Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-29 / 357. szám
1977. december 29., csütörtök Dunántúlt napló 5 iSQ ÓRA A NAGYVILÁGBAN KS/D. NAPLÖ, TELEFOTÖ Belgrádba érkezett Arafat, a PFSZ elnöke. Képünkön: Djurano- vic, jugoszláv miniszterelnök fogadja a palesztin vendéget. H. Schmidt tárgyalásai Kairóban Kairó Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár szerdán Szadat egyiptomi elnökkel és Mamduh Szalem miniszterelnökkel tárgyalt Kairóban. Schmidt utazásának azonban csak első része hivatalos jellegű, utána hosszabb magánutazást tesz feleségével Felső-Egyiptomban, nem. csekély gondot okozva az egyiptomi biztonsági szerveknek. Szadat és Schmidt tárgyalásairól nem adtak ki közleményt, szerdán délután azonban a két államférfi sajtóértekezletet tartott. Ezen mindketten a közel- keleti béke szükségességét hangoztatták. Szadat elnök továbbra is derűlátóan nyilatkozott „egy közel-keleti békerendezés” kilátásairól. Elismerte a „nehézségeket", de hozzátette: bizakodásának forrása az a Begin-kijelentés, miszerint mindenről tárgyalni lehet, csupán Izrael megsemmisítéséről nem". A nyugatnémet—egyiptomi eszmecsere jelentős része nem politikai, hanem gazdasági kérdésekről folyik. Egyiptom szeretné az NSZK fokozott részvételét biztosítani különböző beruházási tervek kivitelezésénél, így a sivatagi város-építési programban, a Kaltara-mély- föld helyén létesítendő belső tó- és energiarendszer finanszírozásában és bizonyos infrastruktúrát fejlesztő tervekben. Kairó kifejezte azt a reményét is, hogy jelentősebb összegű hitelt kap majd az NSZK-tól. 4- RÓMA: Rómában szerdán délelőtt ismeretlen szélsőségesek az utcán agyonlőtték az Újfasiszta Olasz Szociális Mozgalom (MSI) egyik aktivistáját, a 30 éves Angelo Pistolesit. A gyilkossággal egy- időben pokolgép robbant az újfasiszta párt egyik körzeti helyiségében és teljesen szétzúzta a berendezést. Noha az akciókat eddig még egyetlen szervezet sem vállalta magára, feltételezhető, hogy ahhoz a karácsonykor újra fellángolt terrorhullámhoz tartoznak, amelynek főszereplői a szélső- jobboldali és az álbaloldali, illetve szélső baloldali csoportok. Elítélték a terrorista Beckezt Bonn A stuttgarti tartományi bíróság szerdán életfogytiglani börtünbünte- tésre ítélte a terrorcselekmények elkövetésével vádolt Verena Beckert. A nyugatnémet hatóságok a terroristaközeg egyik legveszélyesebb szereplőjének tartják a 25 éves, öt éve munkanélküli Beckert, aki nevét a „Június 2-a mozgalom” tagjaként a nyugat-berlini brit jachtklub fel- robbantásával tette ismertté. Ezért 1974-ben — még fiatalkorúként — hat évi börtönbüntetésre ítélték. Egy évvel később azonban — az emberrablók fogságába került Peter Lorenz nyugat-berlini képviselőért cserében — négy társával együtt kiszabadult. Külföldre távozott, majd fél évvel később visszatért az NSZK-ba, ahol a rendőrség a svájci határ közelében heves tűzharc után elfogta. Társaságában volt Günter Sonnenbergt, akit a Buback nyugatnémet főállam- ügyész elleni gyilkos merénylet elkövetésével vádolnak. Beckert a stuttgarti bíróság ötszörös rendőrgyilkosságban és rablásban találta bűnösnek és az NSZK- ban érvényes legsúlyosabb büntetést rótta ki rá. ♦ 4- HAVANNA: Százhatvanhárom ország mintegy 16 000 fiatalja érkezik Havannába a XI. világifjúsági találkozóra — mondotta egyebek között Luis Orlando Dominguez, a VIT nemzeti előkészitő bizottságának titkára újságíróknak. Kijelentette: a fesztivál költségeinek fedezésére Kuba 50 millió pesót, mintegy 60 millió dollárt szándékozik összegyűjteni, és az összeg 62 százaléka már együtt van. ♦ BUKAREST: A Román írószövetség 1977. évi különdi- jait három idős alkotónak: Franyó Zoltánnak, Mihai Cru- ceanunak és Franz Liebhardt- nak Ítélték oda. A dijakat — állapítja meg az Agerpress román hírügynökség — az író- szövetség kifejezésre juttatja elismerését a három különböző — román, magyar és német — nyelven alkotó, de egyazon szellemi körhöz tartozó Írók munkássága iránt. 4- PÁRIZS: A nemzetközi szolidaritás nyomására kiszabadult börtönéből Erich Schnake, a Chilei Szocialista Párt Központi Bizottságának tagja. A politikus kedden este megérkezett Párizsba, ahol családja és a Francia Szocialista Párt tagjai fogadták. Schnake négy évet töltött a Pinochet-junta börtönében. 4 BONN: Bonnban hivatalosan bejelentették, hogy Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár január 5-én és 6-án hivatalos látogatást tesz a Román Szocialista Köztársaságban. A nyugatnémet kormányfő Kairóból érkezik Bukarestbe. 4- PEKING: Kínában ismét megjelenik a kínai és a világirodalom klasszikusainak több olyan műve, amelyet a „négyek bandája” uralmának idején tiltottak be — jelentette az Új Kína hírügynökség. Az újra kiadott vagy kiadandó világirodalmi remekek között szerepel William Shakespeare több alkotása, például a Velencei kalmár, a Hamlet és a IV. Henrik, valamint a világszerte kedvelt arab mesegyűjtemény, az Ezeregy éjszaka meséi. 4- MOSZKVA: Sajtókonferencián tájékoztatott szerdán a moszkvai magyar nagykövetségen szovjet és magyar újságírókat Marjai lózsef nagykövet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának szentelt magyarországi rendezvénysorozatról és a jubileumi szocialista munkaverseny eredményeiről. Marjai lózsef válaszolt az újságírók kérdéseire. 4 BELGRAD: Joszip Broz Tito jugoszláv államfő szerdán Veszelin Gyuranovics miniszterelnök és Milos Minies külügyminiszter jelenlétében Brio- ni szigetén fogadta Jasszer Arafatot, a Palesztin Felsza- badítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnökét és hosz- szabb baráti megbeszélést folytatott vele. Arafat szerdán Belgródban találkozott Sztane Dolanccal, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnöksége végrehajtó bizottságának titkárával. A megbeszélésen, amelyen jelen volt Faruk Khaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője is, az újabb közel-keleti fejleményeket, valamint a PFSZ-nek a válság igazságos rendezésében játszott szerepét vitatták meg. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Kétnapos hivatalos látogatáson Egyiptomban tartózkodik Schmidt, az NSZK kancellárja. Képünkön: Szadat egyiptomi elnökkel. ^■1 IHM 37.- Apád a 6-os gyalogezred lázadásában is részt vett? — Nem ő, a Viki bácsi, apám testvére. Nagy kommunisták voltak ezek a Cserven- kák, de nem szerették a fiúk egymást, így aztán nem sokat tudok a nagybátyámról. Apámat elvitték a csendőrök, de Kiskomóromból sikerült megszöknie. Visszajött Pécsbányá- ra, két nap után aztán végleg elvitték. Auschwitzból kaptuk halálhírét. — ... szóval nem vett fel a Fonyódi.- Visszamentem az iskolába: Pista bácsi, elvesztettem az értesítőt, írjon másikat. Mérges volt, de azért kiállított egy másikat. Mikor születtél? - kérdi. Mondom, 1935. január 5-én. Másnap megint ott voltam Fo- nyódinál: háát naagyon gyenge vagy fiam, de háát az év elején születtél. Felveszlek. A többi között majd elleszel... Még ma is január 5-i dátum van a munkakönyvemben. Keresem a Kiváló dolgozó kitüntetéseket. A legtöbb bányász lakásában kinn vannak a falon. — Nem is tudom, az asz- szony elrakta őket... Később előkerülnek. Tucatnyi elismerés munkájáért, mentésben! bátorságáért, áldozat- készségéért. Cservenka Géza Pécsbányán elsők között alakított fejtési szocialista ifjúsági brigádot. Nemritkán a műszak vége után egy órával telefonált ki a bányából: küldjenek még egy vonat üres csillét, azt is megtöltik. Abban az időben az aknászok, csapatvezetők ki sem mertek szállni, amíg meg nem volt a szállítás, vagy legalább egy jó kifogást ki nem tudtak találni. Igaz, könnyebb volt összekaparni a szenet, mintsem Kirsching Jani bácsinak, Verecz- kei Rezsőnek elfogadható magyarázatot adni. Sokszor még délután ötkor is az aknásziroda sokakat kiszolgált hosszú asztala mellett ültek a műszakiak, végigjátszották az aznapi és másnapi termelést. — A Vereczkei, Rudnay, KrT- vanek az emberbe beleoltották a munkát, náluk csak annak volt szava, becsülete, akinek szíve is, keze is, esze is volt. — Nálam volt akkoriban a csapaton a „Csuti" (rendes nevén Deák Imre), mondom neki, hozd a vájáriskolából a haverokat, ha keverni akarnak, itt lehet. Az első nap láttam, hogy mire megyek velük. A fiatalok hajtanak, az öregek a precíz munkát végzik. Az volt a lényeg, hogy mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért. Tizenegy évig voltam csapatvezető (már huszonhat esztendős korában rábízták a fejtést), olyan emberek dolgoztak a csapaton, akik, ha ránéztek a tómra, helyére ment az magától is ... Kakrik Jancsi, Balatonyi Karcsi, Szlovensz- ki Pista bácsi, hol vannak már? Képzeld, a Góber Jóska smasz- szernak ment...! (Folytatjuk) Begin parlamenti beszéde Begin izraeli miniszterelnök beszámolt a parlamentben Szadat egyiptomi elnökkel Isz- mailiában megtartott tárgyalásainak eredményeiről. Beszéde lényegében azoknak a már ismert izraeli „békejavaslatoknak" ismétlése és részletezése volt, amelyeket Begin legutóbbi washingtoni látogatása után terjesztett elő. E javaslatokat, melyek nem irányozzák elő az izraeli katonai erők teljes kivonulását a megszállt arab területekről, sem pedig Palesztina arab népe törvényes jogainak biztosítását, az arab világban mindenütt elítélték és elutasították. Begin ismét leszögezte: Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy csapatai a Jordán folyó nyugati partján és a Gaza-öve- zetben maradjanak. „Mindenkinek, aki megállapodást akar kötni Izraellel, ebbe bele kell egyeznie" — jelentette ki. Izrael e területek fölötti szuverenitását megőrizve, azt tervezi, hogy lakosságuknak fiktív autonómiát nyújt. E célból „közigazgatási tanácsot” kellene felállítani, amelynek hatáskörét a Begin-terv értelmében Izrael, Jordánia és palesztin képviselőkből álló különbizottság állapítaná meg. A javasolt különbizottság ügyrendje Izrael számára gyakorlatilag biztosítaná a vétójogot bármilyen megvitatásra kerülő kérdésben. Figyelemre méltó, hogy Begin beszédében — mint már több ízben — ezúttal is hallgatásba burkolózott az Izrael által megszállt szíriai Golan- magaslat sorsát illetően. Mintegy előre látva az arab országok elutasító reagálását beszédére, Begin cinikusan kijelentette: „hozzászoktunk a nemzetközi nyomáshoz és ahhoz is, hogy ellenálljunk neki". Soares a kormányalakításról tárgyal Tíz napon belül a parlament elé kell terjeszteni a programot Lisszabon Antonio Ramalho Eanes portugál államfő a Legfelsőbb Forradalmi Tanács szerda délutánra összehívott ülése előtt a Belém palotába kérette Mario Soares ügyvezető miniszter- elnököt és azzal bízta meg, hogy a Szocialista Párt vezetőjeként kezdjen tárgyalásokat a politikai pártok vezetőivel új kormány megalakításáról. Az államfőtől távozóban Mario Soares hangsúlyozta: Eanes elnök nem nevezte őt ki, csupán felkérte, hogy alakítsa meg az új kormányt, amennyiben a pártok vezetőivel tartandó megbeszélései után ezt lehetségesnek véli. Azért kapott Soares ilyen formában megbízást, mert az alkotmány értelmében a kinevezett miniszterelnöknek tíz napon belül a parlament elé kell terjesztenie kormányának programját. Soares viszont ily módon iélegzet- vételnyi időt nyert, amelyet az ellenzéki pártok támogatásának megszerzésére fordíthat. Az ügyvezető miniszterelnök bejelentette, hogy a hivatalos kinevezését akkor kapja meg, ha az új kormány megalakításáról tartandó tárgyalásai eredményesen zárulnak a Demokrata Szociális Centrum Párt, a Szociáldemokrata Párt, illetve a Portugál Kommunista Párt vezetőivel. Az új kabinet élet- képességéhez legalább az egyik ellenzéki párt hallgatólagos támogatására van szükség. A jobboldali ellenzék vezető ereje, a Portugál Szociáldemokrata Párt meglepetését hangoztatta amiatt, hogy a kormányalakításról tartandó tárgyalásokra szóló megbízást a szokásokkal ellentétben maga Soares és nem Eanes államfő jelentette be. Az elnöki hivatal közölte, az államfő hivatalos nyilatkozatát később hozzák nyilvánosságra. Mint ismeretes, a portugál kormány december 8-án a parlamentben bizalmi szavazással bukott meg. Az új kormány megalakításáról azóta folytatott tárgyalások mindeddig nem hoztak eredményt. A legnagyobb jobboldali ellenzéki pártok továbbra sem járulnak hozzá ahhoz, hogy Soares független politikusok bevonásával egypárti szocialista kormányt alakítson, és koalíciós kormányt követelnek a kommunisták kizárásával. A Portugál Kommunista Párt ugyanakkora Szocialista Párttal közös baloldali nagykoalíció mellett száll síkra. KÜLGflZDOSáG Volkswagen ügylet az NDK-val Néhány nappal ezelőtt egy rövid távirati jelentés adta tudtul, hogy az NDK Transportmaschinen Export—Import Vállalat és a Volkswagen konszern megállapodást kötött, amelynek értelmében 10 000 VW-Golf gépkocsit adnak el az NDK-nak. Maga a hír önmagában nem lenne érdekes, ha a háttere nem tenné azzá. Ugyanis a VW gépkocsik, köztük a Golf, a Pólót és a Passat nem számítanak ritkaságnak hazánkban és számos szocialista országban sem, nem beszélve a bogárhátú VW-kről, amelyek idős koruk ellenére is bírják a strapát. A háttér azért érdekes, mert ez az első ilyen nagyszabású ügylet az NSZK egyik konszernje és az NDK vállalata között. Eddig ugyanis NSZK részről sok tekintetben merev elzárkózás uralkodott kreált politikai és gazdasági okok miatt. Személyesen Schmücker, a VW igazgatója intézte az ügyletet, aki mint nyilatkozta, tanulmányozta a japánok nemzetközi értékesítési sikereit a telítetlen piacokon. „Tekintsünk csak Kelet felé, ott még óriási fehér foltok vannak térképünkön*' — mondotta és hozzátette, „ha már egyszer a piacon vagyunk, tovább haladnak a dolgok.” A VW-t is szorítják az értékesítési gondok, naponta 7500 gépkocsit állítanak elő üzemeikben és versenytársaik sem tétlenkednek. Döntés: mielőtt lecsúsznának, jöjjön az NDK-beli piac. Nyilvánvaló, hogy a konszern vezetőinek és nemcsak nekik, félre kellett tenniük politikai fanyalgásaikat, mert az ilyen ügyletek a tőkés körökben már a kezdettől sem maradnak titokban. Amolyan zöld utat kaphatott a konszern, ami kétségtelenül politikai érdekességet jelent és figyelemre érdemes. Ezen túl az is figyelemre méltó, hogy milyen módon történik a 80 millió márkás ügylet fizetése. Többféle lehetőség merült fel, természetesen annak a feltételnek előtérbe helyezésével, hogy a VW- konszern pénzt akar kapni. Szóba került, hogy mezőgazdasági termékeket, textíliákat vásárolnak, de ennek pénzzé tételéhez kellene egy harmadik vagy negyedik résztvevő is, mivel a VW-nek e termékek nem tartoznak profiljába. Maradt egy másik változat: tartozékokat szállítanak az NDK-ból a VW-gép- kocsikhoz, gumiabroncsokat, lámpákat, szélvédő üvegeket. Kellene még a VW-nek befecskendező szivattyú a Diesel-személygépkocsikhoz, de ezt jelenleg nem gyártanak gz NDK-ban, viszont készítése az NDK iparának „gyerekjáték”. Aztán előkerült a harmadik lehetőség — és alighanem ez a legfontosabb — a modern, n7gy- értékű, a világpiacon mindenütt keresett NDK szerszámgépek szállítása, amelyre a VW-nek is szüksége van, de majdhogy hiánycikk. A viszontszállitásra még nem kötötték meg a teljes megállapodást. E két utóbbi nyilván megfelel a VW konszernnek, erre bizonyíték: az első VW-Golf-ok szállítása már megtörtént. A tárgyalások jó mederben folynak és a nyilatkozat szerint „karácsonyra elkészül a vásárlási lista”. A VW-konszern egyik kereskedelmi munkatársának nyilatkozata szerint az a céljuk, hogy ezt az elsőt további milliós értékű ügyletek kövessék. Ha jó az ajánlat és kölcsönösen megéri, nyilvánvaló, hogy nincs akadálya . . .