Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-29 / 29. szám
1978. JANUÁR 29. TÁRSADALOMPOLITIKA - ELMÉLET DN HÉTVÉGE 5. A személyiség és kultúra O A kultúra funkciói Mit jelent értelmesen élni? Válaszol az egyetemi docens- Mit jelent önnek a polgári jog? — Még diákkoromban az azóta elhunyt Papp Tiborhoz kerültem, demonstrátornak. Ö nevelt belőlem jogászt, ő tűk- málta belém a „jogászi-jogot”. Megszerettette velem, az életem céljává emelte. Summa cum laude államvizsgázott, s néhány hónap kitérő után a polgári jogot kezdte oktatni a Pécsi Tudományegyetemen. _Diákjai__mondhatják: o lyan órákat ad, olyan vázlatokat diktál, hogy bárki vizsgára felelősök köre, ha a felelősség- revonós megannyi eszközével differenciáltan tudnánk élni, a vezető, a mérnök, a munkás kapkodhatná magát. Vallom és hiszem, hogy a jogot így is a gazdaság szolgálatába lehet és kell állítani. Sokkal jobban, mint napjainkban. Közbevágok:- Hallom, hogy szakosítóra jár? — Sokan gondolták, hogy előadóként. Pedig nem. — A szobát középen elválasztó könyves-virágos polcról egy régebbi kiadású könyvet vesz le, s Jó illatú szőlőt, zavaros mur- cit hoz. Nem saját termés: egyik barátjának segített szüretelni. A tálat az asztalra teszi, de inkább a murci felé tekingetünk: pedig erős borrá tisztulna, ha megvárnánk. Fél szemmel a tévére nézve mondja, hogy jó játékos ez a Tö- rőcsik, az meg erre, mintegy igazolásul berúgja a másodikat, félfordulatból, kapásból, tanítanivalóan. A beszélgetésünkre még októberben került sor. Dr. Tamás Lajos nemrég védte meg kandidátusi értekezését, s a munka rövidesen könyv alakban is megjelenik. A hosz- szú cím — a beruházások főbb jogi problémái, különös tekintettel az egyedi nagyberuházásokra: a beruházási szerződések rendszerének továbbfejlesztése — mi tagadás kissé titokzatossá teszi, de a szakember számára mindent elmond. — Nem akartam én jogász lenni, véletlenül sodródtam a pályára. Nagyatádi gyerek vagyok, ott is érettségiztem. Feltett szándékom volt, hogy mindenképpen pedagógus leszek, s ötvenhétben magyar-történelem szakra jelentkeztem az Eötvösre, meg ide Pécsre, a tanárképzőre. Helyhiány miatt mindkét helyen elutasítottak. Az üveges szekrényhez meqy: a felső polcról kerek bronzplakettet vesz le. Az idén kapta: a KISZ-alapítótagságot igazolja. (Már húsz éve volt; hogy rohan az idő!) — Egyik unokabátyám idejárt a jogra, a következő évben engem is felvettek. — Ezzel leladta a pedagógusálmot? — Nem is tudom, jól éreztem magam, a kollégiumi, egyetemi munkába hamar bekapcsolódtam, sok barátot szereztem. A PEAC is megkeresett — ugyanis fociztam —, s ezzel minden megoldódott. Somogyot nagyon szereti: a szélesebb család, két fiútestvér, a feleség rokonai, ma is Aló- don élnek. Aztán van az apó- séknak néhány négyszögölük, ahol közösen mindent megtermelnek. — Azóta tudom, öregem — jegyzi meg hunyorítva —, hogy a karalábé a föld felett terem . . . Kell az a kis munka — fordítja komolyra a szót -, a mozgás, a levegő. Itthon is lejárok a pályára, tagja vagyok a PMSC öregfiúk csapatának. Bizonygatja, most hogy a cigarettát is vggleg elnyomta: az egészséges életmód, a testi frisseség szükségességét. Az Endresz György utcában a harmadikon lakik, s korábban bizony néha kiütötte a veríték, mire felért. Ez már a múlté. készülhet abból. (Igaz, a tételek között — ha ő állítja össze —, többnyire a vállalati szerződések szerepelnek. Nem véletlenül.) — Nagy öröm és egyben megtiszteltetés ért, amikor a szocialista vállalati jog országos tudományos kutatási munkáiban engem bíztak meg egy témakör felelősének. Iszonyatosan szép munka. Felelősség a beruházások előkészítéséért és lebonyolításáért. A téma tömör megjelölése ez. De vajon mit segíthet, mit lendíthet beruházásainkon a jog? — Csak a jog segítségével beruházni nem lehet. De egy beruházáshoz, személyekre lebontva is, sokféle felelősség kapcsolódhat. Munkajogi, polgári jogi, büntető . . . Sorolhatnám. De ma, még sok esetben, ha balul üt ki