Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-10 / 339. szám
e Dunántúlt napló 1977. december 10., szombat Ferihegy „szeme” az irányítótorony, innen segítik a gépek (elés leszállását. Az utas, akit az út végén Moszkva vagy Párizs vár, mit sem lát ebből a világból, ahol részleteire bomlik, órakész feladattá, teljesítendő tervvé válik a repülés; javítandó munkadarabbá, ügyes kezek eszközévé, radarszemek játékává maga a repülőgép. Az újságíró is ritkán pillanthat be ide, akkor is csak kísérettel. Két napig egy reptéri sárga Wartburg szolgál nekem, a kísérőtiszt, kezében az adóvevővel, tisztes távolságból vigyáz rám. Moys Péter, az irányítási osztály vezetője az „APP- ROACH"-ba vezet. Angol szó, közelítést jelent. Az „APPROACH” tenyérnyi szoba, a fal mentén körben műszerek, az asztalon kapcsolótábla. Ketten épphogy elférnek itt. Moys „Ide csak az jön, aki szereti a repülést". Télen fagyban, nyáron hőségben dolgoznak a szerelők. Péter később egy termet mutat, éppen átalakítják. Reptéri látogatásom során aztán még sokszor találkozom építkezéssel, újítással vagy legalábbis azok tervével. Ferihegy a változás korát éli. „Hamarosan elkészül az új radarszoba. Nagy szükségünk van rá!” mondja kísérőm. Az „APPROACH”-ban félhomály és csönd fogad. A radarernyő fölvillanó zöldje, a lámpák pirosa, a számok szabályos ugrása jelez időnként a szemnek; angol nyelvű rádiózás, megcsörrenő telefon riaszt bennünket. Moys Péter visszafogott hangon magyaráz: ez a közelkörzeti irányító, innen vezérlik a Ferihegy körzetébe lépő gépeket a leszállás megkezdéséig. (A távolkörzeti irányító, hazánk új, legnagyobb polgári radarközpontja Kőrishegyen van és már készül a másik is, Püspökladánynál.) Osztott táblácskán számok ugrálnak: gépeket és magasságot jelölnek. A képernyőre bekúszik egy háromszög, tapogatózva halad fölfelé. Nehéz elhinni, hogy valahol egy gép több száz kilométeres sebességgel rohan felénk. A rádióban pergő párbeszéd: angol vezényszavak koordinátákról, időjárásról, szélerősségről és szélirányról. A pilóta adatokat mond, a diszpécser jegyzetel és a háromszög eltűnik a képernyőről. A gép megkezdi a leszállást. Ez már az irányítótorony dolga. A diszpécserek: Sári Ottó és Fazekas András hozzászoktak a csöndhöz, ha megszólalnak is inkább hajóznak: értékelik az időjárási helyzetet, a gép útját. De nincs sok idejük a beszélgetésre, ismét föltűnik a háromszög, megint jön egy repülőgép. Közben Moys Péter megjegyzi róluk: „Nehéz, felelősségteljes a munkájuk, vannak pillanatok, amikor a diszpécser vállán nyugszik a repülés. Itt minden kimondott szónak súlya van.” Moys Péter a szakértő sze- retetével magyaráz, nem állom meg a kérdést: „Repült?" „Soha, a szemem miatt. De mindenáron a repülésben akartam dolgozni. Tudja, úgy van ez nálunk, mint Moldova vasutasainál a mozdony füstjével: akit a légcsavarszél egyszer megcsapott..." Tudom. Éreztem már a légcsavarszél ízét. A MALÉV szerelőhelyisége egyetlen hangár. A szemre hatalmasnak tűnő csarnok ma Ferihegy legnagyobb gondja. „Ezt már a háborúban is bombázták” mondta valaki a csarnok korára utalva. Ami pedig a nagyságot illeti: az épületből minden gépnek kilóg a „svanca” ... „A repülőtér átépítésének legfontosabb része, a kifutópályán kívül, az új hangár felépítése lesz — mondja Szu- kics Gyula, a MALÉV javítási és fejlesztési főmérnöke. — Ha elkészül, jut végre hely a gépeknek, műszaki eszközöknek, szerelőink pedig megfelelő környezetben, jó feltételek között dolgozhatnak.” Ferihegy fejlesztésének első üteme 1982-ig tart. Itt szerepel a hangárépítés terve is. Addig a szerelők dolgoznak, mint eddig: nyitott hangárajtónál vagy kinn a szabadban. Télen a fagy, nyáron a hőség ragasztja kezüket az alumíniumhoz. „Az átlagfizetés nem több, mint másutt, a munka nehezebb és ráadásul Ferihegy messze esik a várostól —mondja Tóth József osztályvezető. — Itt csak az marad meg, aki kötődik a repüléshez. Szerencsére van néhány ilyen emberünk.” Jártak keservesebb idők is. Volt úgy, hogy napjában negyven ember lépett át az akkor újonnan alakult repülőszervhez, az RNÁ-hoz (ma a MÉM Repülőgépes Szolgálata). A MALÉV új vezérkara 1975- ben, többek között, a régi, jó szakembergárda visszahozását tűzte célul, s tudatosan kezdett munkálkodni a fiatal szakemberek nevelésében. Fazekas József vezérigazgató-helyettes személyesen egyengeti a szakember-utánpótlás útját. Ő adta ki az „egységes magyar repülésért”, jelszót, példáját többen követték, s ennek eredménye, hogy repülőszerveinknél kezd kialakulni egy, elsősorban a sportrepülésből táplálkozó új, erőteljes szakembergárda. Ferihegy öt'betűje, a MALÉV mellé 1973-ban újabb három betű: az LRI társult, megalakult a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság. Az utasok és az áruszállítás maradt a vállalatnak, a LRI vette át a repülőtér fenntartásának, üzemeltetésének gondját. Az igazgatóság őrködik a repülés biztonságán is. Csallóközi Miklós valaha vitorlázórepülő volt, ma az LRI főpilótája. Falán gonddal készült hatalmas táblázat, a pilóták elméleti és gyakorlati továbbképzésének rendje. „Pilótáink remek szakemberek, de kevesen vannak, a legfőbb gondunk az, hogy jól gazdálkodjunk az erőkkel. Ha ideje engedi, a főpilóta is gépbe ül. Furcsa elgondolni: a szuperszonikus gépek világában mi maradhat meg a repülés romantikájából? „A romantika az, hogy a gép technikailag ejti ámulatba az embert — mondja. Bekötöm magam, megfogom a botkormányt és ugyanazt az örömet érzem, amit egykor vitorlázórepülés közben.” Oláh István lokátor-műszerész, nehéz beszédű ember. Másoktól tudom: a legjobb szakemberek egyike. „Azt kérdezte, érzek-e felelősséget? . . . Sokáig semmit nem éreztem, aztán egyszer, itt a fejünk fölött megtörtént a baj. Azóta minden javításhoz úgy fogok, mintha azon a gépen az enyémek utaznának ..." Oláh István szavai repülés- útravalómat juttatják eszembe, pilóta-barát írta, ajánlásul Müller Péter A madár című könyvéhez. „Repülni nemcsak szép..., sokkal több Erre tanítanak a ferihegyi találkozások is. Major Árvácska Ferihegy „kinőtte” épületeit: a hangárba nem férnek be a gépek. „ide csak az jön, aki szereti a repülést" Ferihegy hátországa kutas világ „Szeretném, ha szeretnének” Akihez a legelső nóta Be nem végzett álom Ady Endrének zilahi diákköri nagy szerelme Zsóka volt, akiről A Hágár oltára című versben is megemlékezik: Kinek bőrét nem érinthettem, Szeréna, Zsóka, Trud és Irén, Irma s az Ég tudja, kik még: álltam Gőgösen mindük szivén. Zsóka Friedmann Sámuel gazdag zilahi gőzmalomtulajdonos barna hajú, de kék szemű leánya volt. Kedvtelésére anyja, a helyi nőegylet elnöknője, gyakran rendezett házukban zsúrokat. Tibor fiúk egy alkalommal meghívta Adyt húga zsúrjára. Az akkor Vili. osztályos, a zilahi lányok által elkényeztetett Ady csakhamar beleszeretett a csinos lánykába. A szülők azonban nem jó szemmel nézték ezt a nyiladozó diákszerelmet, mert Adynak már diákkorában rossz híre volt: gúnyos modorú, kiismerhetetlen, szeszélyes, kocsmázó diáknak tartották. Az érdekelt fél, Zsóka, azaz később már Dózsa Miksáné Friedmann (Zilahi) Erzsébet évek múltával így vall erről a diákköri szerelemről: „Amikor a mi barátságunk szövődött, Ady Endre még csak Ady Bandi volt. Mi ott, Zilahon nem hívtuk csak Ady Bandinak, sohasem csak Adynak, és sohasem csak Bandinak. Nagyon ráillett ez a név, és minden, amit csinált, olyan adybandis volt.” „Hogy Ady Endre szerelmes volt belém, azt másoktól tudtam meg. Mindig a diákok voltak ebben az ügyben Ady stafétái... Soha nem mondta, hogy szeret. De azért mindenki tudta, hogy én vagyok az ideálja, hogy hozzám írja szerelmes verseit." „Különössége engem megkapott. Már akkor hitte és mondotta, hogy belőle még nagy ember lesz. Olyan öntudatosan, biztosan látott a jövőbe, hogy azt akkor elbizakodottságnak minősítettük. Minden cselekedetében azt várta, milyen hatása lesz annak a jövőjére, irodalmi hírnevére. Az egyetlen .vallomása' talán az volt, amikor 1896 nyarán, pár héttel az érettségi előtt egyszer azt mondta nekem: ,Meglátja, Zsóka, maga is bekerül még az irodalomtörténetbe.’ Nevettünk rajta.” Amikor Ady leérettségizett, búcsúzóul meglátogatta Zsókát. A kertben sétálva Zsóka Ady kabátja gomblyukába tűzött egy piros rózsát, amelyet Zsóka előbb megcsókolt. Rövidesén, megjelent Ady verse a Szilágyban: Én kaptam annak a kis lánynak Legelső, tiszta, szűzi csókját! Hogy Adyban sokáig sajgott a Zsóka utáni sóvárgás, bizonyítja a Zsóka búcsúzója című verse, amelynek egész kis irodalma van már. A Szilágy 1899. nov. 26-i száma közölte ugyanis Zsókának eljegyzési hírét Dózsa Miksa MÁV-mérnökkel. Erre született meg Ady verse, amelynek első négy sorát idézzük: Akihez szólott a legelső nóta: Zsóka menyasszony, férjhez megy a Zsóka ... Még kurta szoknyás lány volt egy pár éve És nemsokára a más felesége ... Aztán Zsóka férjhez ment, a költő pedig befutott. De Ady sosem felejtette el első nagy szerelmét. Többször is fölkereste Zsókáékat Kolozsvárott. Egyik ilyen alkalommal dedikálta Zsókának a Székely Aladár által készített „könyöklős” fényképét ezzel a szöveggel: ,,Bevégzett regény, be nem végzett álom." Tóth István dr. EBB Liszl Ferenc életének krónikája A Puccini- és Vivaldi-króni- ka sikeres szerzője a „Liszt Ferenc életének krónikája" című könyvével — mely a pécsi zenei hétre jelent meg — ismét impozáns anyagismeretéről és szintetizáló képességéről tett tanúbizonyságot. A szerzőnek a könyv megírásakor semmiképpen nem volt könnyű dolga, hiszen olyan ember életét kellett megörökítenie — szinte „napról napra” —, akiről hatalmas leteratúrát őriznek a könyvtárak, s akinek élete az olvasó számára már nem Terra Incognita. Éppen ezért nem tehetett mást, minthogy a rendelkezésre álló hatalmas dokumentumanyagból elválassza a fontosat és jellemzőt a mindennapitól, a jelentéktelentől, de azért az utóbbiból is megemlítsen annyit, amennyi az ember portréjának a megrajzolásához szükséges, — s mindezt pregnáns szerkesztéssel nyújtsa át az olvasónak. „Az életútról szóló krónika szövegében csupán néhány helyen szerepel a forrás, a Lisztkutató neve, akitől az idézet olvasható. Célszerűbbnek, a folyamatosság és az olvasmányosság érdekében indokoltabbnak ítélem, hogy az Előszó helyett sorakozzanak fel...” — írja a szerző. ... Ebben a részben feltüntetett források jelentős része kapcsolódik a legértékesebb magyar és külföldi kutatásokhoz. Elég, ha Lina Roman, Peter Raabe, Humphrey Searle Liszt Ferencről szóló műveit említjük — vagy gondoljunk csak Bartók Béla 1911-ben írott „Liszt Ferenc és a mai közönség” című cikkére, valamint a Magyar Tudományos Akadémián megtartott „Liszt- problémák” c. székfoglaló beszédére, amely elindította a magyar Liszt-kutatások özönét, s amelyeknek felsorolására — éppen nagy terjedelmük miatt — e könyv keretei között nincs lehetőség. A megfontoltan szerkesztett kötet öt fejezetre oszlik, „akár a klasszikus tragédia, ha nem is klasszikus módon". A Családi krónika, amely egy sokat vitatott kérdésre — Liszt származásának problémakörére — ad választ Békefi Ernő kutatásai alapján, a következőképpen zárul — „1811. október 21-től 22-re virradó éjszaka világra jön a várva várt gyermek. Vézna és gyengécske, Ferencnek keresztelik” —, hogy kezdetét vehesse egy életút .. . Dr. Nádor Tamás biztos arányérzékkel alakítja ki stílusát a krónikaírás lehetőségei között. Hitelesen és árnyaltan mutatja be a még gyermek Liszt pályakezdésének nehézségeit, majd a szerzett tapasztalatok és olvasmányélmények hatására meginduló, különböző érzelmi fellobbaná- soktól és csalódásoktól motivált korszakot — amíg Liszt eljut Párizsig .. . Fama volat. . . és szárnyal a hír Liszt Ferencről Párizsban, Genfben, Bécs- ben és szerte világon: „ ... ahol megjelenik, felzúg a közvélemény. Játékában van valami eleven parázs és tűz, soha nem hallott, csodálatosan új hangokat tucf elővarázsolni a zongorából” — őrzi a krónika. A könyv időrendi sorrendben mutatja be mindazt, ami Liszt Ferenccel történt — de közben a XIX. századi romantika tükörképét is kapjuk Liszt Ferenc sajátos, felfokozott lelkivilágán, élményvilágán és baráti kapcsolatain keresztül. De számot ad a krónika a koncertekről, kőrútokról, a „vándorévekről” s a nagyszerelemről, Carolyne Wittgen- steinről. „Csak önhöz, csak önnel tudok haladni — egész hitem és reményem csak önben van, ön által van és az öné” — írja Carolyne-nek 1847 februárjában, hogy nyolc évvel később — születésnapi ajándékként — átnyújthassa neki 12 szimfonikus költemé- mények bekötött partitúráját. És következnek a „megfeszített gondolkodás és munka” évei — Esz-dúr és A-dúr zongoraverseny, a Haláltánc, a h-moll szonáta, a Magyar rapszódiák keletkezésének évei — valamint régebbi műveinek teljesen új fogalmazású átkompo- nálásának időszaka. „Életének utolsó éveiben tanítványaiba oltja a művészet magasrendű elhivatottságának érzését” — olvashatjuk a krónikában. „Tristán. Ez az utolsó szava 1886. július 31-én. Pedig — írja a Pourtales — Bayreuthban ezen a napon nagyban folyik a készülődés annak a zenedrámának az előadására, melynek nevét Liszt halálos ágyán kiejtette. Az ünnepségek sorrendjén semmit sem lehetett változtatni. Ezt Liszt sem engedné. így tehát koporsóba teszik és átviszik a Wahnfried- villába. Egy kis kosárba elfér holmija: egy reverenda, kevés fehérnemű és hét zsebkendő. Ez minden hagyatéka". De nemcsak ez. Játékát azóta őrzi minden leütött hang, minden azóta keletkezett, kottára írt mű — elsősorban az Ő művei. 166 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc. A zenével való összeforrottság, összetartozás csillan meg egész élet- útján — és aki mindezt végigkíséri dr. Nádor Tamás: „Liszt Ferenc életének krónikája” c. könyvében — maradandó, intellektuális élménnyel gazdagodva teszi le a könyvet. —ki—
