Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-09 / 278. szám

1977. október 9., vasárnap Dunántúlt napló 13 Losonczi Pál az Algán Köztársaságba látogat Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke Mohammad Daoudnak, az Afgán Köztársa­ság elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos lá­togatást tesz Afganisztánban. Politikai gyilkosság Baszkföldön A spanyolországi Guernicá­ban szombaton terroristák meg­gyilkolták Augusto Guillermo Unceta-Barrenecheat, Vizcaya baszk tartomány parlamentjé­nek elnökét. Életét vesztette a politikus két testőre is, többen pedig súlyosan megsebesültek. Megfigyelők szerint a me­rénylet az ETA (baszk nemzeti szabadság) elnevezésű föld­alatti szervezet radikális cso­portjának akciója. A guernicai merénylet egy nappal az után következett be, hogy a madridi parlament po­litikai pártjai megegyeztek am­nesztia-törvény kidolgozásában, amely teljes amnesztiát bizto­sítana minden baszk politikai fogoly számára. Suarez kormányfő akkor ér­tesült a merényletről, amikor éppen a parlamentben képvi­selt politikai pártok vezetőivel tanácskozott az ország gazda­sági problémáinak megoldását szolgáló közös irányelvek ki­alakításáról. A tanácskozás 28 résztvevője közös nyilatkozat­ban ,,a demokrácia elleni bar­bár cselekedetnek" minősítette a merényletet. Javasolták, hogy dolgozzanak ki törvényt a terrorizmus elleni védelemre. + TRIPOLI: Moamer El-Kad- hafi, a Líbiai Arab Köztársaság elnöke, a líbiai olasz megszál­ló csapatok kiverésének évfor­dulója alkalmából tartott nagy­gyűlésen kijelentette: „Az Egyesült Államok a közel-keleti probléma békés megoldása szorgalmazásának látszatát keltve csak időt akar nyerni, csak gúnyt űz azokból, akik el­hiszik, Hogy e kísérletek ko­molyak". ♦ SZÓFIA: Magas Dimitrovi Komszomol kitüntetést nyújtot­tak át szombaton Szófiában Gladys Marinnak, a Chilei Kommunista lljúsági Szövetség főtitkárának, a Chilei Kom­munista Párt KB Politikai Bizottsága tagjának. Gladys Marin a Bolgár Komszomol Központi Bizottságának meghí­vására küldöttség élén tartóz­kodik Bulgáriában. NAGYVILÁGBAN KS D. NAPLÓ, TELEFOTÖ Moszkva ünnepli az új "ovjet alkotmányt. Fényár és tűzijáték a Kalinyin sugárúton. HANOI: A VNA hírügy­nöksége ismertette Szangad Szalodu thaiföldi hadügymi­niszter tv-nyilatkozatát. A mi­niszter egyebek között ki jelen­tette, hogy kormánya továbbra is erőszakot alkalmaz majd a rendszert opponáló fegyveres csoportokkal, íqy a kommunis­ta partizánokkal szemben is. A szomszéd országokkal való kapcsolatokról némiképp békü- lékenvebben nyilatkozott. Azt állította, hogy Thaiföld kész békés úton rendezni határprob­lémáit szomszédaival. + KAIRÓ: Az AI Ah ram szombaton New York i kelte­zésű első oldalas tudósításban számolt be Iszmail Fahmi egyip­tomi miniszterei nők-helyettes, külügyminiszter legutóbbi meg­állapításairól. Fahmi szerint a genfi közel-keleti békekonfe­rencia felújításának útjából el­hárították az akadályok zömét, s várható, hogy a konferencia társelnöke, a Szovjetunió és az Egyesült Államok hamarosan szétküldi az értekezletre szóló meghívókat. A lap közölte azt is, hogy egyiptom ,.elvben" egyetért az Izrael által jóvá­hagyott amerikai „munkaok- mánnyal". ♦ PÁRIZS: Házilag készített bomba robbant szombatra vir­radóra AI lain Peyrefitte francia igazságügy-miniszter lakása mellett. A robbanás kisebb anyagi kárt okozott, sebesülés nem történt. Egy névtelen tele­fonáló szerint a „népek auto­nómiájáért küzdő fegyveres csoport" a felelős a merényle­tért. + HANOI: Az állam magá­ra vállalja az összes kezelési költségei a közkórházakban — adja tudtul a Vietnami Egész­ségügy- és Pénzügyminisztéri­um most kibocsátott körlevele. A munkaképtelenek, az árvák számára az élelmiszerellátás is ingyenes az állami kórházak­ban. Amerikai indián delegáció érkezett Budapestre Az Országos Béketanács meghívására szombaton Rus­sel Means-szel, az amerikai in­diánmozgalom vezetőjével az élen négytagú amerikai indián delegáció érkezett Budapestre. A vendégeket a Ferihegyi repü­lőtéren dr. Sütő Gyula, az Or­szágos Béketanács titkára, Ma­kai György, valamint Lőrincze Péter, az Országos Béketanács elnökségének tagjai fogadták. A delegáció a hazánkban töltött négy nap alatt megismerkedik a fóti gyermek- várossal, a Nemzetközi Előké­szítő Intézetben pedig külföl­di diákokkal találkoznak. Hét­főn az Országos Béketanács székházában az amerikai indi­án mozgalomról tartanak be­számolót. A vendégek kedden Kiskőrösre látogatnak, majd szerdán a reggeli órákban el­utaznak hazánkból. + ANKARA: A „Milliyet" cí­mű török lap szerint csupán az elmúlt néhány hónapban 150 koleramegbetegedés és három haláleset fordult elő Adana dél-törökországi tartományban. ♦ LISSZABON: Soares mi­niszterelnök október végén lá­togatást tesz Macao portugál gyarmaton - jelentette szom­bati számában az „Expresso” cimű jelentős portugál hetilap. Üdvözlő távirat A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa táviratban üd­vözölte V. V. Kuznyecovot, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnöksége elnökének első helyettesévé választása alkal­mából. ♦ NEW YORK: Cyrus Van­ce, az Egyesült Államok kül­ügyminisztere befejezte a kö­zel-keleti külügyminiszterekkel New Yorkban három hét óta folytatott beható tárgyalásait. A héten Vance konzultált Dó­ján izraeli, Fahmi egyiptomi, Khaddan Szíriái külügyminisz­terrel, majd egyórás eszmecse­rét folytatott Hosszan Ibrahim jordániai külügyi államminisz­terrel. ♦ LOS ANGELES: Mose Da- jan izraeli külügyminiszter Los Angelesben beszédet mondott amerikai zsidó vezetők értekez­letén. Újból elutasította a Pa­lesztinái Felszahaditási Szerve­zet bármilyen formában való részvételét a genfi konferenci­án. „A tárgyaló küldöttség tagjaként teljességgel elfogad­hatatlan bárki, akit a PFSZ ne­vezett ki, vagy aki a PFSZ tag­jának vallja magát" — han­goztatta. Utalt arra is, hogy Izrael nem hajlandó tárgyalni Palesztinái állam létrehozásá­ról. + RÓMA: Terzani tábornok, az Olasz Titkosszolgálat (SÍD) helyettes főnöke és Rumor volt miniszterelnök erkölcsi-politikai vád alá került abban a per­ben, amelyet Catanzaróban folytatnak a milánói mezőgaz­dasági bank ellen 1969-ben elkövetett véres merénylet ügyében. Kiderült, hogy a bí­róság még 1974-ben elfogatási parancsot adott ki az egyik fővádlott, Guido Giannettini ellen. Azzal vádolták, hogy fegyveres összeesküvést szőtt a a köztársasági rend megdön­tésére. A letartóztatásnak ami­att nem tudtak sokáig érvényt szerezni, hogy a titkosszolgá­lat, később pedig a belügymi­niszter és a miniszterelnök is védelmébe vette Giannettinit, a SÍD ügynökét. + TOKIÓ: Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnökhelyettes, a kínai népi felszabadító hadse­reg vezérkari főnöke Peking- ben fogadta a japán úgyneve­zett önvédelmi fegyveres erők szeptember 26-a óta Kínában tartózkodó hat nyugállományú katonatisztjét. + TOKIÓ: öt, magát füg­getlennek nevező jobboldali japán felsőházi képviselő be­jelentette, hogy a szenátusban Musozuku klub néven (függet­lenek klubja) új politikai párt­csoportosulást hoz létre. Hatvan év — hatvan kép Lenin és a szorongatott helyzetben lévő Magyar Tanácsköz­társaság megbízottja, Szamuely Tibor találkozása 1919. má­jus 25-én. E találkozó után számos intézkedés született a Szovjet Oroszországgal szövetséges Magyar Tanácsköztársa­ság megsegítésére. Százezer magyar harcolt a Vörös Hadsereg soraiban. Közü­lük nagyon sokan lettek itt kommunisták. Az Oroszországi Kommunista (b) Párt és a magyar kommunisták közötti szo­ros kapcsolatokra, a testvéri együttműködésre utal e zászló, rajta a kétnyelvű felirattal. Miközben a Vörös Hadsereg, több fronton harcolva, verte vissza az intervenciós csapatok és a belső ellenforradalmá­rok támadásait, a hátországban rohammunkával folyt a gaz­dasági élet beinditása. A vasútépítés e munka fontos része volt. HETFŰ: Megnyílt a Brit Munkáspárt kongresszusa. — Meghiúsított puccskísérlet Bangladesben. KEDD: Megkezdődött a Legfelsőbb Tanács rendkívüli ülésszaka Moszk­vában. — 35 ország nagyköveti szintű találkozójának nyitánya Belgród- ban. — Terrorcselekmények Olaszországban. SZERDA: Tárgyalások a Közel-Keletről New Yorkban és Washington­ban. CSÜTÖRTÖK: A politikai tisztogatás folytatására szólítottak fel Kí­nában a „négyek bandája" letartóztatásának első évfordulóján. — Nyolcszázezer ember tüntetett Madridban. PÉNTEK: Törvénybe iktatták az áj szovjet alkotmányt. — Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájában. — Lezá­rult az első tanácskozási hét Belgrádban.----------------------------------------------V ■ ­Á hét három kérdése iMéli;Yi!ág;hi!‘ádó' Az elmúlt hét nemzetközi eseményei közül az első helyen érdemel említést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülés­szaka, amelyen megvitatták az ország új alkotmányának ter­vezetét és az elfogadott számos módosító indítvány beillesztése után a képviselők jóváhagyták az ország új alaptörvényét. Mint Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének el­nöke zárszavában hangsúlyoz­ta, az új alkotmány a szocia­lista demokrácia elmélyítésé­nek leghatékonyabb eszköze. A záróúlésen Vaszilij Kuznyecov személyében megválasztották a szovjet parlament elnökségének első elnökhelyettesét. Moszkván kívül New Yorkra és Belgrádra figyelt a világ. New Yorkban folytatódott az ENSZ közgyűlés általános poli­tikai vitája, amelyben felszó­lalt Púja Frigyes, hazánk kül­ügyminisztere is. Azt emelte ki, hogy Magyarország nemzetközi tevékenysége a béke és a biz­tonság megszilárdítására irá­nyul. Belgrádban a hét végén lezárult az európai biztonsági tanácskozás első szakasza. A nyilvános ülésen elhangzott fel­szólalásokból levonható az a következtetés, hogy megvan­nak a feltételek a konstruktív munkára. Spanyolország újabb fontos lépést tett az egyébként min­den bizonnyal még sokáig ha­tó francóista örökség felszámo­lásának útján: a madridi kor­mányzat és a katalán politiku­sok közötti sorozatos tárgyalá­sok eredményeként helyreállí­tották a dél-európai országban Katalónia önrendelkezését. A megegyezés értelmében újra működhet a több évszázados múltra visszatekintő katalán po­V litikai intézmény, a Generali­tät. A Generalität elnöke a mindeddig száműzetésben élő Josep Tarradellas lesz. . Nem hagyható azonban fi­gyelmen kívül, hogy Suarez kor­mányfőt nem csupán a liberali­zálás óhaja vezérelte a kata­lán játszmában. A tartomány­ban a júniusi parlamenti vá­lasztásokon egyértelmű balol­dali fölény mutatkozott meg. A kormányfő és a 78 éves, kon­zervatív Tarradellas megegye­zése éppen azon alapult, hogy a befolyásos baloldalt háttérbe szorítsák. Ezért az agg politi­kus kormányában „apolitikus" technokraták kerültek túlsúlyba. A katalán játszma persze még korántsem lefutott. Az mindenesetre biztos, hogy ha­tással lesz a baszk tartományok követelte autonómia ügyére is. A kongresszus színhelye ezút­tal is Brighton volt, a hangu­lat azonban a szokásosnál bé­késebb. A magyarázat egysze­rű: Nagy-Britannia lassacskán parlamenti választásokra ké­szül és ezt a választást kriti­kus jelentőségűnek ítélik meg. Vagyis a kormányzó munkás­pártnak egységet kellett de­monstrálnia a választók felé. Ezzel magyarázható, hogy a baloldal visszafogta bírálatát, s a kongresszus bizalmat sza­vazott a Callaghan-kormány gazdaságpolitikájának, bár azt is értésre adta: hatékonyabb cselekvést vár a gazdasági élet serkentésére és a munkanélkü­liség csökkentésére. A szubkontinens kulcsorszá­gában, Indiában hétfőn hiva­tali visszaélések vádjával le­tartóztatták Indira Gandhi volt miniszterelnököt. Később azon­ban bírói döntés nyomán sza­badlábra helyezték. Ám egy, a hét végén érkezett jelentés ar­ról adott hírt, hogy a jelenlegi kormányzat változatlanul keresi Gandhi asszony perbe fogásá­nak módozatait. Ha figyelembe vesszük, hogy a kormányzó Dzsanata párt éppen azzal nyerhetett a par­lamenti választásokon, hogy a demokrácia helyreállítását ígérte, meglepőnek tűnhet "ez a kísérlet. De csak látszatra. Az Indira Gandhi elleni kam­pány felszítását a Dzsanata jobbszárnya kezdeményezte: a cél nyilvánvalóan az, hogy az előző kormányzat politikájának kárhoztatásával kíséreljék meg­erősíteni pozícióikat. A jobbol­dal törekvéseit más is jellemzi, így például a korábban sem túl következetesen végrehajtott földreform megsemmisítése, az állami szektor háttérbe szorítá­sa. A kormányzat nem tudott úrrá lenni az infláción és nö­vekszik a munkanélküliek amúgyis milliókban mérhető száma. Az indiai fejlemények nyil­vánvalóan hatnak a térség többi országában is, például Bangladesben. Itt — mint o hét elején kitudódott — kato­nai puccskísérletet hiúsítottak meg. A hivatalos közlés sze­rint a lázadók a néhai Mud- zsibur Rahman hívei voltak. Ez az ország tulajdonképpen két éve puccsok és ellenpuccsok hálójában vergődik, miközben egy lépéssel sem jutott előbb­re irdatlan gondjainak felszá­molásában. Zalai István

Next

/
Thumbnails
Contents