valami, azt mondjuk: ez meg ez a vállalat a felelős. De kérdem én: a vállalat hogy lehet felelős? Legfeljebb annak valamelyik vezetője, mérnöke, munkása. S ha egy-egy beruházás mögött nyilvánvalóan kirajzolódna a felüti: —Az embernek sok mindenre kell áldozni. Seneca azt mondja: „Ami az életedből letelt, az a haTál birtoka." Leginkább azt mondanám magamról, hogy pedagógus vagyok. A diákjaim között, az órákon, a spec-kollégiumokon érzem a legjobban magam. De sok minden kell még ahhoz, hogy teljes legyen az életem. Ez a marxista szakosító is, például. Ha kell, a Pécsi Akadémiai Bizottság munkáját segíti, az egyetemi pártbizottságon fő feladata az ifjúsággal való kapcsolat tartása. S a megany- nyi egyéb társadalmi funkciót, megbízatást, vállalást felsorolni lehetetlen. A minap az orvosegyetemen a transzplantáció helyzetéről tartottak előadást többen, s a szervátültetés jogi vonatkozásaiból készült fel. Felesége, meg a gyerek nézték a tv-t, ő meg odaült az íróasztalhoz, az elkerített sarokba - jobb megoldást nem tud, a lakás kétszobás, s az egyik kell a fiúnak — s mire lefutott a híradó, gondolatait le- skiccelte. Ha jól számolom, lassan 15 éve a jogi egyetem polgári jogi tanszéke az otthona. Docens.- Vagyona?- Ez a lakás, s egy 1300-as Lada.- Ha máshová megy, mondjuk valahová jogtanácsosnak, többre viszi. Anyagilag.- Elég nekem ennyi, ameny- nyim van. Az értelmesen élni fogalomkörbe - ha jól tudom, ezt firtatja - a forintok csak egy kisebb hányadot nyomnak. Korábbi álmaimat, ha lehet, máris túlteljesítettem, s talán már jobb is, hogy annak idején nem vettek fel magyar-történelem szakra a főiskolára. Mondja, hogy két dolog az ami az ember életét befolyásolhatja: a céltudatosság és a precízség. Nem fantazmagóriákat, nem elérhetetlen álmokat kell kergetni. Tervezzen inkább alul az ember, de azt valósítsa meg, s akkor lélegzetet lehet venni, de megállni nem. Visszaidézi a nemrég lepergetett labdarúgó meccset. — Négy—egy után jött az önteltség. Jól megy minden, jók vagyunk. Erre a jugók rúgtak kettőt. Az ilyesmi mindig meg- bosszúlja magát. Talán ennek az életfelfogás- nak-életvitelnek köszönhető, hogy úgy a munkájában, mint a magánéletében, a tőle telhetőt megteszi. Nem fásul el, nem válik favágássá az oktatás az egyetemen. Értelmesen élni — számára egyet jelent az elvárások teljesítésével. Tartozik az ember önmagának is, környezetének is. S ekkor jó a közérzete, ha ezeket a tartozásokat mindig ki tudja egyenlíteni. — Csak példának ne állítson! — Miért? Nem válaszol rögtön. Poharát forgatja zavartan, még szerencse, hogy közben bejön a gyerek, már pizsamában, jó éjszakát kívánni. így aztán a válasz is elmarad. Elmarad? — Néha fejjel megyek a falnak. Ugyan az egyetemi fegyelemnek alávetem magam, de ha valamiről vita van, s megkérdeznek, mindig a saját észrevételeimet mondom el. Megesik, hogy többekkel is ellenkezve. Valahogy úgy van, hogy mielőtt megkérdeznek, már tudják a kollégáim előre, hogy mi a dologról Tamás Lajosnak a véleménye. — S ez nem kamatozhat? — De ... Hosszú távon, biztosan. Kozma Ferenc Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszakán elhangzott előadás. Ha a személyiség és kultúra néhány összefüggését akarom érzékeltetni, akkor indokolt a kultúra értelmezését röviden tisztázni. Amint az közismert, e probléma körül is folyik a tudományos vita épp úgy, mint a személyiség fogalma értelmezéséről. Véleményem szerint az ember elképzelhetetlen a természettel és más emberekkel együtt folytatott kölcsönhatás nélkül, ahogy Marx mondja, az ember és a természet közötti anyagcsere nélkül. Ez az anyagcsere nemcsak a természet kiismerhetetlen „kisajátítása" az ember érdekében, hanem egyben a természet és az ember állandó, de nem automatikus átalakítása is. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy az ember egyre több használati értéket ismer fel a természetből a maga számára, amit nemcsak felismer, kisajátít, hanem felhasznál. Ez a folyamat munkavégzést jelent, amely folyamatban történeti szempontból más és más a tudatossági fok, a kölcsönhatás minősége, a természettől való függés mértéke. Az ember és a természet között folyó anyagcsere tartalma, formája, mélysége szüntelenül bővülő, éppen a társadalommá szerveződött emberek mind koordináltabb együttműködése által. Ennek minősége kifejeződik — többek között — a munkaeszközök színvonalában is. A történelmi fejlődés során az előbb jelzett „természet— ember pólus” megváltozik, „természet és társadalom" összetevőkre mint olyan pólusra, amely objektív környezet az ember számára, amely kapcsolatban az ember szerepe lesz a meghatározó. Ha most e két pólusból kiemelem a társadalmit, és tovább bontom összetevőire, akkor ismét két pólust kapok, mégpedig a gazdaságit és a kulturálist. Ha elismerem, hogy az egyén adott társadalomba — azaz tőle függetlenül létező gazdasági-kulturális környezetbe születik bele, akkor azt is el kell ismernem, hogy a társadalmi pólus kultúrát jelentő oldala is objektív. Tehát a kultúra az ember létezésének objektív rendszeréhez tartozik, amely a természet erői feletti emberi uralom kiteljesítésének, az egyén teremtő hajlamai kibontakozásának, és kimunkálásának fontos tényezőjévé vált. így tudom felfogni, értelmezni azt is, hogy a kultúra magában foglalja az anyagi és szellemi javak termelését, az ember viszonyainak formálását a természethez, embertársaihoz, önmagához, ahhoz az objektiv környezethez, amelyben az adott ember él. Mindebben az is benne van, hogy a kultúra értékek hordozója: olyan értékrendszer a társadalomban, az ember céljai szolgálatában, amely az „emberi lényeg” sokoldalú kibontakozását, az emberi személyiség teljességének megteremtését segíti. Ezek után vizsgáljuk meg — röviden — milyen funkciói vannak a kultúrának, mint a sajátságoson emberi tevékenység produktumának? A legalapvetőbb funkciójának tartom az ember alkal- massátételét a természet erői legyőzésére, a természettel folytatott „anyagcsere" mind magasabb szintű folytatására. Marx egy helyütt ezt így fogalmazta meg: „a termelésre való erő, képességek kifejlesztése". Azért is ezt tartom a legdöntőbbnek, mert az ember lényegi jegyét jelenti, hogy tudatos munkavégző. Magától érthető tény, hogy a legkorszerűbb „tárgyiasult tudáserő"-nek, a legmodernebb gépeknek, műszereknek, egyszóval munkaeszközöknek a mozgásba hozását is kell az ember, méghozzá ebben az összefüggésben a korszerű termelésre való erő, korszerű képességek biztosításával. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem véletlen jelenség a sok vita a korszerű kultúra tartalma, a korszerű képzés tartalma, eszköz-módszer kérdései körül.) Ki merné állítani, hogy korunk egyik legfontosabb energiaforrását jelentő atom alapanyagát, az uránércet, a föld méhe csak az utóbbi évtizedekben „alkotta meg”. Ki merné vitatni, hogy ezen érc embercélú felhasználásához a termelőerőknek olyan színvonalára —, mint a feltételek egyikére — volt szükség, ahova ezekben az évtizedekben eljutottunk. A kultúra szerepe nemcsak az ember objektív létezési környezetének humani- zációjában, hanem a szubjektum humanizálódásában is kifejeződik. A természeti és társadalmi környezet, mint munkával átalakított, folyamatosan változó létezési mód az egész emberre hat, s az egyén annál több hatást tud befogadni! beépíteni személyiségébe, minél differenciáltabb, kifinomultabb annak szerkezete, vagy másként megfogalmazva, minél több a „belső feltétel” a „külső hatások" befogadására. A kultúra, mint társadalmi jelenség maga is összetett, bonyolult rendszer, munkával létrehozott érték és termékrendszer, csak a munka által hat az ember objektív környezetére. A kultúra önmaga, spontán nem képes hatni. Annyiban töltheti be szerepét, amennyiben az ember megérti, alkalmazni képes. Ügy vélem, ma már egyre világosabb az a felismerés is, hogy a fejlett szocialista társadalom felépítéséhez a technikai, műszaki, technológiai fejlesztés mellett, vagy azzal egyidejűleg a termelőerők