Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-15 / 344. szám

e Dunántúlt napló 1977. december 15., csütörtök Semmiből egy új, más világ 175 éve született Bolyai János \ Bolyai János (Kos András szob- ra) H íres, nagy elméjű ma­tematikus volt, az el­sők között is első — olvashatjuk a haláláról szóló anyakönyvi bejegyzésben. Bo­lyai János, a sokoldalú mate­matikust és természettudóst, a zenekedvelő enciklopédikus el­mét ma, a világon valaha élt matematikusok tíz legnagyobb­ja között tartja számon a nemzetközi tudásvilág, oly je­les személyiségek társaságá­ban, mint Arkhimédész, Leib­niz, Cantor, Hilbert, Gauss és mások. A Bolyai névhez sok­szor kötődik Gaussé is, azé a Gaussé, aki Bolyai János édes­apjának, Farkasnak egykori is­kolatársa volt Göttingában, s akivel később is kapcsolatot tartott fenn. Bolyai Farkas, a kolozsvári és marosvásórhelyi tanár, a nagytekintélyű matematikus és sokoldalú feltaláló elsőszülött fia volt János. Bolyai János hogy talentuma használatlanul ásatott el". Igen, ez volt a kortársak véleménye, akik közül sokan tudatosan ásták el Bolyai nagy alkotását, geometriáját, me­lyet ő az 1820-as években al­kotott meg. A matematikusok már évszázadokkal korábban is foglalkoztak egy, az ókor óta fennálló problémakörrel, az ellentmondás nélküli geo­metriák megalkotásával. Egy ilyen geometriát a jelen sorok valamennyi olvasója ismer, ez az általános iskolai geomet­ria-anyag alapját adó euklei- dészi geometria. E geometriai rendszer egyik fontos axiómá­ja az úgynevezett párhuza­mossági axióma, melyet már korábban is megpróbáltak más, hasonlóra kicserélni a mate­matikusok úgy, hogy az így létrejött geometriai rendszer továbbra is ellentmondásmen­tes maradjon. E csere elsőként Bolyai Jánosnak sikerült, aki ezáltal egy új, tehát nem euk- leidészi geometriát hozott lét­re, az első ilyen geometriai rendszert. Később bebizonyosodott, hogy a földi távolságokon, mondhatni az emberi mértéke­ken belül mozogva az eukle- dészi geometria igen jól hasz­nálható, de ha már kilépünk a világűrbe, a bolygóközi tér­be, akkor ennek a térnek a szerkezetét sokkal pontosab­ban írja le egy nem euklei- dészi geometria. Az egyik ilyen jellegű rendszert használta fel Einstein is híres relativitásel­méletének megalkotásához. metria megalkotásával, de még nagyon messze tartott egy ilyen szép, elegáns rend­szer megalkotásától. János te­hát - édesapja közvetítésével - nem vehette át tőle az öt­leteket. E két erdélyi tudós érdeme­it korukban még megkérdő­jelezték - gondoljunk csak Brossai Sámuelre, a nagy Euk- leidész-hivőre —, de haláluk után, lassan-lassan kezdték felfedezni mindkettőjüket. Gyűj­tötték kézirataikat, tárgyi em­lékeiket, s mind a romániai magyar, mind a hazai tudo­mány nagy érdeme az, hogy ma már kézirataik nagy része feltárt, emléküket pedig Ma­rosvásárhelyt múzeum, s szob­rok, emléktáblák, könyvek és tanulmányok százai őrzik. A Magyar Tudományos Aka­démia könyvtára külön Bolyai- gyűjteményt létesített, a romá­niai magyar tudósok közül pe­dig Benkő Samu rendszerezte, s adta közre könyvalakban Bolyai János hagyatékát, val­lomásait. Természetesen koránt sem lehetünk elégedettek mind­ezekkel, hiszen ideje volna végre a teljes kéziratos ha­gyatékot egy nagy kritikai mo­nográfiában kiadni, hogy a nemzetközi tudásvilág is meg­ismerje a nemcsak matemati­1802. december 15-én szüle­tett Kolozsvárott, s már fiatal korában kitűnt a matematika iránti érdeklődésével és ké­sőbb tehetségével. Az egzakt tudományokra édesapja taní­totta, tanulmányait a bécsi katonai akadémián folytatta. 1823-ban végzett, s mint al­hadnagyot Temesvárra osztot­ták be. Később Aradra került, majd Lembergbe és Olmützbe, de végül is 1833 júniusában saját kérésére nyugalmazták. Ezt követően a család domál- di birtokán lakott, s életének további részét a matematiká­nak és a tudománynak szen­telte. Idős kori, nem matemati­kai tárgyú műveinek, írásainak többsége kéziratban maradt. E világtól visszahúzódva élő tudós, 1860. január 27-én hunyt el, csendesen, kevesek­től megsiratva, hiszen még anyakönyvében is ez áll: „kár, Bolyai János már 1823-ban egy levélben közölte édesap­jával, hogy sikerült egy ilyen nagy rendszert megalkotnia, s ezt illusztrálja a levélben ta­lálható, s e cikk címét adó kijelentés is. E mű nyomtatás­ban először 1831-ben jelent meg, a következő évben pedig Bolyai Farkas Tentamen című művének függelékeként is nap­világot látott. E tanulmány cí­me: A tér abszolút igaz tudo­mánya, de épp e függelék miatt maradt mellette egy ra­gadványnév is, az Appendix (ami függeléket jelent). Ez az írásmű lett minden idők egyik leghíresebb matematikai dol­gozata. Elolvasta persze Gauss is, s csak annyit válaszolt: ha dicsérném, „ez azt jelentené, hogy magamat dicsérem". Vagy­is azt állította, hogy ő ma­ga is eljutott e rendszerhez, csupán nem volt ideje tanul­mányát rendszerezni és publi­kálni. Az újabb kutatások vi­szont azt igazolják, hogy Ga­uss állítása nem fedi minden­ben a valóságot, mert bár ő is foglalkozott egy ilyen geo­kával foglalkozó Bolyai Jánost. Ismertek már matematikai és zeneelméleti gondolatai, de hiányos még az üdvtanából kialakítható kép, melyét érté­kes adalékkal tehet teljeseb­bé az apa, Bolyai Farkas ilyen jellegű írásainak és leveleinek - köztük a teljes Gauss-leve- lezésnek — a közreadása is. A semmiből egy új, más világ megalkotójára, a magyar tudomány ki­emelkedő személyiségére em­lékezzünk végül Benkő Samu egyik gondolatával: „Nem­csak az emberhez legméltóbb tettnek tartotta a tudományos igazság feltárását, hanem va­lóságalakító erőt tulajdonított a megismert igazságnak. Ta­lán csak Baudelaire bízott így a vers hatalmában.” A sors iróniája, hogy erről az igazságkereső emberről egyetlen igaz, hiteles portré sem maradt fenn. Ifj. Gazda István A marosvásárhelyi Bolyai-múzeum épülete ,, A ze n e az é I et szé pségét m eg h atvá n y ózza ” Kodály Zoltán pécs- baranyai kapcsolatai 1945 szeptemberében a há­ború pusztításaitól megkímélt mecsekalji város menedéket nyújtott a magyar zene nagy mesterének, s egyben kitárta kapuit az általa hirdetett új zenei élet előtt is. Kodály Zol­tán ugyanis Pécsett egy Ma­gaslati úti villában dolgozta ki az új magyar zenei neve­lésről vallott programját, ame­lyet innen indított el országos hódító útjára. A mester a Pécsi Nemzeti Színházban 1945. október 22- én tartott emlékbeszédében vetette el az eljövendő zenei műveltség magvait: „Máris megindult Pécsett egy olyan próbálkozás — mondotta —, amelyhez hasonló a főváros­ban nincs, és amelynek döntő fontossága lehet egész zenei nevelésünkre.. . A demokrácia ezen a ponton kettőt jelent: egyik — a zenei művelődés eszközeinek hozzáférhetővé té­tele mindenki számára, a má­sik — a nemzeti sajátosságok teljes érvényesítése. Mindket­tőt munkálja a pécsi áttörés." Pécs és Kodály zenei esz­méinek találkozása nem a vé­letlen műve. Városunkban már „Itt is csalódtam, de nagyon kellemesen." Korán került sor Pécsett a nagy Kodály-művek megszó­laltatására is. Már 1945-ben bemutatták városunkban a tel­jes Háry János daljátékot. Bu­dapest ostroma alatt kompo­nálta Kodály a liturgikus té­mái közül kiemelkedő Missa Brevis-1. E művét a Credo eget ostromló hitvallásával, a lán­goló remény próféciájával ír­ta, s a bemutató a szopránok fényeivel, a mély-basszusok mélységéből dörgő viharával ragadta magával a dómot” — írja Taksonyi József a szé­kesegyházi énekiskolások elő­adásáról, amelyet két hét múl­va a Pécsi Nemzeti Színház­ban Mayer Ferenc vezényleté­vel megismételtek. E felemelő hatású alkotás zórókórus-fohá- sza lelket öntött a csüggedők- be: „Da pacem!" — Adj bé­két! — kiáltotta a szerző a meggyötörtek nevében. 1953-ban, a Mester hetvene­dik születésnapjának megün­neplésére Pécsett is felhang­zott Melles Károly vezényleté­vel a Psalmus Hungaricus, századunk zenéjének megren­Kodály nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia elnö­ke volt egy ideig, de értékes zenepedagógiai, zeneművésze­ti munkássága eredményeinek elismeréseként számos egye­tem díszdoktorrá avatta, több alfcdémia tiszteletbeli tagság­gal tüntette ki, a Nemzetközi Népzenei Tanács elnökévé, a Nemzetközi Zenepedagógiai Társaság pedig díszelnökévé választotta. Nyolcvanegyedik születésnapján bensőséges ün­nepség keretében adják át Kodálynak a Moszkvai Kon­zervatórium tiszteletbeli tanári oklevelét. 1965. április 30-án a bécsi egyetem rektora át­nyújtja Kodálynak a Kelet és Nyugat kulturális kapcsolatai­nak fejlesztése érdekében ki­fejtett munkássága elismerése­képpen a Herder-díjot. dítő erejű műalkotása, mely­ben az élet és a művészet, a költő és népe egymásra talált. Pár évvel később, 1958. má­jus 18-án, a főiskolák fennál­lásának tizedik évfordulójára a Pécsi Nemzeti Színházban rendezett ünnepi hangverse­nyen látjuk Kodályt. Ekkor mu­tatta be a Főiskola az Inter- mezzo-1 dr. Vargha Károly szö­vegével. (Képünkön Kodály a színház elé érkezik.) A Liszt Ferenc Kórus meg­alakulásával Antal György­nek, a Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanár Szaka pé­csi tagozata vezetőjének diri­gálásával egymás után szólal­nak meg a kitűnő Kodály-kó- rus alkotások: a Budavári Te Deum tál az utolsó alkotásig — az először Pécsett felhang­zó Laudes Organi c. orgona- kórusműig. „Kodálynak kö­szönhetem, hogy a művészet­nek és a karmesterségnek ar­ra az útjára léptem, amelyen most járok” — nyilatkozik An­tal György, Liszt-díjas karnagy. De bármerre is ünnepelték, mindig örömmel tért vissza ha­zájába és Pécsre is, második otthonába, ahol a Mikszáth úti villa meghitt családi kör­nyezetében szívesen időzött feleségével, Péczely Saroltá­val együtt. Kerti sétái alkal­mával érezte át sokszorozot- tan: „A zene az élet szépsé­gét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza." A kecskeméti „Vaspálya tő" állomás egyik, azóta lebontott épületében 95 évvel ezelőtt, 1882. december 16-án szüle­tett, és tíz éve annak, hogy itt hagyott bennünket a Mes­ter. Séta téri bronzba öntött alakjának kezét, életében oly sok kotta rovóját, a verő nap­fényben gyermekkezek ciró­gatják, s a ráragyogó szemek hirdetik: itt van közöttünk, hogy továbbra is tanítson, ne­veljen gyerekeket, felnőtteket, mindenkit. — thisz — Az avarok lovai a húszas évek végén kezd ki­bontakozni az „Éneklő Ifjú- ság”-mozgalom, amelynek olyan kiváló képviselői voltak, mint Agócsy László, Horváth Mihály, Országh Margit, Va­das Gábor és mások. Nem csoda, ha 1961-ben Kodály Agócsy Lászlónak ajánlja „Az éneklő ifjúsághoz" című kó­rusművét, amelynek szövegét dr. Vargha Károly, pécsi fő­iskolai tanár, több Kodály-kó- rus szövegírója írta meg. Az évtizedek során a pécsi éneklő ifjúság szívébe zárta Kodály halhatatlan műveit. 1931-től kezdve Agócsy László tanár vezényletével egymás után csendülnek fel a Polgári Fiúiskola tanulóinak ajkán a szebbnél szebb Kodály-kórus- művek. Ivasivka Mátyás veze­tésével pedig a Janus Pan­nonius és a Nagy Lajos Gim­názium énekkarai szólaltatják meg Kisfaludy Károly Mohács c. elégiáját. „A tanuló egyformán tehet­séges, akármilyen származású. A komlói bányászgyerekek — akárcsak régen a Wesselényi utcai proletárfiúk — semmi­ben sem maradnak le a vá­rosi értelmiségiek mögött, ha jól vezetik őket." — írja, mi­dőn a komlói Belvárosi Álta­lános Iskola énekkara Tóth Ferenc vezényletével kiválóan szerepelt a debreceni nemzet­közi kórusversenyen. Nekik ajánlja ezért egyik új művét, a Harasztosi legények-et. Némi aggodalommal ment el Mágocsra, hogy a Földmű­vesszövetkezetek Balatoni Má­tyás által vezetett énekkarát meghallgassa. Aggodalma azonban lelkesedésbe csapott át az ott hallottak nyomán: A VII. és Vili. század lovas népei között igen elterjedt volt az a szokás, hogy az elhalt lovas mellé temették lószer­számait és lovát. A kutatókat már régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy milyen lovat használtak ezek a lovas né­pek — s közöttük a legismer­tebbek, az avarok. Szlovákiá­ban az utóbbi időben számos avar lovassírt találtak. E sí­rok lócsontvázmaradványai szerint a lovak általában erős növésűek voltak, marmagassá­guk 121—150 centiméter kö­zött volt. A leletek megcáfolták azt a feltevést, hogy a halottak mel­lé értéktelenebb és beteg ál­latokat temettek. A Szlovákiá­ban kiásott lovak 75 százaléka 9 évesnél fiatalabb, tehát használatra a legalkalmasabb korban volt. Csupán 10 száza­lékuk lehetett beteg. Az a tény, hogy ezeket a beteg ál­latokat a lovas haláláig élet­ben tartották, arra mutat: nagyra becsülték a lovat.

Next

/
Thumbnails
Contents