Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-06 / 275. szám

Labdarugó UHUIK Továbbjutott a PMSC és a Pécsi VSK PMSC—Nagy- atád 10:1 (5:0) Nagyatád, 500 néző. V.: 5 oós Ferenc. PMSC: Katiin — Iványi, Torna, Hosszú, Kin­cses, — Dárdai, Pál (Lutz a 46. percben), Lőrinc, — Kar­dos, Kiss (Jónás a 46. perc­ben), Dohány. A 15-ik percig váratott ma­gára az első pécsi gól. Kar­dos jobboldali szöglete után röviden szabadult fel a hazai kapu és Dobány 20 méterről a bal alsó sarokba bombázott. (1:0) A 21. percben Lőrinc labdájával az előretörő Torna lépett ki, s a kimozduló kapus mellett lőtt a hálóba. (2:0)42. perc: szöglet után Dobány ívelt a kapu elé, Pál szép fe­jes góllal növelte a PMSC elő­nyét. (3-:0) A 43. percben még látványosabb gól született. Lő­rinc középre adását Kiss for­dulásból, kapásból lőtte a kapuba. (4:0) Egy perccel ké­sőbb Kiss vezette be a labdát, közvetlenül Dohányhoz játszott, aki beállította a félidő ered­ményét. (5:0) Szünet után a hazaiak vet­ték be először a kaput. Ko­vács jobb oldalon vezette fel a labdát, középre adott, s Oláh fejesét Katzirz nem véd- hette. (5:1) Ezt követően a pé­Erdösi ezúttal hárít, de hat alkalommal tehetetlen volt a vas­utas csatárokkal szemben. Öttusa-vb esi csapat szinte akkor rúgott gólt, amikor akart. Az 51. és az 58. percben Dobány volt a gólszerző. A 66. percben a felfutó Iványi jobbról Dárdai fejére tette a labdát, aki nem hibázott. (8:1) A 68. percben Jónás futtából lőtt nagy gólt. (9:1) A 78. percben ismét Do­bány volt eredményes. (10:1) A somogymegyei bajnokság élmezőnyében tanyázó Nagya­tád csak egy negyedórán ke­resztül tudta megőrizni kapu­ját a góltól. Ahogyan fárad­tak a helyi labdarúgók, úgy potyogtak a pécsi gólok. Isko­lajátékkal, nagy közönségsikert aratva nyert a PMSC, amely­nek játékosait nem állította különösebben nehéz feladat elé a nagyatádi csapot. To-\ ma, Dárdai, Lőrinc és Dobány játéka így is kiemelkedett. Kovács Sándor PVSK—Komló 6:0 (2:0) PVSK-pálya, 200 néző. V.: Ágoston. PVSK: Kovács —Hü- ber, Tállási, Grünwald, Német — Jokl (Szabó), Tóth II., Kresz — Nagy, Stájer (Csaba), Szi­lágyi. Edző: Rónai István. Kom­ló: Erdösi — Lahó, Kovács, Steib, Barta — Gál, Hohmann (Farkas), Gallai — Hegyi, Ko- lesánszki (Bányász), Gruboro- vics. Edző: Csaba Gábor. A találkozó 20 perces késés­sel kezdődött, mivel a partjel­zők nem érkeztek meg, így Ágoston játékvezetőnek szük­ség-partjelzők segítettek. NDK-beli sportküldöttség Pécsett Az NDK Állami Sporthivata­la háromtagú delegációja há­romnapos látogatást tett Pé­csett. A vendégek kedden a sportiskola tevékenységével, és a pécsi sportegyesületek mű­ködésével ismerkedtek és lá­togatást tettek a városi sport­létesítményeknél. Röviden Sakk. Megkezdődött a sakk OB I. őszi idénye. Az első for­dulóban a PMSC 7:5 arányú vereséget szenvedett a Volán­tól, két játszma függőben ma­radt. Asztalitenisz. Űjabb veresé­get szenvedett az NB l-ben az Universitas PEAC férfi csapa­ta. Budapesten a BSE ellen Kaiser (4) dr. Horváth (3) Bér­ei (1) győzelmet aratott, ez azonban kevés volt, és a pé­csiek 17:8 arányban alul ma­radtak. Teke. Az NB I. férfi csapatai a 16. fordulót játszották leg­utóbb. A pécsi Gázmű férfi csopata egy mérkőzéssel keve­sebbet játszott, az együttes jelenleg az 5. helyen áll. Meglepetésre a PVSK kez­dett jobban, az első negyed­órában három nagy helyzetük is akadt, majd a 16. percben Grünwald lőtt a jobb alsó sa­rokba. (1:0.) A 29. percben növelte előnyét a pécsi csa­pat. Nagy remek átadását Stá­jer úgy lőtte a hálóba, hogy a labda a bal oldali kapufát érintette. (2:0.) Szünet után is a PVSK kez­deményezett többet, és a 63. percben újabb gólt értek el. Kresz szabadrúgást lőtt be a 16-os és az alapvonal találko­zásánál, majd Tóth II. az el­mélázó komlói védők mellett a bal felső sarokba fejelt. (3:0.) A 73. percben Kresz jobb ol­dali szöglete nyomón a labda átszállt a védők felett, és a berobbanó Csaba a kapu bal oldalába bombázott. (4:0.) Egy perccel később ismét a Komló kapujába jutott a labda, Sza­bó átadását Nagy továbbította a hálóba. (5:0.) A 86. percben Csaba lefutotta a védőket, Grünwald elé továbbított, aki egy csel után lőtt a kapu kö­zepébe. (6:0.) Meglepő, de teljesen meg­érdemelt a PVSK ilyen különb­ségű győzelme. A kezdéskor azonnal magához ragadta a játék irányítását az NB lll-as csapat és végig nagy fölény­ben játszottak. A komlóiak ez­úttal nagy csalódást okoztak elképzelés nélküli, lélektelen játékukkal. A védők sorozat­ban hibáztak, a közénnályások képtelenek voltak tartani a labdát. Jók: Tallósi, Grünwald, Tóth II., Kresz. A Komlóból senkit sem lehet megdicsérni. L. L. Bronzérmes a magyar csapat Az öttusa-világbajnokság Lengyel- ország sikerét hozta. A lengyel vá­logatott, ha csak két ponttal is, de maga mögé utasította a Szovjet- uinót, a magyar válogatottnak pe­dig — a világbajnoki cim védőjé­nek — ezúttal csupán a harmadik hely jutott. De az is csak ogy pont különbséggel! Az egyéniben Peciak olimpiai baj­nokhoz méltóan győzött, öt a szov­jet Lednyev, a háromszoros világ­bajnok követte, akinek ez volt az utolsó nemzetközi szereplése. A do­bogó harmadik fokát is lengyel ver­senyző foglalta el, Rotkiewicz. A legjobb magyarnak, Maracskónak a 9. hely jutott. Világbajnok: Janusz Peciak (Len­gyelország) 5484 p. 2. Pavel Led­nyev (szovjet) 5401 p. 3. Slawomir Rotkiewicz (lengyel) 5352 p ............. 9 . Maracskó Tibor 5264 p. ... 12. Bakó Pál 5220 p. . . . 16. Horváth László 5159 p. Csapatban, világbajnok: Lengyel- ország 16 029 pont. 2. Szovjetunió 16 027 p. 3. Magyarország 15 644 p. 4. Egyesült Államok 15 643 p. 5. NSZK 15 325 p. 6. Svédország 15 269. Hét gól a vb-selejtező előkészületén Magyarország— Jugoszlávia 4:3 (2:1) Népstadion, 15 ezer néző, v.: Lipatov (szovjet). Góllövők: Törőcsik (2), Ke- reki, Váradi (11-esből), illetve Susies (2), Nikolics. Kellemes, őszi időben keve­sen ültek a Népstadion lelá­tóin szerdán este,, amikor meg­kezdődött a Magyarország— Jugoszlávia válogatott labda­rúgó-mérkőzés. Mindkét ország válogatottja komoly feladatok — vb-selejtezők — előtt áll, éppen emiatt tulajdonítottak a szövetségi kapitányok jelentő­séget az összecsapásnak. Magyarország: Gujdár — Török, Kocsis I., Kereki, Tóth ]., — Nyilasi, Pintér, Tóth A., — Fazekas, Törőcsik, Váradi. ................................ . ..y.y.v.y .v. v...-.y v.v.v.vv.v.'.v.'. K osárlabda HEl S., Őszi rajt előtt a PUSK csapatai • A Csőszerelővel kezdenek a férfiak • Budapesten játszanak a lányok A hét végén megkezdődnek a kosárlabda NB l-ben az őszi idény mérkőzései. A férfi csa­patok mellett a női együttesek is pályára lépnek. Ebben az évben hosszúra nyúlt a nyári szünet a kosárlabdázóknál. Az Európa-bajnokságra való fel­készülés miatt már áprilisban befejeződtek a tavaszi idény mérkőzései, az MNK és a kü­lönböző kupa és alkalmi mér­kőzések azonban nem tudtak folyamatos játéklehetőséget biztosítani a csapatoknak. A PVSK férfi csapata a 12. helyen várta a tavaszi idényt öt győzelemmel, tíz vereséggel. A csapat mérlege kedvezőb­ben is alakulhatott volna. Ide­genben nyertek Miskolc és a Csőszerelő ellen, a hazai pá­lyán győzték le Baja, a Szé­kesfehérvári Építők és a Test­nevelési Főiskola együttesét. Az őszi mérkőzéseken jobb eredményt várnak a csapat vezetői. Mátis Géza, az egyesület el­nöke: — Feltétlenül előrelépést re­mélünk a gárdától, a Pannónia Kupa mérkőzéseken nemcsak jól játszottak a fiúk, közülük többen remek egyéni teljesít­ményt nyújtottak, de akarásuk és lelkesedésük is elismerést érdemel. Kezd kialakulni ná­lunk a csapat. A játékosok hozzáállásában pozitív irány­ban lényeges változások tör­téntek. Varga Ferenc, a férfi csapat edzője: — A körülményekhez képest igyekeztünk jól felkészülni. A játékosokkal sikerült szót érte­ni, komolyan vették a munkát, ennek jótékony jelei a Pannó­nia Kupa mérkőzéseken máris megmutatkoztak. Ősszel a 10. hely megszerzéséért játszunk, legalább 7 mérkőzést kell nyer­nünk, ami nem elképzelhetet­len, mert a Kecskemét, a Szé­kesfehérvári Építők, Miskolc, Sopron, a BSE, a Videoton és a Testnevelési Főiskola nem le­győzhetetlen számunkra. A PVSK játékosállományá­ban eqy változás történt, Hosz- szú Bélától megváltak. A kez­dő ötös: Pálvölgvi, Vágvölqyi, Rab l„ Rab II., Darázs mellett Tóth, Varasdi, Vojtek, Tölgyesi, Meszler, Solti, Szakács játéko­sok állnak Varga Ferenc edző rendelkezésére. Az idénynyitó első mérkőzést a hét végén, október 9-én, vasárnap Pécsett vívják a Csőszerelő ellen, ezt követően október 15-én ugyan­csak Pécsett fogadják a Cse­pelt, majd másnap, vasárnap Budapesten a Ganz MÄVAG- gal veszik fel a küzdelmet. A legiobb magyar csapatok közül a Csepel mellett Pécsett lát­szik a Bp. Honvéd és a MAFC. A PVSK-Bp. Honvéd találkozót október 23-án, a PVSK—MAFC összecsapást november 6-án rendezik Pécsett. A vasutasok hazai mérkőzéseiket a városi sportcsarnokban játsszák. Népsport Magyar Népszavo D. N. 1. BKV Előre—Dorog x 1 Nemzet 1 X x 1 1 2. Várpalota—Saig. BTC 2 x 2 2 2 3. Szekszárd—Fűzfő 1 X 1 X 1 4. Vác—Nagykanizsa 1 X 1 1 x 1 5. Kazincbarcika—Volán 1 X 1 x 2 1 2 x 1 X 6. DVSC—Budafok 1 X 1 x 1 X 7. Perbál—ÉGSZOV 1 x 1 x 1 1 8. Bp. Spart.—Kecskeméti SC X 1 1 X 2 1 2 9. Erzsébeti SMTK—Bp. Építők x 2 2 1 1 10. Bem SE—Gyöngyös 1 x 1 X x 1 11. Kecskeméti TE—Ganz-MAVAG X 2 x 2 x 2 12. Kőszeg—Oroszlány x 2 2 x 1 X 1 13. Soproni KSE—Sopr. Textiles x 2 1 2 X X 14. Síküveggyár—Nyíregyháza x 2 1 2 2 x X A PVSK női csaoatánál ed­zőváltozás történt. Szittya Imre helyett Szamosi Nándor irá­nyítja a lányok felkészülését. „Az új edző" nem ismeretlen a pécsi kosárlabda berkekben, Szamosi Nándor hosszú és eredményes játékos-pályafutá­sa után több alkalommal tevé­kenykedett edzőként, most nagy hivatali elfoglaltsága el­lenére ismét csatasorba áll. — Nehéz mérkőzéssorozat előtt állunk. Tavasszal hét győ­zelemmel, a nyolcadik helyen kötöttünk ki, az együttes vezér- egyénisége, legponterősebb játékosa, Verbőcziné az őszi Notaisz a Diósgyőr kosarára tör, felvételünk a tavaszi idény mérkőzéséről készült. A fiatal játékostól jó játékot remélnek a PVSK vezetői az őszi mérkő­zéseken. mérkőzéseken hiányozni fog a csapatból. Játékára nem szá­míthatunk. Csankóné, Russai- né, Szabóné, Bundászné, No­taisz, Eszterbauer, Németh mel­lett néhány sportiskolás játékos is szóhoz jut. Ahhoz, hogy bentmaradjunk, legalább há­rom mérkőzést kell nyernünk Verbőcziné nélkül. Ez nem lesz könnyű. A PVSK női csapata kettős fordulóval kezd a hét végén. Szombaton Budapesten a BSE- vel, vasárnap Diósgyőrben a DVTK-val játsszanak. A csapat esélyeiről Szamosi Nándor így beszélt:- öt-hat olyan csapat van az NB l-ben, mely ellen van keresnivaló. A Testnevelési Fő­iskola, a Vasas Izzó, a Kecske­mét, a Ganz MÁVAG, a BEAC és a SZEOL ellen nem lépünk esélytelenül a pályára. De hogy hány mérkőzést sikerül megnyernünk, az majd a pó­lyán dől el. A PVSK elnöke, Mátis Géza bízik a bentmaradásban. — Kevés vidéki egyesület rendelkezik két NB l-es csapat­tal. Megtiszteltetést és rangot jelent ez számunkra. Női csa­patunktól bentmaradást remé­lünk. A szakvezetés feladata, hogy a rutinos játékosok mel­lett minél előbb, zökkenőmen­tesen beépüljenek a fiatalok a csapatba, úgy, hogy ez ne menjen az eredmények rovásá­ra. Hegyi István-Jugoszlávia: Katalinics — Muzinics, Sztojkovics, Rajko- vics, Vujkov — Nikolics, Bog­dán, Surjak, Petrovics, Susies, Dzajics. Törőcsik két gyors megmoz­dulása után csak szabályta­lansággal tudtak menteni a vendég védők, öt perc után jelentős fölénybe kerültek a magyarok. A 18. percben megszületett a magyarok veze­tő gólja. Váradi szögletére a kapus rosszul mozdult ki, ki­csit hozzáért a labdához és Kereki fejese az üresen ma­radt kapuba hullott. A 42. percben a jobboldalról Török félmagasan középre lőtt egy szabadrúgást, Törőcsik nagy­szerűen levette a labdát, nem várta meg míg leesik, kapás­ból lőtt 10 méterről a kapuba (2:0). Alig telt el egy perc, a magyar védelem még a má­sodik gól bűvöletében élt, Tóth A. a 16-oson kívülről könnyel­műen gurított hazafelé, Su­sies ezt észrevette, egy mozdu­lattal becsapta Kerekít, majd a kifutó Gujdár mellett is el­lépett, és az üres kapu balol­dalába gurított (2:1). A szünet után az 54. perc­ben tovább nőtt az előny. Tö­rőcsik óriási lendülettel tört ki, az őt üldöző Rajkovics fel­vágta a fiatal csatárt, 11-es. A megítélt büntetőt Váradi — a kapust becsapva — nagy erővel a baloldali vasra bom­bázta (3:1). Három perc múl­va Törőcsik hasonló módon viharzott el, mint a 11-es előtt, Vujkov durván elkaszálta. Jo­gos volt a sárgalap; ezt kö­vette Váradi 24 méteres óriási szabadrúgása, a labda a felső lécen csattant. Tóth—Váradi— Nyilasi volt a labda útja, a 16-ostól nem messzire Törőcsik volt a végállomás, a fiatal csa­tár a kapu baloldalába talált (4:1). Váratlanul alakult az utolsó negyedóra, a magyar csapat Biztonsági játékra törekedve, közvetlenül a kapu előterébe eresztette a jugoszlávokat. A 83. percben Susies 16 méte­res lövése Gujdár ökléről a felső léc alá vágódott (4:2). Alig telt el 2 perc, egy ártal­matlannak tűnő jugoszláv pró­bálkozást Nikolics 26 méteres óriási erejű lövéssel — a bal felső sarokba — fejezte be (4:3). Gyermektorna Gyermektornót indít az Uni­versitas PEAC. A foglalkozáso­kat kedden, 17—18 óráig, szer­dán 17.30—18.30-ig tartják a tanárképző főiskolán. Jelent­kezéseket az edzések ideje alatt a helyszínen és a testne­velési tanszék irodájában fo­gadnak el. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kijdó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 V

Next

/
Thumbnails
Contents