Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-04 / 333. szám

DN HÉTVÉGE 6. MAGAZIN 1977. DECEMBER 4.* Különös szenvedély Drezdai viccgyűjtő Nem valami tréfás, hanem inkább száraz foglalkozást űz Egon Strauch, egy drezdai kis­ipari szövetkezet főkönyvelője. Lakását viszont csaknem tel­jesen megtöltik a német ala­possággal dossziékba rendezett viccek, karikatúrák: a jövő év végén lesz negyedszázada, hogy Egon Strauch vicceket, karikatúrákat gyűjt. A gyűjte­mény — amely elsősorban a szocialista országok szatirikus lapjaira támaszkodik (ame­lyeknek képaláírásait a rend­kívüli nyelvtehetségű viccgyűjtő meg tudja fejteni), ma már több mint 400 ezer kivágást tartalmaz, s a negyedszázados jubileumra talán eljut a fél­millióig is. A különböző betűkkel és számokkal jelölt irattartók kö­zött a tulajdonos csalhatatlan bizonysággal igazodik el: 136 „vicccsoportban” 900 „vezér­szó" alatt 2000 vicctémát tart nyilván. A „hobby" témában például 24 „vezérszó" létezhet szerinte. S átlapozva a vicce­ket, kiderül: nincs új a nap alatt; a legtöbb tréfa már máskor, más összefüggésekben megjelent, elhangzott. Strauch, aki állandóan új vicceket kér, egy-egy tréfán nagyot nevet, de nem a csattanója miatt, hanem mert pillanatok alatt be tudja bizonyítani, hogy a vadonatúj vicc tulajdonképpen — ősrégi... Gyűjteményének egyik be­cses darabja, egy 1891-ből va­ló pincérvicc, az 546. számú irattartóból kerül elő. A rajzon a pincér végigönti levessel a vendég zakóját. S minden or­szágból és minden esztendő­ből akad egy hasonló „új" anekdota a gyűjteményben, ötven, százötven vagy akár több száz variációját is fel tudja mutatni a gyűjtő. Egyéb­ként humoristák, kabarészíné­szek és rendezők rendszeresen kérik Strauch segítségét, s me­rítenek az anyagból. „Mert az csak féligazság, hogy minden poénnak már volt őse — mondja az NDK-szerte ismert drezdai viccbarát. — Az igaz­ság másik fele, hogy a régi csattanók, helyzetek, új össze­függésekbe állítva új értelmet kapnak, új mondanivalók hor­dozói." Itt van például egy régi rajz: egy ember kaktuszt hord a feje helyén. Akkoriban nyil­vánvalóan valahol ilyesmi volt divatban. És ma? A rajzolók fantáziáját a televíziónézők ré­vülete ihlette meg: ma a vi­lágon legelterjedtebb téma a tévénéző, akinek fejét, gon­dolkozását, életét, családját a televíziós készülék helyettesíti. Egon Strauch ritkán marad vendég nélkül. Sokan jönnek látogatóba, előbb-utóbb elő­kerülnek az albumok, irattar­tók, s a rokonok, ismerősök, vagy éppen a viccgyűjtemény után engedelmet kérve beko­pogtatok remekül mulatnak. A kinevetni valót összegyűjteni nem is olyan kinevetni való hobby... P. I. MEGNAGYOBBÍTJÁK a BURGASZI KIKÖTŐT. „Burgász-Zapad ki­kötő munkálatai teljes gőzzel folynak, amelyek befejezése után több mint 60 hektár területet hódítanak el a tengertől. (Fotó: Sófia-Press) II művelődés Bulgáriában 1977-ben 776 705 000 levőt for­dítottak az állami költségvetésből művelődésre. A hetedik ötéves tervidőszak­ban 682 000 000 leva kulturális beruházást valósítanak meg, azaz 60 000 000 levával többet, mint a hatodik ötéves terv alatt. Harminc évvel ezelőtt Bulgá­riában nem volt egyetlen olyan mérnök vagy építész, aki az or­szágban fejezte volna be tanul­mányait. Az előző hatodik öt­éves terv végén az országban végzett diplomások száma elérte a 200 ezret. Jelenleg az országban 25 fel­sőfokú oktatási intézmény van 68 karral. Az utóbbi években az egyetemisták száma 106—108 ezer között volt (e számban benne foglaltatnak a külföldi ösztön­díjasok is). A hetedik ötéves terv alatt 82 ezren végeznek a felső­fokú oktatási intézményekben. Az általános iskolát végzettek 97,8 százaléka folytatja tanulmá­nyait középfokon: 47 százalé­kuk szakközépiskolákba, 20 szá­zalékuk technikumokba, a többi pedig gimnáziumba megy. A felsőfokú tanintézetekben 11 500 tanár oktat, azaz egy ta­nárra 9 egyetemista jut. Az 1976/1977-es tanévben a bol­gár főiskolákon, egyetemeken 4223 külföldi egyetemista és as­piráns tanult. Az ország 61 főiskolai kollé­giumában 32 660 diák lakik. (Szófia-Press — KS) A varsói „Nyugati Fal ** A lengyel főváros egyre szebb, korszerűbb metropolis­sá válik. Az áruházakat, szupermodern üzleteket és más szolgáltatási létesítményeket tömörítő „Keleti Fal" után (nevét onnan kapta, mert a Marszalkowska utca keleti részén emelkedik), megindult a korsze rü városcentrum másik negyedének kialakítása a Kultúra és Tudomány Palotájának túloldalán, ott, ahol régebben, a háború előtt épült csúf bérkaszár­nyák álltak. A régi házak bontása rövidesen befejeződik, helyükön pedig modern, eredeti ki­képzésű toronyházak és üzletsorok épülnek. A lombos-ligetes, tágas udvarokon bőséges hely jut majd a játszó gyerekeknek. Kedvező széllel Energiakincs a levegőben Régi ötlet igába fogni a szél erejét. Perzsiában már kétezer évvel ezelőtt szélhajtotta mun­kagépeket használtak: ezek tengelye még függőleges volt. Ez a típus a XII. századig egyeduralkodó volt. Akkor Ang­liában és Franciaországban, később Hollandiában vízszin­tes tengelyű szélmalmokat kezdtek építeni. A XVII. szá­zad közepén a holland tele­pesek létesítették Amerika föld­jén az első ilyen malmokat. Az első modern, energiatermelő szélmotorral Dánia büszkélked­hetett 1890-ben, majd az Egye­sült Államokban épült hasonló erőgép. A századforduló és a második világháború között mintegy hatmillió kis szélmotor forgott a hatalmas országban, közülük több még ma is mű­ködőképes. A Szovjetunióban, a Fekete­tenger partján 1931-ben kez­dett működni egy 100 kilo- wattos szélturbina, 30 méter magas tornyon, 30 méter át­mérőjű rotorral. A világhábo­rúban elpusztult szerkezet évente 280 ezer kilowattóra energiát termelt. Virginiában 1941-ben lépett munkába az addig legnagyobb szerkezet. A 34 méter magas acélkonstrukció csúcsán 53 mé­ter átmérőjű szárnyat helyez­tek el, amelyet 100"—120 kilo­méteres szélsebességig állan­dó — percenként 28,7 — for­dulatszámra lehetett állítani. Dániában különösen nagy hagyományai vannak a szél­energia hasznosításának, a századforduló táján még vagy 100 ezer, jórészt villamos ener­giát is termelő szélmalom tar­kította a tájat. Érthető, hiszen a dán szigetvilág — mintegy 500 sziget — Európa legszele­sebb körzete, itt évente 300 napon süvít a szél, s a „csend­rekord” mindössze ő nap. Hu­zatos hely tehát, bővében a légmozgásban rejlő energia- 'kincsnek, viszont uránium-, szénhidrogén-lelőhely és hasz­nosítható vízenergia nélkül. Csehszlovákiában is nagy hagyományai vannak a szél­hajtotta szerkezeteknek. Cseh­országban és Morvaországban több mint 200 szélmalmot tar­tanak nyilván. Szlovákiában húszat. Ezen a területen a XII. század óta ismertek a szél­malmok. Különösen Észak-Mor- vaország éghajlati viszonyai alkalmasak a szélenergia hasz­nosítására. Egy időben ezek je­lentősége meghaladta a vízi­malmok jelentőségét. Észak- Morvaországban a XVIII. szá­zadban több mint 900 szél­malom működött, amelyekből 20 máig is megmaradt. Észak-Morvaországban, Partutovice mellett egy XVIII. századi szélmalom, tőle balra pedig egy modern, szélhajtotta vízemelö berendezés. Partra szállnak a delfinek A tengert benépesítő élővi­lág közül egyetlen állat sem keltette fel annyira az ember érdeklődését, mint a delfin. Alakját márványba vésték, ezüstbe és aranyba öltötték. Plutankhosz ógörög történetíró „Az állatok értelme” című mű­vében számos érdekes történe­tet és legendát gyűjtött össze a delfinekről. Közöttük van az Odüsszeusz fiáról szóló híres legenda is, amely szerint a ten­gerben fúldokló fiút delfinek mentették meg. Az ókori Gö­rögországban több zenei- és sportverseny díja delfin-szobor volt. A különös tengeri állatok­ról szóló legendák és mítoszok között több olyat találunk, amely a delfinek és az embe­rek önzetlen barátságát bizo­nyítják. Ez késztette arra Plu- tarkhoszt, hogy megfogalmaz­za: csupán a delfinek jutot­tak el addig a nagyszerű filo­zófiai gondolatig, hogy a ba­rátságnak önzetlennek kell len­nie. A világ sok országában lé­teznek nagy tengeri akváriu­mok, amelyekben megfigyelhe­tő a delfinek élete. A tudósok- fényt derítettek a különös ál­latok számos biológiai sajátos­ságára. Azonban még sok min­den tisztázatlan. Az egyik leg­érdekesebb probléma a delfin agya. Az agy súlya — a test­súlyhoz viszonyítva — az ember után a delfinnél a legnagyobb. Miért van szüksége az állatnak ilyen hatalmas agyvelőre? Egye­sek szerint ez biztosítja a del­fin rendkívüli felfogóképességét, amely közeláll az emberéhez. Mások úgy vélik, hogy a del­fin agya lokátorként működik, amelynek segítségével az állat úszhat, vadászhat, megkerül­heti az akadályokat a teljes sötétségben, az átlátszatlan víz­ben is. A Batumi delfintelep kutatói évek óta tanulmányozzák az ál­latok magasabbrendű idegte­vékenységét, ítéletalkotó képes­ségüket, igyekeznek megérteni viselkedésük logikáját, a szin­tézis és analízis iránti képes­ségüket. A kísérletek szerint, a delfinek szívesen lépnek kap­csolatba az emberrel, gyorsan elsajátítják és könnyedén tel­jesítik a legkülönbözőbb uta­sításokat, könnyen idomilhatók, szívesen mutatják be tudásu­kat a delfintelep látogatóinak. A Batumi delfintelep munka­társainak nemrég sikerült le­győzniük a delfin önfenntartó ösztönét, amely arra készteti az állatokat, hogy elkerüljék a se­kély vizet vagy kimenjenek a partra. Batumiban az állatok az állatkerti gondozó segítsé­gével egy víz fölött lévő desz­kán különböző, cirkuszi attrak­ciónak is beillő számot mu­tatnak be. Roin Joszava és Vaszilissza nevű delfinje. Az idomárnak sikerült legyőznie az állat természetes önfenntartó ösztönét. (Fotó: TASZSZ - N. Anasztázjev felvétele — KS) 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents