Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-04 / 273. szám
1977. október 4., kedd Dunántúli napló 3 Mindenki által jól ismert az a helyes alapelv, hogy első a lakosság ellátása, és ami marad, az mehet exportra. Csakhogy a maradék elven külkereskedői egyre nehezebb lesz, jelentette ki a napokban egy, az agrárújságírók részére tartott konzultáció keretében dr. Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár. Mert ez a maradék — tekintve, hogy a belső fogyasztás a végtelenségig nem növelhető, a mezőgazdasági termelés pedig dinamikusan fejlődik, mind nagyobb áruvolumeneket jelent. A tizenöt éves távlati terv a mezőgazdasági termelés évi 3—4 százalékos növekedését tűzi célul, miközben a hazai fogyasztásban csökken a mezőgazdaság részaránya. Tehát a belső fogyasztást ilyen mértékben növelni nem lehet. A többlettermékek 60-70 százalékát exportálni kell. Külkereskedelmünknek 1990-ig évi 7—8 százalékkal kell növelnie — azonos áron számolva — a mezőgazdasági exportot. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy a mezőgazdaság export orientálttá válik. ExportorientáltaMi tervezés, termelés # Tizenöt éves külkereskedelmi terv # Mit termeljen exportra a mezőgazdaság? # Versenyképesebben, pótlólagos eszközökkel Mit jelent ez? A külkereskedelem szerint változtatni kell azon a merev szemléleten, hogy első a hazai szükséglet s ami marad, az az export. Vagyis mindkettőt, a hazai ellátást is, az exportot is egyformán kell súlyozni a tervezésnél, a fejlesztésnél, a szervezésnél és az irányításnál. A mezőgazdaság külkeváltozásokra van szükség. Mindenekelőtt a versenyképességet kell megtartani és fokozni. Jó példa erre a magyar hizómarha, amit jobb minősége folytán az olasz piacon 15-20 százalékkal magasabb áron lehet eladni, mint a délamerikai marhát. A hazai fajtapolitikának a jövőben is szem előtt kell ezt a minőségi elvet tartania. Mert a 15 éves trendeket figyelembe véve a növényi terméket vagy állatot, gabonát vagy húst exportáljunk kérdés végül is az állat, illetve a hús javára dőlt el. De milyen húst? A sorrend ez: juhot, szarvasmarhát, de jó minőségűt, feldolgozva. Sertést, de csak szalámiában vagy dobozolva sonkaként, illetve a legkülönfélébb feldolgozottsági fokon, erősen figyelembevéve a szigorú nyugati szabványokat. Baromfihúst főként a közel-keleti piacra szállítunk. De figyelembe kell venni, hogy itt igen erős a verseny, máris megjelent a brazil és kínai konkurencia. Itt is magas fokon feldolgozott darabolt árunak van a legjobb piaca. Az állattenyésztés hústermelés export szempontból tehát korlátlanul fejleszthető mindaddig, míg az üzemek munkaerővel bírják. ráfordítást igényel. Pótlólagos eszközökre, fejlesztésekre van szükség. Alkohol- mentes sör Alkoholmentes sör gyártási technológiáját fejlesztették ki a Söripari Vállalatok Trösztjének szakemberei. Az újfajta ital ízre éppoly élvezetes, mint a hagyományos átlag 4 százalék alkoholtartalmú sörök, a színe is hasonló, szesztartalma azonban mindössze néhány ezrelék. Várhatóan sikere lesz, annál is inkább, mert a sörfogyasztás évről évre növekszik, jelenleg 65 liter az évi egy főre jutó átlag, majdnem kétszerese a borénak, A szeszmentes sör pedig akár üdítőitalként is fogyasztható lesz. A Borsodi Sörgyárban most készítik elő gyártásának egyedi technológiáját, s előreláthatólag a jövő év második felében — félliteres üvegekben — megjelenik a boltokban. A hatékonyság útjai (9.) sg — zsebből irányítva Karos a túlzott centralizmus A mennyiséggel szemben a minőség előtérbe kerülése, a versenyképes áruk arányának növelése, a teljesítménnyel megegyező bérezés, a szervezés fokozása, a munkaerőgazdálkodás, a kutatás eredményeinek gyors felhasználása, mindaz, amiről eddigi cikkeinkben szóltunk, szorosan kapcsolódik a vállalati érdekeltséghez és irányításhoz. Helyénvalónak kell tartanunk azt a véleményt, hogy a gondok jelzőrendszert alkotnak, azt mutatják, hol és miben hiányzik — vagy nem érvényesül — az érdekeltség, hol vált túlhaladottá az irányítás módfl homok és a lii csapdája Az egyik fertőző, a másik drága Svédországban minden játszótér füves, de nem is kell olyan messzire menni — jegyszertára. A tapasztalatok arra figyelmeztetnek, sem az érdekeltségben, sem az irányításban nem sikerült a kívánt változásokat elérni, a vállalatok többsége új feladatait a régi módon akarja végrehajtani, s ez érthetően feszültségeket teremt. Makacsul tartja magát a mindent egy kézbe felfogás. Valamikor, az iparfejlődés kezdeti szakaszában az üzemecs- két valóban vezethették — ahogy ez a köztudatba plán- tálódott — zsebből. E képletes zseb a főnöké volt, ő adott mindenre utasítást, ő vett fel és bocsátott el embereket, ő fizetett... Ma persze a vállalati apparátus sok mindent ellát, ám a zseb maradt. A Gazdaságkutató Intézet a vállalati irányításról, a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága pedig a vállalati belső érdekeltségrendszerről folytatott vizsgálata megegyezően azt állapíthatta meg, hogy túlzott centralizmus érvényesül. Nehogy félreértés legyen: az egyszemélyi, felelős vezetés elve érvényes. Ezt* azonban sok helyen úgy valósítják meg, mint a tevékenység egészének egy kézben történő összpontosítását. Az anyaggazdálkodástól a túlórakeret felhasználásáig, a gépvásárlástól az árubemutatóig, mindenért a vállalatvezető „felel", de mert ennyiféle feladatot képtelenség jól egyeztetni, a felelősség is csak látszólagos. Valójában a túlzott centralizmus a szervezet szétdarabolódásához, a részek egymástól független működéséhez nyit utat, s a szervezet csúcsa hiába szorgalmazza a hatékonyabb munkát, az alkotóelemek nem alkalmasak ennek gyakorlati érvényesítésére. reskedelmünkben ma is fontos szerepet tölt be. Az ágazat export-import egyenlege 11 százalékkal aktív. Mezőgazda- sági termékeink 50 százalékát szocialista, 50 százalékát nem szocialista piacokra exportáljuk. A dollár elszámolású mezőgazdasági exportunk idei megvalósulása mintegy 900 millió dollár. Ebből a legnagyobb volument a TERIMPEX húsexportja teszi ki 520 millió dollárral. A búzaexport 110 millió dollárt képvisel. Az apróbb cikkek közül a libamáj 6 millió dollárt, a nyúl 30 millió dollárt képvisel. Ki gondolná, hogy ez a lényegében háztáji termék több dollárt hoz az országnak, mint borexportunk — ami 20 milliós nagyságrendű — s ebben, mint azt az államtitkár kihangsúlyozta, elöntő szerepe van a háztáji nyúltartást integráló Bikali Állami Gazdaságnak. Tizenöt éves távon legbiztosabb mezőgazdasági piacunk a szocialista piac. A szovjet gabona- és húsexportunk ellentételeként olajat, gyapotot és fát vásárolhatunk. A zöldség, a gyümölcs és a bor 60 százaléka is erre a piacra irányul. A második piaccsoport, az Európai Közös Piac, amely bár önellátásra törekszik, 15 éven belül okvetlen partnerünk marad, főként a magas feldolgozottsági fokú élelmiszer termékek esetében. A legerősebben fejlesztendő piacaink az USA, Japán, Kanada, a közel-keleti olajországok: Irak, Irán, Kuva- it, Libanon és Libia. ' A külpiacok tehát fejleszthetők, a mezőgazdasági export külső feltételei biztosíthatók. A belső feltételek megteremtésében azonban lényeges Gabonát tehát húsban kell eladni. Ami marad, csak azt natúrban. Látni kell, hogy a búza dollárpiaca hosszú távon nem biztosított. Kukoricánál valamivel jobb a helyzet, de itt csak az egészen extra minőség jöhet szóba. Zöldséggyümölcsexportunk 1990-ig le van kötve 70 százalékban a szovjet, a cseh és az NDK piacon. A szőlőhöz és a borhoz hasonlóan a tőkés részarány itt csak 10—12 százalékos. Más a helyzet főzelék- és gyümölcskonzervekkel, ezek iránt van tőkés igény. Nagyobb exportarányokat itt a dobozolás, csomagolás, címkézés korszerűsítésével, tehát fejlesztésekkel lehet elérni. Igen fontosak az ún. apró cikkek. Közülük is kiemelkedik a nyúl, de lehetőleg vágott, hűtött, csomagolt kiszerelésben. Ezzel a cikkel el lehet menni Spanyolországig, sőt a Kanáriszigetekig. A vetőmag- és szaporító anyag — megfelelő piacképes magyar fajták híján — csak mint bértermelés jöhet az export szempontjából szóba. Mit kell tenni a versenyképesség fokozásáért? Mindenekelőtt állandó egyöntetű és magas minőséget biztosítani, a szállítási határidőket a külpiacokon az eddiginél sokkal pontosabban betartani, a termékek kiszerelését, csomagolását korszerűsíteni, és rugalmasan igazodni a vevők igényeihez. Ezt kívánja meg a versenyképesség. De ez többlet hazai zi meg egy ismerősöm, amikor a betonjátszóterekről kérdem véleményét. Óvodáskorú gyerekét vezeti, átkozódik, hogy a házuk előtti csöpp teret éppen most terítették be aszfaltszőnyeggel, betonlapokkal. Játszóhelyek Játszóhelyeink döntő többségben arc- és felsővégtagsérüléseket okoznak, az orvos szerint ha a bőr felfeslik, még nem is olyan nagy baj, kis kozmetikával el lehet intézni. Sokkal gonoszabbak a törések. Azért beszélek konokul a „játszóterekről", mert bepillanthattam egy másik statisztikába is. Kalla Gábor, a Pécsi Parképítő Vállalat osztályvezetője tette elém ezekkel a szavakkal: — Amint látja, hivatalosan 134 játszótér kezelését bízták ránk, az első kerületben 32-t, a másodikban 27-et, a harmadikban pedig 75-öt. Szép számok, de üresek, hiszen a saját mércémmel mérve csak azt mondhatom, Pécsett igazi játszótér csak kettő van. A többi csak játszóhely: egy hinta, egy homokozó és egy mászóka ... Bizonyára igaza van, nincs okom kételkedni benne, hiszen a Ho Shi Minh-park és a Téty- tye jelentik számomra is az álmok netovábbját. (A Tettyén méq jótékkölcsönző is nyílt, s a kölyök biciklitanórát vehet.) De vitatkozni szeretnék és megkérdezem: — Muszáj a betont erőltetni? A válasz bizonytalan igen. A homok jó megoldás lenne, de hamar fertőződik. A közegészségügyi jelentés szerint két hét alatt maximálisan telítődik — a gyerek belepisil — és ki kell cserélni. így is 3000 köbméter homok fogy évente, hát mi lenne, ha minden hinta alá azt kéne tenni? A fű szintén csapdát tartogat: 9 forintot visz el évente a zöldterület négyzetmétere. És nem időtálló. Taposódik. „A fűre lépni tilos” táblákat azonban egy furcsa paradoxon festette. Megpróbálom elemi módon megmagyarázni: ha kevés fűre sok gyerek kerül, sokszor kell felújítani és drága. Ha sok fűre kevés gyerek, fillérekbe jön a fönntartás. Ezek szerint Meszesen a legolcsóbb a fű, hiszen ott minden egyes lakó 10 négyzetméternyit mondhat magáénak. Uránvárosban egy főre 9 négyzetméter jut, Lvov-Kertváros- ban pedig csak 4,5 négyzet- méter. (!) Ebből aztán a laikus is következtethet: nem az kerül sokba, ha sok a zöldterületünk, hanem az, ha kevés. A fenntartás szemszögéből is, meg a mi szemszögünkből is. Zöldterület A kérdés kézenfekvő ezek után: de miért nem gazdálkodunk a fűmaggal módszeresen? Miért építünk be mindenhol minden talpalatnyi területet, foghíjat? (Sűrítve a tömeget; oda, ahol addig földszintes viskók álltak, tízemeleteseket állítunk egymás nyakára, s ami a gang előtt marad, oda az élet autóparkolót parancsol.) fgy azután ha a játszótértervező elé leteszik a várostérképet, elsírja magát. Szóval a fű nem lenne drága — kérdezheti az olvasó —, ha sok lenne belőle, több foci- pályányi? Válaszoljon a legilletékesebb, Kalla Gábor! — Nagy területű füves grun- dok minden gondunkat megoldanák. Nem beszélve arról, hogy géppel gondozhatnánk... A Pál utcai fiúk jutnak eszembe; Boka, Csónakos, Ne____ ____■_ nwwi».. » mm nw m ecsek. Szívbemarkoló harcukat ma is így vívják a tizenévesek. Rájuk aztán nem gondol senki. A játszóterektől, játszóhelyektől elég messzire juthat az ember: kérheti az új lakótelepek tágítását, kérhet tereket, pihenőhelyeket, gondolhat a középkorúakra, az öregekre is. Egy-egy gyermekbaleset — hisz innen indultunk — Taggo- dalommal tölti el a szülőket, a délutáni pihenésből idegösszeroppanás lehet; s megkívánja, hogy az anya a gyermek gyógyulásáig táppénzre menjen. De ha a gyógyulás nem lehet teljes, tönkremegy néhány élet. . . Kozma Ferenc (Következik: Mire képes a fűmag ...?) Más oldalról, de ugyanoda közelítve: a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának vizsgálati tapasztalatai szerint a vállalatok többségének belső érdekeltségi rendszerét a felemásság jellemzi. Például: valamely vezető érdekelt az ún. osztályos áruk arányának csökkentésében, csak éppen nincs módja ezt ösztönözni beosztottjainál, mert azok alap- és teljesítménnyel kombinált órabérét mások állapítják meg, s az ún. minőségi prémiumokat is azok határozzák meg. Az összhang kialakításának képessége hiányzik a legjobban ma a vállalatoknál. Rend- betesznek egy-egy részterületet, ám nem jutnak tapodtat- nyit sem előbbre, mert a többi szervezeti alkotóelem — vagy érdekeltségi elem — úgy működik, mint korábban. Ezért sűrű eset, bizonyos szervezési intézkedések nem mérséklik, sőt fokozzák a zavarokat. Ne kételkedjünk az irányítók túlterheltségében, de abban igen, szükségszerű-e?! Avagy: a vállalati szervezet korszerű formáját felépítve, szabadulni lehetne a terhek egy részétől? A szónoki kérdés magában hordja a feleletet, de sajnos, ma még ritkaságnak számít az a szervezet, ahol a vezetők a csomópontokon állnak: megelőzik az élesebb ütközéseket, a további haladás irányát mutatják. Sokkal jellemzőbb az az eset, amikor mindenki egy vagy két lépcsővel alacsonyabb szintű vezető feladatait végzi, s valójában — senki sem vezet! Büntetlenül ezt nem lehet megtenni, s a büntetés: az alacsony hatékonyságú munka. Az elavult, a zsebből történő irányítás fölszámolása nem egyike a hatékonysági tartalékoknak, hanem a legfonto- sabbja. Lázár Gábor (Következik: Jól megfizetve, de...)
