Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-03 / 332. szám
1977. december 3., siombat Dünantmt napló 3 Csak az igazat Illyés Gyula két monodrámája Hvpc Gyulának mint liiyca drámaírónak és a Pécsi Nemzeti Színháznak immár több éves együttműködése hagyományosan kivívja az elismeréseket, példaként emleget- tetik. Illyés Gyula 75. születésnapja alkalmából, ünneplések és megemlékezések környezetében, nyilvánvalóan időzítetten került sor a legújabb bemutatóra, amely két, egy előadás keretében színre vitt monodrámát jelent, Czimer József — úgyszintén hagyományos — dramaturgi közreműködésével, Nógiádi Róbert rendezésében. A két monodráma közös címet is kapott — Csak az igazat — és külön-külön címeket is, az elsőé: Egyiptomi világosság, ez Nagy ’Lajos Egyiptomi íródeák című novellájának inspirációjára íródott, a másodiké: Távozz tőlem, angyal. A két monodráma mondanivalóját bajos lenne néhány mondatba összesűríteni. Mindenesetre szerves kapcsolat van közöttük; ha úgy tetszik, ugyanannak a problémának kétféle megközelítéséről van szó. Az átlagnéző számára bizonyára nem lesz könnyű e két- féleség tiszta és differenciált megkülönböztetése. Az Egyiptomi világosság - erősen és szándékosan föllazított — történelmi környezete egy, a tudatlanság bástyáira épített, reakciós hatalom, ahol az igazság szimpla megsejtése is közvetlen életveszélyt hordoz. Ebben a világban a koncepciós per vádlottja egy lehetőséget lát: a tudatosan megjátszott ostobaság védőfalai közé menekülni. Törekvése látszólag sikerrel jár, megmarad az élete, de ennek ára felől az író nem hagy kétséget. A dráma: az ítéletre váró íródeák fortyogó gondolatainak, lelki átváltozásának, a fölidézett eseményekbe ágyazott lélektani folyamatoknak íve. Faludy László A második monodráma ezzel szemben konkrét környezetben elhelyezett konkrét cselekménysorozat, egy költő vesz- szőfutása igazságtalan vádak és saját lelkiismeretének egyre torzuló ostorcsapásai alatt. Drámának ez a valódibb. De nem a kellékek sokasága okából, nem is a megszokottabb, időrendben jelenetekre osztott szerkesztés miatt inkább Győri Emil mert ennek fogalmi és problémaköre, vonatkoztathatósága közelebb áll a mai közönséghez, Még akkor is, vagy akkor még inkább, ha vitára, továbbgondolkodásra serkenti. Fölmerülhet a kérdés, hogy szerencsés volt-e a kél monodráma egy előadássá kanyarí- tott bemutatása. A helyenként felvillanó ívfény a két dráma között segíti-e avagy rombolja a megértést. Jelenünkben, amikoris ilyen vagy olyan okokból, de lejárt a túl hosszú színházi előadások kora, nem hatáscsökkentő körülmény-e egy több mint három órás előadás, amely ráadásul statikus háttér mellett mindössze két színész jelenlétével zajlik. E lfÁf színész egyéb- iránt Faludy László és Győry Emil. A darab két szereposztásban került színre, Vallói Pétert azonban mind ez ideig csak egy alkalommal láthattuk volna, így technikai okok miatt róla itt nem tudunk megemlékezni. Faludy Lászlót, akit a közönség korábban fölfedezett, mint a szakma, sajátságos színészi eszközök. valami fanyar charme, a groteszkre való különleges hajlam jellemez. Ez a szerep, amelyben az emberi lélek „ördögi” mélységeit és a nyers, szinte naturalisztikus halálfélelmet kell érzékeltetnie, úgy vélem, nem igazán neki való. Ezért legjobb azokban a pillanatokban, amikor „idéz”, amikor azt tudja megmutatni, milyen az, amikor az ember önmagának hazudik. Győry Emil a tőle már megszokott, tiszta, értelmes felfogásban adta vissza a csalódásból megdöbbenésbe, megdöbbenésből önkinzásba, önkínzásból önáltatásba forduló magatartás egész drámai folyamatát. Éppen mert erre, a lényegre koncentrált, játéka alig észrevehetően kimuTátta azokat a pontokat, amelyek esetleg átugorhatok lettek volna. Legértékesebbnek éreztük a meggyőződés kisugárzását és annak hiteles érzékeltetését, hogy az emberi butaság, gyávaság és gonoszság csúf és taszító triója ellen harcolni kell, bármenyire is jobb lenne tudomást se venni róluk. Hallatna Erzsébet Zsarutörténet—kaptafára Az élet írja a legjobb krimiket — szoktuk volt mondani, ha jobb közhely épp nem jut az eszünkbe. De közhelyekből jó filmet még parádés szereposztással sem lehet csinálni; ezt példázza Jacques Deray, Roger Bor- niche emlékiratai alapján készített Zsarutörténet c. filmje. A veszedelmes bűnöző, Emile Buisson (Jean-Luis Trin- tignant) elmebetegnek tettetve magát, megszökik börtönéből, s már az első naptól kezdve újabb és újabb véres cselekedetekkel csigázza a háborúból még alig ocsúdott (1947) francia közvéleményt. A fiatal nyomozó, Roger Bor- niche (Alain Delon) élete nagy lehetőségét látja a rablógyilkos elfogásában. S mint ahogy ez minden tanult kriminéző számára egyértelmű: több kudarc után akkor éri el végül is a sikert, mikor az ügyet már kivették a kezéből. A valóságalapra épülő eredeti történet nem a „krimire” helyezi a hangsúlyt — hisz Agatha Christie kiismerhetetlen észjárásán nevelkedett agyunk számára a hétköznapi, szívós rutinmunka már nem ínycsiklandó élmény — hanem arra a különleges lélektani helyzetre, melyben a francia rendőrség szokásos módszereitől való elhatárolódás (brutalitás, spiclik) végül a bűnöző és a „zsaru" közt teremt sajátos lelki kapcsolatot. Jacques Deray rendezése a sztorit hangsúlyozta, de az egyszerű, átlátszóan bonyolított cselekményt a premier plánban fényképezett gyilkosságok sem tudták izgalmassá tenni, a nézőben inkább azt az asszociációt váltották ki, hogy Buissonnak nem is nagyon kellett tettetnie az elmebeteget. Ezzel viszont még a legedzettebb néző számára is érthetetlennek tűnt nyomozó hősünk utolsó öt percben tett bejelentése, hogy a gyilkost szinte barátjának érzi. Bár igaz, a film elején már elhangzott, hogy szegény gyilkosunknak nehéz lehetett a gyerekkora. (Sic!) Továbbá az sem tűnik kellően meghatónak „szegény zsaru” magánélete ábrázolásában, hogy „csúnya főnöke” — miközben a keresett gyilkos lelkesen írtja Párizs lakosságát — még otthonában is zavarni meri, a szabadnapján. Az elfuserált lélektani háttér elhihetővé tétele lett volna a feladata a neves szereplőgárdának. De hiába került a Rocco és fivéreiből Alain Delon mellé még Renate Salvatori is, hiába tud néha a semmiből is karaktert formálni Jean-Luis Trintignant, a film még a zavartalan szórakozás élményével sem tud megajándékozni bennünket. Szilárd István Kettős évfordulón Háromnapos elméleti konferencia kezdődik A képzőművészeti alkotások tudatformáló hatása lassan feledésbe merülnek a mai fiatal generáció számára. A második részben a Pécsi Filharmonikus Zenekar árnyalt, megkapó előadásában Prokof- jev Klasszikus szimfóniáját az est, egyben a pécsi és a magyar zenei élet kimagasló eseménye követte: Händel Békeódája, dr. Vargha Károly meg- ejtően szép fordítósában. A mű a spanyol örökösödési háború üttrechti békekötésre íródott (1713), de csak újabbkori kutatások és hangszerelés után mutatták be 1954-ben a hallei játékokon. Magyarországon most hangzott fel ez a monumentális alkotás először, Németh Alice, Piróka Éva, Németh József, Marczis Demeter, az öt kórus és a zenekar alkalomhoz és az alkotóhoz méltó, valóban ünnepi előadásban. Lebilincselő muzsika, szívesen hallanánk másutt, máskor is. Mindkét alkotást Károly Róbert vezényelte. W. E. A képzőművészeti alkotásoknak az emberre és környezetére gyakorolt esztétikai, érzelmi és tudatformáló hatásáról háromnapos elméleti konferencia kezdődik hétfőn a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, valamint a Szovjet Képzőművészek Szövetsége közös rendezvényén — melyen népes szovjet küldöttség is részt vesz — festők, iparművészek, belső építészek és építőművészek csaknem 20 előadás keretében vitatják meg az épületek falait, közösségi tereit díszítő, úgynevezett morális képzőművészeti alkotások szerepét, jelentőségét, és a festészet, illetve az iparművészet e sajátos ágával foglalkozó művészek feladatait. A szovjet résztvevők a konferenciát követően ellátogatnak Salgótarjánba és Pécsre, hogy a helyszínen tanulmányozzák a két város középületeit díszítő képzőművészeti alkotásokat. A rendezvény egyben előkészítése a jövőre, Moszkvában tartandó nemzetközi képzőművészeti konferenciának, amelyen a szocialista országok képviselőinek részvételével kívánják megtárgyalni az építészet és a képzőművészet kapcsolódásának problémáit a szocialista városépítésben. ifőff Szavalóverseny Heteken át zajlott a televízióban az Ady-szavalóverseny, nem mindig egyforma magas színvonalon, nem mindig a közönség teljes figyelme mellett, nem mindig az egyetértés jegyében. Erre a néhányszor megemlített levélözön is bizonyíték. A közönség szidta is, biztatta is a zsűrit. Ami viszont, bármennyire is valószínűtlen, hogy az egész ország mindvégig ott ült a képernyő előtt, a közérdeklődést is mutatja. S ha van a versenynek eredménye, akkor leginkább ez az. Igaz ugyan, hogy ez a megállapítás már közhelyszámba megy, de mint a legtöbb közhely, nagy igazságot is tartalmaz. S persze, minta legtöbb közhely, állandó fö- lülvizsgálatra is szorul. Mert itt például egyáltalán nem biztos, hogy az érdeklődés mindig a költőnek szólt, a verseknek, annak a forró, máig izgalmas világnak, ami a versekben megtestesült. Ám akárhogyan is van, a végeredmény mégiscsak pozitív, ugyanúgy, mint a karmester- verseny, a Röpülj Páva és ki tudja, milyen kulturális vetélkedők esetében. Azután a verseny döntője valóban egységes, színvonalas élményt, szép televíziós estét hozott. Itt már azt is megállapíthattuk, hogy akár tévedett a zsűri olykor akár nem, végeredményben nagyot nem tévedhetett, hiszen a döntő mezőnye sőt, a verseny eredménye általában megnyugtatónak bizonyult. Még akkor is, ha egyes produkciókkal kapcsolatban az értőknek komoly kifogásaik lehettek. Most már nem a verseny, hanem az ügy szempontjából. Hallom például, s egyet kell érteni ezzel, hogy az . Elbocsájtó szép üzenet egyszerűen egy másik vers, nem pedig az, amit itt hallhattunk. Vagyis az a probléma, ami korábbi szavalóversenyekről ismert: a versenyző, bármennyire is tehetséges, kora vagy alkata miatt nem tudja visszaadni az adott vers lényegét, nem érti azt. Ha a versenyzők több verssel is fölkészülnek, talán segíthetne ilyenkor a szerkesztés. Mert itt már valóban nemcsak arról van szó, ki nyeri a versenyt, hanem arról is, hogy a költőt (költőket) önmagukhoz híven bocsássuk az ország nyilvánossága elé. Az Ady-szavalóverseny döntőjének sok szép, emlékezetes pillanata, megható emberi megnyilvánulása, stílusos jelenete volt. A közönségdíj átadása szimbólumnak is beillett. A közönség nemcsak azt tudta, hogy a 72 éves öregember voltaképpen nem mérkőzhet a fölkészült fiatalokkal, hanem azt is, hogy szereplése már nem is versenyszám, hanem bizonyíték. Annak a bizonyítéka, hogy a vers nem alkalmi eszköz, hanem az emberi életet végigkísérő szükséglet. Hogy pedig egy — s éppen mohácsi — Ady Endréről elnevezett brigád fejezte ki a maga módján ezt a gondolatot, ugyancsak jelképes. De hasonlóan szép perceket okozott azoknak a megszólaltatása, majd a róluk való megemlékezés Király István zárszavában, akik az irodalom ügyét élethivatásnak tekintve névtelenül és fáradhatatlanul dolgoznak szerte e hazában a költői szép szó és tiszta gondolat terjesztéséért. H. E. ■ ■ Ünnepi hangverseny ítandel-mű magyarországi bemutatója dály—Ady Fölszállott a páva és Farkas Ferenc Földrengés (IH- kamarakórus); Karai-Ady Intés az őrzőkhöz (Bartók férfikar) c. kórusművei, továbbá a Mecsek Kórus három műsorszáma (Majális, Békességóhajtás, Már békében épít a nép), valamint Jeep Víg ifjak ajkán és Novikov Volgái leánykesergő c. alkotásai (Komlói Munkáskórus) okoztak igazán nagy örömet. Egyetlen megjegyzésünk volna: az eredeti munkás-, illetve forradalmi dalokat mindössze a két partizándal képviselte. Ezekből jólesett volna több is, ideértve a Nagy Honvédő Háború szovjet dalait is, amik n ivagy wKioDer es „a szabadság első napjának" emléke előtt tisztelgő ünnepi hangverseny részesei lehettünk Pécs város fölszabadulásának évfordulóján, hétfőn este a Lisztteremben. Ahogyan bevezető ünnepi gondolataiban Lantos lázsef, a KÓTA Baranya megyei Szervezetének elnöke is kiemelte, a kettős évforduló nem csupán két történelmi esemény sorrendiségét jelenti. Mának szóló üzenet, és összefüggés ez számunkra, hiszen olyan világban, olyan társadalmi és politikai rendszerben élünk, amely a Nagy Október győzelme nélkül nem jött volna létre. S emlékeztetve a város fölszabadulásának a harminchárom évvel ezelőtti ködös, novembervégi hajnalára, azt is kiemelte, hogy a kettős ünnep egyúttal a béke ünnepe. Ezt a hármas gondolatot tükrözte a nagy sikerű hangverseny igényes, szép, valóban ünnepi műsorválasztása. Az est első részében a megye és a megyeszékhely öt amatőr kórusának műsorát hallottuk. A pécsi Nagy Lajos Gimnázium Vegyeskara Ivasivka Mátyás, az Ifjúsági Ház Kamarakórusa Jobbágy Valér, a 12. sz. Volán Bartók Béla Férfikara Hergen- röder József, a pécsi Mecsek Kórus Tillai Aurél, a Komlói Munkáskórus Tóth Ferenc vezényletével adott elő átlag három-három kórusművet. Az eredendően vagy szellemükben forradalmi alkotások, dalok és feldolgozások sorában, ha szín- vonalbeli eltérések voltak is, kivétel nélkül nagyon igényes, fegyelmezett, egységes hangzásra törekvő produkciók hangzottak el. A megindító egyszerűségű, lelkesítő partizándalok előadását (Nagy Lajos-kórus) különböző feldolgozású művek követték, közülük főképp Ko-
