Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-07 / 7. szám
e Dunántúlt napló 1978. január 7., szombat Képek a gyógyítás múltjából |z mar ugyan regen volt, de az ajtót elemelték és a konyha falának támasztották, az egyik szoba közepén két méter szélességű lyuk ásított, a parkettát prizmába rakták, a lyukon átívelt egy széles kőművespalló, ezen a kis bürű- hídon lehetett átevickélni e belső, kisebb szobába. A nyílás alatt, valahol a pincében víz csillogott és mindenből árad,f a nedves föld szaga. Nyomdai családi estről hazatérőben invitált be bennünket Melles Rezső és felesége, Baba; mondták, egy jó kávét lehörpintünk és még valamilyen meglepetésben is lesz részünk. Hát a meglepetés — vagyis a Jókai utcai szövetkezeti ház szobájában tátongó sötét üreg — láttán valóban fönnakadt a szemünk. Más asszony ugyan nem hív ilyenkor vendéget, de Babát akkor sem hagyta el jó kedélye, valahogy átbillegtünk a pallón, s ő úgy hozta a tálcán a kávét, hogy még a kanalak sem csörrentek meg. Pedig a csőrepedés okozta irdatlan nagy rendetlenség nyomait neki kellett végül is hetek múltán eltüntetni, és gondosan, aprólékosan el is intézett mindent. — Akkor jártál nálunk utoljára? — Igen. Csőrepedés volt... — Nyugodj meg, most is az van. Éppen megint az van, de most a szerelők már „korszerűbb" módon dolgoznak, nem dúlták fel a lakásunkat — mondja Melles Rezső. Gázzal fűtik a szobákat, a belső ajtaja nyitva van, színes villanykörtés karácsonyfa áll a kisasztalon, alatta vagy húsz-huszonöt szem narancs illatozik. A nagyszoba falán színes fénykép, aranyhajú, kis- jézus-fejű gyerek, Rezsőék lánya, aki közben felcserepedett és férjhez ment. A Capri szte- reós -rádió az Abba-együttes- sel örvendeztet bennünket. Rezső meg félliteres söröskorsóban félig borral-szódával. Szabadkozik a korsó miatt, hogy ilyen nagyméretű bögrében csak a bisztróban mérik a bort, mondom, nem számít, a baj akkor kezdődött volna, ha talpas poharat hoz... Ö maga meg sem ízlelte a bort — nyomdásztársai újévi köszöntésére szerzett be néhány liter termelőit —, egy esztendeje éppen, hogy betegeskedik. Az amúgy is lassan, higgadtan beszélő nyomda- igazgató most szinte töri a szavakat, akadozik egy-egy hosz- szabb mondatnál. — Elég régen ismerjük egymást, nem emlékszem, hogy valaha is ingerültnek, idegesnek láttalak volna... — Mit lehet idegeskedéssel elérni? Semmit. Egész igazgatói pályafutásom alatt sem kiabáltam senkivel, legföljebb néha, nagy ritkán emeltem fel a hangom, ha egyes javíthatatlan emberekkel szemben radikálisnak kellett lennem. — Mégis elkapott ez az átkozott baj, amitől a túlfeszített munkakörben dolgozó vezetők — sajnos — többnyire védhe- tetlenek. a lényeg, a kitűnő szakember- gárda pedig a szakmai oktatást végezte. így lett kerek egész a mi munkánk. Az első ilyen iskolát Budapesten, pontosabban Budán szerveztem meg egy olyan épületben, amelynek első-második emelete a miénk volt, de a földszinti helyiségekben még apácák éltek. — Szép együttes lehetett... — Valahogy kijöttünk velük. A mi fiaink, lányaink — voltak vagy kétszázan — vasárnaponként csoportosan utaztak be Pestre moziba, színházba. Egyszer hazatérőben, télen, nagy hóesésben, a kertben séMelles Rezső — Vállat von: — Valahogy így van. Pedig negyven év alatt egyetlen egyszer sem voltam táppénzen. Csak most. De hát ezen is hiába rágódik az ember. — Te az első munkásigazgatók egyike voltói? — Nem egészen. A nyomdász szakmát harminchatban kezdtem a Líceum utcai Dunántúli Nyomdában, ez volt a Pécsi Szikra Nyomda elődje. Aztán tizenegy év múlva párt- titkára lettem a nyomdának, majd 49—50-ben a pártközpont felkérésére az ország különböző részén olyan hathetes, illetve négyhónapos szakiskolákat szerveztem, amelyekben traktorosokat és főgépészeket képeztünk ki szakmailag, politikailag. Ezek már a mezőgazdaság szocialista átszervezésének kezdő lépései voltak, így az államosítás első egy-két esztendejét ebben a munkakörben töltöttem el és csak 51-ben neveztek ki Kaposvárra, majd rövid időn belül Pécsre nyomdaigazgatónak. — Mint nyomdász, nem sokat értettél a traktoros szakmához . . . — A politikai hitvallás volt táló fiatal apácákkal leálltak hógolyózni. A főnöknő hozzám jött, csináljak rendet. Mondtam neki, hagyja őket, fiatalok, majd ha megunják, abbahagyják. Egyébként amikor megváltam a budai iskolától és Turkevére utaztam, a főnöknő melegen elbúcsúzott tőlem és megnyugtatott, hogy imádkozik értem. A bimm-bamm csengő szól, nyomdásztársak jönnek néhányon, boldog új esztendőt kívánnak, a fiatalabbik főnöknek szólítja, kézfogások, vállveregetések, ölelések, aztán mennek is tovább, és abban maradnak, hogy a nyugdíjazási kis ünnepségen még viszontlátják egymást. — Tudod, most így szilveszter körül mindig eszembe jut két olyan év vége, amikor szomorú emlékek merülnek fel bennem. A háború alatt három lovasszekeret bíztak rám katonákkal. Élelmiszert kellett hoznunk éppen szilveszter estéjén vagy harminckilométernyi távolságból, valahol Vas megyében. Rettenetes hideg volt és hó. Eltévedtünk. Fizikailag is eléggé legyengült állapotban voltunk, azt hittem ott veszünk valahányon. Ennél persze sokkal veszélyesebb helyzetet is átvészeltünk, de valahogy mégis ez volt az, amikor minden olyan borzalmasan kilátástalannak tűnt. A másik szilveszter anyám halálát hozta közvetlenül az ellen- forradalom után, ami őt nagyon megviselte. Melles Rezsővel nyomdaiszakmai dolgokról beszélgetünk, többek között az öreg rotációsgépről, amelyet csak a „szentlélek" tartott össze. Ezen nyomták a Dunántúli Naplót, s ha a gép bedöglik, akkor a Kaposvári Nyomda — mint baj esetére kijelölt üzem — állítaná elő a lapot. A kaposvári gép pontosan ilyen elavult volt, mint a mienk, s fordított esetben a Somogyi Néplapot nyomják — nálunk . . . — Éppen ideje volt, hogy az ofszet-rotációst megkapjuk. Neked ebben nagy részed volt. . . — Mindenkinek, akinek csak egy kicsi kis érdeke is fűződött az ügyhöz. Azt ma már mindenki tudja, hogy a nyomdaipar fejlesztése hosszú éveken keresztül harmadrendű kérdés volt. Kormányhatározatnak kellett megszületnie, hogy korszerűsíteni kell az iparágat, és hát így jutottunk el az Engel János úti új nyomdáig és az ofszet-gépekig. — A nyomdászmunkán belül mi állt hozzád legközelebb? — A klasszikus nyomdatermék mindig is a könyv volt. Azt hiszem, talán ez a legszebb a szakmában. Szerintem legalábbis. És érdekes, hogy a kezdetben nagyon kevés könyv hagyta el üzemünket. Arról nem is beszélve, hogy a könyvkészítés is eléggé kezdetleges módon történt a mi nyomdánkban. Annak nagyon örültünk, amikor kaptunk egy svájci gyártmányú Marti- ni-cérnafűzőgépet. Ez még ma is megvan kint az Engel úton, akár ipari műemléknek is számíthatjuk. Remélem, nem dobják ki. Szóval az első években talán ha kétszáz könyvet adtunk ki, és tíz év múlva, 61-ben vagy 62-ben már az egymil- liomodikat nyomtuk és kötöttük. Ez a példány nálam van emlékben. — És a lap? Az újság? — A lapkészítés izgalmasabb és felelősségteljesebb, következésképpen szintén szép munka. Te is tudod, hogy főnökeiddel örökké telefon- és személyi kapcsolatban voltam. Együtt örültünk, együtt bosz- szankodtunk, és míg a világ világ, pontosabban, amíg nyomdai úton előállított újság létezik, addig ez mindig így is lesz. ’ikísér az ajtóig. Jó egészséget kívánok neki, ő meg azt kérdi: Mit tudsz ebből összehozni? — Mondom neki, amíg újság létezik, mindig össze lehet valamit hozni, hiszen az emberi sorsok szomorúak is, szépek is. Olyanok, mint maga az Ember. Rab Ferenc Amikor 15 évvel Ady halála után, 1934. január 18-án a halál megváltotta szenvedésétől, férje, Diósi Ödön ezt Íratta sírkeresztjére: Brüll Adél Ágnes - meghalt 1934- ben. A kegyelet később földön fekvő hatalmas kősírt állíttatott a régi helyére, rajta ezzel az egy szóval: LÉDA. A név alatt Ady-versidézet: Hirdetni logod szent, nagy jussát A volt nőnek. Hirdetni logod: te akartad S mindent, mi történt, te akartál S, hogy nálam is hatalmasabb vagy S a Halálnál. Találkozásuk történetét és kilenc éven át szövődött szerelmi regényüket sokan, sokféleképpen megírták. Fehérné elbeszélése szerint a váradi első találkozás alkalmával oly erős hatással volt Adyra Adél nőiessége, hogy ekkor az Adél név fordítottjával, a görög mitológiából vett szépséges nőről Lédának nevezte el. Léda ajkai között E szerelemből a Lédához intézett versek tömege szakadt fel. Az első Léda-vers: A könnyek asszonya a Nagyváradi Napló 1903. szept. 13-i számában jelent meg. Ezt követték a Léda-ciklus versei : Léda asszony zsoltárai, Léda arany-szobra, Léda ajkai között, s egyéb ciklusok szerelmes versei, amelyekben felfénylettek Léda „pompás karjai", „hűs csípője", „a kéjekre gyulladt test”. Fellobbant Adyban „nagy világcsókként" a szexuális vágy: „Csókolj Lédám, semmivé csókolj!", „Csókba, könnybe, vérbe" fúlva akar élni: Szájon, mellen, karban, kézben Csókban tapadva, átkosan Elfogyni az ölelésben: Ezt akarom. (Elfogyni az ölelésben) Király István szerint: „A nagy szenvedély, az áhitatos életimádat takarta ki itt az asszonyi testet, s nem pornográf kivóncsiskodós.” Horváth János irodalomtörténész — igaz, még 1910-ben — megütközik Ady kitárulkozó szerelmi versein, s „egy léha erkölcsi felfogás salakját” fedezi fel bennük. Maga Ady ekként fejtegeti erkölcsi normáját: „Erkölcstelen az az ember, aki olyan erkölcsöt vall, amelyet nem hisz." A szerelemben is szabad emberek szabad viszonyát látta. Léda hozzá hasonlóan daccal, keményen szemébe tudott nézni a gúnyos közvéleménnyel. Lázadó szerelemmel vállalta az akkor még ismeretlen vidéki újságíróval való törvénytelen kapcsolatot, s fenntartotta ezt akkor is, midőn az 1904-es év tavaszán Adyn kiütköztek a „piros vérrózsák". Anya és szerető tudott egyszerre lenni, aki a szereA Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban Múmiapor és bronz szike lem örömét a szeretet gyöngédségével ölelte körül. Szerelmi téren Adynak kellettek ebben az időben a „nagy feszültségek", a „megszépítő messzeség" által felnagyított vágyak, a mámorok adta beteljesülések. Tóth István dr. Csodálatos környezetben, a Budavári palota helyreállított maradványai alatt található a régi Tabán egyik hangulatos műemléképülete: Semmelweis Ignác szülőháza. A ház valójában sohasem volt a Semmelweis család tulajdonában, bár valóban itt működött a világhírű magyar orvos édesapjának a Fehér elefánthoz címzett fűszerüzlete ... Itt helyezték el 1964-ben Semmelweis csontjait, s itt talált otthonra a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. A múzeum megalakítása nem csak azért volt időszerű, mert szinte valamennyi európai országban van orvostörténeti múzeum, hanem azért is, mert hazánkban az egyetemen csak rendkívüli tárgyként oktatnak orvostörténetet. A mai ember már készen kapja, természetesnek, sokszor kevésnek érzi az orvostudomány eddig elért eredményeit, s talán sohasem gondol arra, mennyi fáradtság, áldozatkészség kellett ahhoz, hogy az orvostudomány mai fokára eljuthasson. Szemmel verés elleni amulett A kiállítás első termeiben képek villanok fel a gyógyítás múltjából. Az orvoslás, mely szinte egyidős az emberrel, vallási babonákból, a primitív gyógyászatból fejlődik, az ókori népek megfigyeléseken alapuló orvoslásán keresztül a Hippokratészi orvostudományig. A primitív népek gyógyászata főként misztikus elemeket tartalmazott, de például a fájdalomcsillapító növények felfedezésével máig is érvényes gyakorlatot honosított meg. A tárlókban az ókori kelet, a görög és római, az iszlám népeknek és a középkori Európa orvos- tudományának néhány jellegzetessége látható. Szemmelve- rés, kígyómarás elleni amulettek, római korból származó mumiafej, melyet porrázúzva orvosságként használtak. A múmiaport még a XVIII. században is igen hatásos és előkelő gyógyszernek hitték. Rendkívül érdekesek az ie. 330-ból származó, kóros elváltozásokat bemutató szobrok és az orvosi eszközök. Közülük is kitűnik egy bronz szike, melynek alakja alig változott az elmúlt másfél ezer év során. A középkor jelentős orvostudományi irányzata a skolasztikus medicina, a latinul tudó papság tudománya volt. A XII. századtól kezdve azonban egyre több egyetem orvosi fakultásán lett a klasszikusok ismerete a tanulmányok alapja. A kiállítás képanyaga az akkori egyetemi életből ad ízelítőt. Pestis-tallérok Az újkori orvostudomány a reneszánsz ember kritikai szemlélete, a klasszikusok újraértékelése alapján született. A XVI— XVII. században kidolgozzák az újkori anatómiát, a tárlóban megalakítójának, Andreas Ve- saliusnak korszakalkotó könyve látható. Ekkor fedezik fel a vérkeringést, a mikroszkópot, mely elindította a test szabad szemmel nem látható világának feltárását. A század orvosi gyakorlatában a háborúk állandósulása megkövetelte a sebészet gyors iramú fejlődését. A kor pusztító betegségének, a pestisnek emlékét őrzik a tárlókban bemutatott úgynevezett pestis-tallérok. A XVI. századtól kezdődően kezd önállósulni a gyógyszerészet. A vitrinekben a kor gyakorló gyógyszerészeti laboratóriumi eszközei, alkimista jelekkel ellátott érmék, kanalak, izzító csövek, laboratóriumi üvegeszközök láthatók. A nagyszerű itáliai festett fajanszművesség reneszánsz-kori alkotásait öt kis vitrinben helyezték el. Mellettük a magyarországi cserép, fajansz, üveg és fa patikaedények. Érdekesség, hogy közülük sokban megtalálhatók még az eredeti gyógyszerek. A felvilágosodás korában a természettudományok, elsősorban a kémia fejlődése új fejezetet nyit az orvostudomány történetében is: Priestley felfedezi az oxigént, Linné új rendszerbe foglalja az élővilágot. A század orvosai gyakorlatának emlékei közül a legérdekesebbek a sebészeti műszerek, érvágók, a magyar kézműves által készített legkorábbi szülészeti fogó, koponyalékelő eszközök. A felvilágosodás hatása azonban csak szűk rétegeket érintett. A népi gyógyászatban tovább éltek a vallási hiedelmek. A vitrinben pestis ellen védő kettőskeresztek, érmék láthatók, melyek mindegyikére valamilyen betegség ellen védelmet nyújtó szentképet festettek. Viaszfigura anatómiához A kiállítás talán legérdekesebb része a magyar egészségügy fejlődését bemutató terem. Itt a múzeum féltve őrzött anatómiai anyagának legszebb darabjai között egy életnagyságú viaszfigura is látható. A bábut II. József ajándékozta 1789-ben a pesti egyetem orvosi fakultásának. A fekvő akt feltárt mell- és hasürege látni engedi a belső szerveket, idegeket, ereket. A múzeum talán leglátványosabb része Gömöry Károly „Szent lélekhez” címzett patikája, mely a maga nemében egyedülálló. Mindez azonban csak rövid ízelítő az izgalmas látnivalókból. Egy kellemes délutánt tölthet itt és hatalmas, gazdag gyűjteményt láthat, aki nem sajnálja az időt ettől az európai szintű múzeumtól. Dogossy Katalin Szombati beszélgetés
