Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-26 / 295. szám
1977. október 26., szerda DunQntuli napló 3 53TT1TT1Í3 A Patyomkin története EIZENSTEIN BIZONYÍTOTT A VILÁGNAK Amikor Brüsszelben a világ minden tájáról összesereglett filmkritikusok titkos szavazással a világ legjobb filmjének Eizenstein Patyomkin páncélosát nyilvánították — maguk sem tehettek róla — tulajdonképpen közhelyet teremtettek. Azóta, valahányszor a filmtörténet nagy klasszikusai kerülnek szóba, mindenhol mindenki a Patyomkint említi kicsit kötelességszerűen. Pedig a forradalom remekműve — mert az a javából — igazán nem szorul rá az iskolás könyvek igazolására: ma is él, magával ragad, lenyűgöz — éppúgy, mint születésekor, 1925- bén. A film, a Patyomkin története — egy kicsit a hetedik művészet története, útja az elismertetésért is, 1925. március 11-én a szovjet kormány elhatározta, hogy az 1905-ös forradalom évfordulójáról filmciklussal emlékezik meg. Az akkor 28 éves, teljesen ismeretlen M. Eizensteinre bízták a Patyomkin históriájának megörökítését. Március utolsó napján láttak hozzá a felvételek készítéséhez és még abban az évben, december 25-én a Bolsoj közönségének hivatalosan is bemutatták a pályakezdő filmes alkotását. 1926 januárjának második felében jelentek meg az első bírálatok. Idézzük egy akkori szemtanú, a francia Léon Moussinac film- kritikus visszaemlékezését: „Tudtunk a film szovjetunióbeli sikeréről, s amint a Patyomkin egyik kópiája eljutott Párizsba, sikerült megtekintenem. Már ott, helyben elhatároztuk, hogy minden akadállyal dacolva, ismertté tesszük a filmet. Előbb a szakma emberei, majd a széles közönség előtt is. Nem volt kétségünk a várható nagy hatásról . . . Bizonyossá váltam akkor, hogy a filmművészet képes lesz a legnagyobb alkotások létrehozására, mert a Patyomkin vitathatatlan remekmű, már a filmtörténet nagykorúságát jelezte . ..” Luda és Jean Schnitzer A szovjet film 20 éve című munkájában azt írja Eizenstein filmjéről, hogy „minden idők legtökéletesebb filmje”. Felejthetetlen az első képtől az utolsóig, minden vetítéskor újabb és újabb szépségeit fedezi fel a néző. A Patyomkin uralja a világ filmművészetét. Hogy mindez csak a vágóasztalon született volna meg?... Az igaz, hogy a forgatókönyvben, amelyet Agadzsanova írt, a páncélos epizódja minimális helyet foglalt csak el. A forgatás során Eizenstein a rá jellemző merészséggel elhatározta, csak ezt a részt tartja meg, a többit kivágja. Ezzel az egyetlen epizóddal nemcsak a levert felkelés drámáját idézte fel, hanem egy elkövetkező győzelem lehetőségét is körvonalazta. A befejező képsorokban a hajó nem kötött ki Constantában, ahogy az a történelem tanúsága szerint történt, hanem egyenesen az Auróra felé veszi az irányt. Hogy hogyan jutott a rendező erre a gondolatra, arról Szergej Jutkevics írja: Eizenstein megértette a közönséggel, hogy a hadsereg, és természetesen a tengerészet is — a proletariátushoz, a néphez tartozik. Amikor, hihetetlenül későn, 1960-ban az olasz nagyközönség megismerkedett a szovjet némafilm első remekművével, az Oggi kritikusa, Angelo Solmi ezt írta: „A Patyomkin páncélossal Eizenstein az egész világ szamára alapvető filmesztétikai művet írt. Bebizonyította, hogy a némafilm a maga sajátos eszközeivel minden pszichológiai, drámai helyzetet kifejezhetett". 1948-ban egy nemzetközi filmes tanácskozáson a világ legjobb filmjének ítélték a Patyomkint. 1952-ben a már említett bruxelles-i fesztiválon a világ filmrendezői megerősítették ezt a véleményt és megegyezett abban, hogy Eizenstein műve halhatatlan; a legjobbnak talált tíz film közül az első. (A Patyomkin 32 szavazatot kapott, a sorban Chaplin Aranyláza követte 25 szavazattal.) 1956-ban az olasz Tempo című lap Olaszország legnevezetesebb kritikusainak véleménye alapján ugyancsak alapműnek minősíti. Ha valamilyen katasztrófa elől a bennünket követő nemzedékek számára át kellene menekíteni egy filmet, akkor — írta a lap — a legtöbben a Patyomkint választanák. 1958-ban 26 ország filmtörténészei a Patyomkint tüntették ki „a világ legszebb filmje” címmel. A Patyomkin páncélos, mint láthatjuk, a tovatűnő évek és a múló divatok ellenére, új és újabb hullámok dacára, valamennyi nemzetközi verseny vitathatatlan bajnoka térben és időben. Nemlaha György (Folytatjuk) Corvinakönyvek A művelődéstörténet iránt érdeklődőknek több csemegét is kínál a Corvina Könyvkiadó novemberi újdonságlistája. Christiane Desroches- Noblecourt Tutanchamon- ról ír könyvében. Először a fáraó sírjának felfedezésével ismerteti meg az olvasót, ezután történeti áttekintést ad a 3000 év előtti Egyiptomról és Tu- tanchamon kilenc évi uralkodásáról 75 színes és 188 fekete-fehér képpel. Hazai tájakra, s a mába kalauzol Dömötör Tekla Magyar népszokások című munkája, amely a Magyar népművészet sorozatban jelenik meg. A 16 színes és 35 fekete-fehér képpel illusztrált kötet szinte valamennyi magyar népszokással foglalkozik. Bolgár vendégművészek az Aida című operában Kétnyelvű előadás a Pécsi Nemzeti Színházban Különleges élményben lehetett része azoknak, akik az elmúlt csütörtöki Aida előadást a Pécsi Nemzeti Színházban végighallgatták. Stevka Mineva személyében olyan Amnerist hallhattunk, aki bármely európai társulatban megállná a helyét. Megjelenése önmagában tiszteletet parancsoló királynői jelenség (még ha csak királylány is), ehhez társul igen kulturált, a hallgató figyelmét minden pillanatban lekötő hangja, természetes, magától- értetődő zenei formálása, s az anyagnak oly fölényes birtoklása, hogy mindemellett még Sikeres koncertek, osztatlan elismerés *»■*»( unk«r1ta>sfc.uoro« t»tóolúum—n MttntymftMn WrfMrtptekxt MMwILtaiMft Pécsi kamarakórus Finnországban — Ha jól számolom, ez a kórus tizenharmadik külföldi útja — mondta nekem Dobos László, a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának karnagya a TU 134-es repülőgépen, amikor éppen 9 ezer méterrel a Balti tenger felett repültünk, a vakítóan kék égbolt alatt, Helsinki felé. A Helsingin Sanomat, a legtekintélyesebb fővárosi lap már előre beharangozta a kórus érkezését: kiváló nemzetközi színvonalú kórusnak minősítette. Nem csodálható, hogy zsúfolásig megtelt zenekedvelő helsinkiekkel a főváros egyik építészeti különlegessége, a sziklába vájt Temppeliaukio. Taps fogadta a megjelenésében is imponáló kórust, melynek énekét megsokszorozta a jó akusztika. Dobos László vezényletével Palestrina, Lassus, Schütz, Brahms, Kodály művek szólaltak meg, valamint két finn zeneszerző — Madetoja és Kokkonen — egy- egy alkotása. — A kórus repertoárjából finn vendégeink választották ki azokat a műveket, amelyeket hallani kívántak — mondta Dobos László. — A fenyvesekkel és már hulló levelű nyírfákkal körülvett Tapiolában örömmel énekeltünk. Dallapiccola két avantgarde műve, Bárdos Lajos népi ihletésű „Szeged felől" kompozícióllz ötszázadik konyucsekkes uásárlő Ady összes versei és a Természettudományi kislexikon fekszenek az asztalon. Az asztal mellé támasztott fehér bot minduntalan elcsúszik, leesik a földre. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat uránvárosi könyvesboltjában csendes ünnepség tanúja vagyok, a bolt eladói kollektívája nevében Kovács Atti- láné üzletvezető 300 forint értékű könyvjutalmat ad át az ötszázadik új rendszerű könyvcsekkes vásárlónak, II- esik Jánosnak, az Ady-kötet, a lexikon és a fehér bot tulajdonosának. Ilcsik bácsi régi vásárlója a boltnak, szeretettel simogatja a köteteket, szeme el- siklik a fejem fölött. Olvasni ő maga nyilván nem tud, a családtagok olvasnak fel neki. A kezét nézve vetődik föl bennem az első kérdés: — mit tudnak, vagy tudtak vajon ezek a kezek, amikor még Ilcsik bácsi is látta mozogni őket? Fehér bot és Ady-kötet Az unokám olvassa fel... — Jelenleg nyugdíjas vagyok. Annak idején érettségiztem, kitanultam a géplakatos szakmát és a kertészeti szakiskolát is elvégeztem. Utolsó aktív időszakomban kertészkedtem. — Mióta nem lát? — 1945 tavaszán vesztettem el a szemem világát Szombathelyen az ottani repülőtér elleni utolsó angolszász bombázások idején ... Tíz éve ismét dolgozom a Pécsi Háziipari Szövetkezetnél — ruhacsipeszekhez való rugókat készítek. Amíg nem volt ez a munka, nehezen éltem, nem találtam a helyemet. Ügy érzem most már egyenlő tagja vagyok a szövetkezetnek. Keményen kell dolgozni, de megéri.. . — Havonta mennyit költ könyvekre? — Százötven forintot. Sajnos néhány könyvet hiába keresek, József Attila- és Pető- fi-kötetet egyáltalán nem lehet kapni. Ettől függetlenül ha most idejönne egy csodatévő tündér és megkérdezné, mi a kívánságom, milyen könyvet szeretnék?... Nem tudnám hazavinni. Szeretem az irodalmat. Különösen az orosz klasszikusokat — Toljsztojt, Dosztojevszkijt, Gogolt ... Meg az angolokat is. Mindegyikben megtaláltam a nekem valót, amiből vigasztalást, útmutatást meríthettem. Szinte magam előtt látom a tájakat, ha Soloho- vot olvassák nekem, vagy ott van egy régi könyv, a címe: Távol Moszkvától. Szinte megérintette velem a távoli szibériai tajgát, hallani véltem még a szél zúgását is. Ugyanígy szeretem a rádiót és a hanglemezeket. Sinko- vits és Latinovits versmondása páratlan élmény. — Kik a legkedvesebb Írói? — Jókai, Mikszáth, Sánta Ferenc, Moldova, Fekete István, Tersánszky Józsi Jenő, Tamási Áron, Thomas Mann, Viktor Hugo, Andersen Nexő, Mark Twain, Jack London . . . Minden egyes író, akinek a regényét elolvastam, ismeretlenül is jó barátommá vált Magam előtt látom őket, meg tudom közelíteni lelki világukat. Sajnos ők nem ismernek engem . . . — Mekkora könyvtára van? — Talán ezer kötet. . . Most az unokám, Darázs Ilonka olvas nekem. Megértjük egymást, nagyon szeret olvasni, Én magam dolgozom, és örülök annak, aminek lehet. — Mi az? — A megértés... És egy jó könyv. Bebesi K. ja, Pertis modern effektusokat alkalmazó — „Az éjben kiált valaki” című szerzeménye, a női kar bravúros előadásában a tours-i nemzetközi verseny legizgalmasabb pillanatait idéző Fonóházi dala mellett őszinte sikert aratott a kórus másik karnagyának, a betegsége miatt itthon maradt Tillai Aurélnak sokszor felcsendült műve, a Pro pace. . . Az ezer tó országában több mint tízszer lépett közönség elé a kórus. Nemcsak nagy koncerttermekben . . . — Először kicsit szokatlannak tűnt, hogy az Yhtyneet Kuva- lehdet, az egyesült finn képes folyóiratok tengerparti irodaházában, majd a Pohjola biztosítótársaság modern épületében éneklünk. De a dolgozók ebédszünetjükben szívesen hallgattak bennünket, ilyenkor szólaltattuk meg Bárdos sodró lendületű Dana-danáját, és megfigyeltem, minden szem felcsillant, amikor finnül kezdtünk énekelni ... — mondta Hamar László, a kórus egyik fiatal tagja. Modern, hatalmas könyvtárának színház- terme zsúfolásig megtelt, éppúgy, mint másnap a mönty- harju-i gimnázium nagyterme, ahol még magyar együttes soha nem lépett fel. Aztán egy nap a testvérváros Lahtiban este koncert, majd baráti ösz- szejövetel a lahti férfikórussal, melynek karnagya a Pécsett is jól ismert Paavo Kiiski. A finnországi út legnagyobb értéke, hogy a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa e sokféle helyen rendezett koncerteken mindenütt alkalmazkodni tudott a körülményekhez, mindig odaillő műsort adott és ezzel mindenkor megnyerte hallgatóságát. Ezt tükrözték a megjelent újságcikkek, kritikák, a mikkeli Lönsi-Savo képes tudósítása, melyek a kórus választékos műsoráról, korokat átfogó művészetéről csak a legnagyobb elismerés hangján írtak. — dnt — felejthetetlen színpadi alakításra is képes. így aztán az a ritka helyzet állt elő, hogy Amneris minden tekintetben az opera legkidolgozottabb alakjává vált. Ez a tény olyan „Amneris-centrikus" előadást eredményezett, amely jóllehet nem azonos Verdi eredeti elképzeléseivel, egy ilyen adottságokkal rendelkező Amneris nem tud egyértelműen negatív figura lenni, de megajándékozott bennünket egy ritka zenei csemegével, ami kárpótolt a konfliktus megszokott formájának hiányáért. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy bármit is veszített volna a mű drámai erejéből! Legföljebb a hallgató nézőpontja változott, s olyan álláspontra helyezkedett, ahonnét együttérzéséből nem csupán Aida és Radames részesültek. Ez különösen az utolsó jelenetre vonatkozik — a sziklasírban — ami zeneileg és színpadi megformálásban is a főszereplők részéről a kevésbé megoldott helyek közé tartozott. Evdokija Zdrakovkova hangi kvalitásai elvitathatatlanok, bár hangképzésének módja számunkra kissé meglepő, tőlünk idegen. Nem tartozik a nálunk szépnek nevezett hangok sorába. Talán leginkább a lírai hangvételt hiányoltuk, ami a Verdi-hősök sokoldalú ábrázolásához elengedhetetlen. Intonációban és szerepformálósban némiképp elmarad zseniális honfitársnője mögött, de mindezek ellenére néhány olyan megdöbbentő drámai megoldással szolgált — a második felvonásban Amneris-szel, a harmadikban Amonasróval — ami sokáig emlékezetes marad a pécsi közönségnek. Dimiter Dimitrov két felvonáson keresztül igen határozott, biztos kézzel irányította a zenekart. A II. felvonás végén kezdtük érezni azt a különbséget, ami a beállított pécsi produkció és a bolgár karmester elképzelése között fennáll. Ettől kezdve mintha a zenekar figyelme is alábbhagyott volna, egyre gyakoribbá váltak az intonációs és ritmikai pontatlanságok. A hazai szólisták közül Mar- czis Demeter és Németh József tudott egyenrangú partnerként fellépni. Kettejük közül Amonasro szerepe ad nagyobb lehetőséget a kibontakozásra. Ezt Németh Józsefnek magabiztos, jó színészi játékával, emellett meglévő hangi adottságainak teljes kihasználásával sikerül elérnie. Talán első megjelenése (az etióp rabok között) lehetne kevésbé „fejedelmi! A többi szereplő nem tudott felnőni a szerep nagyságához. Albert Miklós rendelkezik minden énektechnikai alűrrel, mely- lyel — a közhit szerint — az énekesnek, különösen ha tenorista, rendelkeznie kell. Radames szerepében nem tudott emlékezetes maradni. Sajnáljuk, hogy a beígért olasz nyelvű előadás helyett kétnyelvű produkciót hallhattunk, amely nem von le semmit a különböző nemzetiségű szólisták együttműködésének sikeréből. Jobbágy Valér
