Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-30 / 358. szám
VsÜj csapatok a nemzeti bajnokságban Baranya sportolói a csapatsportágakban eredményesen szerepeltek 1977-ben. Több csapatunk játszik az NB l-ben, de a nemzeti bajnokság alacsonyabb osztályaiban is ott vannak a Baranya megyei sportégyesületek csapatai. Ebben az évben a csapatsportágakban jelentős előrelépés történt a megyében. A kosárlabda NB ll-be jutásért kiírt osztályozó kivételével befejeződtek a bajnokságok mérkőzései, és eddig 10 csapatunk lépett magasabb osztályba, ugyanakkor viszont csak négy csapatnak kellett elbúcsúzni a nemzeti bajnokságtól. Négy csapat harcolta ki az I. osztályt. A labdajátékokban, a labdarúgás kivételével tavaszi—őszi rendszerben játsszák a mérkőzéseket, a labdarúgóknál már tavasszal eldőlt, hogy a PMSC együttese ősztől kezdve ismét a legjobbak között szerepel. A piros-feketék őszi mérlege kedvezően alakult, kis híján 50 százalékos teljesítménnyel zárták az évadot. A Mázaszászvári Bányász és Szigetvár elbúcsúzott az NB lll-tól. Az osztályozó mérkőzéseken Sellye harcolta ki a feljebbjutást. A labdarúgók mellett még két szakosztálya jutott fel az NB l-be a PMSC-nek. A férfi kézilabdázók egyenletes teljesítménnyel kerültek fel az NB l-„B"-ből az NB l-be, a szabadfogású birkózók fölényesen nyerték a II. osztályú csapat- bajnokságot, ami az I. osztályba jutást jelentette Gonda János edző tanítványainak. Az Universitas PEAC I. osztályú csapatainak száma is gyarapodott. A férfi tőrvívók bravúros küzdelemsorozattal kerültek fel az I. osztályba. Jó évük volt a kézilabdázóknak. A PMSC féfi csapata mellett még két együttes jutott feljebb. A BTC női együttese az NB l-„B”-be került, a Zsolnay női kézilabdázói az NB ll-be jutottak. Ezzel hétre emelkedett a sportág nemzeti bajJól szerepeltek a Baranya megyei sportolók noksógban szereplő csapatainak száma Baranyában. A kosárlabdázók mellett több NB-s csapattal a megyében a kézilabdázók dicsekedhetnek. Feltétlenül elismerést érdemelnek a BTC női kézilabdázói, az NB ll-ben mérkőzésről mérkőzésre jobban játszottak, s esélytelennek vélt csapat értékes fegyverténnyel kiharcolta a magasabb osztályba jutást. A Zsolnay női kézilabdázói a megyebajnokság megnyerése után Tatán, az osztályzón bizonyították, hogy az NB ll- ben a helyük. A kézilabdasportban a megyei szövetség rendszeres munkájának eredménye meghozta gyümölcsét, a kézilabdázóknál sokat foglalkoznak a fiatalokkal, a középiskolásokkal és általános iskolásokkal. A teniszezők, sakkozók és te- kézők táborában is történtek változások. A Spartacus női csapata jövőre az NB II. helyett az NB I. „B"-ben játszik. Ezzel azonban nem oldódott meg a sportág problémája, női vonalon nincs utánpótlás a teniszezőknél. A Komlói Bányász sakkozói a megyebajnokság megnyerése után Nagykanizsán, az osztá- lyozón is jól szerepeltek, az NB ll-be kerültek. Ugyancsak NB ll-es tekecsapata lett a Pécsi Kesztyűgyárnak. Két csapatnak túl erős feladatot jelentett az NB II. mérkőzéssorozata. Az MTE női röplabdázói elbúcsúztak a magasabb osztálytól. A legjobb mohácsi játékos a NIM- hez távozott, és a fiatal játékosokból álló együttes nem tudta helyét biztosítani az NB w Újabb sorsolási terv Brazília, Ausztria, Magyarország, Tunézia vagy Irán egy csoportban? Egydio Basile, az 1978. évi labdarúgó-világbajnokság argentin szervező bizottságának tagja is nyilatkozott a VB elképzelhető menetrendjéről. Megerősítette azokat a korábbi híreket, miszerint a csoportok kialakításánál, illetőleg az egyes országok kiemelésénél több szempontot figyelembe vesznek. így mérlegelik a gazdasági, utazási, távközlési szempontokat, ugyanúgy, mint a várható szurkolótáborok nagyságát s ezzel kapcsolatosan az elszállásolási lehetőségeket is. Basile véleménye szerint a kétszeres világbajnok Olaszország Mendozában vívja majd csoportmérkőzéseit, ahol mintegy 50 000 olasz él. Brazília is Úttörüolimpia Miskolcon a városi sport- csarnokban rendezték meg az úttörőolimpia cselgáncsozó versenyének országos döntőjét. A Baranya megyei sportolók eredményei: Úttörők: I. korcsoport: 35 kg: 2. Hegedűs (Pécsvárad), 3. Hengl (Pécs- várad). 44 kg: 2. Pál (Pécs), 48 kg: 3. Schmidt (Pécs). 52 kg: 1. Kövi (Pécs, Egyetem utcai általános iskola). 56 kg : 1. Keszthelyi (Pécs, Jókai úti általános iskola). 64 kg: 2. Dosz- pod (Siklós). 68 kg: 1. Vida (Pécs, Jókai úti általános iskola), 3. Kása (Pécs). itt szeretett volna játszani a júniusi száraz, napos időjárás miatt, de kérésük nem teljesül. A háromszoros világbajnokot a Buenos Ai réstől 400 kilométerre levő Mar Del Pla- tai-i csoportba sorolják, itt már szelesebb, csapadékosabb az időjárás a mérkőzések idején. Az NSZK a cordobai csoportba kerül (710 km a fővárostól), míg a házigazda Argentína Buenos Airesben lép majd pályára. A VB szervező bizottsági tagja elmondotta, hogy két csoportba 2-2 európai válogatott kerül, míg az öreg kontinens további 3 képviselőjét 2 csoportba osztják. Gondolnak arra is, hogy mind a négy csoportba kerüljön 1-1 úgynevezett gyengébbnek minősített válogatott. A szóvivő szerint két nappal a január 14-i sorsolás előtt döntik el véglegesen, miként kívánják az együtteseket szétválasztani, s a hivatalos sorsoláson az így szétválasztott válogatottakat sorsolják a különböző csoportokba. A VB szervező bizottsága véleménye szerint az alábbi csoportok képzelhetők el: Mar Del Plata: Brazília, Ausztria, Franciaország vagy Magyarország, Irán vagy Tunézia. Buenos Aires: Argentína, Lengyelország, Svédország, Irán vagy Tunéziai Mendoza: Olaszország, Hollandia, Skócia, Peru. Cordoba: NSZK, Spanyolország, Franciaország vagy Magyarország, Mexikó. II- ben. A Spartacus fiatal férfi asztaliteniszezői sem tudtak bennmaradni, jövőre az NB III- ban szerepelnek. hi AZ ÍU LEGJOBBJAI A férfiaknál Partisch, a nőknél Az MTI sportrovata a sportági szakszövetségek véleménye alapján az idén tizennegyedik alkalommal választotta meg az év legjobbjait. Először 1964- ben került sor erre a szavazásra, s az akkori győztesek közül egyedül Portisch Lajos maradt sportága legjobbja 1977-ben is. Az idei szavazásra csak a lovas- és a motorossport és a vitorlás szövetség nem jelölt legjobbat, összesen 78 sportoló neve került a listára, közülük harmincnyolcon először érdemelték ki ezt a címet. Az „Év legjobbja" választás csúcsMonspart a csúcstartó Pécsi versenyző az élen tartója Portisch Lajos nemzetközi nagymester, aki kezdettől egyedül élvezi a férfi sakkozók közül a szövetség bizalmát. A 14 szavazásból az idén 12. alkalommal lett első. A nőknél Monspart Sarolta, a kiváló tájékozódási futó vezeti a közel másfél évtizedes összetett listát: kilenc első helye van. Nagy Imrét megműtötték Nem tartozik a legszerencsésebb játékosok közé Nagy Imre, a PMSC NB l-es labdarúgócsapatának csatára. A volt ifjúsági válogatott játékost 1976 nyarán porccal műtötték. Ez év augusztusában a piros-feketék szovjet túráján ismét megsérült és csak novemberben állhatott csapata rendelkezésére. December 17-én a Vasas—PMSC mérkőzésen már az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy bal térdén újabb porcműtétre van szükség. A csatárt Kiss Tibor sebész professzor műtötte és véleménye szerint négy hét múlva — január végén — elkezdheti az edzéseket. Kosárlabda Budapesten folytatódtak az országos serdülő kosárlabda kupa mérkőzései. A Komlói Bányász női csapata 66:60 (39:32) arányban győzött a BSE ellen. Sopronban az országos ifjúsági bajnokság fiú döntőjében a Pécsi Sportiskola a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola ellen 83:77 (38:40) arányban győzött. A Honvédtől a pécsiek 111:87 (54:37) arányú vereséget szenvedtek. Kézilabda MNK Vasas-PMSC 19:16 (11:7), női mérkőzés, Pécs, városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Horváth F., Szabó L. Ld.: Ster- binszky (8), Csikné (6), Samus (2), illetve Sólyomné (5), Pál- völgyiné (3), Balázsné (3), Peresné (2). A PMSC a várakozáson felül jól tartotta magát, bár a Vasas játékán látszott, hogy csak annyit adnak ki magukból, amennyi a győzelemhez szükséges. Képünkön: Sólyomné a Vasas védők gyűrűjében szerez gólt csapatának. A Képes Sport Kupa második napja Hengerelt a Vasas Ma: Videoton—MTK-VM második mérkőzés A KESZTYŰGYÁR BÖRRUHAZATI GYARA — több éves gyakorlattal, közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező bérelszámolási csoportvezetőt, — közgazdasági technikumi végzettséggel statisztikust (lehet kezdő is), — és két gyors- és gépírót keres felvételre. ♦ JELENTKEZÉS: PÉCSBÁNYA, MUNKAÜGY. Telefon: 11-333. Csütörtökön este folytatódott Tatabányán a VI. Képes Sport Kupa teremlabdarúgó torna. Már az első mérkőzés óriási csatát ígért, mert a két fővárosi részvevő, az első nap után javítani akaró Vasas és MTK- VM lépett a pályára. A 2x20 perces összecsapás rendkívül változatos, izgalmas volt, de végeredményben a Vasas a vártnál nagyobb arányban győzött, szinte „hengerelt”. Vasas—MTK-VM 6:1 (3:0) Góllövők: Váradi (3), Gass (2), Zombori, illetve Fülöp. Videoton—Tatabánya 3:0 (2:0). Góllövők: Kovács J., Nagy II., Burcsa. A két nap után vezető Videoton játssza majd pénteken a második mérkőzést az MTK- VM-mel, míg 16.30-tól a Tatabánya a Vasassal küzdhet. A Képes Sport Kupa állása a második forduló után: 1. Videoton 5 pont 2. Vasas 4 pont 3. Tatabánya 3 pont 4. MTK-VM 0 pont Először lett első a férfi tájékozódási futóknál Szabó László, a PVSK sportolója. 1977 legjobbjai Asztalitenisz: Kecskéné Kisházi Beatrix (Statisztika), Gergely Gábor (BVSQ. Atlétika: Erdélyiné Szabó Ildikó (NYVSSQ, Németh Miklós (Vasas). Autósport: Ferjáncz Attila, dr. Tandari János (Volán), Barka Zoltán, Molnár György (Nyíregyházi Volán), Kiss Dezső (Volán), Zima János (Spartacus TE), Sebestyén Mihály (DVSK). Birkózás: Réczi László (Kiskunfélegyháza). Cselgáncs: Szabó Ferenc (Ü. Dózsa). Evezés: Ambrus Marianna (MHD Vasas), Ódor Lajos (Velencei-tavi Vízi Si). Gyeplabda: Harsányi György (Budai Pedagógus). íjászat: Pétervári Zoltánná (Magyar Viscosa), Nagy Béla (Tipográfia). Jégsport: Dénes Zsuzsa (BSE), Temesi Imre (VM Közért), Balogh János (BVSQ, Regő- czy Krisztina, Sallai András (BSE). Kajak-kenu: Szabó István (MTK-VM), Bakó Zoltán (Bp. Honvéd), Rajnai Klára (FTQ. Kerékpár: Pálinkás Csaba (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SQ. Kézilabda: Sterbinszky Amália (Vasas), Kovács Péter (Bp. Honvéd). Kosárlabda: Szabics Magdolna (BSE), Losonczy Árpád (Bp. Honvéd). Labdarúgás: Pintér Sándor (Bp. Honvéd). MHSZ-sportágak: Maczner András (MHSZ Budapest MK), Ábrahám Gábor (MHSZ Ko- puvár, Gimnázium MK), Szepes Attila (MHSZ MOM MK), Bolla Mária (Postás Repülő és Ejtőernyős Klub), Petroczy György (Csepel Repülő és Ejtőernyős Klub), Tóth Éva (Csepel Repülő és Ejtőernyős Klub), Simon László (Postás Repülő és Ejtőernyős Klub), Tóth Mária (Csepel Repülő és Ejtőernyős Klub), Tímár Vince (Békés megyei Repülő és Ejtőernyős Klub), Venczel Mik- lósné (MHSZ Nyíregyházi Rádió Klub), Mátrai István (MHSZ Videoton Rádiós Klub), Pallagi Zsuzsa (MHSZ Szegedi Könnyűbúvár Klub), Kiss Ferenc (MHSZ Szegedi Köny- nyűbúvár Klub). Motorcsónak: Bo- retz Béla (Zalka Máté MK), dr. Kovács Ferenc (Váci Vasutas). Ökölvívás: Orbán Sándor (Bp. Honvéd). Öttusa: Horváth László (Ú. Dózsa). Röplabda: Fekete Béláné Csapó Gabriella (Ú. Dózsa), Mondi József (Vasas). Sakk: Petronicsné Ve- rőczi Zsuzsa (Vasútépítők), Portisch Lajos (MTK-VM). Si: Gellér Gábor (Bp. Honvéd), Dosek Ágoston (Vo- sas), Sipos Ildikó (Vasas), Palko- vics Tibor (Bp. Honvéd), Apiok Ildikó (OSQ, Kovács Péter (Ú. Dózsa). Sportlövészet: Ludmann László (Zalka SE). Súlyemelés: Kőszegi György (Leninváros). Tájékozódási futás: Monspart Sarolta (Bp. Spartacus), Szabó László (Pécsi VSK). Teke: Holczer Lászlóné (Kőbányai Porcelán), Csányi Béla (FTQ. Tenisz: Taróczy Balázs (Vasas), női játékost nem jelöltek meg. Természetbarát (először választott) : Rózsavölgyi Hilda (OSQ, Krafft Walter (FTSK). Tollaslabda: Cserni Éva (FŐKÉRT SQ, Bereknyei Imre (Kandó SQ. Torna: Egervári Márta (Bp. Honvéd), Magyar Zoltán (FTC). Úszás, műugrás, vízilabda: Verrasz- tó Gabriella (KSI), Verrasztő Zoltán (Bp. Honvéd), Kelemen Ildikó (BVSQ, Molnár Endre (Bp. Spartacus). Vívás: Tordasi Ildikó (MTK- VM), Gerevich Pál (BVSQ. a Szerdán és csütörtökön az ország 92 legjobb úttörő asztaliteniszezője küzdött Gyulán a XIII. téli úttörőolimpia országos döntőjén. Az idén már csak igazolással nem rendelkezők vehettek részt a versenyeken, de a színvonal így is magas volt a nagyszabású seregszemlén. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007