Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-29 / 298. szám
© Dunántúli napló 1977. október 29., szombat Dr. Bencze Lajos Húsz év sikerei, örömei Jubilál a pécsi Mecsek Kórus Ez a város nyugati vége, a csárda udvara mentén út vezet fel a hegyoldalba, ahol a présházak, szölők-gyümölcsö- sök majdnem szabályosan egymást keresztező utcákká alakultak, s ahol „hagyományos" pincét kevésbé talál az ember, inkább mai hétvégi házakat akár fából vagy téglából, ilyen-olyan tetőzettel, verandákkal, az újgazdák ízlése és anyagi lehetősége szerint, örökölték vagy vásárolták a korábban nagyobb területből kis parcellákká szabdalt szőlőket, lassan kicserélték az elöregedett tőkéket, lassan fel- hordták az építőanyagot, lassan felhúzták a falakat, s közben — városi lakók lévén — megtanulták a szőlőművelést is. Bencze alezredesnek esze- ágában sem volt szőlőt bütykölni, nem is nagyon értette meg, hogy mások „mit esznek" annyira a hétvégi telkeken, de hát a családra maradt ez a néhányszáz négyszögöl, aminek az alsó része ráadásul parlagként csúfoskodott a különben nagyon szép környezetben. Kelletlenül ugyan, de — feláldozva szabadságot, hétvégeket — nekiálltak, feltörték és — meg kell hagyni, okos választással — betelepítették Traminivel, Királyleánykával és zöld Veltelinivel, elkészült a kis ház is, az otthonról „levetett” bútorok pedig még egy ideig jó szolgálatot tesznek. — Túladnál rajta? — Semmiképpen. Már csak azért sem, mert ha ide kijövök eldolgozgatok, és néhány órára megszűnik számomra a külvilág. Látod, még villany sincs, ezzel az öreg petróleumlámpával világítunk. Nem mondom, talán jó lenne bevezetni a villanyt, de akkor már tudod mi van: kihoznék valami öreg rádiót vagy tévét, márpedig szerintem egy présházban ilyesmit tartani „illetlenség” a természettel szemben. Dr. Bencze Lajos rendőr alezredes középtermetű, középkorú férfi, kissé előreejtett vál- lakkal. Felhoz a lopóval egy kis Veltelinit, kellemesen furcsa zamata van, bár most még gázos, éppenhogy csak belekóstolok. Mindenesetre azért meghívatom magam arra az időre, amikor már letisztul. — Munkatársaimat két részletben hozom ki, múlt héten itt voltak, sonkát sütöttek a fiúk, volt egy kis tavalyi borom is. A másik csoport ezután jön. A gyerekeimet is igyekszem kiszoktatni, bár a nagyobbik — Somogybán rendőrtiszt — már ritkábban jön haza, de a kisebbik — az is érdemes kis pasas! — a tanárképzőt végzi levelezőn. Az jó, amikor vasárnaponként az egész család kivonul ide és együtt vagyunk itt a cseresznyefa alatt. Legalábbis míg jó idő van. — Mikor léptél a belüg y szolgálatába? — Mikor? ötvennégyben. Addig bányalakatos voltam, aztán jelentkeztem nyomozónak. Igaz, semmiféle ismeretem nem volt akkoriban a rendőri munkát illetően. Nem is lehetett, mert ez nem volt „nyílt szakma” akkoriban, de különösebb technikai felkészültségről sem lehetett még beszélni. Néhány gépkocsink volt csupán, annál több motorkerékpár és bicikli. Most viszont olyan eszközökkel, felszerelésekkel rendelkezünk — beleértve az országos intézményeinket is, laboratóriumokat, egyebeket —, hogy nyugodtan altjuk a „versenyt" akármilyen más, külföldi rendőri szervekkel. Ez persze önmagában még nem elég. Ehhez kell egy kitűnő, jó szakemberekből álló nyomozógárda, és egy olyan társadal- mf rend, mint a miénk, amelyben nyugodtan támaszkodhatunk a lakosság közreműködésére. Azt hiszem, a tévé Kék fény műsora a legjobb bizonyíték erre. — Volt időszak, amikor a lakosság nem nagyon rokonszenvezett a rendőri szervekkel. — Igen. Ezen sokat gondol- -koztam annakidején, nemcsak én, munkatársaim is. Ennek oka lehetett az is, szerintem, hogy a rendőri munka eléggé misztifikált volt, másrészt az a bizonyos tartózkodás még a múlt rendszerből táplálkozott. Azt ugyan senki nem vitatta, hogy rendőrségünk a nép szolgálatában áll, mégis előfordult, hogy egy-egy bűncselekmény leleplezése után a tettesek iránt bizonyos sajnálat vagy szánakozás nyilvánult meg. Persze ez nem súlyos, főbenjáró bűncselekményekre vonatkozik, amikor a lakosság elítélő véleménye osztatlan volt, hanem kisebb esetekben. Én még emlékszem arra, hogy a galerik, huligánbandák tagjait „menő fejek”-nek tartotta a fiatalság egy része. Ezt már nem tapasztaljuk. Ma a tárgyalótermekben senki sem „szurkol" a tetteseknek. Azt meg egyenesen követeli a közvélemény, hogy minél hamarabb fény derüljön egy-egy súlyosabb bűncselekményre, Sőt — s ez ennek negatív következménye —, hogy egyesek türelmetlensége a nyomozó- szervek tehetetlenségét tételezi fel. — ... Vagyis számon tartanak olyan eseteket, amelyeket hosszú idő múltán sem tárt lel a rendőrség. — Igen, de azt nyugodtan állíthatom, hogy az elkövetett bűncselekményeknek mintegy nyolcvan százalékát kiderítjük és a fönnmaradt húsz százalékban is alig akad súlyos eset. Különben is, tökéletes bűncselekmény nincs. Előbb- utóbb, de egyszer kitudódik. Egyetlen esetről sem „szállunk le", még évek múltán sem. Régebben történt, hogy Horvát- hertelend környékén, fönn az erdőben egy lányt holtan találtak. A bűncselekmény elkövetése és annak bejelentése között eltelt néhány nap, és bár a Mecseknek azt a körzetét azonnal leblokkoltuk, vagyis körülzártuk, a fegyveres gyilkos mégis elmenekült. Volt rá ideje. Mint minden esetben, akkor is egy sor variációt kidolgoztunk, gondosan megszűrtük a bejelentéseket, pontosan megvizsgáltuk az összes feltételezéseket, s közben hónapok teltek el. Újra és újra végigjártunk minden „fonalat", míg végül megtaláltuk a legényt a harmadik megyében. Valamikori nevelőszüleinél bújt meg, dolgozgatott az öregeknél, éppen a földről hozta be a terményt, amikor letartóztattuk. — Variációk kidolgozásáról tettél említést. . . — Igen, Tulajdonképpen egy tervet készítünk a nyomozati munka lebonyolítására. Mert azt senki ne higgye, hogy — különösen súlyos bűn- cselekmények esetén — a nyomozó egyedül derít fel mindent, mint a regényekben vagy krimifilmekben. Ilyen sehol a világon nincs. Ez is kollektív munka. Méghozzá úgy kollektív, hogy számítunk a lakossági bejelentésekre, észrevételekre. Más kérdés, hogy ezeket gondosan leellenőrizzük, megszűrjük, de az eredmény soha nem marad el. Az emlékezetes Páhi—Karácsonyi ügyben is Póhit egy pesti, külvárosi mozi jegyszedőnője ismerte fel, Karácsonyit már előtte elfogtuk, ha jól emlékszem Csobánkán... Mi az? Nem ízlik a borom? Tölts magadnak, meggyújtom a lámpát. Kint valamilyen madár csattog a fák ágai között, a hatos úton a gépkocsik lámpafüEléggé nem dicsérhető feladatot vállalt Mosonmagyaróvár Városi Tanácsa a Győrött élő kiváló komponista, Halmos László énekkari műveinek közreadásával. Az „Opera Ladislai Halmos” című sorozatnak immár a negyedik kötete jelent meg a napokban — • nyom- datechnikailag is elsőrangú minőségben — mely ezúttal egyneműkari műveket tartalmaz. Halmos László — maga is kórusvezető — nagyszerűen érti és érzi, hogy mit énekelnek szívesen énekkaraink. Szólamvezetése — mesteréhez, Bárdos Lajoshoz hasonlóan — világos, egyszerű. Ö az a zeneszerző, aki tud és merészel a 20. század harmadik harmadában dallamos, jól énekelhető témákat alkotni. így érthető, hogy műveit határainkon túl is értékelik és megszólaltatják. A most megjelent kötetben (mintegy negyven egyneműkari művet tartalmaz) népdal- feldolgozások, magyar és külföldi költők vers-megzenésítései zére kúszik lassan a város felé, a szomszédban gazt égetnek és a köd leszorítja a füstöt a tőkék közé. — Elfog-e valamilyen érzés, amikor az „ügy" befejezése után és a bírósági Ítéletet követően kivégzésre viszik a bűnözőt? Nem válaszol mindjárt, rágyújt, az asztalra könyököl: — Mit mondjak erre? Ha azt mondom, hogy sajnálom, mert végül is egy szerencsétlen ember várja néhány percen belül bekövetkező halálát, akkor is igazat mondok, meg akkor is, ha azt mondom: cselekményéért megérdemli a büntetését. Ez a kettősség mindenképpen fönnáll, csak nem mindig azonos arányban. A Sallai utcai gyilkos a világ legelvetemültebb gazfickója volt. Nincs mit szánakozni rajta. De a bűncselekmények elkövetői között is akad olyan, aki nem okvetlenül bűnöző, aki ha egyszer félrelépett, de tanult az esetből, s a büntetés letöltése után megpróbál becsületesen élni. Érthető, hogy az ilyenekkel szemben semmi ellenérzésem nincs. Lehet, hogy túlzottan jóhiszemű vagyok, de valahogy bízok ezekben az emberekben. — Mint a megyei bűnügyi osztály vezetője, számtalan félresikerült emberi sors tanúja voltál, illetve vagy is. Nem okoz-e benned és munkatársaidban egyaránt fásultságot az a sok rossz és képtelen gonoszság, amellyel nap mint nap találkoztok? — Nem. És ne vedd frázisnak, de ezen a pályán csak az él meg, aki a rendőri munkát hivatásának tekinti. Mi társadalmi rendünket védjük a bűntől és gonoszságtól. És ez szép munka. Rab Ferenc Fotó: Erb János „az egészen egyszerűtől az igényes művekig” megtalálhatók. Helyet kap a gyűjteményben három (éppen baranyai gyűjtésű) délszláv népdal szellemes feldolgozása is — még pedig eredeti nyelven. Halmos László nem kis gondot fordít arra, hogy művei — amikor csak lehetséges — aktualitásokhoz, megemlékezésekhez kapcsolódjanak. így megtalálhatók a kötetben új Ady-megzenésítései, a Rákóczi emlékére komponált bicinium, a szigetvári Zrínyi-ünnepségekre írt Vörösmarty-megzenésítés. S ha már szűkebb pátriánknál tartunk, hadd említsük meg, hogy az új gyűjtemény darabjai közül többnek dedikációja pécsi—baranyai együttesnek, karnagynak szól. Két kórusdarab is a pécs dr. Vargha Károly soraira készült. Iskolai és öntevékeny énekkaraink jól hasznosíthatják repertoárjuk színesebbé, gazdagabbá tételében Halmos Lászlónak ezt a legújabb kórusgyűjteményét is. Ivasivka Mátyás Ez év tavaszán részese lehettem a pécsi Mecsek Kórus finnországi szerepléseinek. Egy ilyen alkalom sok mindent megértet a kívülállóval is a kórusmozgalom összetartó, emberformáló és mély emberi kapcsolatteremtő erejéből, annak a számára is, aki általában csak a „végtermékkel”, a produkcióval találkozik a hangversenypódiumon. Különösen olyan rendkívüli helyzetek idegmorzsoló perceiben, mint a tamperei nemzetközi kórusfesztivál. Ez az együttes sokszor, sokféleképpen bizonyította már, hogy művészi erőben, fölkészültségben és a legeurópaibb mércével is mérve a repertoár korszerűségében a legelsők között áll hazai kórusaink között. A tamperei fesztiválon a hattagú nemzetközi zsűri az első díjat ítélte oda a Mecsek Kórusnak. Ez eddigi legmagasabb művészi elismerésük, a „fesztiválkórus diplomával" minősítés, valamint a kétszeres Kiváló együttes kitüntetés mellett. Ezt a tamperei díjat Magyarországnak szerezte meg a pécsi Mecsek Kórus — tehát okkal tekinthetjük csúcspontnak, mérföldkőnek eddigi útjukon — épp az idő tájt, amikor húsz évvel korábban, 1957 júniusában megszületett a gondolat: alakuljon új énekkar Pécs városában Mecsek Kórus néven, a Doktor Sándor városi művelődési ház kebelében. Az elért, az elérhető legmagasabb minőségi elismerés birtokában most erre az alkalomra, erre a megtett húszéves útra emlékeznek ünnepi hangversennyel és találkozóval a kórus régi és mai dalosai: a megalakulásra és a szépen ívelő két évtized sikereire és küzdelmeire. Alapító levelében a húsz éve megalakult közel 80 tagú együttes feladatként tűzte maga elé a magyar népdal, a magyar kóruskultúra, a klasz- szikus énekkari muzsika és más népek kóruszenéjének művelését. Ehhez a fogadalomszerű elhatározáshoz az együttes művészeti irányítása ma is, — mint jó katona a zászló jelmondatához — hű maradt. Repertoárjuk nem tartalmában, csupán szerkezetében változott híven a kor igényeihez, lépést tartva a modern kóruszene fejlődésével. S ha ezt a színvonalat méltatjuk, első helyen kell szólnunk működésük első feléről: mindarról, ami megalapozta az együttes mai lehetőségeit, eredményeit. Hegyi József karnagy, tanszékvezető főiskolai tanár vezetésével. bontogatta szárnyait az együttes most húsz évvel ezelőtt. Hegyi József nevét és munkásságát mély szeretettel és tisztelettel említi minden muzsikát szerető pécsi ember. A szervezés, a megalapozás, az elméleti és hangképző fölkészítés munkássága mellett az ő nevéhez fűződnek az első szereplések, az első sikerek, az első évtized olyan eredményei, mint a Kállai-kettős, a Háry-intermezzo, a kórusirodalom szinte valamennyi korszakát felölelő — 1963-ban pl. már közel száz műből álló — repertoár kialakítása ; a Székelyfonó emlékezetes koncertszerű előadása: a rengeteg szereplés: ünnepeken, politikai megmozdulásokon, bányászok között, találkozókon, rádióban és a koncertpódiumokon. Hegyi József kezdettől fáradhatatlan szeretettel és nagy szakmai tudással, pedagógiai érzékkel irányította az együttes működését 1965-ig, amikor átadta a vezetést Tillái Aurélnak, a kórus jelenlegi karnagyának. Az együttes mai összetétele — jó részben huszonéves dolgozó fiatalokból és diákokból -ezután alakult ki. Ma már csupán egyetlen alapító tagjuk énekel a kórusban: Váry Gizella vegyészmérnök, a Pécsi Hőerőmű üzemvezetője. Az újjászervezett együttes fokozatosan tört egyre magasabbra, a művészi rangban legjobb együtteseink közé Rendre megszerezve a minősítések különböző fokozatait, sikerrel képviselte hazánkat ösz- szesen hét alkalommal: Jugoszláviában, Lengyelországban, az NDK-ban és Finnországban. Az igen jó kvalitásokkal rendelkező együttest a nemzetközi kóruséletben - s az olyan fesztivólfórumokon, mint Arezzo, Llangollan is — jól ismert, neves karnagy és kóruskomponista irányítja. Huszadik évfordulóján szép új hazai és nemzetközi sikereket s a muzsikában és egymás tiszteletében sok örömet kívánunk a jubiláló pécsi Mecsek Kórusnak. W. E. Pandur József grafikái ;; offi II kisgaleria A Tettye alatt, a Malomszeg városrészben, a Tettye vize mellé települt hajdani malomépületekre már csak az öregek emlékeznek. A lefelé csörgedező víz két oldalára zegzugosan rendeződött városrész ódon épületei, kapui, apró udvarai nemcsak szűkebb hazája, élettere Pandur József festőművésznek, de a belváros zajától távoleső, termékenyítő hatású alkotói közege is. Rajongással öleli magához a művész ezt a szeretett tájat, amelyet át- meg átsző az emlékezés, mint képein a fák emberi lényként összesúgó-búgó lombkoronája. Az összefonódás rendjében a tudatos komponálás szigorán átsüt a meg-megújuló természet varázsa. Ez a szoros emberi kapcsolat és táji kötődés, a felfokozott érzelmi töltés teszi meggyőzővé Pandur József alkotásait. Képein nem jelenik meg konkrétan az ember. De az öreg házak kapui, falai mögött a tájban, a fákban, az egész természetben ott érezzük teste melegét. Ha Pandur alapvető emberi és művészi magatartását nem az erőszakosságtól mentes szelíd humanizmus és mélységes művészi alázat jellemezné, munkásságát akár dacos kiállásnak is vehetnénk a divatos érzelmeket tagadó újkonstruktivista képletek ellenében. Pandur József Pécsett született. Innen indult el hosz- szabb, rövidebb útjára, ide tért vissza most már — úgy tűnik - végleg. Egerben végezte el a tanárképző főiskolát, majd Pécsett tanított. Egy pályázat útján került a Pécsi Tanárképző Főiskolára, ahol 1963 óta a rajztanszék tanóra. Pandur József nem tartozik a gyakori kiállítók közé. A sok elfoglaltság, az igényesség, a maga számára magasra tett mérce visz- szafogja a nyilvános szerepléstől. Kiállításokon szerepelt Pécsett, Kaposváron, Szegeden és Budapesten. A Dunántúli Napló kisgalériá- jában rendezett grafikai kiállítását november végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Proksza L. Halmos László új kóruskötete