Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-28 / 356. szám

e Duncmtiili napló 1977. december 28., szerda „Hol haliad a viharról, hogy megállt, ha gyönge rózsa hajlong utain?” (imreách) |Í|Í||l|i| !!l!| rovat ! A kivételezésről TANMESE A KIVÉTELEZÉSRŐL Utálok mindenféle kivétele­zést. Ha állok egy félig önki- szolgáló étteremben, és lá­tom, hogy szemügyre veszik a pofát, és aszerint vágnak hoz­zá combot, mócsingot vagy éppen cupákot, fölkeveredik bennem minden. A buszmegállóban előre tolakodókat éppúgy gyűlölöm, mint azt, aki valamelyik bolt­ban a hóna alá vágja azt, amiért én hiába esdekeltem. A minap hogyan jártam! Ál­lok a csemegeüzletben és előt­tem egy asszony vásárol. Is­merik ezt a fajtát?! Nem tud­ja, mit akar, most dönti el majd. — Nem kemény az a fasi- rozott?... Nem?... Akkor csomagoljon be hármat!... — Friss az a tojás?... Biz­tos?... Tegyen oda egy cso­maggal! ... — Jaj! Majd elfelejtettem! Adjon húsz deka szalámit, té­lit, de végét ne adjon!... — Jé! Kaviárt még nem lát­tam!... Adja oda azt az al­sót!... Nem! Ne azt! Mond­tam magának, hogy a legal­sót !... Amikor odaértem, azt hittem egy vevő van előttem, de idő­ben ez kitett nyolcat. — Na, végre! — mondom. — Kérek egy szál hurkát! Azt a sivalkodást! — Mit gondol az a férfi?! Talán rühell sorba állni?! Nem látja, hol a sor?!!! — Eddig nem láttam, de most már hallom. Jó, életerős sor! — mondtam és visszanéz­tem. Vagy húsz asszony a fél­homályban, férfi egy se. — Kell a fenének a hurka! döntöttem magamban, és el­léptem. Vagy három méterrel arrébb mentem és nézegettem. — Mit tetszik parancsolni? ■— kérdi a kedves kis elárúsí- tólány, akit az előbb cserben­hagytam. — Egy szál hurkát kértem, kislány! Odaadja. — Mást nem kér? — Dehogynem! Kellene még ... — és elmondok vagy hatfélét. — Maga egy kis tündér! — mondom, és megyek fizetni. Egészen meghatott voltam. Nagyon jólesett az egész. Nem, nem változott a véle­ményem. Ma is elítélendőnek tartom a kivételezést, kivéve, ha velem történik! AHOL NINCS KIVÉTELEZÉS Karácsony előtt az ember megkapja otthon a feladato­kat, kismilliót, és mire körbe­nézne, hogy hova nézzen be, kapkodhat fűhöz-fához. Én is ügetek a Kossuth téri menedékhelyhez. Ez van leg­közelebb. Sokszor írtak mostanában erről. Az eset mégis egyedül­álló. Hosszú sor áll, mint a húsbolt előtt. — Mire várnak? — kérdem. — Arra! — mondják tömö­ren. Én ' is sorra kerülök. Közben barátságos társalgást folyta­tunk. Jövök kifelé. Egy ipse to­long, szinte elsöpör, már fönn a lejáratnál. — Nem késik el — mon­dom. — Hosszú sor áll ön előtt. — Hogy az a!... — nyögi és elüget. Nem volt neki annyira sür­gős. Vagy még sürgősebb. Szölldsy Kálmán A tettek érzelmi rugó­ját ritkán kottázza le a történelem, mi­vel ez nem papírra, hanem lélekbe íródik és hang­ja nincsen. Mi pedig éppen ennek a leírhatatlannak meg­zenésítésére vállalkozunk, ami­kor Rippl-Rónai József ifjúsá­gának pécsi szakaszáról készü­lünk igaz mesét mondani. Ér­zékeltetni életvonalán a pécsi feltételes megálló történetét és az erőt mely innét, a Mecsek alól röpítette végérvényesen vágyai rögös útjára. A közel százéves esemény történeti hitelét két argumen­tum szentesíti. A sziklakemény levéltári anyag és a pasztell- lágyságú bizalmas családi sut­togás arról, hogy a Róma- dombi fészek fehér asztalánál borozgató derűs kedvében, a deresedő Mester többször is tett huncutkodó célzást a Pécs­ről történt menekülés legény­fogó hátterére. A kor, a Rippl József ifjú­kora, nem volt szerencsés a festővé váláshoz, hiszen akko­riban mindenfajta művészethez az éhkoppot és az erkölcste­lenséget társította a tradíció. Nem az volt a lényeges, hogy valaki miként gondolkodik, ho­gyan tud gyönyörködtetni, ha­nem az, hogy milyen a kesz­tyűje, a kalapja karimája és mennyit keres. Ha pedig kis­pénzű, elég mély-e a zsebe a marsallbot számára? Az életrajzírók a Mózes-arcú pedagógus atyával kezdik. Próbáljuk követni őket, addig a bizonyos fehér foltig, a pé­csi szereplésig. Mikor Rippl József, a föld­műves családból származó ka­posvári igazgató-tanító mellé­re tűzték a király aranykereszt­jét, egy fáradságos élet neve­lőmunkájáért, elhatározta, hogy mind a négy fiából urat nevel. Legelőbb is a Jóska gyerekből. Gyógyszerésznek szánta. Jó pálya a patikusé. Tiszte­letre méltó foglalkozás, ahol aránylag hamar kerül az em­ber kenyérkereső állapotba. És mivel Schröder úr a kapos­vári főutcát ékesítő Arany Oroszlán gyógyszertár tulajdo­nosa jó barátja a családnak, a négy keserves gimnáziumi esztendő után ide lép be pa­tikus praxinak az ifjabb Rippl József. A három gyakornoki évet ebben a gyógyszertárban tölti a rajzolgató gyermek. Ebből az időből való egyik korai fényképe a vásári dísz­lettel: nagy bársonyfotel kö­nyöklőjén öklömnyi bojt s a fotelben féloldalt ülve a mi Jó­zsefünk, a kezdő gyógyszerész gyakornok. Puhácska, de rátar­ti termet. Szabályos kamasz­arc, elszánt vonalú száj. Pető- fi-haj, selyem papilio-nyakken- dő. Balkeze ujjain vásári gyű­rűk, közszemlére. (Talán a fo­tográfus tékozló kelléke.) Tizenkilenc éves, mikor a budapesti egyetemre kerül és huszonegy, amikor megszerzi a M anapság, amikor fényes számokat villogtató szerkezetek — az an­gol számjegy jelentésű digit szó nyomán digitálisnak neve­zett órák — mutatják, hogyan múlik az idő, ugyan kinek jut eszébe, hogy a régebbi ko­rok percmérő eszközei felől kí­váncsiskodjék. Pedig hosszú és érdekes az út, amely e bonyolult, a fo­lyékony kristályok segítségével történő időjelzésig elvezetett. . . Gyermekkori játékaiból ki-ki emlékezhet rá, hogy a nap járását a legegyszerűbben az órnyékvető rúddal, közismert nevén napórával mérhetjük. Ezt az árnyék fordulást jelző „berendezést” — hajdani ne­vén gnomont — az ősi Mezo­potámiában és Egyiptomban használták először. Eleinte jó­kora pálcákat szúrtak a föld­be vagy rögzítettek az épüle­tek napsütötte falára, ám ké­sőbb már zsebben hordható kis gnómokat készítettek: aprócska számlapjaik rovátkái­ra néhány centiméter magas tűféle vetette az árnyékot. A napórák — mind a na­gyok, mind a kicsik — persze csak akkor mutathatták, hogy hány az óra és hány a perc, ha sütött a nap. Ezért hát va­gyógyszerészmesteri oklevelet. Visszatér a kaposvári Arany Oroszlánba, írják az életrajzi tanulmányok. De ez egy villa­nás csupán. A régi főnök, Schröder Jó­zsef gyógyszerész ugyanis 1879- ben strychninnel megmérgezi magát és nemsokára meghal. Más patrónust, új gazdát kell tehát keresni az ifjú patikus­nak. De hol. de kit? Az atya úgy dönt, hogy fia Pécsre kerüljön. Pécs mégis­csak nagyobb város, patiná- sabb is és főként úribb, mint Kaposvár. Az új környezet jó hatással lesz Jóskára. Többet lát, többet tanul és talán meg is szereti a voltaképp szép és tiszta mesterséget. Tán a fes­tőművészeti ambíció is elhal­ványodik, módosulnak az el­képzelései. Qui höbet tempus, habet vitám: gondolhatta az öreg úr. Kunz Nándornak hívják az új főnököt, a pécsi Arany Sas patika tulajdonosát. Törekvő és mindig tevékeny férfiú, éle­te delelőjén. Gyógyszertára a főtérre néz, itt a piac is. Nagyforgalmú, kitűnő hely, oho! a dúsképzeletű Rippl fiú­nak nem sok ideje jut az áb­rándozásra. A principális Temesvárról került Pécsre és az ősi, bevált érvényesülési módszert (mond­hatnánk rendszert is) követte, amikor feleségül Held Ferenc gazdag pécsi kereskedő és vá­rosatya leányát szemelte ki. A hozomány a Király utcai Arany Sas gyógyszertár, mely 1870 körül költözött át a Széchenyi térre, Littke Lőrinc pezsgőgyá­ros kétemeletes házába (a mai Csongor divatüzlet helyére). Mikor az ifjú Rippl Pécsre érkezik, Kunznak már három gyermeke van: Jenő, az első­szülött, húszéves gyógyszerész­segéd (súlyos beteg, az orvo­sok lemondtak róla, aligha lép­het atyja örökébe és gyanít­hatóan emiatt is van szükség idegen munkaerőre a patiká­ban), a tizenkilenc éves Aurél és a tizenhét éves Elizabet. A piactérre tekintő gyógy­szertár valóságos aranybánya. Jól beleillik majd ez az aka­ratos szájú Rippl gyerek a Pe- tőfi-hajával, pelyhes-maganőtt bajuszkájával. Vonzóerő lehet a patikába térülő városiakra és a piacozó falusi népségre - gondolja Kunz úr magában. Ha valóban beválik, nos ak­kor majd meglátjuk. Nem ár­lamiféle éjszakai időjelzőt is ki kellett eszelni. Ezt már a középkor szerzetesei „találták fel": ők jöttek ró, hogy a széltől védett, zárt cellákban ugyanannyi idő alatt égnek le az egyforma vastagra öntött gyertyák — vagyis, hogy a virrasztásra kijelölt barát pon­tosan tudhatja, mennyi az idő, ha a hüvelykujjára ragasztott gyertyára pillant. Ekkoriban váltak mind is­mertebbé az úgynevezett víz­órák — ezekben egy megsza­bott időtartam alatt csurgóit, csöpögött alá a felső tartály­ba öntött víz —, meg a máig használatos homokórák is, amelyek ugyanezen az elven működnek. És ugyancsak —a XIV—XV. században —■ ter­jedtek el az első kerekes órák. is. Ezek már mechanikusan mérték az időt: akár rugó fe­szült bennük, akár súly moz­gatta. Kerékművük pörgését szabályos időközönként „beug­ró" gátlómű szabályozta; tette egyenletessé, ritmusossá. tana itt marasztani. Jóképű fiatalember, talán még vőnek is megfelelne. Ezalatt, pontosan 1882. feb­ruár 19-én, ifjú Rippl József oki. gyógyszerész kérvényt ír a tek. polgármesteri hivatal­nak Kaposvárra: „...kegyes­kednék megengedni nekem azt, hogy a jövő hónapban bekö­vetkezendő katonai rendes so­rozásra ne Kaposvárott, hanem Pécsen, mint idevaló lakos le­hessen megjelennem . . . Ezen alázatos kérésem azzal vagyok bátor indokolni, miszerint csak pár hét óta lakom Pécsen és így jelen körülményeim rende­zetlensége, kiválóan pedig anyagi viszonyaim a Kaposvá­rott való megjelenésre úgyszól­ván képtelenné tesznek . . .” 1882. május 10-én Pécs sz. kir. város főorvosi hivatalának pecsétjével dr. Kohárits Károly városi tiszti főorvos beterjeszti a polgármesternek a Pécs vá­rosában működő orvostudorok, oki. sebészek, állatorvosok és gyógyszerészek névjegyzékét. Ebben a felsorolásban négy gyógyszertárvezető és. hat gyógyszerészsegéd szerepel. Köztük Kunz Nándor 55 éves, az Arany Sas gyógyszertár tu­lajdonosa és ennek segédje, a 21 éves Rippl József. A mi Ripplünk tehát doku­mentáltan is Pécsett van, im­már több mint négy hónapja, ahol szülei vágya szerint ked­vet kell kapnia az eddig bi­zony kevéssé tisztelt pályához. A pécsi patika újonca vi­szont nem valami nagy lelke­sedéssel áll a tára mögött. Unottan csattogtatja a man­dulatejet, pödöríti a pilulákat, készíti rózsavíz gyanánt a köl­nivizet, amitől igazán szagos lesz a nagymise, melynek utá­na a dómból és a várostemp­lomból kiözönlik a nép. Ellepi a Fő-tér keleti trottoárját fel és alá sétálgatva a Nádor szálloda és az örökké inspek- ciós Kur«-patika előtt a leg- parádésabb öltözetben. Ilyen­kor ugrik be Kunz Erzsiké a papához egy kisztihandra és egy mosolyra a segéd úr felé. Józsefünket nem andalítják el a mosolyok. Merőben más remények karján ringatózik, más erők lázítják már ekkor. Szülei messze kerültek, hatá­suk egyre gyengül. Ő viszont önállóbb lett, határozottabb. A gyógyszerészséget tiszteli, de nem neki való. A tulajdonoso­kat naplopóknak, a segédeket Az időmérés mindmáig leg­nagyobb eseménye 1656-ban következett be, amikor a hol­land fizikos és csillagász, Christian Huygens alig hu­szonhét évesen fölfedezte az ingaórát. Igaz, nemcsak ő is­merte fel az egyenletes lengés szabályosságán alapuló idő­mérés lehetőségét, hanem a modern — kísérleteken ala- puló — természettudomány nagy alakja, Galileo Galilei is, ám az olasz csillagász és fizi­kus már nem tudta megvaló­sítani elképzelését — öregkori betegsége megakadályozta eb­ben. így aztán a tudománytör­ténet Huygegst tartja nyilván az ingaóra atyjaként. A XV. század végétől elter­jedő zsebóra fölfedezőjének kilétéről egyelőre nincs tudo­másunk. Amit tudunk: a ma­napság használt zsebórák haj­szálrugói helyett disznósertét tettek a szerkezetbe, és az úgynevezett kanalas járatot billegőkerékkel cserélték ki. hencegőknek látja. Gyűlöli a kundschaft előtt való hajlon- gást és a személye körül, miatta folyó sakkjátékot. Már korábban levelezésbe kezdett Zichyékkel, és amikor Pécset elhagyta, személyesen is felkereste őket Budán, ami­ről egy pécsi polgármesteri irat értesít: „A Pécsről időköz­ben Budára távozott s ott bi­zonyos Gróf Zichynél mint ne­velő alkalmazásban levő Rippl József hadköteles s gyógysze­rész. ..” (1882 június). Hősünket nemcsak a művé­szi hivatástudat, de az asz- szonyveszély is sarkallta, hiszen nem patika, hanem pártfogó kellett neki. Fuldoklóit az éme­lyítő légkörben, a magában érlelt képek az égig értek és ,,a legnagyobb nyugalommal készült jóéjszakát kívánni" az Arany Sas egész pereputtyá­nak. A jövőben élt, bár raj­zoló kedve a fojtott düh miatt csak ritkán látogattc meg. El­ső próbálkozásai ott didereg­tek a mappában vagy ruhás- szekrénye ajtajának belső ol­dalán. Nincs kizárva, hogy a Genthon által említett első „képe" (fiatal nő virágos es­télyi ruhában) itt fejeződött be, pécsi patikussága idején. Rippl Jóska világéletében szabad vadász akart lenni, akár vad is, de szabad! Nem olyan, mint mostan ő, aki annyiszor csikorgatta fogát a csillagokra, abban a patika­veremben, amelyből nem bírt kitörni. Ám a földrengés alattomos energiái lassan felszabadultak és Józsefünk a vén japánok ősi ösztönével megérezte a hullámzó remegést a morajló és megmoccant talajban, ame­lyen állt. Lelke szeizmográfja veszedelmet jelzett: menekül­ni ! A pécsi kaland véget ért az ifjú akarat diadalával. Idősebb Rippl József igazga­tó úr reménysége keserű kí­sérlet maradt. A két malom­kő: „apa s fiú, egy igen s egy nem”, már csak a tagadás in­dulóját szikrázta. A jámbor fondorlatok összeomlottak, a kisebb József perce elérkezett, az álomvilág fénye felragyo­gott. s És a szegény kis Elizabet, a csinos csalétek azon a horgon, aminek a Jóska-halacskát kel­lett volna a Kunz gyógyszeré­szék családi serpenyőjébe rán­tani, hogy ott ropogós-omlós­ra süljön? Talán nem is tudott semmi­ről. Amikor Rippl Jóska betette maga után a pécsi Arany Sas patika ajtaját, arcára nem a kevély-kaján kamaszmosoly ült, hanem a férfiúi dac. Végre ki­szabadult és elindult, hogy nemsokára Pannónia szunnya­dó vén szívébe oltsa a nagyvi­lág tüzes, fiatal színeit. 1. kép: Gazdagon díszített fedeles óra Mint képeink is mutatják, a zsebórák készítése hamarosan híres iparrá vált. Díszesen megmunkált bronz- és rézre­mekek kerültek ki a XVII., XVIII., XIX. századi mesterek műhelyeiből — igen gyakran nem is azt nézték, hogy mi­lyen pontosan jár, hanem sok­kal inkább azt: milyen szépen mutat egy-egy véséssel, részé­Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó új­donságai közül említsük meg a Közművelődési Kézikönyvet, amely Füredi József és Her- czeg Ferenc szerkesztésében látott napvilágot. A hasznos, s főleg népművelési területen dolgozók számára értékes kö­tet tartalmazza az alapvető párt- és állami dokumentumo­kat, a társadalmi és tömeg­szervezetek állásfoglalásait, a közművelődésre vonatkozó ál­lami határozatokat, rendelete­ket, irányelveket stb. A Nem­zetközi Zsebkönyvtár új köte­teként látott napvilágot Az ENSZ és a világproblémák cí­mű kötet, kilenc érdekes tanul­mánnyal. A könyv reális képet ad arról, hogy mi a helye, szerepe az ENSZ-nek -va sok súlyos problémával terhelt mai világban, s mi a nemzetközi szervezet perspektívája. Újabb kiadásban látott napvilágot a Vallástörténeti kislexikon (irta: Gecse Gusztáv, szerkesztette: Lakatos György). A lexikon négyszázötven címszót és hó- romszázötven utalást tartal­maz a vallástörténet és az ateizmus témaköréből. Felicia Langer kommunista izraeli ügy­védnő könyve Tanúskodom címmel jelent meg. A drámai erejű kötet a Közel-Kelet mai hazátlanjainak, a palesztinok­nak a védelmében emel szót, periratok halmaza alapján. A Hazafias Népfront sokrétű te­vékenységével ismertet meg A Hazafias Népfront társadal­munkban című cikkgyűjtemény. Az Akadémia Kiadó — a Magyar Helikonnal közös gon­dozásban — hasonmás kiadás­ban jelentette meg Arany Já­nos híres Kapcsos könyvét, a költő utolsó éveiben írt versei­vel. A kísérő tanulmányt Ke- resztúry Dezső írta. A Gondolat Könyvkiadó a Magyar néprajz sorozatban — e sorozat tizedik köteteként — megjelentette a Kiskunsá­got bemutató kötetet, Tálas? István munkáját. Sokaknak szerez örömet A növénykedve­lők kislexikona; szerzője Szűcs Lajos, illusztrációit Bukta Imre és Lelkes István készítette. A Távol-Kelet iránt érdeklődők­nek igazi csemegét jelent a szovjet Leonyid Vasziljev most megjelent, kiállításában is re­mek, sok képpel illusztrált könyve, a Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában, a történelem iránt érdeklődőknek viszont Gonda Imre és Nieder- hauser Emil könyve: A Habs­burgok; Egy Európai jelenség. Még két Gondolat-könyvet em­lítsünk meg: V. P. Alekszejev: Az emberi rasszok földrajza; A nyelvi szépség matematikája. Ez utóbbinak a szerzője Solo­mon Marcus, a neves tudós. E kötet anyagát Máté Jakab vá­logatta és szerkesztette és ő látta el a könyvet bevezető­vel is. 2. kép: Zsebóra: ipartörténeti remek léssel már-már fémcsipkévé va­rázsolt szerkezet. Ismereteink szerint az itt lát­ható zsebórák valamikor a XVII., XVIII. század táján ké­szültek egy jó ízléssel megál­dott és igen-igen ügyes kezű mester műhelyében. Méltán múzeumi darab mindkettő ... Akácz László Baranyai Aurél ÓRÁK Az Arany Sas sarkantyúja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents