Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-23 / 292. szám

DN HÉTVÉGE 10. FIATALOK 1977. OKTÓBER 23. ritttttSok lakässgondjoi A szombathelyiek megoldották (Csodálkoznak: Pécsett ilyen nincs?) Fenyők az út két oldalán. Csendes, nyugodt környék Szombathelyen a Paragvári út. Az egyik négyemeletes házon tábla: Szombathely Városi Ta­nács V. B. Fiatal Házasok Ott­hona Intézmény. Ezt kerestem. Találomra bekopogok a föld­szint 8-ba, Maskó Zoltánékhoz. A feleség nyit ajtót, elmagya­rázom, miért jöttem, beenged, a másfél éves Krisztiánnal ha­mar összebarátkozom, a férj a heverőn bóbiskol, az éjsza­kás műszak előtt. Mindketten o pamutiparnál dolgoznak, a fe­leség most „gyesen" van. Ta­valy december 20-án költöztek ide, Körmendről jártak be dol­gozni, ott laktak albérletben havi nyolcszázért. Garzonlakás. A bejárati ajtó mögött kis előtér a konyha, jobboldalt a beépített konyha- szekrény, kétlapos villanyrezsó, balról a fürdőszoba zuhanylál- cával, mosdókagylóval, WC-vel. A lakásban központi fűtés. A szoba 18, az egész lakás 27 négyzetméter. — Mennyiért laknak? — A közköltség 190 forint, a havi előtörlesztés 500, ezért öt éven belül „igazi” lakást ka­punk, tehát a beugróra megy. A fűtés havi 123, a melegvíz 34, a villany havi 300 forint. Olcsóbb, mint az albérletünk volt és a magunk urai vagyunk. A szoba szépen bútorozott, rend, tisztaság. A havi jövedel­mük a gyessel megközelíti az ötezret. — Pécsett nincs ilyen — cso­dálkoznak. A Joskar Oláh városrészben van a MOP-ház. Mérnök-orvos- pedagógus diplomával rendel­kező, 72 egyedülálló fiatal lak­ja. Négyszintes épület, 12 két­ágyas és 48 egyágyas garzon­nal. Az első emelet 108-ban itthon van a „tulaj”, Szűcs Ju­dit villányi lány, aki a Kani­zsai Dorottya Gimnáziumban anqol—orosz szakos tanár. Falatnyi előtér, jobboldalán beépített szekrény. Előtte egy polcrész és a mini-hűtőszek- rény saját tulajdon. Balról a fürdőszoba ülőkáddal, mosdó és WC-kagylóval, a tágas szo­bában „kincstári” bútorok, egy-egy asztal, szék, ágynemű- tartós heverő. A szoba széles­ségében erkély. — Mióta lakik Szombathe­lyen? — Tavaly végeztem Pécsett a tanárképzőn, itt jó állást és la­kást kínáltak. Először albérlet­ben laktam másodmagammal ezerkettőért, aztán december­ben ide jöhettem kétágyasba. Az valamivel tágasabb lakrész. Végre egy hónapja kaptam meg ezt az egyszemélyes gar­zont- Mennyit fizet? — A lakbér 210, a központi fűtés, melegvíz, gáz, porszívó és hűtőhasználat és a külön villanyfogyasztás havi összege nyáron 350, télen 400 forint kö­rüli. Külön főzőhelyiség min­den szinten van, két gáztűz­hellyel és hűtőszekrénnyel, a földszinten meg társalgó tv-vel.- Mennyi a fizetése? — Most már kettőezerhétszáz, de 1950-nel kezdtem. Baranyá­ból a jó állás, az olcsó és „sa­ját ” lakás végett jöttem el. öt évig itt lakhatok, utána vagy sikerül lakáshoz jutnom, vagy maradhatok itt, de már lénye­gesen magasabb összegért. Nem messze a MOP-tól, a Schönherz Zoltán körúton négy- emeletes OTP-garzonház, 170 lakással, a földszintjén klubbal. A harmadik emelet 323-ban Tompa Tiborék laknak. A gar­zon 25 négyzetméteres, erké- lyes, fürdőszobával, mini elő­terében konyha, villanyrezsóval és beépített konyha- vala­mint előszobaszekrénnyel, a szoba 3,5x4,5 méteres. Második lakóként költöztek be másfél éve a keszthelyi albérletből. A beugró nyolcvanezret a család dobta össze, az első lakók 40— 60 ezret fizettek. — Mennyi a rezsijük? — A törlesztés 430, a köz­költség 80, a fűtés 146 forint, és az áramdíj. A rezsó és a bojler sokba kerül. A férj erdőmérnök, a fele­ség gyógyszertári asszisztens, jelenleg gyesen van Tímeával. Még egy gyereket terveznek. Csak akkor már kicsi lesz a lakás és nehéz lesz nagyobb­hoz jutni, mert ez a sajátunk. Azért csak sikerül — nyugtat meg a feleség. A Szombathely Városi Ta­nács műszaki osztályvezetője, Takács Ferenc, a nyolcvanez­res város lakásépítkezéseit vá­zolja : — Az előző tervciklusban ta­nácsi célcsoportos és magán­erős építkezésekkel 5200 la­kás épült az ötödik ötösre 5300-at tervezünk, ebből ta­nácsi célcsoportos 2300 lesz. Az utóbbi tíz évben épült meg a MOP-ház, három ifjú háza­sok otthona, összesen 315 gar­zonlakással, a 180 lakásos OTP- garzonház és a nyugdíjasok 86 lakásos garzonhóza egy, illet­ve kétszemélyes lakásokkal. Azonkívül, hogy több száz fia­talt mentesíthetünk az albér­leti uzsorától, városépítkezési szempontból is megvan az elő­nye ezeknek a házaknak. La­kásai kis alapterülettel mégis önálló egységek, tehát az át­lag 53 négyzetméteres lakás­méret tartása miatt nagyobb alapterületűeket is kell építe­nünk. A városi tanács lakásügyi osztályvezetője, Iker Károly: — Az ifjú házasok házába nincs beugró, 30 éves korukig költözhetnek be, lakáskiutalás­sal, egy gyerekkel, szombathe­lyi munkaviszonnyal. Velünk öt­éves szerződést kötnek, fizetik az előtörlesztést, mi öt éven belül lakáshoz juttatjuk vagy segítjük őket szövetkezeti, munkáslakás, magánerős épít­kezés vagy OTP öröklakás for­májában. Az albérletnek ná­lunk is megkérik az árát, a tanács lényegesen olcsóbbért biztos jelent és még biztosabb perspektívát ad. Intézménye­inkben a lakók 87 százaléka munkásfiatal, de ha egyedül­állóak, számukra mi sem Szombathely, KISZ-lakótelep, ifjú házasok otthona tudunk megoldást. A MOP- házat is a szükség hozta lét­re, biztosítani kell a város és a megye diplomás szükség­letét. Oda is csak 30 éven alu­li egyedülállók költözhetnek öt évre. így olcsó, ha megháza­sodnak, emelkedik a tarifa, mégsem költözhetnek össze, viszont anyagi helyzetüktől függően lakáshoz segítjük őket. A harmadik típus az OTP-gar­zonház. Három éve adták át, eleinte félt az OTP, hogy nya­kán marad, most meg képte­len kielégíteni az igényeket. Újabb 1980-ig sajnos nem épül. — Gondjuk? — Jó lenne, ha intézmé­nyeinkben megvalósíthatnánk az évi százas forgást, ennyi lakónkat költöztetnénk át iga­zi nagylakásba és helyükbe hozhatnánk az újakat. Szeret­nénk elérni, hogy az öt év le­járta előtt a munkáltatók is garanciát, anyagi segítséget adnának lakóinknak a végle­ges lakáskérdésük megoldá­sához, mert így a tanács túl­zottan leterhelt — de a szer­ződéseket teljesítjük. Murányi László Ktubfük&r Mennyi működik? Baranyában 219 műkö­dési engedéllyel rendelke­ző ifjúsági klub van. Hogy ezekből tulajdonképpen mennyi működik területi, üzemi, tanintézeti jelleggel, hány fiatal fordul meg a foglalkozásaikon? Csak