Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)

1978-01-03 / 3. szám

A Dunántúlt napló 1978. január 3., kedd KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Hagyományosan köszöntötték az újévet Moszkvában hírek 1978. JANUAR 3 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GENOVÉVA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyug­szik 16.05 órakor. A Hold kél 0.32 — nyugszik 11.48 órakor. AlekszandrBek LJetvenöt évvel ezelőtt, ** 1903. január 3-án született Alekszandr Bek szovjet író, újságíró, is­mert publicista. Középiskolai tanulmá­nyainak befejeztével ön­ként jelentkezett a Vörös Hadseregbe és végighar­colta a polgárháborút. A harmincas években újság­író, majd a Gorkij vezet­te üzemtörténeti kutató- csoport munkatársa volt. 1941—44. között haditu­dósítóként majd minden fronton megfordult. Nem tartozik a termékeny mű­vészek közé; irává — mint annyi társát — iga­zában a Nagy Honvédő Háború tragikus és hősi atmoszférája tette. Legnagyobb írói sikerét 1941 őszének egy heroi­kus epizódjáról irt, e ne­héz korszak katonai-er­kölcsi problémáit ritka tömörséggel exponáló ri­portregényével — A volo- kalamszki országút — aratta, amelynek utóbb — Volokalamszki napok — címmel a folytatását is megírta. E műveit számos idegen nyelvre lefordítot­ták. Ma e SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Cigányszere­lem (este 7 óra) Törzs bérlet. MOZI Park: Az akasztanivaló bolond nő (4, 6, 8) Petőfi: Bombasiker (4, 6, 8) Kossuth: Pillangó (10, 4, n8) Amarcord (2) Tanárképző Főiskola: A kis hableány (5) Alfredo, Alfredo (f8) Fekete Gyémánt: Régi idők rock zenéje (6) Jószeren­csét: Piedone Hongkongban (5, 7) Rákóczi: A magas szőke férfi visszatér (5, 7) Májusi.: A bátyámnak klassz öccse van (f 6) Boly: A hegyibarlang titka (7) Harkány: A Strucc kávéház vendégei (7) Komló, Május 1.: A Második utca foglyai (f5, f7) Komló, Zrínyi: A szabadság katonái (4, 7) Mohács: Suttogó fantom (6, 8) Pécsvárad: Uzsicei Köztár­saság (7) Sásd: Santiago fö­lött esik az eső (7) Sellye: A csalétek (7) Siklós: Fedő­neve: Lukács (7) Szigetvár: Center az égből (6) Amarcord (8) Várható időjárás kedd es­tig: változóan felhős idő. Leg­feljebb néhány helyen hószál- lingózás, ónosszitálás. Mérsé­kelt, időnként megélénkülő dé­li, délnyugati szél. Főként hajnalban és reggel helyen­ként köd. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 2, mínusz 7, legmaga­sabb nappali hőmérséklet ked­den: 0, plusz 5 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: változó, majd bo­rultságig megnövekvő felhőzet. Számottevő csapadék az idő­szak második felében várható. Az évszakhoz képest enyhe idő. Időnként megélénkülő nyugatias szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 2, mínusz 7, majd mí­nusz 2, plusz 3 fok között. Leg­magasabb nappali hőmérsék­let plusz 2, plusz 7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 30 százalékán vár­ható. Kétnapos rendezvény az oktatási igazgatóságon Megyei lapok II. szakmai konferenciája Ma reggel fél 9-kor kezdődik Pécsett, az ok­tatási igazgatóságon a megyei lapok II. szakmai konferenciája. A kétna­pos rendezvény első nap­ján a televízió, a rádió és a nyomtatott sajtó — mindenekelőtt a megyei lapok — kapcsolatáról, a központi és a helyi hír­közlés közötti munkameg­osztás lehetőségeiről lesz szó. A téma előadója: Németh Jenő, az MSZMP KB ágit. prop. osztályá­nak alosztályvezetője. Holnap — szerdán — 9 órakor kezdődik a kon­ferencia. Szó lesz az of­szet lapok szerkesztésének tapasztalatairól, e tech­nológia fejlesztésének le­hetőségeiről. A konferen­cia szerdán délután feje­ződik be. ♦ — Új kisüzem Sásdon. A komlói Carbon Köny- nyűipari Vállalat új kon­fekció kisüzemet létesít Sásdon. A százötven főt foglalkoztató üzemben április végén indul a ter­melés, egyelőre ideiglenes helyen, amíg 1979 végére .az új üzemcsarnokot fel nem építik. A sásdi üzem létrehozásával a tőkés exportot kívánják növelni. — Új köntösben. A vá­sárlók könnyebb tájéko­zódása érdekében átren­dezték a pécsi Konzum Aruház első emeleti ru­házati részét. Újra „öltöz­tették” a szintet és nagy irányító táblákat helyez­tek ki. — Irodaépület-korsze­rűsítés. A Dél-dunántúli Kőbánya Vállalat irodáit felújítja a Komlói Város­gazdálkodási Vállalat. A munkálatok értéke meg­haladja a félmillió forin­tot. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbelbetegek részé­re: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermek­kórház Pécs és a megye égési területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet: Pécsbányatelepi Kórház. Baleseti sebészet: II. sz. kli­nikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SÓS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. — A Kossuth Könyvki­adó újdonságai: Ady End­re: Leporelló, a Hazafias Népfront társadalmunk­ban, A Nagy Honvédő Háború története, Lenin: Életrajz, Szabad: Kossuth politikai pályája, Pach: Történetszemlélet és tör­ténettudomány, Csibra: Esztétikai ABC, Dellagra- matikasz: A fasizmus ural­ma, Művészetpolitikánk időszerű kérdései, Vásár­helyi: A lord és a korona, A Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetségének alkotmánya (alaptörvé­nye), Brezsnyev: Az alkot­mány tervezetéről, Kovács: Az SZKP gazdaságpoliti­kája, Vértes: Nemzeti és mozgalmi ünnepeink, Ka­puscinski: Golyó-zápor­ban Angola földjén, Hoff­mann Istvánná: Gazdálko­dós otthon, F. Langer: Ta­núskodom, Zalakavicius: Kentaurok, Szocializmus és népjólét, Sinkarjov: Szibéria, Közművelődési kézikönyv, Az ENSZ és a világproblémák, Vallástör­téneti kislexikon, Berényi: Európa Helsinki után, dr. Misi: Háztáji és kisegítő gazdálkodás, Jakab: Tag- könyvcsere után. — Felújítják Komlón, a Bocskai utcában a Bara­nya megyei Élelmiszerke­reskedelmi Vállalat 236. számú élelmiszerboltját. Az épületben lévő hús­boltot is ide helyezik, s annak a helyén oktatási kabinetet alakítanak ki. A felújítás 300 000 forint­ba kerül. — Bizonyitványosztás, azaz a félévi értesítőket vehetik ma kézhez az ál­talános iskolások — Ba­ranyában közel 45 ezer diák —, valamint a kö­zépiskolások 8300-an, s egyben megkezdődik az oktatás. 04-05-07 A hét végén 64 személyi sé­rüléssel járó közlekedési bal­eset történt; ebből 7 halálos, 27 súlyos és 30 könnyű sérü- léses kimenetelű volt. * A Somogy megyei Kerekben egy kanyarban Kucsera György 23 éves gépkocsivezető, bala- tonlellei lakos, tehergépkocsi­val áttért az úttest bal olda­lára és ott összeütközött a vele szemben haladó személy- gépkocsival. A baleset követ­keztében a személygépkocsi vezetője, Berkhammer Lajos 32 éves fögépész, budapesti lakos és utasai közül Papezs Sán­dor 33 éves üzemvezető, Pa­pezs Sándorné 31 éves és Pa­pezs Katalin 10 éves tanuló a helyszínen, Berkhammer Lajos- né 31 éves pénztáros és Berk­hammer Andrea 8 éves tanuló, budapesti lakosok pedig kór­házba szállítás után belehal­tak sérüléseikbe. Kucsera és utasa könnyű sérülést szenve­dett. Nyírbátorban Bolgya Mi­hály 61 éves nyugdíjas, helyi lakos kerékpárral felborult és olyan súlyos sérülést szenve­dett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. Szakszervezeti tisztségviselők levelező oktatása Új típusú levelező okta­tási forma kezdődik ma délelőtt, választott szak- szervezeti tisztségviselők részére: szakszervezeti könyvtárosoknak, informá­ciós, ifjúsági valamint nő­felelősöknek. A képzésnek illetve továbbképzésnek ezt a levelező formáját most alkalmazzák először, egyelőre kísérleti céllal. A szakszervezeti tiszt­ségviselők levelező okta­tása tanfolyam jellegű, alapfokú képzést adó, öthónapos kurzus. A ma délelőtti ünnepélyes meg­nyitóra 110 tisztségviselőt hívtak meg, akik havonta egy-egy napon konzultá­ción vesznek részt. Elő­adásokat hallgatnak, illet­ve a tananyagról temati­kát, irodalomjegyzéket és tankönyvet kapnak, tehát egyénileg tanulhatnak; így csak öt alkalommal, egy-egy napra kell ott- hagyniok munkahelyüket. Tervek szerint a levelező oktatási formát később ki­szélesítik. Az első előadást Sziii József, az SZMT megyei titkára tartja meg A szak- szervezetek feladatai a fejlett szocialista társada­lom építésében címmel. Délután dr. Zukovits Imre főiskolai tanár az egyéni tanulás módszertanáról tart előadást az új okta­tási forma első konzultá­ciós napján. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 1079 gépkocsit adott át a MERKUR új tulaj­donosaiknak. Ebből legtöbbet, 383-at Polski Fiat 126 típusból adtak ki. A gépkocsik elő­jegyzési sorszámai a követke­zők: Trabant Limousine (Buda­pest) 12 373, Trabant Limousine (Győr) 4220, Trabant Li­mousine Speciál (Budapest) 17 160, Trabant Limousine Spe­ciál (Győr) 8073, Trabant Li­mousine Hycomat 6343, Tra­bant Combi (Budapest) 2397, Trabant Combi (Győr) 639, Wartburg Limousine 7173, Wartburg de Luxe 8159, Wart­burg de Luxe tolótetős 2381, Wartburg Limousine tolótetős 1976, Wartburg Tourist 2268, Skoda 105 S (Budapest) 88 009, Polski Fiat 1500 12 598, Polski Fiat 126 9263, Zaporo- zsec 26 1 03, Zsiguli (Buda­pest) 90 893, Zsiguli (Debre­cen) 42 886, Zsiguli Combi 10 707, Zsiguli 1500 9186, Zsi­guli 21 011 (Budapest) 8000, Zsiguli 21 011 (Debrecen) 4000, Dácia 9855, Moszkvics 2140 1725. ♦ — Új iskolabuszt kapott a Szentlőrinci Mezőgaz­dasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, amely­ben ez év őszétől megkez­dik az állategészségőrök képzését. A 800 000 forint értékű, extra kivitelű, 30 személyes Ikarusz 211-es, december 20-ón érkezett, s január 3-tól szállítja az iskola tanulóit Pécsre, Bolyba, Sellyére, Véménd- re, az iskola gyakorló üzemeibe. Szeptembertől az állategészségőr tanu­lókat viszi majd rendsze­resen a busz a pécsi és a szigetvári állatkórházba. — Lenkóc és lenszál. A Drávaszabolcsi Lengyár­ban az elmúlt esztendő­ben 516 tonna lenkócot és közel 370 tonna len­szálat készítettek. Kinevezések A Minisztertanács Knopp Andrást oktatási minisz­terhelyettessé nevezte ki. A kormány Nagy Mik­lóst, a Kulturális Kapcso­latok intézetének elnök- helyettesét — más mun­kakörbe történő áthelye­zésére tekintettel, érde­meinek elismerése mellett — e tisztségéből felmen­tette, s egyidejűleg Me- ruk Vilmost, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettesévé kinevez­te. ♦ — Négy új 260-as Ika­rus autóbusz érkezett teg­nap Pécsre, a Volán 12-es Vállalathoz. A tervszerű eszközváltás keretében az autóbuszokat a helyi köz­lekedésben állítják forga­lomba. —A majoránna szerző­déskötéseket elkezdte a Herbaria Vállalat. Az idei termesztéshez a Herbária biztosítja a vetőmagot és szaktanácsokkal is ellátja a termelőket. — Magányosok klubja. Újmecsekalján is megala­kul a magányosok klubja, a Bánki Donát u. 17. szám alatt. Az első összejövetel január 7-én, szombaton 16.00 órai kez­dettel lesz, de vasárnap is várják az érdeklődőket a délutáni óráktól. — Védett természeti ér­tékeink körét bővítette legutóbbi ülésén a Bara­nya megyei Tanács vég­rehajtó bizottsága. A jö­vőben védelmet élvez a helesfai és a királyegy­házai—rigópusztai szo­ciális otthon parkja, a mecseknádasdi Törökvár, a felsőszentmártoni lige­tes legelő, valamint né­hány kocsányos tölgy, vadkörtefa és magyar­kőris Bogdása, Peterd és Besence határában. ♦ J°gi tanácsadás A Hazafias Népfront Budai I. Körzeti Bizottsága 1978. ja­nuár 4-én 17 órakor Pécs, Kos­suth L. u. 81. szám alatti pártalapszervezet helyiségében jogi tanácsadást tart dr. Czif- ra József ny. járásbíró részvé­telével. ♦ Esküvő MIKLÓSA KATALIN és BACK JANOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. január 7-én 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). rrrrr Dr. Tompa Kálmán ny. főorvost, az ismert mű­gyűjtőt — aki a pécsi Modern Magyar Képtár­nak rendkívüli értékű ha­gyatékot adományozott — 80. születésnapja alkal­mából tegnap, január 2- án délben Pécs megyei város Tanácsának kül­döttsége köszöntötte bu­dapesti lakásán. A város díszoklevelét és ajándé­kát, egy szép Zsolnay emléktárgyat Csorba Ti­vadar, a városi tanács osztályvezetője és Schenk János, a művelődésügyi osztály közművelődési cso­portvezetője nyújtotta át. Romváry Ferenc, a Bara­nya megyei Múzeumok Igazgatóságának osztály- vezetője az intézmény ne­vében Janus Pannonius Emlékérmet adott át a város 80 esztendős mecé­násának. * Csaknem egy hónapos nyitvatartás után hétfőn bezárult a kilencedik al­kalommal megrendezett miskolci országos grafikai biennálé. A miskolci or­szágos grafikai biennálé anyagából készült válo­gatást, több mint hatvan grafikát, a közeljövőben Varsóban is bemutatják. * Mezőtúron, ahol az idén emlékeznek a várossá nyilvánítás 600. évfordu­lójára, hétfőn ünnepi ta­nácsüléssel kezdődött a jubileumi eseménysorozat. Az évfordulóra művészeti hetekkel, tudományos ülé­sekkel, irodalmi rendezvé­nyekkel is emlékeznek, Mezőtúron kerül sor a mezőgazdasági könyvhó­nap és az ünnepi könyv­hét országos megnyitójá­ra. A hétfői ünnepi ta­nácsülés után a városi tanócsháza falán lelep­lezték a 600 éves jubi­leumot megörökítő már­vány emléktáblát. Lapzárta Agostino Neto, az An­golai Népi Köztársaság elnöke elnöki rendelettel államosított 53 magánkéz­ben lévő mezőgazdasági vállalkozást, illetve 52 ül­tetvényt. * Nyolc kiló heroint — értéke mintegy 4 millió svájci frank — foglalt le az olaszországi Chiasso rendőrsége. A kábítószert a Távol-Keletről próbálták becsempészni az ország­ba. * Maliban vasárnap sza­badon bocsátanak 30 politikai foglyot — jelen­tette be Moussa Traore, a nyugat-afrikai ország ál­lamfője. Újévi üzenetében leszögezte: a gesztus a nemzeti megbékélés meg­valósítása jegyében szüle­tett. * Burmában vasárnap ál­talános választások kez­dődtek, amelyeken a nemzetgyűlés és népi ta­nácsok tagjait választják meg. 16 millió szavazó dönt arról, hogy kik lesz­nek a 464 tagú törvény­hozó testület új képvise­lői és a helyi hatalmi szervek tagjai. * A görög rendőrség köz­lése szerint elrablói sza­badon bocsátották Faruk Zein Athénban élő liba­noni üzletember nyolcéves kisfiát, aki 30 óráig volt a banditák fogságában. Szabadonbocsátásáért ál­lítólag nem fizettek vált­ságdíjat. * Az egyesült államokbeli Birminghamban 60 órán és 31 percen keresztül prédikált Robert Marshall tiszteletes, aki ezzel új vi­lágcsúcsot állított fel. A RÁDIÓ ÉS TELEVfZIÓ Ilii ÍÍSORABOL. RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Debussy: Három sanzon. 8.34: Természeti ritkaságok: A csá­szármadár. 8.44: Paisiello: A sevil­lai borbély. Kétfelvonásos vígopera. 10.05: A szakmák nyomában. 10.30: Az operaközvetítés folytatása. 11.13: Fauré: e-moll szonáta. 11.40: Külö­nös házasság. VI. rész. 12.35: Me­lódiakoktél. Közben: 13.10: Törvény- könyv. 13.25: A Melódiakoktél foly­tatása. 13.53: Százszorszép színház. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Bartók- művek. 15.44: Magyarán szólva . . . 16.05: Harson a kürtszó. 16.35: Régi híres énekesek műsorából. 17.07: Fiatalok stúdiója. 17.33: Schumann: Davidsbündler táncok. 18.00: A Szabó család. 19.15: Irina Arhipova és Rafael Arié énekel. 19.50: Ä magyar korona regénye. 20.20: Nó­taest. 21.05: Húszas stúdió. 22.20: Zenekari muzsika. Közben: 22.50: Meditáció. 23.00: A Zenekari mu­zsika folytatása. 0.10: Szigeti Edit táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Indulók, táncok, fúvószene­karra. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Népdalcsokor. 9.30: Derűre is derű. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: Népszerű operett­részletek. 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból. 12.50: Barokk muzsika. 13.33: Újévi dalok. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Népzenekedvelők­nek. 18.33: A tegnap slágereiből. 19.14: Erdők városa. Jegyzet. 19.30: Csak fiataloknak. 20.33: Mindenki könyvtára. 21.03: Sanzonszemle. 22.00: Nóták. 22.33: Tíz perc külpo litika. 22.43: A nóták folytatása. 23.05: Zenés játékokból. HARMADIK MŰSOR 14.05: A Postás Szimfonikus Zene­kar játszik. 15.07: Irodalomtudó- saink fóruma. 15.37: Marija Biesu énekel. 16.03: Brahms-művek. 17.00: Zenekritikusok hanglemezekről. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.05: Új magyar zene a rádióban a közönség és a kritikusok 1977. évi díjáért. 18.46: Beethoven: VI. ,,Pas­torale" szimfónia. 19.33: Montever­di: Bájos madárka. 19.40: Kapcsol­juk a Magyar Tudományos Akadé­mia kongresszusi termét. Közben: kb. 20.35: Szemelvények a régi bol­gár irodalomból. Kb. 20.55: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.45: Operakettősök. 22.25: A dzsessz történetéből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kíván­ságok. 17.30: A képviselői munka hétköznapjai. Felső Pál riportja. 17.45: Zenés percek. Polgár Marian­na és Bodó Árpád négykezes zon­gorahangversenye a stúdióban. Em­berek, dalok. Mészáros Mátyásné dunaszekcsői népdalénekest bemu­tatja Várnai Ferenc. 18.00: Dél­dunántúli híradó. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Gyermekdalok. — Népdalgyűjtők. Riport. — A bajai úttörőzenekar játszik. — Hírek. — Lapszemle. 19.00: Német nyelvű mű­sor. Hírek. — Takarmányozás — ál­lattartás télen. Riport. — Kívánság­hangverseny. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.23: Hírek. 16.30: Hajnal a dzsungel mélyén. Japán rövidfilm (sz.). 17.05: Miértek és hogyanok... Óvodások műsora (sz.). 17.30: Min­denki iskolája. 6. Matematika. 18.00: Egészségünkért! Az Országos Egész­ségvédelmi Intézet műsora. 18.05: 8. Fizika. 18.40: Égési sebek. Dokumen­tumfilm. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Magya­rul beszélő francia tévéfilmsorozat. IX/4. rész (sz.). 20.55: Színházi album. 21.55: Zene a B. stúdióból. NSZK zenés film (sz.). 22.30: Tv- Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Arcélek a közéletből. Do­kumentumfilmsorozat. I. rész: A bí­róság elnöke: dr. Stefanits József. 20.30: Reklámműsor. 20.35: Tv-Hír- adó 2. 20.55: Fehér fal. Magyarul beszélő svéd film (sz.). JUGOSZLÁV TV 16.40: A katona, aki jól ment — gyermekműsor. 17.10: óz, a csodák csodája — amerikai film. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Ember határok nélkül. 20.30: Zvonko Bogdan és Lakatos Sándor showja. 21.00: Akciók. 21.05: Hitckok film­sorozat: Fiatalok és ártatlanok. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Az öreg Adria zenéje. 18.00: Válogatás az újévi műsorból. 19.00: A vadon élete — népszerű­tudományos film. 20.00: A megpró­báltatások forgatagában — filmso­rozat. 20.50: Huszonnégy óra. 21.10: Tudományos műsor. 21.55: Források — költészeti adás.

Next

/
Thumbnails
Contents