legfontosabb elemének, az embernek a magasabb kulturáltsági foka is kell, sőt, ebben fontos tartalékaink vannak. Mégis — főleg közgazdászok kprében — folyik a vita a munkaerő kvalifikációja — dekvalifiká- ciója körül, ami szerintem nem művelődés, hanem gazdaság- politikai kérdés. Az elmúlt három évtizedben a kultúra funkcióit biztosító intézményrendszer fejlesztését döntően gazdasági lehetőségeink határozták meg. Nincs messze az az idő, amikor gazdasági fejlődésünk lehetőségeit, ütemét éppen a széles értelemben felfogott kulturális intézményrendszer, — a bennük folyó nevelő-képző, alkotómunka minősége határozza meg. Megítélésem szerint a kultúra, a kulturális tevékenység másik fontos funkciója, az ember, a természet, továbbá az emberi viszonyrendszereket átalakító szerepében, összefüggésében, valamint az emberi szükségleteket teremtő, befolyásoló szerepében fogalmazta meg. Teljesen világos, hogy az ember létfeltételeivel összefüggő szükségletek kielégítésében is már „tetten érhető" a kultúra ható szerepe, de az is érthető, hogy míg a létfeltételt biztosító (táplálkozás, lakás, stb.) szükségletei kielégítése jelent központi szerepet az ember tevékenységében, addig másfajta szükségletek csak latens jellegűek. Az is világos, hogy az egyén létszükségletei és szellemi szükségletei között nincs közvetlen függési viszony. A történelmi fejlődés során jutott el az ember addig, hogy a meglévő szükségletek kielégítésére irányuló tevékenysége új tárgyakat, eszközöket, „szellemi táplálékot" hozott létre, amelyek kielégítése már több, másfajta tevékenység feltételéül szolgáltak, s egyben újabb szükségletek születtek, amelyek ismét más minőségi tevékenységet követeltek meg, illetve tettek lehetővé. Jövő vasárnap: Egyénből, közösségi ember. Szentirányi József Kormányaink életrajza A memoár irodalom világszerte egyre népszerűbb, a legpatinásabb kiadók egyre- másra publikálják a híres emberek élettörténetét, életregényét. Újabban ismert Irodalmi nagyságok állítják tollúkat a közönség új ízlésének szolgálatába. Kormányok „életrajzának" megírásáról azonban eddig nem szólt a fáma. Ezért sajátos és egyedülálló Bölöny József vállalkozása, aki egészen regényes módon — születési anyakönyvi kivonatok, keresztelőlevelek, halotti bizonyítványok, sőt olykor sírkövek — segítségével állította össze munkáját: Magyarország kormányainak 1848-tól 1975-ig terjedő történetét. A hamarosan megjelenő kötet tudós pontossággal közli a magyar miniszterek, kormányfők, kormányok névsorát, hivatalba lépését, átszervezését, s lemondásának elfogadását is. Hiteles és megbízható képét nyújt a magyar kormányok működésének személyi és időbeli adottságairól. Az összeállítás hallatlanul érdekes adattár, forrás mindazok számára, akiket történelmünk utóbbi egy és negyed évszázada különösen vonz. Az 1848. évi III. törvénycikkel kinevezett első független magyar felelős minisztérium hivatalba lépésétől, 1848. III. 17-től a hazánkat ma is irányító, 1975. V. 15-én hivatalba lépett Lázár-kormányig — nem számítva az ellenforradalmi kabineteket és az országnak csak egy kis részén, rövid ideig működő minisztertanácsot — 55 kormánya volt hazánknak. A kormányok életrajzából kitűnik például, hogy mely kabinetek vezették leghosz- szabb időn át az országot. Tisza Kálmáné 1873. október 20. — 1890. március 15-ig „országok”, Bethlen István kabinetje 1921. március 14. — 1931. augusztus 24-ig döntött az ország sorsáról, a Fock Jenő által vezetett minisztertanács pedig 1967. április 14. — 1975. május 15-ig irányította az országépítő munkát. Bölöny József felsorolja az 55 kormány tagjait és tárcavezetőit: 480 kormánytagról közöl személyi adatokat. Közülük 47-en kormányelnökök voltak, 386-an miniszterként tevékenykedtek, 35-en népbiztosként szolgáltak. A 47 kormányelnök közül egyébként Wekerle Sándor volt az, aki 1918-ig három ízben is kopott megbízást kormányalakításra, öten pedig — köztük Kádár János — két-két ízben álltak kinevezett kormány élén.
