Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)

1977-11-13 / 312. szám

1977. NOVEMBER 13.

BELPOLITIKA

DN HÉTVÉGE 7.

Híld-ermes varosok

Szomorú dicsőség a rangelsőség

Pécs városiasodé pereme Magyariirög.

Kialakulóban

az új típusú város

A település érdekét a vállalati érdekek elé kell helyezni

November 8-án volt az urbanisztikai világnap.

1968 óta ezen a napon az első nagy magyar városrendező, Hild János emlékére alapított éremmel jutalmazzák a fejlődésért legtöbbet tett városokat, a legjelesebb urbanistákal.

Idén új rend szerint ítélték oda a Hild-emlékérmeket. 18 jelölt közül a városfejlesztésben érdekelt országos hatáskörű szervek, a megyei tanácselnökök és az érdekelt társadalmi szervezetek „szavazata" alapján választották ki a Hild-érmes városokat. A 18 közül Eger, Szolnok, Pécs és Szeged volt a legesélyesebb, az emlékérmet végül az első kettő nyerte el. Egernél a városi múlt emlékeinek megőrzése terén elért sikerek, Szolnoknál az átgondolt és következetes városfejlesztési stratégia kidolgozása és véghezvitele, a város- központ megfontolt, de nagyvonalú átépítése volt az emlékérem elnyerésének alapja.

*

Az urbanisztikai világnap alkalmából interjút kértünk Barna Gábortól, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárától.- Kérem, ismertesse a társaság célkitűzéseit.- A Magyar Urbanisztikai Társaság 1966-ban jött létre azzal a céllal, hogy a településeken megnyilvánuló komplex tevékenységnek olyan fórumot teremtsen, ahol a várospolitikus és a szakember összetalálkozik. Ugyanis minden részleges kérdésnek, ami a városban jelen van, megvolt a maga társadalmi szaktársasóga, de hiányzott az, ami az egészszel és összefüggéseiben foglalkozik. Közel 40 szakma van jelen társaságunkban, de az természeies, hogy a tagság zöme építész. Másik fontos feladatunk, hogy fórumot adjunk a magyar városoknak a fejlesztés és üzemeltetés dolgaiban. Ezért jogilag kezdettől fogva tagja volt az Urbanisztikai Társaságnak az összes magyar város, most pedig bővülőben van a tervező és kommunális ellátó szervek körével. Harmadik feladatkörünket így határozhatom meg: a társaságunknak a városfejlesztés, a várospolitika teljes metszetét kell adnia a településtudomány művelőitől az alacsonyabb tudományos szintekig, a tervezés és a végrehajtás szintjéig. A társaságot nem az ágazati kérdések érdeklik, hanem a komplexitás.- Csak a városokkal foglalkozik a társaság?- Városaink zsúfolódása úgy fogható meg, ha nem az embereket hozzuk be a városba, hanem a városias élet legfontosabb elemeit visszük a városiasodó alsófokú központokba. Ne feledjük: az emberek nem azért mennek a városba, mert városlakók akarnak lenni, hanem azért, mert jobb életkörülményeket keresnek maguknak. Ezeket pedig a városokban, a városias településeken találják meg.

— Ez már településhálózati téma...

— A településhálózat a társadalom térbeli vetülete. A mi településhálózatunk még mindig a feudális viszonyokat tükrözi. Úgy vélem, be kell következnie a váltásnak és ki kell alakulnia a szocialista viszonyokon alapuló településformációnak.

— Mi az, hogy szocialista város?

— Azt hiszem, ezt még senki sem fogalmazta meg. Az biztos, hogy ez a várostípus akarja a legkiterjedtebb, a legteljesebb ellátást nyújtani lakásban, munkában, kommunális szolgáltatásokban ... Ez kínál legtöbb teret az ember önmegvalósítására is. Városainkban olyan fizikai kereteket kell létesíteni, ami az embereket a másként élésre ösztönzi.

Mostanában nagy vita folyik arról, hogy milyen lesz a fővárosban az átlagos család- nagyság. Vannak, akik a 2,5 személyes család mellett kardoskodnak. Sokan — köztük a főváros vezetői is — az ellenkezőjét vallják és az ötszemélyes családideál mellett állnak ki. Mégis miért csökken a család- nagyság? Mert kicsik a lakások. Másfajta lakásstruktúra az emberek szemléletét is megváltoztatná. Ez is egyfajta fizikai keret. Gondolom, a példa jól jellemzi, hogy a fizikai keretek mennyire gátolhatják, vagy serkenthetik a társadalom mozgását.

— Van-e a társaságnak befolyása a városfejlesztésre?

— Jelenlegi törekvéseinkben azokat a feltételeket akarjuk megteremteni a kutatás, a tervezés, a kivitelezés és a városüzemeltetés területén, amelyek mellett integrálódhatnak a településekre irányuló cselekvések. Olyan tervezési rendet kell kialakítani, amelyben nem tervezi mindenki külön-külön azt, ami éppen az eszébe jut. Az egyéni — vállalati, intézményi — érdek elé kell helyezni a terület, a település érdekét.

Képtelen dolognak tartom egyébként, hogy a területért felelős tanács rendelkezik a legkevesebb fejlesztési eszközzel és tetejében nincs is elegendő ráhatási lehetősége a tanácson kívüli szervek beruházási szándékaira. Azután: az egységes várospolitikai gyakorlat léte, vagy nemléte ne azon múljék, hogy ki a tanács elnöke. Sajnos, gyakori bajunk, hogy a vezetőváltozás a város- politikai célkitűzések változásával jár, holott a személyi változással együtt nem változik meg a település érdeke is.

— A III. magyar városépítési konferencián megütötte a fülemet egy gondolat, amire azóta is hiába várok hivatalos állás- foglalást. így szólt: a tanácsi hierarchiában a részfeladatokért felelős ágazatokkal egy sorban van a városfejlesztés gazdájának tekinthető építési osztály; a városfejlesztés egészéért felelős szakigazgatási szervet kiemelt szerephez kellene juttatni. Mi erről a véleménye? .

— Nem tudom elképzelni, hogy a tanács akármelyik osztálya olyan hatalmat kapjon, amellyel tényleges gazdájává válhat a településfejlesztésnek. Valójában azonban, ha igaz az, hogy a fejlesztésben a település totalizálását kell megragadni, akkor az is igaz, hogV ez a társadalom egyik legmagasabb rangú tevékenysége, s ez a különféle tevékenységek olyan összehangolását igényli, amire egy ilyen szerv jogosult, azaz a tanács és a végrehajtó bizottsága. De ezek — jól vagy rosszul — csak döntenek. A településeken ki kell alakulni olyan egységeknek, amelyek az ilyen jellegű döntéseket előkészítik, s azok megvalósítását irányítják. Számomra az lenne az ideális, ha a területi — megyei, városi — főépítész a vb- titkáréhoz hasonló jogkörrel rendelkezne, s amint a vb-titkár a törvényességért felel, a főépítész a városfejlesztés egyetemes érdekeit képviselné a végrehajtó bizottságban. Ma az a sajnálatos helyzet, hogy a főépítészek hatáskörét semmi sem szabályozza egységesen, ezért nem ritka, hogy osztályvezető-helyettesként hatósági ügyeket intéz. Ebből ki kell lépnünk.

Hársfai István

Alkoholizmus

Elhúzódó, prolongált öngyilkosság?

Érdekes. Abban a pillanatban, amikor bikavértől vöröslő kezét a szájához emelte, észrevettem valamit. Egy fotográfián láttam hasonló arckifejezést, a tűzoltólétra ért éppen oda a leszakadni készülő erkélyhez, a férfi nyúlt a mentőlétra után, arcáról valami kimondhatatlan öröm, megnyugvás, élnivágyás sugárzott.

Csakhogy az az erkély leszakadt.

Kocsmában nem illik ilyen kérdést feltenni. Illetlenkedni viszont illik, nekiszögezem hát drámai erejű kérdésemet D.- nek.

— Mikor kezdtél inni?

Fintort vág és kapásból válaszol.

— A rózsabokorban, amikor világ rájöttem.

Hosszú csönd támad.

Nem is tudja, milyen igazat mondott. D. negyvenhét évvel ezelőtt jött a világra, édesapja ekkor teljesen szabályszerűen berúgott. D. hároméves korában szerezte meg alapvető élményét, amikor születésnapi tortájáról elfújta a gyertyákat. A felnőttek koccintottak az egészségére. Eltűnődve bámulom D. barázdált arcát, kissé reszkető kezét.

— Kénytelen voltam inni.

Nem zavarom. Inkább elnézek az István pince zsivajgó kökeserű, önpusztító ember, már egy kevés zavartsággal, elvo- nás-múlltal, orvosi kezeléssel, kilátástalanság-, reménytelenség-érzéssel. D. családjától elköltözött, albérletben él, a holmiját nem mossa, következésképpen D. büdös. Munkahelyén épphogy tűrik, majd felmondanak neki, menjen ahova akar a ronda kocsmatöltelék. Akárki beszél róla, állandó jelzőkkel illetik: részeges disznó, az a moslék, rongyember satöbbi.

D. számára mentségeket keresek.

— Vannak népek, ahol nem lesznek alkoholisták az emberek. E viselkedésünk Nagy Nemzeti Kultúránkban gyökerezik.

Várok, udvariasan félrebillentett fejjel, szorgalmasan jegyzek. A szakember iróniája egy kicsit a tehetetlenségét érezteti.

— A magyar egy olyan kultúrába születik, ahol folyton inni kell. Az őt körülvevő embercsoportok előírják a számára. Az ismerőse is az érettségi bankettről beszélt, ott az a csoportnorma, hogy inni kell. Megnősül? Lagziban inni kell. Gyereke születik? Folytassam? Az ismerőse, de minden alkoholista, sőt minden derék magyar magáénak vallja ezeket a csoportnormákat. És iszik, mert innia kell.

— És ha mégsem?

válik, ez viszonylag kevés gondot okoz. De, aki megoldatlan konfliktusai miatt iszik, annak tovább kell innia. Kezdődik az ördögi kör: most már az ivás miatt lesznek konfliktusai. Otthon, munkahelyén ... Az út itt elágazik. Az egyik ág abba a csoportba visz, ahol az ivás norma, ott az alkoholizálást megerősítik, ihat nyugodtan, az a rendes viselkedés. A másik ág a veszélyekkel terhes zsákutca, a magányos ivó, a zugivó szerepébe juttat. Ez a fajta ivás bűntudattal terhes. Világos a képlet? A bűntudatát még több alkohollal tudja csak oldani, nem is mondom tovább, mert elfáradok.- Miért van bűntudata?- Mert iszik. És ez a legördögibb kör, ami rázárul: az a társadalom, amelyik rászoktatta az ivásra, elkezdi megvetni. Ez a kettős erkölcs végleg betaszítja a skatulyába. A társadalom, amely normáiban, rítusaiban előírja számára az ivást, áldozatának rögtön hátat fordít és mélységesen elítéli.

— Mentséget próbáltam keresni egy alkoholista ismerősömnek... Mentsem tehát föl? Nem tudom szeretni. Tényleg büdös, tényleg részeges disznó, rossz-szagú a beszéde, érthetetlenek az asszociációi, zavarosak a gondolatai. Mi lehet a mentsége?

— Vonatkoztassunk el a személytől, és az elmélet oldaláról közelítsünk az alkoholizmushoz. Kettő is van. Az egyik elmélet szerint nem más, mint elhúzódó, prolongált öngyilkosság. A másik szerint a meglevő depresszió öngyógyítása. Mindkettő igaz. Látott már vidám alkoholistát? Én soha. Meg kell tanulnunk inni és élni, meg kell ismerkednünk végre már magunkkal. Az alkoholistát pedig nem kell szeretni, de megvetni sem. Az is hiba lenne. Inkább segíteni kell rajta.

— Hogyan?- Elvesztett egyensúlyát

visszaszerezni. Nemcsak őt magát kell kezelni, kapcsolatait, csoportjait is. Munkahelyét, családját felkeresni, kezelni ...- A családot? Mi a szösznek?

— Az alkoholista felesége lehet „anya” típus, aki fizikailag állóképesebb, érzelmileg stabilabb. Ez a fajta feleség erősen tartja az urát, de időnként elengedi inni. Aztán utána megy, nem hagyja magára. Jön a dá- dá. Ez a jobbik, a kezelhetőbb. De a másik, az szörnyű. A mártír. Az mindent elkövet, hogy a férje alkoholista maradjon. Mert akkor kiesne a szerepéből, elveszne a mártíriuma, nem volna miért sajnáltatni magát a szomszédokkal. Ezt is gyógyítani kell, nemde?

zönségére, hagyom D.-t emlékezni, hagyom, hogy mondja el, amit úgyis tudok.

„ .. . berúgtam az érettségi banketten és beolvastam a Spenótnak, másnap nem hittem el, hogy miket mondtam. Aztán a Vilma. A Vilmának nem mertem elmondani, hogy szeretem, feleségül akarom venni, voltam tizenkilenc éves, Vilma pedig ugyanolyan idős megközelíthetetlen úrilány. Egy vasárnap pikniket rendeztünk a szőlőben, beemeltem egy-két pohárral, ő is, aztán nemhogy el mertem mondani, hogy szeretem, hanem mindjárt fel is csináltam a nyúlól tetején. Akkor már tudtam, hogy csak akkor merek apám elé állni, ha beemelek egy-két pohárral. Hát... valahogy így kezdődött ..

D. alkoholista. Az utolsó előtti felvonást játssza. Magán viseli az alkoholisták stigmáit:

— Normaszegővé válik. Ki vállalja ezt a szerepet? Elmondják mindenféle hülyének. Pletykákat terjesztenek róla. Legyintenek rá, gyenge ember, nem komoly fiú, mondják róla. Szekírozzák. Ki vállalja ezt?

— Dehát ez még nem alkoholizmus . . .

— Nem is. Ez csak a hozzá vezető út. Előbb rájön a koma, hogy ha iszik, felszabadul egy csomó gátoltsága. Hogy ez jó. Hogy ha este bevág két sört, kitűnően alszik, nem kell az altató. Az alkohol így veheti át az orvos, a gyógyszer szerepét. Barátunk úgy oldott meg egy számára ismeretlen, de benne rejlő problémát, hogy nem minősült betegnek. A személyiség- képe csorbítatlan maradt. És akkor már nem azért iszik, mert szomjas. Már kezd az alkoholtól függeni.

— Ezek szerint mindenki alkoholista lesz?

— Van, aki itt megáll. Szociális ivóvá, „csak” iszákossá

A konfliktust valahol tehát meg kell ragadni, szarvánál. Ott úszik a mélyben, nem is látni. Dehát minek annyit nézegetni? Előbb-utóbb még szemüvegre szorul az a kigúvadó szem. Inkább egy háromcentes . . . Vagy egy kisfreccs.

Isznak a nők is, ők a zugivók. A legveszélyeztetettebb réteg. Nehéz hozzájuk találni, rendszerint későn érkezik a segítség. Iszunk, mint a gödény. Abszolút alkoholra átszámítva, a csecsemőket is beleértve, lóhosszal verjük a világ valamennyi fogyasztóját, még az Amerikai Egyesült Államokat is. Minek ide más statisztika? D. útja már egyenes. Jön az utolsó felvonás. Agykérgének sejtjei sorra pusztulnak, elbutul, májbaja lesz, s magára hagyva, áporodott vackán egy szép napon elviszi a delirium tremens, vagy az ördög.

Kampis Péter