zenei részlegének berendezésére, fölszerelésére összesen: 215 000; Majs és Udvar községek művelődési otthonainak berendezéséhez, fölszereléséhez, kiegésztő támogatásként: 282 000 forint és még sorolhatnánk. A fenti testület őszi ülésén még gazdagabb támogatást szavazott meg Baranyának: 2 005 000 forintot. Egykét példa ennek a summának a rendeltetéséből is: Hímesháza község művelődési háza 375 000 forintot kapott „a saját erőből korszerűsített és bővített művelődési ház és könyvtár berendezésére és fölszerelésére". Erzsébet község ,,a helyi forrásból létrehozott klubkönyvtár berendezésére és fölszerelésére” 290 000 forinthoz jutott az országos alapból. Nagydobsza község hasonló célokra 100 000; Nagypeterd 120 000; Almamellék pedig 70 000 forint támogatást kapott „a község körzetében megszűnt ált. iskolai termekből kiállítási helyiségek kialakításához szükséges berendezési és fölszerelési tárgyak vásárlásának céljaira.” Ezen kívül több kisebb összeget kaptak kisközségek „audiovizuális és egyéb működési eszközök beszerzésére". Úgy gondolom a felsorolás elsősorban önmagáért beszél. A felhasználásra vonatkozóan most is egyértelmű az alap elosztásáról döntő testület, az Országos Közművelődési Tanács állásfoglalása: csak a megjelölt célra használható lel az átutalt összeg. Erről okmányok szerint kell elszámolni, aminek hitelességét revizorok ellenőrzik. Tájékozódásunk szerint a községi tanácsok, illetve köz- művelődési intézmények nem kérnek elegen támogatást, holott indokolt lenne. Valószínűleg azért nem kérnek, mert nem használják ki eléggé ezt az óriási lehetőséget. Vagy esetleg olyat kérnek, ami eleve megvalósíthatatlan, indokolatlan. (Pl. beruházásra, vagy csupán a passzív vágyak erejéig megfogalmazott kezdeményezésekre.) Olyan is előfordult, jóval korábban, hogy Pécsett a délszláv klub létrehozására kértek és kaptak fe- héren-feketén: 300 000 forintot. A klub ma sincs sehol; a pénzt vissza kell fizetni . . . Mit nem támogatnak? Mire lehet kérni az országos alapból? Nincs terünk a lehetőségek részletes ismertetésére, nem is a mi feladatunk. Az elvi állásfoglalás viszont — amit az elején is hangsúlyoztunk — ma is fontos: elsősorban a különböző művelődési formák, a tartalmi munka támogatására, s elsősorban a munkásság és az ifjúság közművelődésének segítésére lehet igényelni. Egy újabb rendelkezés módosítja, azaz továbbfejleszti az igénylési rendszert. Eszerint a jövőben elsősorban az átfogóbb, az adott terület egészét vagy szélesebb körét érintő igényeket lehet fölterjeszteni. Mindez természetesen nem jelenti a közművelődési alap céltámogatási feladataival összhangban levő egyéb különböző helyi kezdeményezések, igények mellőzését. Nem adható támogatós viszont bérekre, működési költségekhez, épületek, berendezések felújítására, állóeszközök cseréjére, és tervezési okokból fedezethiányossá vált beruházások befejezésére. „ .. . beruházási igényekkel egyelőre nem foglalkozhatunk” — hangsúlyozza az Országos Közművelődési Tanács tájékoztatója. Wallinger Endre A kórus tagjai próbálnak ... A saját erőből korszerűsített hímesházai művelődési ház és könyvtár, amelynek berendezésére és fölszerelésére 375 000 Ft-ot kaptak a közművelődési alapból Munkások pávaköre Vasason Friss, pattogós nótaszó árad ki a kultúrház nagyterméből. Fiatalos zengése, lendülete együtténeklésre, sőt táncra csábítja a hallgatót. Meglepetten nézek végig a kórustagokon: a próbaterembe lépve látom, hogy meglett emberek, köztük nyugdíjasok ajkáról szól ilyen fiatalos hévvel, vidámsággal a népdal. A vasasi Kodály Zoltán Művelődési Ház pávakörének tagjai próbálnak Kertész Attila vezetésével és a Major Ferenc vezette citera- zenekarral. Egy szólamban énekelnek, a Kertész Attila kórusaira jellemző tiszta hangzással. Elgondolom, hány kórustag szívta közülük éveken, évtizedeken át a bánya szénporos levegőjét. Munkások, bányászok, bányászfeleségek a vasasi pávakör tagjai, akik kóruspróbára szánják a hétfő estéiket. Szívesen összejönnek máskor is, ha sűríteni kell a próbákat egy-egy nagyobb fellépés előtt. Kertész Attila tanár fél évre vállalta, s immár három éve vezeti ezt a csoportot. Országosan jó minősítést szereztek azóta, és kimagasló sikerrel szerepeltek a megyei találkozón s a megye kiváló amatőregyütteseinek gálaműsorában is. Közös koncertlátogatások, színházi esték, kirándulások, (baráti összejövetelek teszik színesebbé a pávakör tagjainak életét. A citerazenekar — Vasas Pécs elővárosa, jellegzetes munkástelepülés; a lakosság és a kórustagok első számú munkaadója a Mecseki Szénbányák — mutatja be dalosait Kertész Attila. — Nem parasztközösség tehát a mi pávakörünk, ahol a népdalkincset kellene megmenteni a feledéstől. Ebben a környezetben a hagyományőrzés helyett inkább a népdal terjesztése, a népdal ápolása a feladatunk. Lehetőségeinket számba véve az egyszólamú éneklés, a népdalok és a bányászdalok mellett köteleztük el magunkat. Annál is inkább, mivel időközben egy citerazenekar is felnőtt a kórus mellé. Alapítója és vezetője Major Ferenc nyugalmazott tanító, aki Zalából került ide Vasasra. — Ilyen messzire? Hogyan történt ez, Feri bácsi? — Tulajdonképpen hazajöttem. A tanítóképző elvégzése után Zala megyében kaptam munkát, de mindig úgy terveztem, hogy nyugdíjas éveimre visszajövök Baranyába. Vasast azért választottam, mivel közel esik Pécshez, s a környezet itt mégis csendes, falusias. — Hogyan futotta a nyugdíjas pedagógus energiáiból a citerazenekar alapítására? — Egész életemben foglalkoztam műkedvelő csoportokkal, most sem akartam abbahagyni. Könnyű volt itt megalapítani a citerazenekart. Nekem volt hangszerem, volt egy pár régi citera is, de az igazi zenekaralapítást az jelentette, hogy a városi tanács vásárolt néhány kitűnő citerót. Most egységes, szép a zenekar hangzása, mivel azonos beosztású, rezgésszámú, jól hangolt hangszereken játszunk. — Mi szerepel most a kórus műsorán? — kérdezzük Kertész Attilától. — Baranyai népdalokat éneklünk. A kórus néhány tagja igen szépen adja elő az itteni hagyományt jelentő német népdalokat — tehát mégsem vagyunk teljesen hagyomány nélküli csoport. — A bányászdaloknak maradtak-e fenn emlékei Vasason? — Válogatunk a már ösz- szegyűjtött dalokból, és szeretnénk továbbiakat is feltárni. Több német nyelvű bányászballadát ismerünk, és éneklünk az Ózd környéki bányászdalok című gyűjtésből. Úgy látjuk, hogy az egyszó- lamban, illetve' kánonban előadott bányászdal, népdal az a műfaj, melyben csoportunk, a kórus és a zenekar a legtöbbet tudja nyújtani. • Énekelni jó — ez sugárzik a kórus tagjairól, szemeikből, jókedvű arcokról. Mégis megkérdem : — Nem lárasztó-e összejönni esténként ezekre a próbákra? — Fáradtan jövünk a próbára a munkából, és innen énekelve szoktunk hazatérni... Egy második, nagyobb család vár itt bennünket . . . Nem találjuk a helyünket, ha kimarad egy próba .. . Jókedvű társaságot, igazi közösséget, jó barátokat találunk itt.. . Elfáradunk ugyan a munkában, de énekelni csodálatos dolog, s az elfeledteti a fáradtságot... Gállos Orsolya célra használható ígéretes kezdeményezés Mozgó Világ-est az Ifjúsági Házban Ki fedezte fel Osztojkán Bélát, avagy műhely-e a Mozgó Világ? Szociográfia vagy (és) szociológia kell a magyar olvasóknak? E kérdésekben lehetne summázni a hétfő esti Mozgó Világ-ankéton kialakult vita lényegét, ahol a lapot Veress Miklós felelős szerkesztő, Berkovits György rovatvezető, Szkárosi Endre és Osztojkán Béla költő, valamint egy pécsi felfedezett, Rozsits István novellista képviselte. Az Ifjúsági Ház Hírlapozójának pódiumsorozata indult, ennek a nyitányát jelentette a fiatal, „oroszlánkörmeit" próbálgató irodalmi, művészeti, társadalmi, kritikai folyóirat bemutatkozása. (Nem árt, ha emlékeztetünk rá: e sorozat keretében havonta találkozhatunk majd rangos vidéki és külföldi irodalmi, lapok és „műhelyek" alkotóival.) A hétfő esti választás szerencsés volt: jóllehet igen nehéz hozzájutni, Pécsett igen sokan érdeklődnek a Mozgó Világ iránt. Ennek ékes bizonyságául tisztességgel megtelt az újdonsült hírlapozó fiatal vagy már nem egészen fiatal pécsi költőkkel, írókkal, képzőművészekkel, s a művészetek barátaival. Joggal várhattuk, hogy tartalmas, alkotó vita alakul majd ki a lapról, s talán másról is. El is indult egy ígéretes beszélgetés a szociográfia mai helyzetéről, a szociológiával való kapcsolatáról, a Mozgó Világ szerkesztési elveinek, s az olvasók igényének, ízlésének megfelelő szociográfiai stílusról. Hallottunk a lap belső helyzetéről, terjesztési, nyomdai gondjairól, de — miután a hallgatóság nem tudott vagy nem akart hozzászólni ezekhez a témákhoz — a vita egyre inkább a FIAM (a pécsi Fiatal írók Alkotó Műhelye) tagjainak és a Mozgó Világ szerkesztőinek szópárbajává fajult. Ez önmagában még korántsem lett volna baj, hiszen a téma érdekes: szükséges, és le- hetséges-e, hogy egy, a fiataloknak, fiatalok által írt irodalmi folyóirat szoros együttműködésben dolgozó alkotók műhelye legyen, vagy pedig megelégedhet azzal, hogy „felhoz" az ismeretlenségből tehetséges írókat, költőket, grafikusokat, fotósokat, s számukra rendszeres publikálási lehetőséget ad? A vita attól vált érdektelenné, hogy a kérdezők nem beszéltek nyíltan, egyébként jogos észrevételeiket ködösítve, erőltetetten pszichologizáló gondolatmenetet követve adták elő, s ez bizony még ilyen körben is — unalmas. (Arról nem is beszélve, hogy értelmes választ csak értelmes kérdésfeltevésre várhat az ember, legalábbis ekkor van nagyobb esélye rá.) Egy jó vitavezetővel ezek a szépséghibák persze elkerülhetők lettek volna, s ezt a tanulságot a rendezők minden bizonnyal le is vonták. Érdemüket a fentiek egy csöppet sem mérsékelik, hiszen mindent összevetve egy ígéretes sorozat érdekes, elgondolkodásra késztető nyitányának tanúi voltunk. Havasi János
