Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)

1977-11-17 / 316. szám

Bajnoki forduló a labdarúgó NB l-ben Védelmi hibák, vitás ll-es Bp. Honvéd—PMSC 3:0 (2:0) (Tudósítónk telefonjelentése) Kispest, 1000 néző. V.: Kö­rös. Bp. Honvéd: Gujdór — Paróczay, Kocsis, Varga I., Lu­kács — Nagy A., Varga II., Bodonyi — Póczik, Kozma (Varga III. a 69. percben), Gyimesi. Edző: Tichy Lajos. PMSC: Katzirz — Iványi, To­ma, Hosszú, Kincses — Kiss, Dárdai, Pál, — Kardos, Nagy I. (Dobánv a 75. percben), Lőrincz. Edző: Kovács Imre. Budapesten hajnaltól a mérkőzés kezdetéig esett az eső, a felázott talajon a Hon­véd játékosai mozogtak bizto­sabban. Az első két támadást mégis a PMSC vezette, Dárdai távolról kaou mellé lőtt, majd Nagy perdített gyenqén kapu fölé. A 2. percben Póczik ka­páslövését védte bravúrosan Katzirz. Lendületesen táma­dott a Honvéd, percenként ment erős lövés a pécsi ka­pura. A hazai csapat a 9. perc­ben vezetést szerzett. Nagy II. a félpályától tört a pécsi ka­pura, a védők hátráltak, To­rna elrúghatta volna a labdát, nem avatkozott közbe, Varga II. 14 méterről védhetetlenül lőtt a hálóba. (1:0.) Meqqyőzőbben játszott a Honvéd, a PMSC-nek csak kí­sérletei voltak. A 22. percben növelte előnyét a hazai csa­pat. Lukács húzott kapura, Hosszú kísérte, a Honvéd-já­tékos megcsúszott, s a játék­vezető naqy meglepetésre li­est ítélt. A büntetőt Póczik a kapu jobb oldalába bombáz­ta. (2:0.) _ A qól után sem támadott ki a PMSC, s a passzív játék nem vezethetett eredményre. Néhány szórványos támadás történt, csupán a hajrában volt egy ígéretes akció: Kiss csel­sorozat után Kardoshoz adta a labdát, a szélső éles szög­ből leadott lövését Gujdár a léc fölé tolta. Szünet utón is a középpá­lyán hullámzott a játék, alig történt említésre méltó ese­mény. A pécsiek egyéni kitö­réseikkel próbálkoztak, ám hi­ába jutott Kiss, Dárdai és 1 11 időnként Kardos a kispesti kapu közelébe, nem voltak társak, akik az akciót befejez­hették volna. A csatárok ke­veset mozogtak, a második hullámban érkező középpályá­sok pedig lemaradtak a tá­madásokról. Katzirz remek védéseinek köszönhető, hogy a 84. per- cig nem estek újabb gólok. Ekkor a pécsi kapus is tehe­tetlen volt, Nagy A. a pécsi 16-oson belül cselezgetett, To­rna nem avatkozott közbe, és a Honvéd-csatár 7 méterről a hálóba bombázott. (3:0.) A befejezés előtt 3 perccel Varga III. eqyedül tört kapu­ra, Katzirz kivetődött, a Hon­véd játékosa átesett fölötte, 11-es. Póczik nagyerejü, a jobb sarokra irányított lövését Katzirz remek vetődéssel ki­ütötte. Másodpercekkel a be­fejezés előtt Gyimesi bombá­ját védte a pécsi kapus. A 90 perc alatt csak né­hány villanás, egy-egy szép akció hozta lázba a nézőket. A rendkívül csúszós, sáros ta­lajon nem alakulhatott ki fo­lyamatos játék. Sok labda ke­rült ellenfélhez, s gyakran ál­lította meg a játékvezetői síp­szó taktikai szabálytalanság miatt a mérkőzést. A PMSC szokott idegenbeli taktikáját próbálta alkalmazni: szerve­zett védekezésből gyors, né­hány húzásból épített táma­dást vezetni. Az elképzelések­ből ezúttal nem lett valóság. A védők sokat hibáztak, hatá­rozatlanok voltak, a középpá­lyás sor és a támadók között rendszerint üres volt a tér. A Honvéd határozottabb, gyor­sabb támadói kihasználták a pécsiek megingásait, s ráadá­sul egy jogtalan 11-es is a hazaiakat segítette. Ám ettől függetlenül reális eredmény született az alacsony színvo­nalú mérkőzésen. A 3 gól ellenére Katzirz volt a pécsi csapat és a mezőny legjobbja. Kivédett egy 11-est, s gólnak tűnő lövéseket hárí­tott sorozatban. A közvetlen védelemből Hosszú dicsérhető, Torna teljesítményét lerontja a További eredmények Ferencváros-Haladás VSE 1:1 (0:0). Szombathely, 10 000 néző. V.: Marton. Góllövők: Szokolai (11-esből), ill. Horváth Z. Székesfehérvári MÁV Előre— ZTE 3:2 (2:2). Zalaegerszeg, 2000 néző. V.: Nagy B. Góllö­vők: Sárközi (2, egyet 11-esből) és Havasi illetve Antoni (2, mindkettőt 11-esből). Békéscsaba-Tatabánya 0:0. Békéscsaba, 8000 néző. V.: Tát­rai. Videoton-U. Dózsa 6:4 (3:0). Székesfehérvár, 12 000 néző. V.: Hámori. Góllövők: Tieber (3), Burcsa, Szabó, Kovács J., illet­ve Fazekas (3, kettőt 11-esből) és Nagy L. Kiállítva: Tóth J. a 48. percben. Csepel-Dunaújváros 2:1 (1:0). Csepel, 1000 néző. V.: Somlai. Góliövők: Kiss, Bartos (11-es­ből), illetve Bódi. MTK VM-Vasas 2:1 (0:1). Fáy u., 9000 néző. V.: Pádár. Góllövők: Morgós, Koritór, illet­ve Váradi. SZEOL AK-Diósgyőri VTK 2:2 (1:0). Szeged, 1500 néző. V.: Müncz. Góllövők: Kozma III. (2), illetve Oláh (11-esből) és Tatá r. Rába ETO-Kaposvár 4:0 (1:0). Győr, 3000 néző. V.: Ja- czina. Góllövők: Berecz (3), Mile. A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. MTK-VM 12 8 3 1 22- 9 19 2. Ú. Dózsa 12 7 4 1 29-16 18 3. Vasas 12 8 1 3 28-14 17 4. Videoton 12 7 2 3 38-20 16 5. Bp. Honvéd 12 7 — 5 23-11 14 6. Csepel 12 7 — 5 23-19 14 7. Tatabánya 12 5 4 3 19-15 14 8. Diósgyőr 12 5 4 3 17-14 14 9. Pécs 12 4 3 5 13-13 11 10. Ferencváros 12 4 3 5 19-23 11 11. Dunaújváros 12 3 4 5 17-22 10 12. Békéscsaba 12 3 4 5 13-22 10 13. Rába ETO 12 3 3 6 15-18 9 14. Zalaegerszeg 12 2 5 5 13-21 9 15. Haladás 12 3 3 6 13-23 9 16. Kaposvár 12 2 3 7 13-25 7 17. SZEOL AK 12 3 1 8 11-24 7 18. Székesf. MÁV 12 3 1 8 16-33 7 gólok előtti határozatlanság. Iványi és Kincses mérsékelten játszott. A középpályán Dár­dai az első félidőben, Kiss szünet után nyújtott többet, Pál sokat dolgozott. A táma­dók közül Lőrincz vállalt ma­gára legtöbbet, de — akár csak Kardos — nagy hibaszá­zalékkal játszott. Nagy Imre a hosszú kihagyás, sérülés után nem tudott beilleszkedni a csapatba. Dobány 15 percet játszott, nem tudott új színt vinni a támadójátékba. A Bp. Honvéd legjobbja: Kocsis volt, rajta kívül Lukács, Bodonyi és Póczik érdemel dicséretet. Vincze Jenő A világ sportja BATON ROUGE: Az Egye­sült Államokban vendégsze­replő szovjet férfi kosárlabda­válogatott kétszeri hosszabbí­tás után 99:96 arányban vere­séget szenvedett a Louisiana State együttese ellen. RÓMA: Niki Louda, az oszt­rákok kétszeres forma 1-es autós világbajnoka, aki a Fer­rari cégtől „átigazolt" az an­gol Brabham istállóhoz, meg­kezdte a tesztpróbákat az új BT 45 típusú gépkocsival. Az első futamra az olasz főváros­tól északra levő Vallelunga pályán került sor — sikerrel. Lauda 1:18 perces idővel új pályarekordot állított fel. Lau­da a Brabham —Alfa Romeo BT-45-ös forma 1-gyel akar rajthoz állni az 1978. évi vi­lágbajnoki sorozat első verse­nyén Argentínában. Sporthírek, érdekességek LORD KILLANIN VÉLEMÉNYE Lord Killanin, a NOB elnöke, aki 1972 óta tölti be ezt a funk­ciót, Melbourne-ben tartott saj­tókonferenciáján élesen szembe szólt azzal az elmélettel, mi­szerint az egyre növekvő költ­ségek következtében saját létét veszélyezteti az olimpia. Kije­lentette: „Moszkvában nem fe­jeződnek be az olimpiai játé­kok, mert véleményem szerint azok az országok, amelyek már eddig rendeztek ilyen nagy vi­lágversenyeket, nem fizettek rá, sőt hatalmas pénzügyi hasznot értek el". A FISCHER-üGY ÚJABB FEJLEMÉNYEI A kaliforniai Pasadenából ér­kezett hírügynökségi jelentés szerint a körzeti bíróság egyik tagja, M. G. Franciscus közölte, hogy kész elejteni a vádat az Felhívták magukra Népszava Magyar Népsport Dunántúli Nemzet Napló 1. Komló—Volán 2. Olajbányász—Dorog 3. Várpalota—Budafok 4. Kazincbarcika—Eger 5. BKV E.—MÁV DAC 6. Gyula—ózd 7. Szeged—Nyíregyháza 8. Jászberény—Miskolc 9. Hódmezővásárh.—Szeksz. 10. Róma—Lazio 11. Perugia—Inter 12. Verona—Juventus 13. Atalanta—Genoa + 1 14. Recsk—Szarvas Dózsa x 1 1 X 1 1 X 1 1 1 1 X 2 x X 1 X 1 2 1 1 1 x 2 1 X 1 x 2 1 1 X 1 X 2 2 x 1 X X 1 x 2 x 1 2 X 1 X X 2 x 1 1 2 1 1 X 1 x 1 2 1 X X 2 1 2 1 X 1 X X 1 X x 2 2 1 2 X 2 1 X X 1 X 2 x 1 1 X X X 2 1 2 a íigyelmet Kitüntetett November 7-e alkalmával sportvezetőket tüntettek ki, kö­zöttük volt Csaba András, a PMSC és a Sportiskola kajak és kenu edzője, aki a testneve­lés és sport Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. Hét éve már, hogy először vízre szálltak a kajakozok Or- fűn. Az edző akkor is, most is Csaba András. Neve, tevé­kenysége, munkája szorosan kapcsolódik a sportággal. 1972- ben fia, ifj. Csaba András sze­mélyében segítőtársat kapott. Az apa nyugodt, higgadt, mér­téktartó természetét jól egészí­ti ki a fiatalabb Csaba András lendülete, aktivitása. Húsz versenyzővel kezdték, most 74 sportolót tudnak egy­szerre hajóba ültetni, a 88 ta­gú szakosztályból. Évről évre 30—35 minősített sportolót ne­veltek, és hány és hány fiatal­amerikai ex-világbajnok sakko­zó, Bobby Fischerrel szemben. A keresetet a 37 éves Holly Ruiz, egy női magazin szerkesz­tője nyújtotta be Fischer ellen — törvénysértéssel és közrend­zavarással vádolva a sakk­sztárt. A bíróság - tekintettel arra, hogy Ruiz asszony „bé­két kötött" Fischerrel, és az öt­ezer dolláros keresetet is visz- szavonta, mivel peren kívül anyagi ellenszolgáltatásban ré­szesült — csak 250 dollár bírói költségek megfizetésében ma­rasztalta el a volt világbajno­kot. DR. BECKL SÁNDOR PRÁGÁBAN Az OTSH delegációja - élén dr. Beckl Sándor államtitkárral, a hivatal elnökével Prágában találkozott a Csehszlovák Test- nevelési Szövetség Központi Bi­zottsága elnökével, Antonin Himlvel és a KB más vezető munkatársaival. A csehszlovák s magyar sportvezetők véle­ményt cseréltek a munkatapasz­talatokról és megvitatták a két szervezet további együttműkö­désével kapcsolatos kérdése­ket. A magyar sportküldöttség tagjai megtekintették a nimbur- ki sportkombinátot és az észak­csehszlovákiai területi sportléte­sítményekben is látogatást tet­tek. Világbajnoki selejtező­mérkőzések Szerdán lejátszott labdarúgó világbajnoki selejtező. A mérkőzések eredményei: Izmir: Európai harmadik csoport: NDK—Törökország 2:1 (1:0). 10 000 néző. Góllövők: Schade (30. p.), Hoffmann (62. p.), il­letve Oender (81. p.). A csoport állása: 1. Ausztria 6 4 2 — 14- 2 10 2. NDK 6 3 3 - 15- 4 9 3. Töröko. 5 1 1 3 6-53 4. Málta 5 ------- 5 0-24 — l al kedveltették meg ezt a szép, romantikus sportágat. Először al Gyurasics—Bódis leánykettős, aztán Erb Zsolt és most a legutóbbi évben Kovács Gábor és Békés Attila a nagy országos versenyeken is leadták névjegyüket. A versenyzők zömmel fiatalok. 80 százaléka ifjúsági, vagy an­nál fiatalabb korosztályú spor­toló. 1974-ben az Ércbánya Vál­lalat segítségével, mely azóta is patronálja a sportágat, épült fel a korszerű, modern csónak­ház Orfűn. Megfelelő hajótáro­lók mellett jól felszerelt öltözők, fürdők állnak a sportolók ren­delkezésére. j A problémát a múltban is, most is a Pécs-Orfű közötti tá­volság jelenti. A mindennapi edzésekre kijárni sok gondot jelent a szakosztály vezetőinek. Próbálkoztak helyi járatokkal, külön buszokkal, a megoldást a saját kezelésben lévő busz je­Korszerű, új gyárunk légkon­dicionált műhelycsarnokába felveszünk: 14 éves kortól női dolgozókat gépi varrásra Foglalkoztatás két műszakban, bérezéssel és szállással kap­csolatban érdeklődni lehet: Kesztyűgyár 2. sz. Gyára Pécs, Vadász u. 83. Munkaügy. ► | lentené. Az elmúlt évben 24 ver­senyen indultak, az idén csak 14 versenyre jutottak el, közülük kettőt ők rendeztek. Kevés volt a verseny, ez meglátszik a mi­nősítéseken is. 28 minősített sportolót neveltek, közülük Ko­vács Gábor aranyjelvényt ért el, és meqhívást kapott az or­szágos ifjúsági válogatott ke­retbe. Még többen is érhettek volna el magasabb minősítést, de a versenylehetőség ehhez nem volt elegendő. Békés Attila személyében az. idén először nyert pécsi kajako­zó országos bajnokságot. Békés Attila az úttörők versenyében bizonyult a legjobbnak, de Ta­kács Mónika és Baracsi Piros­ka is biztató eredményekkel rukkoltak ki. Két éve a kajakozok mellett kenusokkal is foglalkoznak, 14 kenus tanítványa van Csaba András edzőnek. A Csete, Hor­váth ifjúsági fiú, s Sovány, Hai- ser serdülő fiú páros nagy or­szágos versenyeken is magukra hívták a figyelmet. A vidékbaj­nokságon a sportiskolások 12, a PMSC versenyzői 4 helyezés­hez jutottak, az országos baj­nokságon a sportiskolások 4, a PMSC sportolói két helyezést értek el. Tíz-tizenkét edzésük van egy héten. Nagy felelősséget és hoz. záértést kíván az edzőktől a versenyzőkkel történő foglalko­zás. A víziedzések mellett sokat dolgoznak tornateremben, gyak­ran megfordulnak a súlyzóte­remben, sokat futnak a Mecse­ken. négy-öt korcsoporttal dol­goznak az edzők, nem beszélve a különböző hajóegységekről. Réqi vágyuk a tanmedence, csak lassan készül. Rajtuk ugyan nem múlik, hisz sok-sok óra tár­sadalmi munkát vállaltak az építkezésnél. A tanmedence hiányát különösen a tavaszi ver­senyeken érzik meg. A tanme­dencével rendelkező egyesüle­tek versenyzői határozott előny­nyel indulnak velük szemben, igaz megpróbálják ezt ellensú­lyozni, még intenzivebb, még keményebb és még változato­sabb edzésekkel. Hegyi Jégkorong A magyar jégkorong-bajnok­ság első sorozata különösebb meglepetés nélkül ért véget. A papírformát igazoló eredmé­nyeket hozott. Az FTC a 180 perc alatt 24 gólt ütött, ami nyolcas átlagot jelent. Az állás: 1. FTC 3 3 -------- 24- 8 6 2. Ú. Dózsa 3 2 — 1 16-12 4 3. Sz. Volán 3 1—2 5-17 2 4. BVSC 3--------3 10-18 0 Kosárlabda A Pécsi Sportiskola 1961 — 62-es évfolyamú fiú kosárlab­dacsapata az Országos Ser­dülő Kupa budapesti döntő­jén első helyen végzett és or­szágos döntőbe jutott. Sport­iskola—Monor 135:44, Sport­iskola—Esztergom 167:32. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek s Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents