Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-30 / 358. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 358. szám 1977. december 30., péntek Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Az ember egészsége Ölest tartott a Minisztertanács Nem hiszem, hogy szükség lenne statisztikai adatok, szá­mok és mutatók felsorakozta­tására annak érdekében, hogy bizonyítsuk, mennyit változott az ember helyzete az elmúlt három évtizedben. A szocialis­ta egészségügy múltja felha­talmaz bennünket arra az op­timizmusra, hogy végül is elér­kezhet a fájdalom nélküli em­ber kora. Ez persze messze van. Ma örülünk annak, hogy Magyarországon hosszú évek óta nem pusztult el 14 évnél fiatalabb gyermek tbc-ben. Örülünk annak, hogy az átla­gos életkor 70 év főié emelke­dett. Örülünk annak, hogy ál­talános állampolgári joggá vált az egészségügyi alapellá­tás. S különösen annak örü­lünk, hogy létrejött Magyaror­szágon is a szocialista egész­ségügy széleskörű intézmény- hálózata. Célja világos: óvni és állandóan javítani a lakos­ság egészségét, biztosítani a lehető legjobb munka-, élet- és pihenési feltételeket, az ember harmonikus fizikai és szellemi fejlődését, a társadalom vala­mennyi tagjának aktiv és al­kotó munkában eltöltött ma­gas életkorát. Országunk társadalma biz­toson halad az egészségügy szociális egyenlőségének ki­alakítása felé, szemben a ka­pitalista országokkal, ahol a lakosság állapotában lényeges különbségek figyelhetők meg az emberek szociális helyzeté­től és anyagi ellátottságától függően. Sajnos a gazdasági körülmé­nyek, a társadalom fejlettségi állapota határt szab az igé­nyek kielégítése lehetőségei­nek. Az ellátásnál még egye­netlenségek tapasztalhatók. A kormány tegnapi ülése, ame­lyen az egészségügyi minisz­ter előterjesztésében áttekintet­te az egészségügyi ellátás hely­zetét és tárgyalt a további fel­adatokról, hangsúlyozza, hogy a jelenlegi helyzetben a szük­ségletek maradéktalan kielégí­téséről még nem beszélhetünk. A legfőbb feladat, hogy a szükségletek és a kielégítés közötti különbségeket a lehe­tő legracionálisabban és leg- humánusabban szűkítsük. Ez olyan sorrend felállítását kö­veteli meg, amely meghatároz­za a leggyorsabb tennivalókat. A kormány által meghatá­rozott tennivalók ismeretében az egészségügyi tárca olyan hosszú távú fejlesztési progra­mot dolgoz ki, amely lehetővé teszi több ember életének, munkaképességének megtartá­sát és azoknak az egészség- ügyi feszültségeknek a felol­dását, amelyek az elmúlt évek­ben halmozódtak fel. Nemcsak arról van szó, hogy több pénz jusson az egészségügy fejlesz­tésére, különös gondot kell fordítani az egészségügyi mun­kamegosztás országos méretű tervszerű kialakítására, tovább­fejlesztésére. Gondosan el kell határolni az országos, a terü­leti, a megyei, a városi, a já­rási és községi feladatokat. Az egészségügy tervezésénél is abból kell kiindulni, hogy Ma­gyarország e téren is túljutott az extenziv fejlődés időszakán és rá kell térni az intenzív fej­lesztés erőteljes kiterjesztésére, a minőség javítására. Tudjuk tehát, hogy tennivaló. mi a S. I. Munkaprogram a külgazdasági politika és a termelési szerkezet fejlesztésére — Jelentés a lakosság egészségügyi ellátásáról és a feladatokról A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A Minisztertanács munka- programot fogadott el a hosz- szútávú külgazdasági politika és a termelési szerkezet fej­lesztésének irányelveiről szóló központi bizottsági határozat végrehajtására. Havasi Ferenc, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszá­molt a magyar—román gazda­sági együttműködési vegyes kor­mánybizottság XIII. ülésszaká­ról. A kormány a jelentést jó­váhagyólag tudomásul vette. Az egészségügyi miniszter jelentést tett a lakosság egész­ségügyi ellátásáról, valamint a fejlesztést szolgáló feladatok végrehajtásának helyzetéről. A Minisztertanács a jelentést jó­váhagyta. A kormány megtárgyalta és elfogadta a munkaügyi minisz­ter beszámolóját a munkások és a középfokú végzettségű szakemberek továbbképzéséről. A kormány megtárgyalta és elfogadta a saját, 1978. első félévére szóló munkatervét, el­lenőrzési tervét, bizottságai, továbbá a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság 1978 első félévi munkatervét. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Január Utál közösen gazdálkodnak Egyesült a szajki .... 1 ——■ Carter és a lánycsóki Varsóba------------------------------------ érkezett t ermelőszövetkezet Termelőszövetkezeti közgyű­lést tartottak december 27-én Lánycsókon, majd a következő nap Szajkón. A közgyűlések egyetlen napirendi pontja a két termelőszövetkezet egye­sülése volt. A titkos szavazás során mindkét tsz tagsága az egyesülés mellett döntött, úgy határoztak, hogy 1978. január 1-től közösen folytatják gaz­dálkodásukat. Az egyesülés előzményeként a két szomszé­dos nagyüzem az elmúlt évek során sokoldalú együttműkö­dést folytatott. Mivel Lánycsó­kon munkaerőfelesleg, Ba­barcon munkaerőhiány volt, a lánycsóki tsz-tagok gyakran mentek át a szajki szőlészet­be segíteni a betakarítást. A babarciak ennek viszonzása­ként a gépi munkák elvégzé­sében nyújtottak rendszeresen segítséget szomszédjuknak. Az egyesüléssel a meglevő kapacitások jobb kihasználását tűzték ki célul, hisz a Szaj­kón megépült korszerű ter­ményszárítóberendezés és lu­cernaszárítóüzem, a Béke tsz- ben kialakított jelentős erő- és munkagéppark, a most lét­rejött nagy termelési egység feladatait is ellátja. Az egyesült tsz közös föld­területe 5760 hektár, amely hat község: Babarc, Liptód, Versend, Szajk, Lánycsók és Kisnyárád határán terül el. A szövetkezet tagjainak száma a nyugdíjasokat is beleértve 1280 fő, több mint fele dol­gozó tag. Az egyesült tsz első közgyűlését január közepére tűzték ki, amikor megválaszt­ják az új vezetőséget, kijelölik a szövetkezet székhelyét, új nevét, és meghatározzák az első év közös feladatait. James Carter amerikai elnök csütörtökön, a késő esti órák­ban hivatalos látogatásra Var­sóba érkezett. A vendéget a- repülőtéren Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Menryk Jablonski, az Államtanács el­nöke, Piotr Jaroszewicz, a Mi­nisztertanács elnöke, és más párt- és állami vezetők fogad­ták. Az amerikai elnöki különgé- pen érkezett meg Carter fele­sége, Cyrus Vance külügymi­niszter, Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó és Jody Powell, a Fehér Ház szóvivője. A katonai repülőtéren felso­rakozott díszalakulat előtt Ed­ward Gierek kíséretében vonult végig Carter, majd a két him­nusz elhangzása után a LEMP KB első titkára rövid üdvözlő beszédet mondott, amelyre az amerikai elnök válaszolt. Az ünnepélyes fogadtatás után Carter szálláshelyére, a wila- nowi kastélyba hajtatott. A Pécsi Faipari Szövetkezet idén 41 millió forint értékben exportált bútort a szocia­lista és tőkés piacra. 1976-ra 58 millió forint értékben kötöttek exportszerződést. (Cseri László felvétele) Költözés a Xavér utcai új házakba Uj esztendő — üf lakásban A szállítók alig győzik a bútorhordást Költözés. Nagy öröm — természetesen ha új lakásról van szó. Mi az öröm a költöz­ködésben? Az ember valamit maga mögött hagyott. Albér­letet, szűk, esetleg egészség­telen lakást. Most valami új kezdődik az életében. És mi a gond? Tegnap szétnéztünk a városban . . . A Bajcsy-Zsilinszky úton az alsó tízemeletesben már sokan túl vannak a cipekedésen. Messziről látszik: ahol a söté­títő függönyök mögül fehér, vagy színes tüllfüggöny is ki­kandikál, ott már bizonyára berendezkedtek. Kislány jön le a lépcsőn, a még kisebb öcsit kézenfogva. Kérdem, mikor jöttek. Mondja, hogy már ket­tőt aludtak az új lakásban. Feljebb egy szinttel az ajtót záró hölgytől érdeklődöm, van e még, aki eztán költözik. Azt mondja jönnek, hurcolkodnak folyamatosan, bár manapság nehéz szállítóeszközhöz jutni. Legalábbis így év végén. Se a Volán, se a Szállító és Szolgál­tató Szövetkezet nem vállalta nekik rövid határidőre a fu- vart, de még Schreer Ottó is csak két hét múlva ígérte . .. Lvov-Kertváros, Melinda ut­ca. Az utolsó épületbe is so­kan beköltöztek már. Itt-ott fe­nyőfát látni az ablak mögött, de már itt is tavasz van, gye­rekek szaladnak ki az ajtón, piros pettyes labdával. Meg kell barátkozni a környezettel, ki kell találni, hol lehet jól labdázni. Eddig nem volt rá sok alkalom, csak két hete jöt­tek ... A Sarohin tábornok és a Keszüi út sarkán kékesszürke házak, szép világos lépcsőhá­zakkal. Találomra csengetek egyik lakásba — névtábla még nincs. — Tegnap jöttünk — mutat körbe Nagy Sándor — még semmi sincs a helyén. — Anyó­somé a lakás, segítünk neki berendezkedni, sőt a szállítás fele is vissza van, talán hol­nap jön a kocsi. Halmokban áll a sok elhe­lyezni való. Nagy Sándor el­mondja, hogy rég, nagyon rég várták már ezt a lakást. Minden szép, igaz a gáz szi­várgott tegnap, de a Gázmű azonnal kijött, megjavították... A Xavér és az Alkotmány utca deltájában december 10-e óta három tízemeletes várja a beköltözőket. Jönnek is, többségük már elfoglalta az új, festékszagú családi fészket. A Xavér utca 1. számú épület lépcsőháza elől most kanyaro­dott el a kocsi, a bútorszálIit- mány betölti az egész előteret. Fiatal házaspár tanakodik: „Szerintem ezt a két fotelt kéne először felvinni" — mondja. „Jó, én meg viszek még egy széket is" — toldja meg a férj. A lift még nem működik. Nemrég számoltunk be róla, hogy a B. m. Állami Építőipari Vállalat befejezte utolsó ne­gyedévi tervét. Most a PIK-nél érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy az utolsó negyedévben a Baj­csy-Zsilinszky úton tegnap dél­utánig 86 család költözött be az új lakásba. A Ivov-kertvó- rosi területen, a Keszüi út és a Sarohin tábornok út által ha­tárolt tömbben az utolsó ne­gyedévben 170 lakó vehette át a kulcsait. A Xavér utcai há­rom tízemeletesben pedig 93 család lelt új otthonra. A köl­tözködés folytatódik. A hóz- kezelőségeken elmondták, akadnak, akik az új évre ha­lasztottak a cipekedést. Zsalakó István Bz etióp csapatok támadásai Addisz Abeba-i jelentés sze­rint az etióp csapatok decem­ber 24-én a Sidamo tartomány­beli Solom város közelében tá­madást indítottak az országba behatolt Szomáliái alakulatok ellen. A hatórás összecsapás­ban 62 szomáli katona életét vesztette. 80 súlyosan megse­besült. Ugyancsak december 24-én a Marraghe tartomány­beli Grawa körzetében 9 szo­máli katona vesztette életét egy összecsapás során. A tér­ség korábban is súlyos harcok színtere volt. Az összecsapá­sokban akkor 675 szomáli kato­na halt meg, 1066 pedig meg­sebesült.

Next

/
Thumbnails
Contents