Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-06 / 275. szám

1977. október 6., csütörtök DunQntuit napló 3 Meghitt szakmai és tudományos kapcsolat Elegendő tüzelő télire A korán kezdődött fű­tési szezon nem csökken­tette számottevően a tü­zelőkereskedelem tartalé­kait. Szén, koksz és fa változatlanul elegendő mennyiségben áll rendel­kezésre a telepeken, akár­csak brikett, amelyből több mint a korábbi időszak­ban. Némi gondot a kí­vántnál szűkösebb válasz­ték okoz, az, hogy a leg­keresettebb pécsi, tatabá­nyai szenekből nem min­dig tudják kielégíteni az igényeket. A készletek, va­lamint a szénbányászat folyamatos termeléséből ér­kező friss szállítmányok a szezon végéig lehetővé te­szik a megnyugtató tüze­lőellátást. A mohácsi brigádok példája A szocialista munkaverseny eredmé­nyei a szövetkezeti kereskedelemben „Könnyű a termelő üzemek­nek — mondják a kereskede­lemben és a vendéglátóiparban dolgozók. — Tesznek egy konk­rét felajánlást, hogy ennyivel többet termelünk, ennyivel csökkentjük az önköltséget, mindezt hatékonyabb munka- szervezéssel. A teljesítés bizo­nyítása nem okoz nehézséget." Van némi igazuk, hiszen az árbevétel növekedése még nem egyértelmű bizonyíték a jó mun­kára. És ugyan ki tartja szá­mon, hogy hány vásárló vagy vendég távozott elégedetten, Jubilál ◦ pécsi hánynak jutott egy-egy kedves mosoly, udvarias, szakszerű ki­szolgálás és mindaz abból, amit gyűjtőfogalomként szocia­lista kereskedelemnek neve­zünk. A Mohács és Vidéke ÁFÉSZ egyre fejlődő szocialista bri­gádmozgalma azonban már a kívülállóknak is szemmel látha­tóan bizonyította a munkaver­seny hasznát, jelentőségét. 1975-ben az egyesülést meg­előzően a három szövetkezetnél összesen 9 szocialista brigád dolgozott. Két év alatt ugrás­szerű fejlődés következett be a versenymozgalomban. Jelenleg 229-es taglétszámmal 28 brigád küzd a szocialista cím valame­Honvéd Kórház Gyakorlati segítség a polgári egészségügynek Mire képes a fűmag? Minden korosztály otthona Népesedéspolitikánk is követel Ha most a hivatalos jubile­umról kellene beszámolni, ün­nepélyesen bejelenthetnők, hogy tizenöt éves fennállását ünnepli a pécsi 3. számú Hon­véd Kórház. Ez csakugyan meg is felel a valóságnak, jóllehet vannak e kórháznak huszonöt éve ott dolgozó törzsgárda- tagjai is. Furcsa? Meglehet, de hogy egészen pontosan meg­érthessék, ismerni kell az előz­ményeket. A tótnutek ideiében \$ A katonaegészségügynek igazán szép emlékei vannak Pécs és Baranya területén. E vidék katonai, stratégiai jelen­tőségét már a rómaiak is fel­ismerték. A város körül katonai helyőrségek, castrumok alakul­tak, eddig összesen nyolcat tárt fel a régészet. Ezekben csaknem hatezer főnyi katona állomásozott. Kórház nyomára még nem bukkant a régész ásója, orvosi műszereket viszont találtak, sőt, Mohács környé­kéről egy római katonaorvos sírköve is előkerült. A későb­bi időkben, a honfoglaló ma­gyarság is felhasználta ezeket a helyőrségeket. István király 1015-ben adott ki egy rendele­tet, amely a zarándokútokat biztosító, később pedig a ke­resztes hadjáratokban résztvevő lovagok orvosi és kórházi ellá­tásáról intézkedik. Az általa alapított pécsváradi kolostor ispotályában látták el ezeket a keresztes lovagokat. Pécsvá- radon épült az első állandó katonai jellegű kórház a XVIII. század végén. Pécsett a napó­leoni háborúk idején állították fel szükségkórházakat. Már az austerlitzi csata után is nagy számmal hoztak ide sebesül­teket. A katonai kórház sokfelé „vándorolt”. Pécsett a Pálos és Domonkos rendházakat is felhasználták, később utóbbit kizárólag katonai kórháznak használták. A század elején, 1903-ban nyílt meg a mostani Honvéd Kórház elődjének te­kinthető M. kir. Honvéd Hely­őrségi Kórház. Az egyemeletes főépületben 80 ágy, egy külön pavilonban pedig 20 fertőző betegek számára szolgáló be­tegágy működött. A felszabadulás után lassan kapott lábra Pécsett a katona­egészségügy. 