Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-17 / 346. szám
6 Dunántúlt napló 1977. december 17., szombat Összeforrott a föuäros képével §§ Összhangban a tér. épületeivel Szeretném, ha szeretnének A titokzatos „Kíváncsi" Csaknem félszáz éve, azaz a húszas évek végén készült el a budapesti Andrássy út (a mai Népköztársaság útja) városligeti lezárásaként az úgynevezett Millenniumi (azaz Ezredéves) emlékmű. És most — ahogy képeink mutatják —folyik az ugyancsak leromlott állapotú szoborcsoport helyreállítása. Lassan határoztak De hiszen az ezredévi ünnepségek és a vele kapcsolatos építkezések 1896-ban mentek végbe! Az történt, hogy a főváros tanácsa már 1881-ben javasolta az országgyűlésnek egy nagyszabású emlékmű felállítását a jubileumra, de a honatyák meglehetős lassan határoztak: 1894-ben született meg a döntés, és a megbízott Zala György szobrászművész — az ő műve a 36 méter magas oszlopokon álló Gábor arkangyal és a hét vezér Árpádja — és Schickedanz Albert építész csak a millennium évében kezdhette el a munkát az egykori Gloriette helyén, s az 1929-ben készült el mai formájában. Azaz, hogy ez sem egészen helytálló. Mert a két ívalakú oszlopsorban elhelyezett István, László, Könyves Kálmán, II. Endre, IV. Béla, Róbert Károly, Nagy Lajos, Hunyadi János és Mátyás alakja, a mű mai formájának is díszei, míg a Habsburg I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Li- pót és Ferenc József a fel- szabadulás után kénytelen volt átadni helyét Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos ^zoborképmásának. Az idősebbek egyébként emlékezhetnek a Bocskai- és a Beth- len-szoborra — Holló Barnabás, illetve ifj. Vastagh György művére —, mert ezek korábban a Köröndön állottak, míg az újabb keletű Rákóczi- és Kossuth-szobor Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. Tegyük még hozzá, hogy az oszlopsorok, azaz kolonnádok sarokpillérein a Háború és a Béke „szekere”, illetve a Munka és Jólét, valamint a Tudás és Dicsőség jelképes bronz- szobor-csoportozatai láthatók, amelyek ugyancsak Zala György művei. Az oszlop és a vezérek csoportja előtt pedig a Nemzeti Hősök emlékköve, amelyet a vendégként érkezett államférfiak, diplomaták rendre megkoszorúznak. Az egész mű építészeti értékéről lehet hogy megoszlanak a vélemények, de annyi tény, hogy Zala György, aki a századforduló legkeresettebb, főleg a neobarokkot kedvelő emlékműszobrásza volt, társával egyetemben hallatlanul nagyszabású feladatot vállalt és azt színvonalasan, a tér épületeivel összhangban valósította meg. Jelképpé avattuk Mára pedig már amúgysem a művészi mérlegelés eredménye a döntő, hanem sokkal inkább az, hogy — akárcsak a párizsi Eiffel-torony — az emlékmű nemcsak összeforrott a főváros képével, hanem annak egyik jelképévé nőtt. így aztán meg is szerettük, avagy fordítva: megszeretve avattuk jelképpé. Balog János Évtizedeken át együtt élt nővéreivel a kis hajdúszobosz- lói házban, s azok sem tudtak titkolt szerelméről, arról a féltve őrzött kazettáról sem, amely 26 Ady-levelet és a költőtől kapott más kedves emlékeket rejtett magában. Az irodalomtörténészek (Ady Lajos, Kardos László és mások) tudtak Ady Endrének Kiváncsi álnevű lelki szerelméről, de személyének kiléte megoldatlan rejtély maradt mindaddig, amíg Kovalovszky Miklós Gyúrói Nagy Lajos segítségévei 1958 nyarán ki nem nyomozta Kiváncsi személyét, az akkor már 79 éves Varga Ilonát, aki majdnem élete végéig (1959. március 2-án halt meg) megőrizte — saját szavaival élve — „szent érzelmeinek és emlékeinek mélységes titkát”. Hogy került kapcsolatba Kiváncsi, illetőleg Varga Ilona a költővel? önéletrajzában ezeket írja: „Fiatal lány voltam, s ábrándos leányszívvel úgy éreztem, valami nagyon szépet tartogat számomra a Sors. Ügy éreztem, hogy valami csodálatos kéz kiemel az élet szürkeségéből, föl a magasabb régióba. Lelkem szárnyai megrebbentek, s írogatni kezdtem. Apróbb írásaimból „Jázmin" álnév alatt küldöttem is a Debreczeni Hírlap szerkesztőségének, amelynek akkor Ady Endre debreceni jogász is munkatársa volt. A lapban megjelent versei lelkembe ivódtak. Akaratom ellenére is foglalkoztatni kezdtek. Ady Endre alakja is megjelent előttem. Szép hullámos haja, beszédes nagy szeme, s fájdalmas költészete babonásan hatott rám.” Varga Ilona a költő iránti rajongásában Kiváncsi álnévvel levelet írt a Debreczeni Hírlap szerkesztőségébe, s megkérdezte: miért oly szomorú hangú Ady Endre költészete? Ady a szerkesztői üzenetek rovatában válaszolt a levélre, illetőleg a mind sűrűbbé váló levelekre. Mivel azonban a Kiváncsi jeligére írt leveleket a lapban való jelzés után bárki átvehette volna a postán, Ady más álnevet kért. így lett a titkos levelezés jeligéje az Ilona névből az Ilii. Adyt mélyen meghatotta az ismeretlen leány ragaszkodó, tiszta szerelme. Versek születnek hozzá és róla. Ilii-1 Ady rajongó sorai boldogsággal töltik el: „Ilii, édes! Úgy érzem, hogy a maga szerelme meg tudna váltani engem. Be tudná tölteni az üres életemet: erőt, éltető erőt adna küzdelmemnek a nagy célért". A költő a személyes kapcsolatot, a megismerkedést sürgeti, de Kiváncsi kitér előle: „Maradjon kettőnk viszonya álom. Nem elvesztője, hanem őrangyala akarok lenni." Miért hárította vissza Varga Ilona a költő ostromait, miért őrizte meg szívében e szokatlan lelki barátság emlékét titokban — hat évtizeden át? Az önéletrajz felel erre is: „Lelkemet megragadta minden, ami ő volt. Ami benne szép és jó. De legjobban talán mégis az a vers, amit lelkem hozzá küldésekor válaszképpen írt: Áldott a szív, mely némán szenved S mégis tud vigasztalni mást. Tóth István dr. Lapok egy izgalmas élet könyvéből Az adó Cauxtól nem mesz- sze, a La Taupiniére („Vakondtúrás”) dombon, egy egyedülálló házban működött. „Szonya” építette, s több mint kétezer kilométeres távolságot hidalt át. A semleges Svájcból, ahol a szovjet hírszerzők fontos csoportja működött, a hitlerista Németország ellen irányítva tevékenységét, indultak a hírek, értesülések a Nagy Földre, a Szovjetunióba. Internacionalisták egész csoportja tevékenykedett itt: magyarok, németek, svájciak, angolok, hogy a láthatatlan fronton segítsék a Szovjetuniót az emberiség ellensége, a hitleri fasizmus ellen. 0 felderítés szabályai Az adót — most tudtuk meg a Berlinben megjelent, s az NDK határain túl is nem kis szenzációt keltő könyvéből — Ruth Werner működtette. Egy német kommunista asszony: 1907 májusában Berlinben született, 19 éves kora óta Németország Kommunista Pártjának tagja volt. A Vörös Hadsereg katonai felderítő szolgálatának munkatársa 1933 nyarán lett. Akkoriban Radó Sándor — ő már korábban közreadta emlékiratait, a „Dóra jelenti” természetesen az NDK-ban is megjelent fordításban — csak annyit tudott róla, hogy „Szonya” minden bizonnyal „a Központ megbízható embere, és kellő tapasztalattal rendelkezik". A felderítő hivatás szabályai még azután is sokáig érvényesek, hogy a felderítő szolgálati állományon kívül kerül. Radó Sándor könyvében méq öt esztendővel ezelőtt sem mondhatta el, hogy Szonyáról már sok mindent megtudott időközben. Még azt sem árulhatta el, hogy a bátor szovjet felderítőnő, akivel annak idején Svájcban együtt dolgozott, Ruth Werner berlini írónővel azonos. Első találkozásukkor a körülmények természetesen cseppet sem voltak ilyen barátságosak. 1939 végén történt Genfben, hogy valaki átutazóban a Radóék házának kapualjában levő postaládába levelet dobott be, amelyben — természetesen nem nyílt szöveggel - értesítette, hogy a közeli napokban a Központ megbízottja révén helyreáll a kapcsolat, amely a háború kitörése után Radó és Moszkva között megszakadt. Ruth Werner most elmondja: Radó, akinek ő egyébként az „Albert" fedőnevet adta, meglehetősen bizalmatlanul fogadta őt, s ő is so- káiq töprengett az együttműködés módján és formáján. A Központ utasítása, amelyben megadták a másik munkatárs pontos nevét és lakcímét, s megDarancsolták, hogy előzetes értesítés után személyesen keresse fel őt, teljesen szokatlannak számított a szigorú konspirációra épülő munkában. A Központ által feltett kérdések, amelyeket aztán Szonya személyesen tett fel ,,Albert"-nek, Radó számára túlságosan is részletekbe menőeknek tűntek. Moszkva tudni akarta, hogy egyáltalán működik-e még az iroda, amellyel az összeköttetés megszakadt. Helyreállt a kapcsolat Különösen kényesnek tűntek azok a kérdések, amelyek a Központ és a Radóék közötti kapcsolat helyreállításával voltak kapcsolatban. Szonyá- nak ugyanis nem volt felhatalmazása rá, hogy felajánlja adóját a csoport híreinek továbbítására, Radó viszont meglehetősen bizalmatlanul fogadta azokat a kérdéseket, amelyek híreinek továbbitás! tehetőségeit célozták. A bizalmatlanság azonban nemsokára eloszlott. Tulajdonképpen megsértették a konspiráció szabályait, amikor kettőjük megbeszélései alapján döntöttek el egy sor kérdést, de hosszú megfontolás után abból indultak ki, hogy a rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket követel. S ezért cseleKecíelt úgy a Központ, ahogy tette: a háború kitörése után sürgőssé vált a kapcsolat helyreállítása, de az valóban biztos módon — éppen a háborús viszonyok miatt — olyan sokáig tartott volna, hogy addig nem várhattak'. A találkozó légköréhez jótékonyan járult hozzá Lene asszony, Radó íeleséqe, aki mint Ruth, szintén Németországból származott. Ö — legalábbis amennyire a konspiráció megengedte — közlékenyebb volt, tréfakedvelő és temperamentumos. A két német kommunista asszony között azonnal a rokonszenv láthatatlan szálai szövődtek. A látogatás eredményeként 1940 elején helyreállt a kapcsolat a Központ és Radó között. Szonya rádiója rendkívül sokat működött, s ez - mert a háború miatt mindenféle amatőrrádiózást megtiltottak, tehát a munka veszélyesebbé vált — nagy kockázatot rejtett magában. Albert hírei azonban olyan fontosnak bizonyultak, hogy a Központ parancsot adott ennek vállalására is. s Szonya, akinek akkor már két kicsi gyerekről is kellett gondoskodnia, habozás nélkül vállalta ezt is. Nehézséget okozott, hogy Radó a híreket Genfben gyűjtötte, az adó azonban Cauxban működött. Az út mintegy három órát vett igénybe. Szonya eqyik segítőtársa és mostani férje, az angol származású Len találta ki, hogy egy zseblámpában készítsenek rejtekhelyét az üzeneteknek. Hondurasi útlevéllel Időközben veszélyfelhők tornyosultak Len feje felett. Hermannt, Szonya egyik munkatársát a svájci hatóságok letartóztatták. Aztán Olló, aki pedig valósággal Szonyóék családjához tartozott (annak idején még gyerekkorában Ruthot gondozta, s most az ő két kis gyerekére vigyázott), házi perpatvar nyomán feljelentéssel fenyegetőzött. Az a hondurasi útlevél, amellyel a Központ — jobb híján — ellátta munkatársnőjét, sem adott túlságosan nagy biztonságot. A szomszédban egy katonai alakulat táborozott, s ez nem tette kényelmessé a helyzetet. Végül Szonya elhatározta, hogy Genfbe költözik. Genfbe Szonya és Len már mint férj és feleség költözött. Névházasságról volt szó: a Központ, amely nem tudott Szonyának a hondurasi útlevélnél - Ruth Werner egy szót sem tudott „hazája" nyelvén — jobb papírokat biztosítani, ezzel elérte, hogy munkatársnője kifogástalan, valódi iratokkal rendelkező angol állampolgárrá váljék. Jóllehet papírházasságról volt szó, Ruth és Len ma is együtt él. A Központ által elrendelt névházasságból igazi szerelem lett. Szonyának oroszlánrésze volt abban, hogy a Radó- csoportnak helyreállt a háború kitörésekor megszakadt összeköttetése a Központtal. Pintér István Megújul a Millenniumi emlékmű
