Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-24 / 353. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 353. szám 1977. december 24., szombat Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja n harmadik esztendő Leonyid Brezsnyev válaszai a Pravda tudósítójának A leszerelés, a tartós béke a népek vágya A Szovjetunió ellenzi a neutron- fegyver gyártását A közel-keleti probléma nem kétoldalú ügy A Rákóczi úton, a Bem és a Jókai utca között bontják a kiszö­gellő épületeket. A Pécsi Tervező Vállalat 2. sz. irodája által készített tervek alapján lakóházak épülnek, alul üzletsorral. A ki­vitelező munkákat a Mecseki Szénbányák épitörészlege végzi. Erb János felvétele Május elsejére feltöltik az első tavat Megépítették a gát- és -zsiliprendszert Készül a malomvölgyi kirándulóközpont A tervezés idejekorán el­kezdődött, s a vasárna­pi lapok közölték a népgazdaság 1978. évi tervét. Előzőleg az országgyűlés téli ülésszakán törvényerőre emelte az új állami költségvetést. Eredményekben gazdag esz­tendőt zárunk. Családi és sze­mélyes teljesítményekből, a ki- sebb-nagyobb közösségek gya­rapodásából adódik össze az országos kép, amelyből két eredmény ötlik szembe. Az egyik: a termelékenység vala­mennyi népgazdasági ágban — az idén először az építő­iparban is — gyorsabban nőtt, mint a termelés. A másik: a mezőgazdasági rekord. Eszten­deje még sokan irreálisnak tar­tották az idei előirányzatot. Hiszen nemcsak az 1976-os aszály okozta hullámvölgyet kellett áthidalni, hanem a megtépázott háztáji termelő­kedvet és családi ambíciókat kellett helyrehozni. És a két­kedések, nehézségek ellenére sikerült nemcsak teljesíteni, ha­nem jelentősen túl is teljesí­teni az előirányzottakat. Mind­ez meggyőzően bizonyítja tár­sadalmunk, gazdaságunk, poli­tikánk erejét, lehetőségeit. A tervekből a közeljövő biz­tos körvonalai is kirajzolód­nak: 1978 dolgos, szorgos, küz­delmes esztendőt ígér. A nép- gazdasági terv céljai reálisak, mértéktartóak, megfogalmazá­sai kerülik a nagy szavakat, a látványos fordulatokat. A mos­tani bizonytalan világgazda­ságban sokra becsülhetjük a töretlen létbiztonságot, a gaz­daság és az életszínvonal sze­rény, de megalapozott fejlesz­tését. Tovább gyarapszik, előre­lép az ország. Egyebek között üzembe helyezik Kazincbarcikán a pévécé gyárat, Leninvóros- ban a polipropilén üzemet, a nyirád-deáki bauxitbányát, a 750 kilovoltos magyar—szovjet távvezetéket és részlegesen az adriai kőolajvezeték magyar szakaszát. Elkészül 90 ezer la­kás, 710 általános iskolai tan­terem, az óvodai helyek szá­ma 17 ezerrel, a kórházi ágya­ké 7—8 százzal növekszik. Bízunk a megtervezett jövő­ben, bízunk felszabadult né­pünk alkotó erejében. Gazda­sági építőmunkánk belső és külső feltételei 1978-ban sem lesznek könnyűek, sőt. A fel­adatok önmagukban, abszolút számokban keveset mondanak. Az összehasonlítás, a viszonyí­tás teszi őket megmérhetővé. Ha az új év tervszámait az óév várható eredményeivel ösz- szevetjük, a legszembetűnőbb, hogy mérséklődik a gazdasági növekedés üteme. Ez a válto­zás azonban nem fékezés vagy visszakapcsolás következménye. A két év nemzeti jövedelmé­nek jelentős, 3 százalékos kü­lönbségét döntően az okozza, hogy a tavalyi mélypontot, visz- szaesést követő idei rekord jö­vőre nem ismételhető meg a mezőgazdaságban. Mit várunk a középső, a har­madik esztendőtől? Az első két év nagy gazdasági eredménye, hogy a vártnál, a tervezettnél kedvezőtlenebb külgazdasági feltételek közepette is fenn- tarthatóak az ötödik ötéves terv gazdaságpolitikai céljai. E cé­lok elérése azonban fokozott erőfeszítéseket, határozott lé­péseket igényel. Döntő fontos­ságú, hogy mielőbb létrejöjjön a kiegyensúlyozott fejlődés tar­tós alapja: a hatékony és jó minőségű munka, a belső és a külső szükségletekhez alkal­mazkodó korszerű termelési szerkezet. E követelményeket 1974 óta újra és újra hangsúlyozzuk, je­lezve, hogy nincs más válasz a világgazdasági kihívásra, nincs más út a megbomlott gazdasági egyensúly helyreál­lítására. A követelmények is­métlése a bírálat jele, a'be­idegzés eszköze. A felhalmo­zott gyakorlati tapasztalatok és a Központi Bizottság idei, ok­tóber 20-i ülésének nagy je­lentőségű elvi útmutatásai le­hetővé teszik a hatékonyság és a minőség immár hagyományos követelményének konkrét és céltudatos értelmezését, követ­kezetes érvényesítését. Tudjuk, hogy a hatékonyságnövelés ed­dig elért szintje, üteme bármi­lyen jelentős, mégsem elegen­dő a szükséges gazdasági nö­vekedéshez, társadalompolitikai céljaink eléréséhez. A mennyiség és a minőség kapcsolatára íme egy konkrét példa az 1978-as tervből: A nemzeti jövedelem a sok évi átlagnál mérsékeltebben, 5 szá­zalékkal növekszik, s e feladat könnyű rutinmunkának tűnhet. De közelebbről nézve kiderül, hogy e szerény növekmény is csak akkor érhető el, a nép­gazdaság egyensúlyi helyzeté­nek romlása nélkül, ha 12—13 százalékkal nő a tőkés orszá­gokba irányuló kivitel, méghoz­zá úgy, hogy az import ugyan­ebből a régióból legfeljebb csak 3—5 százalékkal bővül. S a prognózisok szerint termé­keinknek az ideinél is kedve­zőtlenebb világpiaci helyzetben kell állniok a versenyt. Az egyensúlyi helyzet javí­tása az V. ötéves terv alap­feladata. A középső, a har­madik esztendő különösen fon­tos célja is egyben, mivel az idei eredmények szépséghibá­ja, hogy a kedvezőtlen külgaz­dasági feltételek miatt nép­gazdaságunk egyensúlyi hely­zete a tavalyinál is és a ter­vezettnél is rosszabbul alakult. Akad tehát korrigálni, pótolni való népgazdasági szinten és a vállalatoknál egyaránt. Az MSZMP Központi Bizottságának októberi határozata még az élenjáró vállalatokat is önvizs- gálásra, kisebb-nagyobb pá­lyamódosításra készteti. Az át­lagos és elmaradott vállalatok­nál pedig különösen határozott lépések szükségesek a verseny- képesség fokozására, a nem gazdaságos termelés visszaszo­rítására, a korszerű technika kiaknázására, a tudományos vívmányok, licencek alkalmazá­sára stb. A világgazdasági korszak- váltással megváltozott a nemzetek közötti sor­rend. Előbbre léptek a kőolaj- és nyersanyagtermelő országok, s rövid idő alatt megszilárdí­tották vezető pozícióikat a leg­fejlettebb tőkés gazdasági ha­talmak. Hazánk pedig sok-sok nemzettel egyetemben lejjebb csúszott a világranglistán. A pozíciók javításáért széles kör­ben rendkívül éles harc indult. Hazánk is benevezett ebbe a küzdelembe. Az MSZMP több mint húszéves politikája, az immár 10 éves gazdaságirányí­tási rendszer és mindenekelőtt a szocialista tervgazdálkodás kedvező kereteket teremt né­pünk alkotó munkájához, a te­hetség, a kezdeményező kész­ség kibontakozásához. Kitartó munkával mind feljebb küzd- hetjük magunkat a nemzetek ranglétráján, ha a hazai me­zőnyben megfelelő szintre fej­lesztjük a küzdőképességet, a versenyszellemet. Az alábbiakban közöljük Leo­nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének a Pravda tudósítójá­nak kérdéseire adott válaszait. Kérdés. Most, az 1977-es esz­tendő végén, az On nézete szerint, mi jellemzi leginkább hazánk nemzetközi helyzetét, országunknak a béke és az enyhülés érdekében kifejtett erőfeszítéseit? Válási. A közelmúltban, c jubileumi ünnepségek napjai­ban meglehetősen részletesen A pécsi vasútállomásra pén­teken hajnalban megérkezett a csehszlovák Vagonka Studenka Gyárban készült motorkocsi két mintapéldánya. A MÁV ver­senytárgyalás alapján adott megbízást a csehszlovák vál­lalatnak a hazai igényekhez alkalmazkodó, korszerű sze­mélyszállító motorvonat terve­zésére és kivitelezésére. A mo­torkocsik a több mint fél év­százada jól üzemelő, de ma már korszerűtlen két—három tengelyes kis Ganz-motorvona- tokat, valamint a 275-ös típusú gőzmozdonyokat váltják fel a vasút mellékvonalain. A kultu­rált utazás feltételének megte­remtésével orvosolni szeretnék az elégtelen világítás, a kocsik kályhafűtése, a gőzösök kör­foglalkoztam a Szovjetunió nem­zetközi helyzetének legkülön­félébb vonatkozásaival. Ennél­fogva most csupán néhány mozzanatot emelnék ki. Min­denekelőtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulójának megünneplése, az új szovjet alkotmány elfogadá­sa egyértelműen kifejezésre jut­tatta a Szovjetunió nagy nem­zetközi tekintélyét, a nemzetközi események alakulására gyako­rolt növekvő befolyását. A vi­lág ismét meggyőződhetett ró­la, hogy az októberi forradalom (Folytatás az 5. oldalon) nyezetszennyezése miatti sok­sok panaszt. A tetszetős kivitelű, pirosra festett motorkocsihoz mellék­kocsi is tartozik, összesen 189 utasnak lesz benne kényelmes ülőhely. Szükség esetén több szerelvényt is össze lehet kap­csolni és távvezérléssel irányí­tani. Engedélyezett sebessége óránként hetven kilométer. Az új típusú motorkocsi üzemi próbáját az ünnepek után kez­dik a pécsi igazgatóság kör­zetében, csehszlovák szakem­berek részvételével. Egy évig tart a vizsga. A közben szerzett tapasztalatok figyelembe vételé­vel következik a sorozatgyártás, majd pedig elterjedése a hazai vasútvonalakon. A mesterséges tó-rendszer egyik tava majdnem készen van Pécsett, a malomvölgyi, jö­vendőbeli kirándulóközpont­ban. Áll a kereszt-földgát tel­jes nagyságában, ledöngölve, lesimítva, csak a betonalapo­zás van hátra. Az építők, a Dél-Dunántúli VÍZIG pécsi sza­kaszmérnökségének tízfős bri­gádja augusztus elején kez­dett a munkával. Száraz idő volt, a völgyön átfolydogáló patakocska nem fenyegetett ki­öntéssel. Az ötven-hatvan mé­ter mély völgy két oldalában négy földnyeső- és két kotró­gép dolgozott, negyvenezer köbméter földet szedtek ki, az autók pedig hordták a gátba. Jól záró, agyagos talajt erő­sítettek a gátba, hogy egy csepp víz sem csuroghasson át és ne lazuljon meg. Kétszáz méter hosszúságban és nyolc­van méter szélességben lefej­tették a humuszt, az altalajt felszántották, hogy jól tapad­jon rá az odahordott föld. Fél méterenként döngöltek az úgy­nevezett vibrációs juhláb-hen- gerekkel és a betonnál is ke­ményebb „föld-piramist" alakí­tottak ki. Magassága eléri a nyolc métert, koronájának szé­lessége hat, a lábszélessége nyolcvan méter. Szivárgórend­szert építettek ki benne, hogy az áthatoló, de veszélyt nem jelentő víznek így adjanak sza­bad utat. Kiépítették a le­eresztő zsiliprendszert, melyen át a fölösleges víz távozik. Legfontosabb eleme ennek a kökényi völgyoldalban húzódó csaknem harminc méteres vas­betoncső. A tófenékben még ott találhatók a fák, a tüskök, de hamarosan eltávolítják min­det. Eddig a mesterséges tó ki­alakítására fordítottak csaknem ötmillió forintot és van még legalább kétmillió forint értékű munka, amit tavasszal kezde­nek. Most nem dolgoznak a fagy miatt. Ha enyhül az idő­járás, a gát tó felőli talapza­tában vastag beton tartóge­rendát fektetnek le és erre he­lyezik el az egyenként hatvan kilós, 60x40 centis nagyságú, 15 centi vastag betonlapokat, összesen ötezret: fele már a helyszínen van. Gyártója a Be­ton- és Vasbetonipari Művek. A betonborítás aló kavics szi­várgóréteget borítanak le. Ez a betonfelület véd a hullám­verés ellen. Ha elérik a „betonlapozás­ban” az egy-két méter magas­ságot, máris engedik be a pa­tak vizét, ami most még a nyitott zsilipen át eltávozik. Er­re a tavaszi olvadás, a kiadós esők után kerül sor. Az eső­ben nagyon bíznak, mert a patak percenkénti hozama csak negyven liter. Ha telve a tó­meder, mindig az átfolyó vízzel tisztítják, de ez csak a fel­színi részeket mozgatja meg. Ezért már most azon gondol­kodnak, hogy „szivornyát" állí­tanak be, vagyis rétegenként eresztik le, cserélik ki a vizet, hogy a biológiai élet ne kerül­jön. veszélybe. Május elsejére szeretnék fel­tölteni a tavat, mely csaknem kilenc hektáros vízfelületű lesz. Az alsó végében 150—200 mé­ter után kapcsolódik majd hoz­zá a második, ugyancsak mes­terséges tó, mely legalább 15 hektáros és a kettő együtt több mint három kilométer hosszú. A második építése a jövő év végén kezdődik, attól függően, hogy a bőrgyár mi­lyen ütemben telepíti ki a kö­zelében húzódó szenny-zagy- kazettákat. — Csuti J. — A Cserkúti MEZŐGÉP Vállalat teljesítette ez évi exportkötelezettségeit. Pénteken 40 db mélyhűtő- házi tolóajtót adtak át a jugoszláv partnernak, mintegy 1 800 000 Ft értékben. A vállalat sziget­vári és villányi gyáregysége konzervipari és hús ipari berendezéseket szállít Algériába, valaminl Szíriába. A képen: mélyhütőházi tolóajtó szerelése. Csehszlovák motorkocsik mintapéldányai Pécsett

Next

/
Thumbnails
Contents