Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-13 / 342. szám

Nem bízzák csak a szerencsére a világbajnokság sorsolását özeledik az argentínai labdarúgó-világbajnok­ság és ez újból és újból meg­látszik a világ nagy hírügy­nökségeinek jelentéseiben is. Az AFP francia hírügynökség Buenos Aires-i munkatársa, J. P. Bousquet szombaton je­lentős terjedelmű , anyagot küldött az argentin főváros­ból a vb sorsolásával kap­csolatban. Jól értesült forrásokra hi­vatkozva az AFP azt jelenti, hogy a döntő január 14-i sor­solásánál nagy szerepe lesz a szerencsének, de a vb házi­gazdái és a FIFA tisztségvise­lői nerrv bíznak mindent a vé­letlenre. Már folyik a sorsolás előkészítése, az esetleges csoportok összeállítása. Az AFP Buenos Aires-i je­lentése szerint nagy esély van arra, hogy a négy cso­port élére kiemelik a világ- bajnoki címet védő NSZK-t, a Magyarország Brazíliával és Franciaországgal? rendező Argentinát, továbbá Brazíliát és Olaszországot, mint háromszoros, illetve két­szeres világbajnokot. Elképzelések szerint négy csapat ^kerülne a kiemelésnél az úgynevezett „mérsékeltebb képességű” válogatottak cso­portjába, nevezetesen Mexi­kó, Peru, Irán, valamint Tuné­zia. A további nyolc együttes lényegében azonos játékerőt képvisel, ezek kiemelési rend­je okozza a legnagyobb gon­dot. A szervezők igyekeznek az egyes országoknak olyan mérkőzésszínhelyeket — illet­ve csoportszékhelyet talál­ni - ahol a legnagyobb kö­zönségre számíthatnak. Ezek szerint az alábbi négy csoport alakulhat ki a világ- bajnokságon: A-csoport (Bue­nos Aires és Mar del Plata): Argentína, Lengyelország, Svédország, Irán vagy Tuné­B-csoport (Cordoba és Ro­sario) : NSZK, Spanyolország, Skócia, Mexikó. C-csoport (Buenos Aires és Mar del Plata): Brazília, Ma­gyarország, Franciaország, Tunézia vagy Irán. D-csoport (Mendoza és Cordoba): Olaszország, Hol­landia, Ausztria és Peru. Az AFP külön hangsúlyoz­za, hogy minden a január 14-i sorsoláson dől el, a fenti csoportbeosztás egyálta­lán nem tekinthető hivata­losnak, s várhatóan nem is így lesz pontosan, de az két­ségtelen, hogy az anyagi szempontokra különös tekin­tettel levő rendezők nyilvá­nosságra került elképzelése közel lesz a valósághoz. Mérkőzésről mérkőzésre BUDAFOK—KOMLÓ 0:0 Budafok, 500 néző. V.: Pá­dár. Budafok: Fellegi — Ger­gely, Kapitány, Stefanits, Vizi — Noskó, Pajzs, Harangi — Zöldi (Tátrai, a 63. percben), Mészöly, Michna. Edző: Do- besch Gyula. Komló: Bien — Gyurina, Kovács, Lahó, Barta — Tresch, Szabó, Gallai — Hohmann, Kolesánszky, Grubo- rovics. Edző: Csaba Gábor. Küzdelmes mérkőzést vívott egymással a két csapat. A Komló ezúttal biztatóbban ját­szott mint az elmúlt hetekben, jól védekeztek, de a csatársor ismét gólképtelennek bizonyult. Jók: Noskó, Harangi, Mészöly, illetve Gallái, Szabó, Hohmann. A Baranya megyei TSH 18 szakszövetség 28 aktíváját jutalmaz­ta meg eredményes munkájáért a hétfőn délután megtartott ün­nepségen. Képünkön: dr. Csernus Kálmán, a megyei TSH elnö­ke átadja a jutalmat Farkas Györgynek, a Baranya megyei Tor­na Szövetség vezetőjének. Sportfotok, ’Z7 Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Baranya, Somogy és Tolna megyék legjobb sportolói ta­lálkoztak hétfőn este Pécsett a Komarov Gimnáziumban, ahol a Sportfotók 1977 című rádió­műsor nyilvános felvétele volt. Már 15 éves hagyomány, hogy a Pécsi Rádió az év végén be­mutatja a legsikeresebb spor­tolókat. Az elmúlt években csak a baranyaiak voltak a szereplők, most jelentek meg először somogyiak és tolnaiak. A műsor szerkesztői Somogyvá- ri Valéria és Kovács Imre, ri­porterei Felső Pál és Hídvégi József voltak. A műsor szerep­lőinek a Pécs városi Sportfel­ügyelőség, a Pannónia Sörgyár és a Konzum ajánlott fel ér­tékes ajándékokat. A Sportfo­tók 1977 műsort december 26- án sugározza a Pécsi Rádió. Képünkön: a komlóiak magyar bajnok atlétájával, Kispál Lász­lóval beszélget Felső Pál. A számok tükrében A 37. PÉCS—TATABANYA TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott harminc­hat mérkőzés összesített ered­ménye a Pécs szemszögéből: 36 11 7 18 35-57 29 csak Pécsett: 19 10 5 4 19-12 25 Az utolsó hat összecsapás (pécsi) eredménye: az 1969- es bajnokságban 1 :0, az 1970 —71-es bajnokságban 0:0, az 1971—72-es bajnokságban 1:1, az 1972—73-as bajnokságban 1:0, az 1973—74-es bajnok­ságban 1:0 és az 1974—75-ös bajnokságban 0:0. Az utolsó hazai (1:0-ás) győzelmét a pécsi csapat a Tatabánya el­len 1973. november 17-én a következő összeállításban érte el: Rapp — Kincses II., Ko­csis I., Maurer, Tóth J. —Bá­lint, Konrád I., Farkas —Ró­nai (Bencsik), Juhász, Zombori. — A gól öngólból esett. A legeredményesebb pécsi csa­tár eddig a Tatabánya ellen Dunai dr. és Rádi három-há­rom góllal. A jelenlegi játéko­sok közül Dárdai P. és Kar­dos egy-egy gólos. A két csapat legutóbbi ha­zai, illetve idegenbeli ered­ményei: Pécsi MSC (otthon): MTK—VM 1:1, Kaposvár 1:1, Videoton 4:1; Ferencváros 1:0, Zalaegerszeg 2:0 és Székesfe­hérvári MÁV 2:1. A PMSC je­lenlegi hazai mérlege: 7 4 3 — 12—5 11 Tatabányai Bányász (idegen­ben): Szeged 2:0, Bp. Hon­véd 0:2, Ferencváros 3:5, Za­laegerszeg 0:0, Békéscsaba 0:0 és Bp. Vasas 1:0. A Tatabánya jelenlegi idegen­beli mérlege: 7 3 2 2 10—9 8 Lehel Jenő IHitam Misota László osztályzatai Az NB I. 14. fordulójában lejátszott. PMSC—Székesfehér­vári MÁV Előre bajnoki lab­darúgó-mérkőzésen Misota László, a B-közép egyik veze­tője osztályozta a pécsi játé­kosok teljesítményét. íme az osztályzatok: Katzirz (6) — Iványi (5), Torna (6), Hosszú (6), Kincses (6) — Lutz (4), Dárdai (6), Lőrincz (6) — Kardos (5), Kiss (6)* Nagy (6). BIRKÓZÁS Területi útlöröolimpia December 11-én Kaposvár volt a színhelye az úttörőolim­pia területi döntőjének. A ba­ranyaiak kitűnően szerepeltek, a tíz súlycsoport közül ötben aranyérmet nyertek. Súlycso­portjában első lett Mozsgai és Fleckistár. (Szigetvár), Varga (Karikás úti iskola), Bálint (Egyetem utcai iskola), Kiss (Fehérhegyi iskola). A győzte­sek részt vehetnek Kazincbar­cikán december 28-án és 29- én az országos döntőn. Sl Vasárnap a Mecseken ren­dezték, kitűnő hóviszonyok mellett az 1977. évi megyei műlesi kló-bajnokságot. Az 1977. évi műlesikló me­gyebajnokság végeredménye. Felnőttek: 1. !fj. Báli, 1:42, 4. p., 2. Jenei, 1:47, 7, 3. Almá- si 1 :53,0, 4. Gertner 1 :53,2, 5. Svinger 1:54,5, 6. Nesz 2:00,2. Ifjúságiak: 1. Várnai 2:16,9. Serdülők: 1. Ifj. Svipger 2:41,9 (mind PVSK). 0 A Baranya megyei Kézilab­da Szövetség játékvezetői tan­folyamot szervez. Az első elő­adás december 14-én 16.30­kor lesz a megyei TSH épüle­tében. (Pécs, Megye u. 21.) Jelentkezéseket a helyszínen elfogadnak. PVSK—TFSE 101:81 (53:51) NB I. férfi mérkőzés, Budapest. Vezette: Cseresznyés, Puhr. A vasutas csapat szombati bravúros győzelme után újabb remek sikert ért el a TFSE legyőzésével, így a PVSK a 9—12. helyért mérkőzhet a rájátszásban. Legjobb dobók: Vágvölgyi (29), Vojtek (17), Varasdi (14), Pálvölgyi (12), Rab I. (12), illetve Demeter (21), Szilassy (20), Kinter (18). TOTO DVSC—Váci Híradás 4:1 Szekszárd—Szolnoki MTE 1:1 BVSC—BKV Előre 0:0 NIKE Fűzfő—Salgótarján 1:1 MÁV DAC—Nagykanizsa 1:4 Békéscsabai TASK—Volán 1:1 MÁV NTE—Répcelak 2:1 Honvéd Rákóczi SE—PVSK 1:0 Soproni Text.—Oroszlány 1:2 Az NB II. további eredményei: Nagykanizsai Olajbányász— MÁV DAC 4:1 (2:1), Szekszárd —Szolnok 1:1 (0:0), Vasas Izzó—Kazincbarcika 5:1 (2:0), Debreceni VSC—Váci Híradás 4:1 (1:1), Békéscsabai TASK— Volán 1:1 (1:0), Dorog—Kos­suth KFSE 1:0 (1:0), Egér- Várpalota 2:0 (2:0), BVSC— BKV Előre 0:0, Fűzfő—Salgó­tarján 1:1 (0:1). AZ NB II. ALLASA Az NB 1. állása 10. Foggia—Lanerossi 1:1 x Férfiak Nők * 11. Lazio—Napoli 1:1 x 12. Torino—Juventus 0:0 x A MEGYEI SERDÜLŐ 1. Bp. Honvéd 30 29 1 3000-2433 59 1. BSE 30 28 2 2504-1662 58 13. Verona—Intemazionale 0:0 x LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG 2. 3. G.-MAVAG MAFC 30 25 30 21 5 2674-2306 55 9 2572-2346 51 2. 3. MTK VM Bp. Spart. 30 26 30 26 4 2519-1820 56 4 2427-1886 56 +1 14. Kecskeméti TE—Bp. Spart. 1:0 1 ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 4. V. Izzó 30 20 10 2669-2365 50 4. Csepel 30 19 11 2107-1962 49 Sportiskola 11 — 71-6 5. Baja 30 20 10 2498-2238 50 5. TFSE 30 18 12 2039-1880 48 Az 50. játékhéten 13 találatos szel­1. 2. 11 — 22 6. Kecskemét 30 17 13 2360-2277 47 6. Székesfeh. 30 17 13 2143-2041 47 vény 5 darab volt, nyereményük Sportisk. II. 11 10 — 1 59-11 20 7. Csepel 30 16 14 2722-2491 46 7. KSI 30 16 14 2276-2043 46 egyenként 251 065 forint; ebből 13 3. PVSK 11 9 — 2 68-9 18 8. BSE 30 16 14 2157-2230 46 8. Diósgyőr 30 14 16 2085-2256 44 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, 4. Beremend 11 7 1 3 44-17 15 9. Körmend 30 15 15 2362-2333 45 9. G.-MAVAG 30 13 17 1977-2126 43 a nyeremény és a jutalom együtt 5. Mohács 11 7 1 3 38-21 15 10. Videoton 30 15 15 2422-2367 45 10. V. Izzó 30 11 19 1860-2101 41 406 044 forint; tizenkét találatos szel­6. PBTC 11 5 — 6 31-29 10 11. Sopron 30 12 18 2559-2731 42 11. Pécs 30 10 20 1957-2340 40 vény 188 darab, nyereményük 4452 7. Komló 1. 11 5 — 6 32-35 10 12. Pécs 30 12 18 2579-2718 42 12. BEAC 30 10 20 1861-2190 40 forint; a tizenegy találatos szelvények 8. Siklós 11 3 1 7 25-40 7 13. TFSE 30 10 20 2448-2691 40 13. Szeged 30 9 21 1906-2188 39 száma 2710 darab, nyerményük 309 9. Sellye 11 3 — 8 13-69 6 14. Székesfeh. 30 8 22 2257-2582 38 14. Kecskemét 30 8 22 1707-2189 38 forint; a 10 találatos szelvények szá­10. Szigetvár ti 2 1 8 39-30 5 15. Csőszerelő 30 3 27 2189-2755 33 15. N.kanizsa 30 8 22 1952-2293 38 ma 20 118 darab, nyereményük 62 11. Komló II. 11 2 — 9 7-58 4 16. Miskolc 30 1 29 2200-2805 31 16. ZTE 30 7 23 1930-2333 37 forint. 12. Véménd 11 — — 11 1-103 0 1. Salgótarján 19 11 * 4 33-17 28 2. Vasas Izzó 19 11 3 5 35-15 25 3. Eger 19 9 6 4 33-23 24 4. Dorog 19 10 4 5 23-16 24 5. Kazincbarc. 19 9 5 5 35-23 23 6. Volán 19 7 9 3 27-20 23 7. Vác 19 10 3 6 26-22 23 8. Szolnok 19 7 7 5 30-20 21 9. Komló 19 8 5 6 25-23 21 10. Békéscsaba 19 7 7 5 19-20 21 11. Nagykanizsa 19 7 5 7 28-21 19 12. Debrecen 19 8 3 8 18-24 19 13. Fűzfő 19 8 2 9 31-36 18 14. BKV Előre 19 6 5 8 21-25 17 15. Kossuth KFSE 19 4 9 6 28-34 17 16. Budafok 19 5 6 8 25-26 16 17. BVSC 19 2 8 9 18-29 12 18. MÁV DAC 19 5 2 12 24-40 12 19. Várpalota 19 4 3 12 22-43 11 20. Szekszárd 19 2 4 13 17-41 8 Véménd—Soproni KSE 0:0. Véménd, 400 néző. V.: Pálfy. Jók: Rótt, Macs, Dárdai, illet­ve Babos, Drázsnyák, Horváth. Honvéd Rákóczi SE—Pécsi VSK 1:0 (1:0), Tata, 400 néző. V.: Jaczina. Kiállítva: Péntek (Honvéd Rákóczi SE) a 88. percben. Góllövő: Kozmor. Jók: Görömbei, Horváth, Pécsi, Koz­mor, illetve Tallósi, Nagy, Stá­jer. Ajka—Sellyéi SK 1:0 (0:0). Ajka, 1100 néző. V.: Szentkúti. Góllövők: Okolenszky. Jók: Hol- lennczer (a mezőny legjobbja), Okolenszky, Túri, Csikón, illetve Jankovics, Krén, Markovics. Az NB III. további eredmé­nyei: Siófoki "Bányász—Keszt­hely 3:1 (2:1). MÁV Nagykani­zsa—Répcelak 2:1 (1:1), KO- MÉP—Kőszeg 0:0, Bábolna— Bauxitbányász 1:0, Sabaria— Bakony Vegyész 3:1, Pét—Kiss János SE 2:0, Soproni Textiles —Oroszlányi Bányász 1:2. AZ NB III. ALLASA 1. Répcelak 19 11 3 5 28-19 25 2. Oroszlány 19 11 3 5 31-24 25 3. PVSK 19 11 2 6 34-15 24 4. Bauxitb. 19 10 4 5 32-21 24 5. Ajka 19 8 6 5 31-23 22 6. Bakony V. 19 8 6 5 24-20 22 7. MÁV NTE 19 8 6 5 26-27 22 8. Bábolna 19 8 5 6 27-19 21 9. Soproni Text. 19 9 3 7 36-29 21 10. Rákóczi SE 19 8 4 7 19-13 20 11. Pét 19 8 4 7 20-20 20 12. Sabaria 19 8 3 8 19-20 19 13. KOMÉP 19 7 5 7 27-29 19 14. Véménd 19 6 5 8 19-22 17 15. Sellye 19 6 4 9 20-24 16 16. Siófok 19 6 3 10 23-25 15 17. Kőszeg 19 4 5 10 19-34 13 18. Keszthely 19 3 6 10 25-44 12 19. Kiss J. SE 19 5 2 12 20-41 12 20. Sopr. KSE 19 2 7 10 23-34 11 Zsolnay SE—Pécsi BTC 1:2 (0:1), Mohácsi TE—Siklós 3:0 (2:0), Beremend—Szigetvár 2:1 (2:0), Drávátok—Universitas PEAC 2:1 (1:0), Mázaszászvár —Mágocs 1:1 (1:0), Kesztyű­gyár—Szalánta 1:0 (1:0), Po­gány—Boly 1 :0 (1 :0), Magyar­szék—P. Kinizsi 0:5 (0:2). A MEGYEBAJNOKSAG ALLASA 1. Mohács 17 15 2 — 47- 9 32 2. Vasasi B. 17 11 4 2 49-19 26 3. Mázaszászvár 17 10 4 3 29-17 24 4. U. PEAC 17 8 4 5 35-25 20 5. Kesztyűgyár 17 8 2 7 34-28 18 6. Siklós 17 8 2 7 18-23 18 7. Szalánta 17 6 6 5 19-28 ír 8. Boly 17 6 5 6 29-22 17 9. Szigetvár 17 6 5 6 35-31 17 10. P. Kinizsi 17 7 3 7 20-23 17 11. Steinmetz SE 17 6 4 7 21-19 16 12. Pogány 17 6 4 7 22-33 16 13. Beremend 17 6 3 8 28-23 15 14. PBTC 17 6 3 8 16-25 15 15. Zsolnay 17 5 2 10 25-33 12 16. Mágocs 16 5 1 10 26-37 11 17. Drávátok 17 4 2 11 14-33 10 18. Magyarszék 16 — 2 14 8-47 2

Next

/
Thumbnails
Contents