Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-28 / 28. szám
1978. január 28., szombat Dunantmt napló 3 „Aranyoskám, be szabad jönni?’* Emberi, művészi tanúságtétel Péchy Blanka új könyve Este a Dunánál címmel adta ki a Magvető a színésznő, nyelvművelő, író Péchy Blanka 'új könyvét. A kötet riportokat, publicisztikai írásokat, színházi műhelytanulmányokat, sze- repelemzéseket, művészportrékat tartalmaz. Péchy Blanka könyvéből harmónia és derű árad, a keserűségnek, lemondásnak nyoma sincs írásaiban. Pedig nem volt idilli az élete, hiszen a politikailag elkötelezett művész sorsát választotta. Talán éppen ebből ered a derű és a harmónia. Meg abból, hogy most, az ő szavaival élve, ,,matróna korában" is tevékeny művészember. Mindehhez járul egy olyan magatartás, mely a megírásra szánt emberi sorshoz megértéssel közelít, és erkölcsi kérdésnek tekinti a pontos fogalmazást, a magyar nyelv árnyalt használatát. Stílusában nyoma sincs a homálynak, a stílustalansógnak. Péchy Blanka mester módjára bánik anyanyelvével. Mester módjára, de nem fölényes ruPÉCHY BLANKA ESTE A DUNÁNÁL tinnal, bevált fogásokkal. S ez a megnyerő, korrekt stílus szilárd elvi elkötelezettséget sugároz. A hírlapozó első hetei 13A magyar, és 23 külföldi lap — Néha még zenei kívánságokat is teljesítünk - szól közbe Erzsébet, aztán statisztikáit kezdi lapozgatni. - Délelőtt csak ritkán téved be valaki (csütörtökön tartunk délelőtt is nyitva). Az első olvasók két— három óra körül érkeznek, aztán folyamatosan ötig, hatig. Ekkor vagyunk a legtöbben, átlag tizenöt-húszán. Egy kicsit meglepő, hogy még nem kapták fel jobban ezt a helyet, hiszen - a korábbi tervektől eltérően - már most ki tudtunk tenni a polcokra külföldi lapokat is. Néhány hónapon belül huszonhárom féle külföldi újságból lehet majd válogatni a 134 magyar mellett. Talán még kevesen tudnak a hírlapozó létezéséről. Az idősebbek pedig, akiknek a legtöbb szabad idejük van, nem mernek eljönni. A múltkor az ajtóig merészkedett egy öreg néni és bácsi, s onnan kérdezték: „aranyoskám, be szabad jönni?"... Nagy Sándor, az Ifjúsági Ház igazgatója biztosít: nem bánták meg, hogy berendezték a hírlapozót. — Előtte kellett mindent meggondolni. Volt kihasználatlan helyünk, tudtuk, hogy igény van a hírlapolvasásra, a városi és a szakszervezeti könyvtár pedig biztosította az anyagot: miért ne vágtunk volna bele? Az Ifjúsági Ház neve ne tévesz- szen meg senkit: valamennyi szolgáltatásával együtt a hirla- pozó is — mindenkié. Innen még egyetlen idősebb látogatót sem küldtünk el. Havasi János ■ ■ A macskás ii oregur ines, amerikai fill Nem indul túl biztatóan A macskás öregúr c. amerikai film. Az érdeklődés felkeltése helyett inkább bosz- szantónak ígérkezik a folytatás, mikor megismerjük a hetvenéves, szenilisnek tűnő öregurat, hóna alatt a ronda döggel, amint az emlékek bútoraival telezsúfolt lakásában cicabolond vénlányokat lepipálva társalog Tonto-val (ez a macska neve). Sőt nemcsak beszél hozzá, hanem énekel és Shakespeare-t szaval neki a nyugdíjas tanár. És Lear király haragjával szórja átkait, miközben fotelestől együtt cipelik ki a lebontásra ítélt házból. Később elkönyvelhetjük, hogy a film éppen annyira'érzelmes, amennyire eav jobb „új-hollywoodi" filmtől elvárható. Valamint azt is, hogy valanrűre való amerikai filmhez épp úgy hozzátartozik az országúti csavargás, mint egynémely magyar filmhez az unalom. Megszoktuk mór a mesterien megírt epizódfigurákat, kitűnő karakterszínészeket, a biztoskezű rendezést. A rutin mögül e filmben mégis felsejlik valami, nem tolakodóén, szájbarágóan s ez a valami az előbb említett csavargáshoz kapcsolódik. Chaplin klasszikus film-csavargója, Steinbeck társadalmon kívül rekedt kedves csirkefogói, a beatnemzedék állandó útonlevői azt a benyomást keltik, mintha Amerika egyik — jobbik? szerencsétlenebb? — fele mindig úton lenne. így azon sem csodálkozhatunk, hogy az utóbbi években sorra készültek a vándorlás dramaturgáiájára épült filmek. Autón kóborol a harmincas években az alig serdült kislány (Papirhold); motorizált vándorok a hatvanas évek szelíd motorosai; úton van a lecsúszott értelmiségi (öt könnyű darab), az átvert katona (Utolsó szolgálat) és az igazi csavargó (Madárijesztő). És útrakel a macskás öregúr is, példázva a sehova nem tartozás sajátos amerikai élményét. A bevándorolt —mint az öreg barátja — az élet alkonyán a szülőföld emlékvilágában él. Ezek az emberek akkor a legmagányosabbak, mikor egy-egy percre nagyon közel kerülnek egymáshoz. Mint például az öregúr a zen-buddhista unokájához, élhetetlen gyerekeihez, a vele egyívású macska-ügynökhöz vagy a kuruzsló indiánhoz. S az utazás állomásai közt, az úton érezhető igazán, hogy ez sorsszerű magány. Kitűnő színész az öregurat alakító Art Carney, aki szenilitást, és öniróniát, gyermeteg- séget és bölcsességet, halálra készülődést és életörömöt él át. A filmnek még „eszmei mondanivalója” is van: az embereket mégis csak jobban kell szeretni, mint az állatokat. S. A. Hangverseny Anton Diknv zongoraestje Alig három heta nyílott meg, de már törzsvendégei vannak az Ifjúsági Ház hirlapozó- jának. — Az a szemüveges, szőke fiú kora délutántól késő estig itt van — mutat az egyik asztal felé Púm Erzsébet, a hírlapozó őre. — Mit szólnak a munkahelyén ahhoz, hogy ilyen sok időt „hírlapozással" tölt? — Három műszakban dolgozom — emeli föl a fejét az újságból Pál Endre, a posta műszerésze — , bőven jut időm olvasásra. Azelőtt keveset jártam az Ifjúsági Házba, de a hírlapozó meghozta a kedvem a többi rendezvény látogatására is. A magyarokon kívül a francia nyelvű lapokat olvasom a legszívesebben. Kár, hogy ezekből kevés van. Nagy Endre, aki ugyancsak gyakori vendég itt, éppen a Bravo-1 lapozgatja. — Tudok egy kicsit németül, szívesen átbogarászom a külföldi lapokat. A Pécsi Tervező Vállalatnál dolgozom, mint statikus szerkesztő; olyan a munkabeosztásom, hogy délutánonként el tudok ide jönni. Ami engem érdekel, azt többnyire megtalálom. A fotó és a grafikai témájú lapokat szeretem, és mindent, ami az autókkal foglalkozik. — Nem találják zavarónak a zenél és a kólásüvegek csörömpölését? — Egyáltalán nem — felelik szinte egyszerre. — Sokkal jobb, ha nincs az a merev fegyelem, mint a könyvtárakban. Egy kicsit a régi kávéházakra emlékeztet ez a hely. Hétvége Istenkúton ,Belépés csak ■yakkendöben” A Fábián Béla úti Nevelési Központ Művelődési Házában szombaton este 6 órától Füredi Zoltán „lemezlovas” szórakoztatja a fiatalokat. Vasár- iap délelőtt 10 órától „Belé- Dés csak nyakkendőben" címnél a havonta ezentúl meg- endezésre kerülő kisdobos és ittörő délelőttöt tartanak, nelynek keretében sportvetél- ;edők, szellemi vetélkedők, ajzfilmvetítés és játékok sze- epelnek a programban. Va- árnap délután 4 órától a lyugdíjas klub közgyűlésére érül sor, majd a Volán Trio zórakoztatja a III. kerület yugdijasait. Ha a sikert a tapsok hosszával és erősségével mérnénk, Anton Dikov szerda esti hangversenyét a közepes koncertek közé sorolhatnánk. A figyelmes hallgatónak azonban — ha félre tudta tenni az ismert művekhez kapcsolódó elképzeléseit —, többet nyújtott a bolgár művész muzsikálása. A szó szokásos értelmében nem volt lenyűgöző, ahogy Beethoven C-moll szonátáját (Op. 111.) megszólaltatta. A lassú bevezetés nem váltott ki döbbenetét, az Allegro con brio e appassionato megfogalmazása, kissé tplhegyezett ritmikájával, a polifon elemeket hangsúlyozó tiszta vonalvezetésével szikárnak, helyenként aszketikusnak tűnt. Mégsem mondanám, hogy ez az értelmezés nem hiteles, vagy éppen szegényes. A poklokat