1947 őszén — épp harminc éve — az addi­gi gyengélkedőt 80 ágyas 5. számú Honvéd Kórházzá szer­vezték át. Belgyógyászati és sebészeti osztály működött, röntgen- és klinikai laborató­riuma volt, és saját gyógyszer- tára. Szűkös szakmai profilja és a kevés ágyszám miatt erő­sen támaszkodott a polgári betegellátásra. A fejlődés meg­indult, dinamikája azóta sem csökkent. Új épületek emel­kedtek a kórház területén, a bővítések lehetővé tették, hogy a szakmai profilt a kívánatos irányban fejlesszék. Polgári be­tegeket is felvehettek, öröm­mel viszonozták a felszabadu­lás utáni idők önzetlen segít­ségét. Ebben az időben, az ötvenes évek elején indult meg az a kapcsolat a polgári egészségügy képviselőivel, amely egyre mélyült, s ered­ményeképpen ma egy igen meghitt szakmai és tudomá­nyos kapcsolatról beszélhetünk a katonai és polgári betegel­látás között. Hat évig látta el a Megyei Kórház feladatát. 1956-ban en­gedték át a kórházat személyi állományával együtt a polgári egészségügynek, 1962-ben vet­te ismét kezelésébe a Hon­védség. A tulajdonképpeni ju­bileum tehát innen datálódik. Ma a 3. számú Honvéd Kór­ház tevékenysége köztudott, rendkívül sokat tesz a terület betegeinek ellátásáért, elég le­gyen egyetlen példa: égés-trau­matológiai osztálya az egész Dunántúlon hat — ilyen be­tegosztály a polgári egészség­ügyben nincs. Országosan II jéientos Az együttműködés példás. Országosan figyelemre méltó, jelentős az a szociálpszichiát- riai szűrővizsgálat, amelyet a 3. számú Honvéd Kórház az Egyetemmel és a Szénbányák egészségügyi szolgálatával együtt végzett. Egyetemi és pol­gári intézményekkel együtt foly­tatnak marxista társadalom- lélektan-kutatást, és végeznek gyakorlati munkát Egy-egy tö­meges balesetnél, mint ami­lyen a görcsönyi vasúti baleset volt, vagy akár a szigetvári fagylaltmérgezés esetében a Honvéd Kórház felbecsülhetet­len gyakorlati segítséget adott a polgári egészségügynek. Színes történelmi múlt jel­lemzi a pécsi-baranyai kato­naegészségügyet. A jelen mél­tó ehhez a múlthoz, és a mai helyzete, a „civil” ellátással való kapcsolata biztosíték a jövőre nézve is.- kp ­Új városrész épül Pécsett, az első házairól képet is közölt már lapunk. A Siklósi városrész hasonló koncepciókkal tervező­dön; már látom hogy a két ház közötti foghíjra hogyan szorítják be később az ABC áruházat, az óvodát, az isko­lát. És akkor azzal jön a szom­szédom, hogy a fia kerékpárt kért születésnapjára, de nem mer venni. Ha veszek, vállalnom kell egy elmaradhatatlan bal­eset ódiumát. Mondd — kérdi —, hova engedhetném nyugodt szívvel? S körbemutat. Kisportolt, egészséges fiata­lokat szeretnénk, de még min­dig legyint a sorozóorvos, ha a 18 évesek fizikumáról kér­dezem. A szakember szerint a „be­tonjátszóhelyek" egytől a négyéves korú gyermekeknek épülnek, s érthető: az iskolás­korú, nagyobbacska nem akar a homokozóba ülni. De hova menjen? Hiszen éppen az a grund hiányzik, avval a két focikapuval, amiről nap mint nap szó esik. Maradna az iskola, a szer­vezett sport. Egyesek kiváltsá­ga, és egyre nehezebb kivált­sága, mert bárki megnézheti az új kertvárosi iskola udvarát, s kiszámíthatja, hogy mennyi hely jut ott az osztálytermek­ben szorongó nebulóknak. Ezt az iskolát is mi terveztük, s mi tervezünk az NDK számára is iskolát, ötszörte-tízszerte na­gyobb „dühöngővel”, a sport­pályákról nem is beszélve. Ha belegondol az ember, ha min­den pro és kontra indokot meghallgat, megrág, akkor sem érti, hogy mire jó ez a pazar­ló takarékosság? Az a csoda­szép iskola, melyről az előbb említést tettem, így minden il­lúziómat lerombolja. Meg má­sét is. Akárkivel beszéltem grund- ügyben, mindenki az elégedet­lenségének adott hangot. És mi több, arról beszéltek, hogy a belváros hovatovább több par­kot, sétányt, pihenőt és játszó­lehetőséget kínál, mint az új területek. Érthető: a magashá­zak környéke sűrűnlakott vidé­ket szült, s kénytelen vagyok én is belátni tévedésemet, amikor a kertvárosi embernek 15 négyzetmétert „ajándékoz­tam" egy korábbi írásomban, a valóban meglévő 4,5 négy­zetméter helyett... Megoldást keresek, s közben messzire kalandoztam a bal­esetek halmazát okozó „be- tonjátszóhelyektől”. Kollégám mesélte, hogy valamikor a volt tüzérlaktanya helyén hatalmas játszótér állt, árnyékot adó öreg fáival, padjaival — sétá­nyaival minden korosztály ott­honaként. Ezt a minden kor­osztály otthonát Pécs térképé­re bökve, valahol a városszé­leken meg lehet valósítani. Nem pénzzel — összefogással. Kinek kell a tükörsimára dó­zerolt, céljaiból kivetkőztetett, ám gyönyörű esztétikai élményt nyújtó betonvilág? Maradjon úgy a föld, istenalkotta hepe­hupáival, maradjon olyan, ahol rablópandúrt lehet játszani nyáron, s ahol télen szalad a szánkó. (Már hallom is: a lő­tér környékére valami ilyesmit álmodott a tervező. E pillanat­ban meg kell köszönni neki.) A játszóparkba kioszk is be­fér, a felnőtt is sportolhat ta­lán, s remélem a kártya- vagy sakkasztallal sem mondok újat. Tudom, ötletben nincsen hiány, s ha nem is a nagyapáink világát idéző ligetet, de vala­mi hasonlót elfogadnék öröm­mel. Nyugodtabban aludna a kertvárosi gyermekorvos, a ter­vező, a parképítő, a szülő, a gyerek. Az aggódás mellé nem szegődne társul a tehetetlen­ség; mondanám a szomszéd­nak nyugodtan vegye meg azt a biciklit. S ha munka után hazajönne, maga is kisétál­hatna qbba a ligetbe, ahol elfoghatná a piros ultit, meg­beszélhetné a vasárnapi mécs­esét, vagy csak egyszerűen ül­dögélhetne, pihenhetne a jó levegőn. Játszóterek. Innen indultam, ide kanya­rodok vissza. Némelyikre ma már aszfaltot húznak, mert az puhább, mint a kőlap, mint a beton. S közben a kölyök- nek vérzik a feje, s hiába van a szabványkönyvében leírva, hogy három méternél maga­sabb mászókat nem szabad építeni, ő mit sem tudott er­ről, s kétméterről esett le. Állítsuk le már végre ezt a játszótérkampányt, ezt a mai torz micsodát, s próbáljuk ki, hogy mire képes a fűmag. Értsük és érezzük: népesedés- politikánknak maradéktalan végrehajtásához nemcsak qye- rek kell! Kozma Ferenc lyik fokozatáért. Hogy a kisebb egységek se maradjanak ki a versengésből, ahol három főnél kevesebben dolgoznak, azok számára a szövetkezet kiváló egysége címért folyó munka- versenyt hirdették meg. A szövetkezet a mohácsi já­rás kétharmadában 33 község és település teljes ellátásáról gondoskodik, s egyre nagyobb szerepet kap Mohács kereske­delmi ellátásában is. Ez utób­bira csak egyetlen példa, hogy a város élelmiszerforgalmának 29 százalékát az ÁFÉSZ bonyo­lítja, s ugyancsak a szövetkezet üzemelteti Mohács legnagyobb ABC és műszaki cikk áruházát. Visszatérve a munkaverseny tapasztalható eredményeire, jó példa erre a már említett ABC áruház „Auróra” szocialista bri­gádja. Az éves és a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére tett vállalásaikban szerepel az áru­forgalmi terv 5 százalékos túl­teljesítése. Ezt azonban, mint Baranyay Sándor, a szövetkezet elnöke elmondta, egy adott ke­reskedelmi profil és változatlan területi adottság mellett csak úgy érhetik el, hogy teljesítik vállalásuk további pontjait is, többek között azt, hogy állan­dóan figyelemmel kísérik az új cikkek megjelenését és biztosít­ják ezek árusítását, propagá­lását. Ugyanakkor igyekeznek az egészséges táplálkozás irá­nyába befolyásolni a fogyasz­tókat, udvarias, előzékeny ki­szolgálással segíteni a vásárló­kat. A NOSZF 60. évfordulója tisz­teletére indított verseny teljesí­tésének időarányos értékelésé­nél kiemelték, hogy ahol szo­cialista brigádok dolgoznak, ott a korábbiaknál kevesebb a rek­lamáció, az ellenőrző szervek megállapításai is kedvezőbbek, s ami nem lényegtelen: keve­sebb a kollektívákon belüli sze­mélyes konfliktus. A másik, nagyon is kézzel­fogható haszonról a gyermek- intézmények tudnának sokat mondani. Az ÁFÉSZ kisbútor­üzemének két brigádja mintegy 100 ezer forint értékű munká­val segítette az óvodákat és az iskolákat, bútorok, berendezési tárgyak készítésével hulladék és megtakarított anyagból. Csak néhány példa a sok kö­zül: a dunaszekcsői óvoda ré­szére 300 óra, a mohácsi Szé­chenyi téri iskolának 38, a szin­tén mohácsi Rókus utcai óvoda segítésére ebben az évben 80 óra társadalmi munkát végez­tek. r Kurucz Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents