Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-30 / 299. szám
\ DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1977. OKTÓBER 30. Győzelmes élet Már tegnap, tegnapelőtt is biztos volt a mérleg: Illyés Gyula győzelmes életű. Úgy látták már korábban is: goethei, tolsztoji az életútja: megadatott neki a teljes emberi lét végigélése; világirodalomba emelkedő, egyetemes az életműve. „Térkép — mint Váci Mihály fogalmazta — a huszadik század reményeiről, hiteiről, forradalmi próbálkozásairól és bukott forradalmairól, művészi kísérleteiről, szívós ellenállásairól, az értelem, a humánum szembeszegüléséről." Életművében benne van a „földtávú lét” megannyi titka; az ember édene és gyehennája. A termő mezők, a régi temetők s az álmodott jövő. Amit Bartók és Kodály zenéjéről mondott, az ó írásaira is igaz: valameny- nyiünk — „szívnémaságra” születettek — érzéseit is kimondta. Egy nép minden gondját és reményét, múltját és jelenét művészetébe emelte. A vágyait Is. Munkássága eredményeit eszméi győzedelmén is mérhetjük: íróember számára a legfontosabb mérlegen. Még jelezni is őröm: milyen hatalmas dolgokat cselekedett. Új fejezeteket nyitott a lírában, az epikában, a drámában és az esszében: új stílust teremtett. De nemcsak azt. Addig ismeretlen világot fedezett fel. Új tudatot adott. Vért áramoltatott az elkötött részekbe. Kedvet nevelt az életre. Gondolkodtatott. Új magatartásra eszméltetett. Biztonságot adott: bármely égbolt boruljon is az ember fölé, érezze szilárdnak lába alatt a földet. Még akik olykor perlekedtek vele, azok is rendre tisztelegnek előtte. Jó tudni, nagyon jó, hogy változatlanul őrködik, virraszt és teremt. Illyés Gyula minden műfajban remeket alkotott. Mindig a legmodernebb eszközökkel, de a stílusteremtés, a műfaj álfogalmazása, a művészi forradalom sohasem volt a fő gondja. A különböző műfajokban mindig egy ügyet akart szolgálni: a humánum ügyét. Ezért tartotta a művészi alkotásnál is fontosabbnak az igazság szolgálatát. Illetve alkotásáival is az igazságot akarta mindenekelőtt szolgálni. Ezért vállalkozott nemzetfölöttien humanistaszocialista meggyőződéssel a maga népe problémáinak az ábrázolására is. Az irodalmat szinte csak eszköznek tekintve - Németh Lászlótól kölcsönözve a képet — mintegy lámpásnak, amelynek fénye mellett egy emberi közösség a maga jövőbe vezető útját keresi. Maga is a nemzet tudatának a helyes alakítását tartotta — és tartja — a legfontosabbnak: a hagyomány, az irodalom segítségével megteremteni a magyar szellemi élet új tudatát, s kimunkálni az anyanyelvi közösség jó közérzetét. A húszas évek induló fiataljai ezt a feladatot meg sem kerülhették. Minden veszve látszott: széthullott a régi ország, elbuktak a forradalmak: elhullottak a remények is. Mintha Ady látomása a szétszóródásról féliq már be is következett volna. Ebben a helyzetben nem pusztán az irodalom művelését kellett vállalnia a humánum érzékeny elkötelezettjeinek, hanem egy romlásba sodort nép talpraállítását is. Illyés Gyula ezt vállalta. Már akkor, mikor Párizsból, a világvárosból, a világhír ígérkező közeléből hazatért Ozorára, egy dunántúli pusztára, hogy néma tájról írjon eleven szívekbe. írásaival azon munkálkodott, hogy a magyarság a legjobb értékeit kibontakoztatva megtalálja, és megállja helyét a testvérként becsült többi népek között'. Mások is, sokan dolgoztak rokon szándékkal. Munkájuknak eredménye is mutatkozott: már a harmincas években feltűnt egy új értelmiség, amely népről, magyarságról, múltról, társadalomról rokon mód vélekedett. A rokon vélekedések ki- qjakításában, a különböző elgondolások összehangolásában Illyés Gyulának hangsúlyos szerepe volt: világos megfogalmazásait a különböző plebejus és népfrontos szándékok leginkább elfogadhatták. Modernsége és magyarsága egyként vitathatatlan volt; műveinek — mint Németh László mondta — „mindenfelől megvan a statikája". Ezért is foghatta össze a legtermészetesebben irodalmunk antifasiszta erőit: még a háború nehéz esztendeiben is. Huszadik századi költőelődjei közül Adyhoz lehetne leginkább mérni tudatteremtő munkáját: az őriznivalókra és végezniva- lókra volt mindig tekintete. Van ma is. A felszabadulás óta is. A történelmi helyzet nagyot változott; a magyarság immár nem pusztuló és nem halálbamenő nép, de Illyés Gyula ma is következetesen keresi: hogyan lehetne minél magasabbra emelni ennek a szívós, életerős népnek az erkölcsi-szellemi magatartását; miként lehet alapjaiban tovább szilárdítani a magyar anyanyelvűek közösségét. Innen lehet leginkább érteni mai munkásságát. Nemcsak a költőét; a kényes történelmi és ideológiai kérdéseket tisztázó gondolkodóéi is. Felbecsülhetetlen értékű az is, amit a fel- szabadulás óta, napjainkban végez: tévhiteket, előítéleteket oszlat, igaz tükröt tart népe elé, hogy segítsen visszaadni a háború után megtépázott önbecsülését, ápolja, fejleszti azt a közösséget, amelyben „a marvar nyelv kerengeti az embervédő eszméket”. Védi, erősíti az embert, a bárhol élőt, hogy annyi hazátlanság, menekülés, szóródás után békességre, hazára találjon, s minden újabb veszedelemmel szemben belső erőssége legyen. Hogy éljen, hogy élhessen mindenütt és mindig szabadságban. Felemelt fővel; a szívébe írt törvény szerint. Illyés Gyula győzelmes életének ez a legmesszebb hangzó dallama; minden népnek szóló élő üzenete. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy anyanyelvűnkön érthetjük. Erősítsen még bennünket sokáig az életre. Szívből kívánjuk: valósuljon meg minden álma. Még teremtő életében. Ünnepi összeállítással köszönti a pécsi folyóirat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulóját, Ady Endre születésének centenáriumát és a hetvenöt éves Illyés Gyulát. A Nagy Október jubileumát ünneplő írások sorában Robert Rozsgyeszt- venszkij verseit olvashatjuk Gaza/ Gábor műfordításában, s a fordító esszében mutatja be a szovjet költőt. Pákolitz István és Csanádi János költeményei mellett Hallama Erzsébetnek. Boros Istvánról szóló riportját, Tüskés Tibor tanulmányát, Hernádi Gyula elbeszélését, Aradi Nóra, Viktória Lebegyeva és Láncz Sándor képzőművészeti írását találjuk. Ady Endre születésének centenáriumát köszöntő csokorban Arató Károly, Bárdost Németh János, Berták László, Békési Gyula, Csorba Győző, Kiss Dénes és Tandori Dezső költeményét, továbbá Bajomi Lázár Endre, Fried István, Péczely László, Rónay György, Sőtér István és Vekerdi László tanulmányát, jegyzetét közli a folyóirat. A hetvenöt éves Illyés Gyulát Czine Mihály köszönti. Pomogáts Béla A pusztától Párizsig és Párizstól a pusztáig c. tanulmánya az író fontos pálya- szakaszát elemzi, Achs Ká- rolyné pedig bemutatja és kommentálja Illyés Gyulának 1933-ban Kiss Gézához írott, eddig publikálatlan levelét. Az ünnepi számot, többek között Martyn Ferenc Ady-portréi, Móser Zoltán új Illyés Gyu/a-fotoportréi, valamint a Szocialista Képzőművészek Csoportja tagjainak a pécsi Modern Képtárban elhelyezett műveiről készített reprodukciók illusztrálják. Csorba Győző Két Ady-érem I Jön a másnapi alkonyatban szokatlan dolgokat beszél az égre néz s az ég nem ég virágra szemre s nem virág szem Soha ilyen burokszakitó! — Föltépett leplekkel a tárgyak s az élők a múlt s a jövő a népek és egy drága kis nép Nem nézne: pupillái űznék nem látna: pillái gyötörnék be is tömködné két fülét: nyilallna sajdulón a két fül Roncsokból új világ fakad néz lát hall és beszél azért is véres fogú vadak között sétáltatja szeretteit Nem rangkórság hajszolja élre a szive mozgó bástyafal belepusztulna ha helyette övéit érné harapás Fárad vágyik s nem mer pihenni vörös vörös vörös az égalj holnapra készülnie kell folytatódik a förgeteg II Jaj Ady Endre milyen iszonyú kikötők az ifjú karok! Téged is örvényekbe löktek szétzúzattál te is bordás hajó Jaj Ady Endre bölcs mindentudó mennyire nem tudtad te sem nem tudtad hogy zsoltáraid erőtlenül verődnek zárt fülekbe Mégis neked volt igazad: esztelen aki károdon óvatosságot vél tanulni vél és próbál és más utakra fordul S legfőbb okos ki nyomdokodba lép s villámok forgók szédülések között zsoltározó zenebonával pokolra süllyed briganti hajója Czine Mihály Dési Huber István: Felvonulás Békési Gyula Az útkaparó (Illyés Gyulának) Homokgödrök és kavicskupacok közt csemcseg egy lapát. Árkot püföl. Csinosodik az út. Egy repedt szájú rög zöldet mosolyog a határtalan kékségAz útkaparó — vagy... ahogy a minap hallottam: „árok- igazgató” — a motyójához cammog. Leül. A tarka kendöruhá- ból kibontja szalonnáját-kenyerét. Falatozik... Mozdulataiból —, de mozdulatlanságából is — kitetszik, hogy ifjúi fejlődését az országos nyomor szabályozta. Arcán „kutya-bú", lelkében el- vakkanthatatlan „vaú”. .. „Terepfelverő”? avagy csak útkaparó? ... Nem tudom mire gondol, de a szöcskéket ugrató árok öl-meleg csendjében: ő a császár. Jogara egy elszenesedett nyárs, koronája a nagytábla égen nyarat virágzó mennyei napraforgó. Berda Ernő: Spanyol polgárháború Csanády János Villanások Paták robognak múlt mezőkön Sztyeppetűz lángol táborok Világlanak át alkonyöszön Elszorul az emlékező torok Itt születtek a jurta mélyén — Bőrből vert kerek sátorok — Remények tervek újszülöttek Gőgicsélő történelem Itt villant nyílként ferde szem A suhogó szempillák sása Itt verdeste a hún pupillát Európára nyitva-zárva