járó, egeket ostromló Beethoven hangja talán halványabban szólalt meg ezúttal. A káoszban véglegesen rendet teremtő, a kicsinyességek fölé emelkedő, erőt és biztonságot sugárzó Beethoven azonban jelen volt. Dikov értelmezésében van valami barokkos, sőt kifejezetten bachos, de ez a vonás egyáltalán nem idegen a késői Beethoven- művek szellemiségétől. A c-moll szonáta, Beethoven legutolsó alkotása e műfajban rendhagyó módon lassú tétellel végződik. Ilyen hatalmas méretű, lassú zene megszólaltatása mindig nehéz feladat, zárótételként kétszeresen az. Dikov letisztultán, egyszerűen és emelkedetten játszotta. A variációk más-más színben, egyre léoiesebben szóltak, híven a szerző elképzeléséhez, aki e tétellel nemcsak a legbensőségesebb műfajtól, de talán már az élettől is búcsúzott. Prokofjev 7. szonátája 1941-ben, a háború pusztító viharai között született. Első és mindmáig legkiválóbb előadója, Szvajotszlav Richter kifejezetten háborús zenének értelmezi. Dikov előadása drámailag kevésbé kiélezett, viszont nagyszerűen érvényesültek benne a darab ragyogó szín-effektusai. A legmegoldottabb- nak itt is a lassú tétel mély emberséget sugárzó' megszólaltatása tűnt. A két nagyszabású mű mellett Veselin Stojnov Prelúdium és nocturno című alkotása, valamint Chopin lisz-moll Barcarolle-ja hangzott el, mindkettő kimunkált, élményt nyújtó előadásban. Dobos L. Okos^ jó szemmel válogatott tapasztalatokat ad át olvasójának - elsősorban az életről, sokféle emberről, színes egyéniségekről. Hallatlanul gazdagok emberi kapcsolatai, érzékenyen reagál minden gesztusra, s különös érzékkel veszi észre a nemeset, a megtartásra méltót. Megragadóak művész-, főként színészportréi. Nem ismeri az iróniát, a pályatársi irigységet, a rivalizálást, a szakmai féltékenységet Mint bevezetőjében leírja, hiteles képet akar adni az általa ismert művészgenerációról. Ezt emberi és írói szempontból is maradéktalanul teljesíti. Bennfentes ír a színházról a szó legjobb értelmében, színészíró, aki egy kicsit pszichológus is. Igényesek, értőek szerepelemzései is. A kötet Írásait azonban nemcsak a színésznő író írja, hanem írja a társasági dáma is. Bajor Gizi barátnője; megszólal benne Magyar Lajos, a kommunista forradalmár újságíró felesége, aki Násztyát játszotta az Éjjeli menedékhelyben a Tanácsköztársaság idején; Ady verseinek egyik első népszerűsítője, a munkásotthonok szavalóművésze; s emlékezik Reinhardt színházának tagja csakúgy, mint a mellőzött színművész vagy a szép magyar beszéd patrónája, az írói, újságírói ambíciókkal megáldott jó tollú színésznő. És ostromnaplója? Annyi és olyan sokféle háborús írás után is döbbenetes erővel hat. A hűvös tényközlésen minduntalan áttör a szenvedés, az emberi együttérzés forrósága. Mindezen túl igen jellemző, hogy mit tart megírásra érdemes témának. Egy számunkra ismeretlen francia színésznőköltő hányatott, szenvedélyes és önfeláldozó életét például Vagy a lámpalázat, amelyről többek között Bajort, Csortost. Ferencsik Jánost, Csathó Kálmánt bírja vallomásra. Megírja Herczeg Ferenccel - a múlt rendszer hivatalos irodalmának vezéralakjával — való találkozásait. E témánál ismét csodálnunk kell biztos ízlését, arányérzékét. Tanítványi vallomást tesz Heltai Jenőről. Lejegyzi Lyka Károly korántsem akadémikus művészportréját Med- nyánszkyról, az elesettek, csavargók festőjéről. Krónikása Devecseri Gábor utolsó napjainak. És végül a „színészarcok": Bajor Gizi, Márkus Emilia, Medgyaszai Vilma, Uray, Csor- tos, Tímár portréi mellett az új tehetségek, Ruttkay Éva, Gábor Miklós és Bánki Zsuzsa 1945-ben készült, valóra vált jóslatokkal teljes képe . . . Péchy Blanka könyve lebilincselő olvasmány. Művelődéstörténeti, színháztörténeti dokumentum, de több is annál. Emberi, művészi tanúságtétel. Gállos Orsolya
