Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)
1977-11-20 / 319. szám
Melocco Miklós: Ady — — ro K 11 í ra 9 zas s A marxista esztétika és irodalomtörténet újabb eredményeire támaszkodva a 60-as években megérett egy új, minden eddiginél teljesebb és differenciáltabb, az életmű minden részletét kibontó korszerű Ady-szintézis szükségessége és lehetősége. E korszerű marxista szintézis megvalósulása elválaszthatatla nul összekapcsolódik Király István akadémikus, egyetemi tanár munkásságával, azokkal az új szempontú, és hangsúlyosan a művek esztétikai elemzésére támaszkodó kutatásával, ame lyeket Ady Endre című monográfiájának 1970- ben megjelent két kötetes első része tett is mértté. „Evilági otthonteremtés” Beszélgetés Király Istvánnal — évtizedes kutató munka eredményei, tanulságai alapián, és úgy is, mint szenvedélyesen elkötelezett közéleti ember, miben látja Ady életművének mai érvényességét, legfontosabb üzenetét a ma embere számára? A huszadik század mindenki számára új és alapvető kérdéseket tett fel, s Magyarországon Ady Endre keresett választ először emberként, magyarként a kor nagy kérdéseire. Az egyik ilyen alapkérdése századunknak a nemzeti kérdés. Ady életművéből az emberiségben gondol- godó huszadik századi ember válaszát ismerhetjük meg, azét az emberét, aki a nemzeti és nemzetközi, a patriotizmus és internacionalizmus egységét elsőként valósította meg a magyar költészetben. Mert kél irányból nézte Ady ezt a kérdést. Nézte a nemzetközi felől, s nem véletlen, hogy világképének egyik sarkalatos eleme volt a szakítás mindennel, ami partikuláris, ami provinciális, ami — visszahúzó értelemben — „magyar”. De nézte, és tudatosan nézte Ady ezt a kérdést a nemzet felől, pontosabban az emberiség felé is, s tudta és vallotta, hoqy a „magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagok felé vezető útján". A másik, ezzel szorosan összefüggő válasz Ady kelet-európaisága. A századelő Magyarországa „peremvidék” volt, peremvidéke a társadalmi fejlődésnek. Ebből a peremvidéki létből magyarázható Ady lírájának olyan kulcskérdése, mint a megkésettség, annak a tudata, hogy „Minden, minden ideálunk / Másutt megúnt ócskaság már". A vidékiség, a fa- lusiasság, az ázsiaiság elleni harc ezért jut kiemelt szerephez költészetében. (Érdekes felfigyelni arra, hogy később József Attila költészetében is meghatározó elemként bukkan elő a külvárosi-motívum, a peremvidék-tudat proletár változata, például a Külvárosi éj, az Elégia, a Város peremén című versekben.) Ez a peremvidék-élmény azonban nem gátja, sokkal inkább emelője az öntudatnak Adynál. Hiszen a peremvidék kilóiópont is egyben, egyszerre tekinthet előre és hátra, a köztes helyzetből tisztábban raizolódik ki előtte a fejlődés iránya. Elől a fények: a megvalósítandó emberi lehetőségek csábítanak, de nem fordulhat el a tekintet az itt és most gondjaitól, látnia kell az emberi megoldatlanságok és félmegoldások kínzó jelenvalóságát is. Ebből a peremvidéki sorsból fakad a sajátos, adys dac, a „Végek öntudata", de a távolabb látó, tudatos népi-demokratikus forradalmár is ebből a sorsból nő fel. Erről a magaslatról pillantva szét tud testvériesülni a tágabban vett peremvidékkel: Kelet-Európával, s tud igazán európai, egyetemes költővé is válni. S ezzel lényegében elérkeztünk Ady harmadik érvényes emberi válaszához: az ember, a morális lény a huszadik században csak forradalmárként, nem csupán politikai, hanem emberi értelemben vett forradalmárként viszonyulhat kora valósághoz. — Tudjuk, hogy Ady már életében, majd jó ideig halála után is döntő hatást gyakorolt költészetünkre, az elmúlt évtizedekben inkább József Attila volt a példa és a mérce. Menynyiben lehet termékenyítő ma Ady költői öröksége? — Irodalomtörténeti közhely, hogy Petőfi-Ady—József Attila életműve a magyar költészet elevenen ható fővonala. Ezidáig azonban a hangsúly jobbára az eszmei folytonosságra, az elkötelezett, forradalmi magatartásra esett, és nem igen foglalkoztunk e fő vonal esztétikai sajátosságaival. Ennek következtében elsikkadt, pontosabban nem tudatosodott eléggé egy lehetséges esztétikai irányzat folytonossága. Jellemző például, hogy József Attila első Ady élménye a Halottak élén című kötet Adyja, s érett költészete éppúgy elválaszthatatlan attól, ahogyan József Attila érett költészete nélkül nem érthetnénk pontosan Juhász Ferenc, Nagy László költészetét. Ezt végiggondolva nyilvánvaló, hogy Ady költői öröksége folyamatosan hat lényegi tartalmaival ma is, mégha ezt nem is értékeljük közvetlen hatásként. Pedig ennek az esztétikai folytonosságnak a feltárásán, tudatosításán keresztül világosabban láthatnánk a magyar líra valódi hozzájárulását a világ költészethez. Nálunk máiq divatos egyfajta kulturális kisebbrendűségi érzés, miszerint újat csak a világ adhat nekünk, mi nem adhatunk újat a világnak. Eszünkbe sem jut, hogy tovább vihetjük, tovább teljesíthetjük az egyetemes gondolkodás, művészet eredményeit, pedig erre — sok más mellett — éppen Ady költészete a nyilvánvaló példa. Sokáig csak azt hangsúlyozták az esztéták, hogy - megkésve ugyan, de nálunk úttörő módon — Ady is csatlakozott a szimbolizmushoz. Ez részben igaz, de ez a kevésbé lényeges. Arról azonban kevés szó esik — pedig ez a döntő —, hogy Ady is tovább vitte, de egy sajátos kelet-európai lírai realizmus irányába. A késői Ady már nem szimbolista, de nem is expresz- szionista. És ez a sajátos lírai realizmus folytatódik József Attila, Juhász Ferenc, Nagy László költészetén keresztül napjainkig. — Készül és várjuk az Ady- monogrália második, az utolsó pályaszakaszt feldolgozó részét. Miben tudná Király elvtárs e — talán legfontosabb — pályaszakaszra vonatkozó kutatásainak eredményeit összefoglalni? — Az Ady-líra csúcsának valóban joggal tekinthetjük a világháborús évek költészetét Ezekben a köteteiben jut el a költő egyetemes magaslatokra. E kötetekben teljesedik ki tragikus optimizmusa, mely egész költészetének kulcsa. Míg könyvem megjelenő első részében azt próbáltam megmutatni, hogyan jut el Ady a kiteljesedett otthontalanságig, majd a kiteljesedett otthontalanságból hogyan próbál kitörni egyrészt a társadalmi-politikai feladatvállalás változatain, másrészt — tévesztett módon — az istenkeresésen keresztül: a második részben az elidegenedettséggel szemben győzedelmeskedő ott- hontermetés gondolata kerül a középpontba. El kellett jutnia ehhez Adynak, hogy leírhassa, „a végesséq: halhatatlanság / s csak a Máé a rettenet”, s nem véletlen, hogy éppen az első világháború mindent kizökkentő, minden Voltat összekú- száló iszonyata, tébolya idején. El kellet jutnia ehhez a gondolathoz annak a költőnek, aki oly mélyen élte meq az életet, akit oly mélyen foglalkoztatott az ember sorsa a huszadik században. S hogy ehhez eljuthasson a költő, természetszerűen el kellett jutnia az aktuálpolitikó- tól a világnézetig. Azaz el kellett jutnia ahhoz a felismeréshez, hogy az ember nem lehet Otthontalan, nem lehet idegen ''éqérvényesen saját világában, hoay „várja az Embert víg célja / a Piros, tartós öröm”. S ha az ember természettől fogva nem otthontalan, akkor megvan az igazi, evilági otthonteremtés lehetősége. Pete György Galambosi László: Havatziháló szélben Ady Endréhez Mennydörgö-vonulósú, Dévénynél új idők új dalaival betörő Világkiáltó, Kárpát-koronás király, bálvány-tördelő, Kánaán felé botorkálok, fáklyákkal menetelők próféta-vezére, lándzsával-szaggatott-szivű, sírból is magasba hányódó Krisztus, lidérces máglyáknak, sugár-tornyokban lakó madaraknak parancsoló táltos, tüzet köszöntő dobokat, áldozat-dicsérő harsonákat oltalmazó sámán, elnyomó birodalmakat kerítő kardoknak, hazát bátorító pajzsoknak zászlókkal üzenő fejedelem, hódolunk Néked Ady Endre. Minket elátkozott Pusztaszer. Minket megraboltak. Földjeinkben esküre emelt kezekkel, virágot ringató csont-bölcsőkkel, jég-rozmaringos koponyákkal hevernek a holtak. Ülnek roskadó méneken. Csonka-tarajú sarkantyúk rojtozzák a nyergekről redőző moha-bársonyok fodrát. Penészes bőrzekék, lófej-nagy csizmák süllyedő fényében dereng a föld alatti ország. Muhi pokol-vermétől, tatártól hajszolt Béla sásba-fulladó kunyhókból sásba-fulladó kunyhókba futásától reszket a mocsár, a sötétben sínylődő láp. Barmát hajtva a bújdosó süvegei hamu-boglyák, hamu-kazalok fölé fészkelő hazát. Sárkányfog-tövises trónján ül parázsba-vert-szájú, bíbor-szemöldökű Dózsa, melléből a meggyaláztatás fájának lombjai lobognak. Karvaly Werbőczy röpköd fölötte, fejében a gőg sisakos férgei forognak. Vak Bottyán császár-csúfoló, labanc-nyomorító lovasai, Esze Tamás sas-címeres gárdákat roppantó talpasai fölénekelnek a Rákóczit váró rögből. Mikes Kelemen piárvány-üzenetü levelei, Erdélybe készülő galambjai világolnak a Holdat sürgető tölgyről. Fölemeli a Szabadság Könyvét a bitókról mélybe hullt Tizenhárom, szakálluk örvénylő csigáiban feketecsipkés, gyászkalapos rózsák. Vér-bogáncsosan, seb-kokárdákkal imbolyognak a doberdói bakák. Vénülő vizek hullám-harangjai kisérik a vértanuk hajóját. Hozsánna Néked, teremtmények titkot tölmetsző királya Hozsánna Néked, Nagyúr. Nem tiporhattak Rád gazul senki lakájok, cédákat ölelő hatalmasok. Nyugtató vánkosod a tejút-himzésű Tátra, kristály-zsindelyes hajlékod az Isten lábához békülő havasok. A mozdony öklétől, az ütköző sínre buktató boxkesztyüjétől fölhasadt homlokú Attila kiállott Érted; a tékozló kötekedőknek, halottak fölött hahotázóknak, tolvaj törleszkedöknek visszavágott. Te tudtad, hogy sziklákat megindító, bárányokra boruló kerubszárnyaddal feltöröd az értelem dajkáló héját s véded a szabadulást éltető világot. Szerelmed tükör-termében forgó nők fejedelemasszonya, Léda, táncolt Veled a mátkapárokkal megingó bálban. Jajongott, rángott a fekete zongora. Fekete kelyhü liliomok verdestek az éj halálfej-csilláros csarnokában. Mikor a fiatal Isten megtöretését láttad a szánkód fölé borókát bocsátó kereszten, kalapodat fáradtan megemelted a havat ziháló szélben. Házát kitárta előtted a vendéget ölelő Idő, hogy fölmagasztalódj az időtlenségben. Mennydörgő-vonulású, Kárpát-koronás király, nem lehet „veréshez szokott fajta” többé a magyar, ha a fegyver-állatok torkából kilépve a föloldozós bizonyosságában, a megméretés hazájában munkálni akar. Bárdosi Németh János Kivirágzik a tulipánfa Kaszás sereg, éhes és kopott: „a történelem mostohája", kikből készül a kivándorló s véres háborúk vak balekje, izzadt a dolgos mezők hátán. így éltek, haltak őseim is, még láttam könnyűk, szenvedésük én is ettem a kenyerükből, áldomásuk savanyú bor volt, < nr pnplrülr plfnitott reménv. Értük indultam egy-menetben akik a lelkűk feltüzelték, hogy új világ lesz, szabad embe megváltódik a magyar Ugar, s kivirúl rajt a tulipánfa. Ady emlékének Részes aratók kaszás hadát oly sokszor láttam fölvonulni, ballagtak szótlan, tarisznyásan, várták őket a grófi földek, hogy learassák a dús kalászt. S a maguk sovány kenyerét is, hogy a nagy család gondját, éhét elűzhessék a hosszú télre, pacsirták, fürjek a magasban fújták, fütyülték a nyár dalát.
