Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)
1977-11-04 / 304. szám
Ai Universitas PEAC női kosárlabdázói Második helyen az HB ll-ben 24 mérkőzés — 21 győzelem Játékosok, majd edzők A kosárlabda NB ll-ben hat fordulóval a befejezés előtt második helyen áll az Universitas PEAC női csapata. A mérleg kedvezően alakult, a pécsi lányok sorra nyerték mérkőzéseiket, 24 találkozó közül 21 -et, mindössze három ' vereséget szenvedtek, kétszer a Szekszárdi Dózsától. A bajnokság első helyezettje mellett csak a Soproni Postás tudott mérkőzést nyerni az Universitas PEAC ellen. Pásztory Attila főiskolai adjunktus, a csapat edzője elégedett a játékosok teljesítményével. — Év elején, amikor a mérkőzés sorozatot elkezdtük, a 4—5. hely valamelyikének megszerzését tűztük célul. Ezt jóval túlteljesítettük. A bajnokság első helyére nem gondoltunk, a második helyet viszont szeretnénk megtartani.- Az idény hátralevő részében három mérkőzést a hazai pályán, három találkozót idegenben játszunk. Olyan ellenfelekkel kell mérkőznünk, mint a 4. helyen álló Szigetvár és az 5. helyen álló Szombathelyi Tanárképző Főiskola. A lányok bizakodva várják a találkozókat. A szigetváriak elleni tavaszi mérkőzésre szívesen emlékeznek vissza, idegenben is nyerni tudtak a rivális csapat ellen, népes szurkológárda kísérte el a csapatot Szigetvárra. A játékosok nem okozlak csalódást, remek játékot nyújtottak, szép győzelmet arattak. A 3. helyezett soproni postásokkal is igen jó mérkőzést vívtak tavasszal Pécsett, 18 pontos, fölényes győzelmet értek el. Ősszel tartalékos csapatuknak nem sikerült megismételni a bravúrt, Sopronban vereséget szenvedtek. Az Universitas PEAC női kosárlabdázói nem tartoznak a magas növésű játékosok közé, de gyorsak, ruganyosak, atléti- kusan képzettek. Agresszív védekezést játszanak, gyors ellentámadásokkal érik el kosaraikat. Kosárarányuk mérkőzésenként jó: 66:45. A kezdő ötös legtöbbször Csaba, Szabó, Ko- ródi, Fekete, Gábriel összeállításban játszik, csereként Bokor, Koós, Jegess, Götz, Deve- cseri jön számításba. A leg- ponterősebb játékosok: Csaba, Edzés közben az Universitas PEAC női kosárlabdázói Fotó: Arató Kupaeredmények EK Bruges—Panatinaikosz 2:0 0:1 Liverpool—Dresden 5:1 1:2 Celtic—Innsbruck 2:1 0:3 Benfica-Koppenhagen 1:0 1:0 C. Zvezda-M.-gladbach 0:3 1:5 KEK D. Moszkva-Craiova 2:0 0:2 Austria—Kosice 0:0 1:1 Vejle—PAOK 3:0 1:2 Twente-Bergen 2:0 2:1 Hamburg— Anderlecht 1:2 1:1 UEFA Diősgyőr—Hajdúk 2:1 1:2 Bayern-Marek 3:0 0:2 Koppenhagen-D. Tbiliszi 1:4 1:2 Aston Villa-Górnik 2:0 1:1 Torinp—Zagreb 3:1 0:1 Molenbeek-Jena 1:1 1:1 U Dózsa-Bilbao 2:0 0:3 Kristianstad—Braunschweig 1:0 0:4 Magdeburg—Schalke 4:2 3:1 AEK-Liege 2:2 1:4 — DUISBURG: Március 10—19. között rendezik meg a XI. asztalitenisz Európa-bajnokságot, amelyre az előzetes nevezések határideje november 1. volt. A szervező bizottság frankfurti irodája közölte, hogy 28 ország küldte el jelentkezését, hiányzik még 5 várt nevezés. Biztos, hogy ezek ha késve is, de megérkeznek, annál is inkább, mert a végleges határidő január 25. Edzett Ifjúságért Jubileumi lói sikerült a mozgósítás Közel ezren kocogtak az első napon A KISZ Pécs városi Bizottsága és a Pécs városi Testnevelési és Sportfelügyelőség is méltóképpen emlékezik meg a NOSZF 60. évfordulójáról. „Jubileumi spartakiád” címmel hirdettek sportvetélkedőt a KISZ-fiatalok számára, mely egyben pontszerzési lehetőséget is nyújtott az „Edzett Ifjúságért" tömegsportmozgalom keretén belül. Az ünnepélyes megnyitó után a benevezett Szabó, Koródi és Fekete. Két végzett testnevelő tanárnő, Csaba Márta, Koródi Éva mellett a játékosok valamennyien a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatói. Három-négyévenkénl kicserélődik a játékosgárda. Ez, mint minden diákcsapatnál, így az Universitas PEAC-nál is különleges feladatot és gondot jelent a szakvezetésnek. Jönnek a játékosok, belemelegednek, és már elmennek. Ebben az évben Jankovics az első helyezett Szekszárdi Dózsához igazolt tanulmányai befejezése után. Heti négy edzést tartanak, hármat a tanárképző főiskolán, egyet a műszaki főiskolán. Egységes, jó szellemű csapat az Universitas PEAC női kosárlabda együttese. Ebben Pásztory Attila jó pedagógiai munkája mellett Kovács József docensnek is nagy része van, aki nyolc éve látja el a szakosztály elnöki tisztjét. A következőket mondotta: — örültünk volna a bajnoki aranyéremnek, de erre nem volt esélyünk. Balszerencsés sorsolás miatt tavasszal és ősszel, az idény elején kerültünk össze az NB l-ből kiesett Szekszárdi Dózsával. Ezek az időpontok nem kedveztek nekünk. Télen a vizsgaidőszak, nyáron a vakáció miatt nem tudtunk úgy készülni, ahogy szereltünk volna. Emiatt a lányokat nem illeti rossz szó. Két héttel a vakáció befejezése előtt már Pécsett voltak és edzettek, de nem tudták felvenni a versenyt olyan csapattal, melynek játékosai nyáron játszottak. Télen a januári vizsgaidőszakban, az alapozás idején sem hiányoztak a lányok az edzésekről, de ilyenkor teljesítményükön nagyon meglátszott, hogy a tanulásra fordítják minden energiájukat. A játékosok a tanári pálya mellett edzőnek készülnek. Több tanárképző főiskolát végzett volt játékos dolgozik edzőként és eredményesen. A szakosztály vezetői a szakképzős játékosoknak lehetőséget biztosítanak a minél jobb és alaposabb szakmai ismeretek és gyakorlati tapasztalatok megszerzésére. Hegyi István KORSZERŰ, ÚJ GYÁRUNK LÉGKONDICIONÁLT MŰHELYCSARNOKÁBA felveszünk 14 évtől női dolgozókat gépi varrásra Foglalkoztatás két műszakban. Szállással, bérezéssel és felvétellel kapcsolatban érdeklődni lehet: Kesztyűgyár 2. sz. Gyára, Pécs, Vadász u. 83., munkaügy II számok tükrében A 31. SZEGED-PÉCS TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott harminc mérkőzés összesített eredménye a Pécs szemszögéből: 30 14 7 9 38-35 35 csak Szegeden: 14 2 5 7 13-26 9 Az utolsó hat szegedi összecsapás eredménye: az 1967-es bajnokságban 1:2, az 1968-as bajnokságban 1:1, az 1970-es egyidényes bajnokságban 4:3, az 1970—71-es bajnokságban 0:0, az 1972—73-as bajnokságban 0:0 és az 1973—74-es bajnokságban 0:4. Szegedi EOL AK (otthon) : Békéscsaba 4:0, Diősgyőr 3:0, MTK-VM 1:0, Tatabánya 0:2, Bp. Vasas 1:2 és Békéscsaba 2:1. A Szeged jelenlegi hazai mérlege: 4 2 - 2 4-5 4 Pécsi MSC (idegenben): Debrecen 2:1, Eger 4:2, Csepel 1:3, Békéscsaba 0:1, Diósgyőr 2:0 és Újpest 0:1. A PMSC jelenlegi idegenbeli mérlege: 4 1-33-52 * A 16. KOMLÓ—DOROG TALÁLKOZÓ A eddig lejátszott tizenöt mérkőzés összesített eredménye a Komló szemszögéből: 15 4 7 4 17-21 15 csak Komlón: 8341 11-6 10 Az utolsó hat komlói összecsapás eredménye: az 1962—63-as bajnokságban 1:1, az 1963-as egyfordulós bajnokságban 3:1, az 1964-es bajnokságban 0:0, az 1965-ös bajnokságban 2:2, az 1974—75-ös bajnokságban 2:0 és az 1975—76-os bajnokságban 2:0. Az utolsó (2:0-ás) hazai győzelmét a Komló a Dorog ellen 1975. augusztus 17-én a következő összeállításban érte el: Buús — Keller, Kovács, Steib, Bányász — Lingl, Pál, Lahó — Radies (Tresch), Havasi (Róth), Jánosi. — A gólokat Keller és Lingl szerezte. A legeredményesebb komlói játékos eddig a Dorog ellen Kanizsai, Garai (Grózdics) és La- zaridisz két-két góllal. A jelenlegi játékosok közül Hohmann egygólos. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Komlói Bányász (otthon): Eger 4:1, Debrecen 1:0, Kossuth KFSE 2:1, Vác 1:0, Várpalota 3:0 és Salgótarján 2:2. A Komló jelenlegi hazai mérlege: 7 5 11 13-6 11 AZ 1. PVSK—OROSZLÁNY TALÁLKOZÓ A PVSK jelenlegi hazai mérlege: 7 6 1 — 21-1 13 Az Oroszlány jelenlegi idegenbeli mérlege: 6 2 1 3 7-10 5 AZ 1. SELLYE-VÉMÉND RANGADÓ A Sellye jelenlegi hazai mérlege: 7 2 2 3 9-10 6 A Véménd jelenlegi idegenbeli mérlege: 6 — 1 5 3-12 1 JUBILEUM: 100. bajnoki mérkőzését játszotta csapatában a Bábolna ellen Fiochsz (Véménd). Lehel Jenő Sportvezetők kitüntetése November 7-e alkalmával sportvezetőket tüntettek ki. A Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem ezüst fokozat kitüntetést kapta: Abay Ferenc, Boly község tömegsport felelőse, Bors László, a Siklósi SE elnöke. Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem bronz fokozat kitüntetésben részesült: Horváth Géza, a PVSK ökölvívó szakedzője. Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Báli László, a megyei síszövetség elnöke, a PVSK síszakosztály vezetője, Balyi István, a megyei sportlövő szövetség elnöke, Csaba András, a Pécsi Sportiskola kajak edzője, Garami József, a PMSC ifjúsági labdarúgó edzője, megyei labdarúgó szövetség ifjúsági bizottsági tag, dr. Horváth Béla, siklósi sportorvos, Nagy Albert, a megyei labdarúgó szövetség társadalmi aktívája, a Pécsi Sportiskola labdarúgó intézője, Papp József, a megyei labdarúgó szövetség ifjúsági bizottság vezetője, dr. Rugási Endre, a PMSC elnöke, Ricza József, a megyei röplabda szövetség társadalmi aktívája, Tóth Béla, a megyei asztalitenisz szövetség titkára. Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetésben részesült: Fenyősi Gyula, a Szakszervezetek KPVDSZ megyei Bizottság sportfelelőse, Füzesi József testnevelőtanár, a Karikás Frigyes úti Általános Iskola és a Pécsi Sportiskola kosárlabda edzője, Harmat János, a megyei kézilabda szövetség társadalmi aktívája, Kincses Tibor, a PM SC labdarúgó szakosztályának vezetője, Kürtös László, a Gépipari Szakközépiskola testnevelőtanára, a PMSC torna edzője, Solti József, a Bánki Donát úti Általános Iskola tesnevelőtanára, a Pécsi Sportiskola kosárlabda edzője, Szabó Sándor, a Palotabo- zsoki Általános Iskola testnevelőtanára, Szloboda József, a Mohácsi járási labdarúgó szövetség társadalmi aktívája. Röviden Kosárlabda. A Szegedi Orvostudományi Egyetem testnevelési tanszéke rendezte meg az idei kosárlabda Medikus Kupát. Az ország négy orvos- tudományi egyeteme: a pécsi, a debreceni, a budapesti és a szegedi indult. Eredmények: Pécs—Budapest 48:46, Szeged—Debrecen 76:56, Budapest—Debrecen 90:39, Pécs—Szeged 74:49, Budapest —Szeged 62:54, Pécs—Debrecen 73:43. A végeredmény: 1. Pécs, 2. Budapest, 3. Szeged, 4. Debrecen. Teke. NB I. mérkőzés. Pécsi Gázmű—Csepel 6:2. Férficsapatok. NB II. mérkőzés. Dombóvár—PMSC 7:1, férficsapatok. A női NB ll-ben befejeződtek a mérkőzések, a Pécsi BTC a 7. helyen végzett. Sportlövészet. Az MHSZ bó- lyi Zalka Máté lövészklub november 5-én sportlövő versenyt rendez. A versenyre számos nevezés érkezett, az úttörők légpuskában versenyeznek, a felnőttek kispuskával mérik össze tudásukat. — LA PAZ: Bolívia labdarúgó- válogatottja, amely szombaton Budapesten a magyarok elleni interkontinentális vb-selejtező első mérkőzésén 6:0 arányú vereséget szen- védett, hazaérkezett, de edzője, a nyugatnémet Edouard Virba nélkül. A játékosok a La Paz-i repülőtéren megjelent néhány újságírónak elmondták, hogy Virba családi okok miatt az NSZK-ban maradt. Az edzőt szombatra vagy vasárnapra várják Bolíviába. Birkózás Szombaton délután a Tüzér utcai csarnok lesz a színhelye a szabadfogású birkózó NB II. mérkőzéseinek. A PMSC, a Pécsi Kinizsi, Orosháza, Pásztó és a Szegedi Vasutas birkózói vívnak körmérkőzést. Az első két helyezett csapat kerül a 3 csoportos NB II. 6-os döntőjébe. A PMSC-nél elsősorban a Gazdag fivérektől, Nagytól, Zsurától és Longau- ertól várnak jó eredményeket. A Kinizsi színeiben rutinos versenyzők lépnek szőnyegre. Ünnepség a PMSC-nél A PMSC KISZ-szervezete november 3-án ünnepi ülésen emlékezett meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Az ünnepi beszédet Meizer Gyula, a Pécs városi KISZ Bizottság munkatársa tartotta, majd Ba- racs Ferenc, a PMSC ügyvezetője jutalmakat adott át a jól dolgozó KISZ-tagoknak. Ma délelőtt a PMSC dolgozói tartják meg emlékünnepségüket, melyen kitüntetések és jutalmazások átadására kerül — PASADENA: Kedden éjjel jelentették a hírügynökségek, hogy a California állambeli Pasadenában a rendőrség körözést adott ki az ex-világbajnok sakkozó, Bobby Fischer ellen. Az ismert sportember magánlaksértést követett el, betört a 37 éves Molly Ruiz asszony otthonába, s őt tettleg bántalmazta. tanintézetek, üzemek, vállalatok dolgozói — mintegy ezren — kocogónapon vettek részt az erdei tornapályán. Ezt követte a négy számból álló versenysorozat, melyet a város különböző pontjain bonyolított le a szervező bizottság. Legjobban lőni szeretnek a fiatalok, mert ebben az ágban 328-an mérték össze tudásukat, és egészen kiváló eredmények is születtek. Legmagasabb köregységet a dohánygyáriak értek el. Az úszásnál már nem ilyen kedvező a helyzet. A benevezettek egyharmada jelent csak meg a Hullámfürdőben, ahol tetszés szerinti úszásnemben csupán 50 métert kellett volna úszniuk a versenyzőknek. A kevesek közül is kiemelkedett a Leöwey Gimnázium, és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző csapatai. A tornatermi vetélkedőn — melyet a városi sportcsarnokban rendeztek — a városi rendőrkapitányság nyerte a felnőttek versenyét, és ugyancsak első helyet szerzett a Janus Pannonius Gimnázium lány-, valamint a Gépipari Technikum fiúcsapata. A negyedik versenyágat kísérte a legnagyobb érdeklődés. A rendezők a forradalmi évforduló kapcsán 1917 méteres távot jelöltek ki a futók részére a Köztársaság téren. Bár ebben a versenyszámban sincsenek még végleges eredmények, de az első helyre nagy eséllyel pályázik a Zrínyi Kereskedelmi Szakközépiskola fiú- és lánycsapata, valamint a Pécsi Hőerőmű gárdája. A fent közölt eredmények még nem véglegesek, hiszen a hosszú versenysorozat még nem ért véget. A végső helyezéseket még nagyban befolyásolja a november 6-ón megrendezésre kerülő nagyszabású harci túra, mely reggel 9 órakor kezdődik a Felszabadulási emlékműnél. — Müller — A KOSÁRLABDA NB Férfi Bp. Honvéd Ganz-M. MAFC V. Izzó Baja BSE Kecskemét Körmend Csepel Sopron Videoton TFSE Pécsi VSK Székesf. Miskolc Csőszerelő csapatok 21 20 1 21 1« 21 16 21 14 21 13 21 13 21 12 21 11 10 21 11 10 21 11 10 21 9 12 21 9 12 6 IS 4 17 1 20 21 — 21 I. ALLASA 2042 1693 41 1934-1616 39 1631-1643 37 1868-1705 35 1780-1640 34 1523-1544 34 1694-1606 33 1619-1623 32 1941-1791 32 1804-1867 32 1712-1683 30 1748-1823 30 1838-2032 27 1606-1878 25 1545-1953 22 1494-1882 21 Hét közben lejátszott mérkőzés: Kecskemét-PVSK 92:73 (49:46). NB I. férfi mérkőzés, Kecskemét. Legjobb pécsi kosárdobók: Rab II. (16), Tóth (14), Vojtek (14). Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kijdó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007