ta­lálgatni lehet: egyharma- duk nem „üzemel”, félszáz­ra tehető az élő klubok száma, a többi csak van. Ami biztos? A fenntartó köteles a költségeket biz­tosítani, tehát klub létre­hozásához „mecénás" kell, meg működési engedély, klubvezető és rendszeres foglalkozás és még valami, érdeklődő fiatalok nélkül csak helyiségről lehet be­szélni. Az Állami Ifjúsági Bizott­ság a felszereltség javítá­sára ez évben 115 ezer fo­rintot osztott szét, hogy a jobbak rádiót, magnót, le­mezjátszót vásárolhassa­nak. A klubvezetők képzését biztosító bári táborban a 10 napos elméleti-mód­szertani felkészítésen részt vett fiatalok száma még az ötvenet sem érte el. A szeptembertől májusig tar­tó időszakban havonta egy­szer foglalkozást tartanak a klubok vezetőinek, má­jusban C-kategóriás mű­ködési engedélyért tehet­nek szakmai vizsgát az az­zal még nem rendelkező klubvezetők. Lovaskocsi és hipnózis ...különben csak favágás az egész Háromszáz fogadalom Néhány év, és valahol ta­nárok, közgazdászok, orvosok, jogászok, mérnökök lesznek azok, akik ma egyetemi-főis­kolai hallgatók Pécsett. De bárhová is kerülnek, nemcsak egyszerűen szakembereknek, hanem kisebb-nagyobb közös­ségek vezetőinek kell majd lenniük, akik az átlagosnál nagyobb befolyást tudnak gya­korolni környezetük sokféle te­vékenységére, közte művelő­désére is. Nem mindegy hát, hogyan készíti fel az alma mater a végzés utáni időre őket. Szereznek-e olyan isme­reteket, de főleg olyan gya­korlatot, amely megkönnyíti számukra, hogy necsak jó szakemberek, hanem a műve­lődésre, kulturálódásra buzdí­tó értelmiségiek is legyenek egyúttal? Arra már nem emlékszem, ^ogy mikor találkoztam „Pi- ci”-vel, először, de arra igen, hogy melyik találkozásunk volt a legemlékezetesebb. Ekkor ugyanis „Pici”, azaz bocsá­nat, Furmann Imre immáron negyedéves jogász, az egye­tem közművelődési felelőse, Nagy Évával, Barbaliccsal, Gyurica Imrével és egy lovas­kocsival éppen a várost járta, s az alkalmatosnak látszó te­reken megállva átalakultak ut­caszínházzá. Maszk és jelmez nélkül, csak a szó erejében bízva lelkesítettek, ha úgy tet­szik közműveitek. — Nekünk is emlékezetesek maradnak ezek a fellépések, bár akiket felsoroltál, vala­mennyien a Glosszátor színpad tagjai, s a mi véleményünk az, hogy egy amatőr színpad számára a legnormálisabb kontaktus a közönséggel az ilyen közvetlen találkozás. Nem biztos, hogy az a jó módszer, ha behívjuk a közönséget, jobbnak tűnik, ha mi megyünk ki hozzájuk. Nagyharsányban például ugyanazzal a műsor­ral, amivel Pécsett és másutt a megyében felléptünk, csak húsz ember találkozott, de ez a húsz a műsor végére ér­tette, hogy mit akarunk. Talán azért, mert politikai műsort vittünk, amely legalább rész­ben a saját életükről szólt. Erre jobban odafigyelnek az emberek, mint bármi másra, különösen, ha úgy érzik, kö­zülük való vagyok, ugyanolyan vagyok, mint ők. Én jobban is szeretem a munkás és falusi klubokat, mint a többit. Itt fellépni, — és nem előadni — ezt tartom igazi közművelődé­si munkának. e Betlehem Márta harmadéves ének-népművelés szakos a Ta­nárképzőn, vagyis a sokat em­legetett közművelődés neki szakmája lesz. — Remélem, hogy nem szak­mám, hanem hivatásom lesz a népművelés. Már a főiskola előtt is végeztem ilyen mun­kát, akkor is, most is az volt a véleményem, hogy ezt csak részben lehet megtanulni. Szív kell hozzá, különben csak fa­vágás az egész. Itt minden pillanatban lehet lelkesedni és minden pillanatban le lehet törni. Három év alatt én már legalább háromszázszor mond­tam, hogy nem csinálom és ugyanannyiszor megfogadtam, hogy csak ezt csinálom. Egy- egy újpetrei eset mindig fel­dobja az embert. Az itteni klubban azelőtt nem valami jól mentek a dolgok. Több ku­darc után kimentünk egy já­tékos klubestet tartani, s a kezdeti húsz emberről nyolc­vanra nőtt a létszám. Beke­rültünk a közösségbe, érzik, hogy nem „lejöttünk” közé­jük, hanem idetartozunk. En­nek a megteremtése a lé­nyeg, a siker előfeltétele. Az, hogy most ismét engem és társaimat kérnek a főiskolá­tól az itteniek, a legjobb ér­zés, amit el lehet érni szerin­tem. — Miért vagyunk viszonylag kevesen? Azt hiszem azért, mert a kezdeti nehézségek után sokan abbahagyják. Sok­kal többen lennénk, ha kap­nánk egy kis biztatást, ha nem lenne a szervezés sablonos. — Hogy milyen terveim van­nak? Énekszakos vagyok, ért­hető, hogy nagyon szeretem a zenét. A zenét, elsősorban a komolyzenét szeretném be­csempészni az ifjúsági klubok­ba. Tudom, hogy ez nagyon nehéz. Nem könnyű a meg­felelő módszereket megtalál­ni, de talán ez sem lesz ne­hezebb, mint általában a köz- művelődés. o A lehető legegyszerűbb mó­don kerültem a közművelődés „harcosai” közé, — mondja Telkes József VI. éves orvos- tanhallgató. Három évvel ez­előtt megláttam az egyetemen egy plakátot, jelentkeztem, és azóta is csinálom. Nálunk ez a munka természetesen első­sorban szakmánkkal, az orvos- tudománnyal van kapcsolat­ban. De nem az a fontos, hogy medikusok, hanem az, hogy fiatalok vagyunk, hisz zömmel fiatal az a közönség is, amelyiknek az egészségne­velő előadásokat tartom. Bár, ha meggondolom, hogy a Móré Fülöp utcai munkás­klubba hívnak újra és újra, akkor azt mondom: nem az a lényeg, hogy kinek, hanem az, hogy helyes szemlélettel és ér­zékkel csináljuk. Bizonyos mód­szerek persze egy idő után ki­alakulnak. Én már tizenegy előadást tartottam a hipnózis­ról, szinte előre tudom, ennél vagy annál a résznél mit fog­nak kérdezni. Ez nem jelenti azt, hogy nem keresek új mód­szereket. Most az IH-ban ve­zetem a Miniegyetemet, s míg tavaly inkább előadtunk, az idén teljesen klubszerűén, egyes témákat a résztvevőkkel feldolgoztatva beszélünk meg. — Sokat kell-e készülni mindezekre? Azt hiszem nem ez a lényeg. Van, amit az egyetemen már megtanulunk, van amire külön készülni kell. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy szeretem csinálni ezt a munkát. o Három monológ, három olyan ember, aki évek óta nem elégszik meg azzal, hogy csak tanul, hanem más módon is készül jövendő életpályájára. Elegendő-e az amit ők tesz­nek? Igen. De nemcsak nekik, és néhány társuknak, hanem még nagyon sok embernek kellene még többet tenni azért, hogy az egyetemisták-fóiskolá- sok szellemi kapacitása Pé­csett is előrevigye a közműve­lődés ügyét. Szombathely, dr. Szabolcs Zoltán utca, ifjú házasok otthona Ambrus György

Next

/
Thumbnails
Contents